Bár, ha...
"Oh Izrael, ha te meghallgatnál engem!..."
"Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izrael az én útjaimon járna!" (Zsoltárok 81, 9. és 14.)
Ez a "bár, ha" felsóhajtás, vagy felkiáltás ismerős... a saját életünkből. Érezzük, néha, sőt, tudjuk, mi lenne, ha másként döntenének emberek.
-- A lelkipásztor nagyon átérzi ezt, amikor szívére beszél egy-egy "báránykájának", akiért felelős.
-- Az édesapa, az édesanya így kiált magában (talán hangosan is), amikor érzi, látja, tudja, hogy akit szeret, akiért felelős, "saját vesztébe rohan".
-- De még egy felelősséget gyakorló főnök is ezt teszi, ahogy dolgozója helytelen döntéséhez kénytelen asszisztálni... "bár, ha másként döntene..." - "bár, ha hallgatna az óvó, figyelmeztető szóra".
S itt most nem más, mint az Örökkévaló Isten szól! Ezek az Ő szavai:
"Oh Izrael, ha te meghallgatnál engem!..."
"Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izrael az én útjaimon járna!" (Zsoltárok 81, 9. és 14.)
Miért? A Mindenható Isten, mindennek Teremtője és Ura, így kénytelen szólni? Nem teheti meg Ő, hogy amit fontosnak tart, a "fülébe kiabálja" azoknak, akikről akarja, hogy meghallják, amit Ő mondani szeretne? Nem teheti meg, hogy megfogja az emberek kezét, és megállítja őket az úton, és kivétel nélkül mindegyiküknek világossá teszi akaratát?
Hm...
Nagyon érdekes, de a Bibliában végig azt látom, hogy Ő egyszerűen nem ilyen.
És az embert sem ilyennek alkotta.
Ha gyermeket nevelsz, látod, tudod, hogy akkor igazán hatékony a formálás, ha megértik, ha befogadják, amit mondasz, és nem akkor, ha "ráerőlteted" a "magad igazát"... pedig megvárni, kivárni, sőt, végig szenvedni, míg megértik... sőt, míg mélységesen megértik... nem egyszerű.
Szabályokat adsz, hogy az együttélés lehetséges legyen, de belül tudod, hogy a szívükig kell elhatoljon, amit mondani akarsz, hogy mélységében dolgozhasson az igazság, a bölcsesség, a felelősségteljes és szeretetteli szó.
"Oh Izrael, ha te meghallgatnál engem!..."
"Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izrael az én útjaimon járna!" (Zsoltárok 81, 9. és 14.)
Sokszor azt kérem az Úrtól, "állítsa meg az útján" azt, aki rombolja saját (vagy mások) életét.
Ilyenkor arra vágyom, hogy legyen olyan egyértelmű, amit Ő mondani akar, hogy semmiképpen ne lehessen kitérni előle.
Imádkozom is ezért.
S tudom, hogy Ő is a megmentést akarja - hiszen Ő írta bele az én szívembe is ezt a vágyat, az Ő saját szeretetéből, irgalmasságából és felelősséghordozásából.
De közben tudom, hogy vannak ilyen helyzetek, amikor Ő is így kiált:
"Oh Izrael, ha te meghallgatnál engem!..."
"Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izrael az én útjaimon járna!" (Zsoltárok 81, 9. és 14.)
Milyen érdekes, ha tovább olvasod ezt a Zsoltárt, meglátod az áldást, a védelmet, a helyreállítást... s mindezt annak összefüggésében, amit itt mondott: "ha meghallgatnál engem... ha az én népem hallgatna reám... az én útjaimon járna..."
Ez szerintem az Újszövetségben is igaz.
Azokra nézve is, akik már az Úréi, akik meg vannak váltva, és ezt fel is ismerték, és Neki adták az életüket.
A mi életünk is percről-percre zajlik, helyzetről-helyzetre és döntésről-döntésre éljük azt... és minden időben, minden helyzetben újra és újra ott a mennyei várakozás, hogy Őreá hallgassunk, keressük az Ő akaratát, kutassuk, mi a helyes, mi a tiszta, mi a megfelelő, mi az, ami Neki kedves, jó és tökéletes... az Ő akarata szerint való (Róma 12, 1-2.)
S ha más irányba indul az Isten népe? Az Úréi? Akkor Ő direkt módon beavatkozik, és "nem engedi"?
Hm...
Nem. Bár, én kifejezetten kérem, kértem és kérem újra és újra: "Uram, ne engedj eltérnem a Te utadról, ne engedj félretérnem, ne engedd félreértenem a Te szavadat, a Te akaratodat, ne hagyj engem rossz irányba menni, időt pazarolni, elvenni abból, amit Te terveztél, visszaélni türelmeddel, jóságoddal, várakozásoddal... kérlek, szólj, állíts meg, ne hagyj félretérni soha, a Te legteljesebb akaratodtól..."
És hiszem, hogy meg is hallgat...
Ahogy a Filippi 2, 12-13 üzenetében olvasom:
"Annak okáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben (a Filippi gyülekezet tagjai, Pál apostol távollétében is), félelemmel (gondolom: Isten-félelemmel) és rettegéssel (mérhetetlen tisztelettel és vigyázással, hogy AZ LEGYEN MEG, amit Ő akar), vigyétek véghez (katergadzomai - kivitelezni, kimunkálni, megvalósítani, stb.) a ti üdvösségeteket (szótéria) 13 Mert Isten az, Aki munkálja (energeó - munkavégzés, tevékenység, cselekvés) bennetek mind az akarást, mind a munkálást (energeó) jó kedvéből (eudokia)." (Filippi 2, 12-13.)
Izgalmas igeversek, ugye?
1./ Itt az Úr népéről van szó, akik már újjászülettek, akik már az Úréi, akiknek már van üdvösségük (örök életük, hiszen Jézust befogadták, Vele élnek itt, és odaát is, majd).
2./ És mégis, valami "munkáról" van szó... vagyis, azt az üdvösséget, amit kaptak (mondjuk, mint nyers, munkálásra váró gyémántot), "ki kell munkálniuk"... újszerű? Az Ige mondja, nem én találtam ki. Valami olyanként beszél az üdvösségről, mint ami már adott, és mégis, mint amin "munkálkodni kell", méghozzá Isten akarata szerint, az Ő munkája (belül végzett, mennyei munkálkodása) szerint.
3./ A kettő együtt? Igen.
-- Ő akarja és Ő munkálja is, végzi benned és bennem, úgy az "akarást", mint a "véghezvitelt", a "kiteljesítést"...
-- És épp ezért egy nagyon mély odaszánás lakik (kell, hogy lakjon) bennünk, hogy az Ő terve valósuljon meg - kicsiben és nagyban...
-- Ő dolgozik rajta - és mégis, benned is ott kell legyen ez az odaszánás, hogy "legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt, a földön is"... s ekkor valósul, ekkor valósulhat meg az, amit Ő akar...
-- Igen, titok. Igen, egy nap, majd a mennyben fogjuk mindezt teljességében meglátni. Miért kellettél te is hozzá (és én is, az enyémben), hogy az életedben Teljességgel megvalósulhasson az Ő terve... az üdvösség, amivel már megajándékozott, teljességre juthasson benned, életedben, s általad, másokban is...
-- Egy nap, odaát, döbbenettel, gyönyörködve és hálásan fogjuk nézni mindezt (1Korinthus 4, 1-5.) s felöltözzük magunkra ennek minden győzelmét - "a szentek igazságos cselekedeteit" (Jelenések 19, 8.) - a "dikaióma"-t, azokat a cselekedeteket, amik abból jöttek létre az életünkben, hogy a mi Urunk megmentett, megváltott, életével, igazságával, erejével, jóságosságával megajándékozott, és a hit által engedünk Neki, az Ő indításának, és élete útmutatásainak.
"Oh Izrael, ha te meghallgatnál engem!..."
"Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izrael az én útjaimon járna!" (Zsoltárok 81, 9. és 14.)
Igen, Uram, itt vagyok, küldj el engem. Itt vagyok, Uram, szólj, mert hallja a Te szolgád. Uram, ne az enyém, hanem a Tiéd legyen meg. Most és minden nap, a világ végezetéig. Legyen meg, Uram, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt, a földön is. Ámen