A "tartalék" napja (98)

A "tartalék" napja (98)

Van olyan, hogy már-már lemondanál valamiről, emberileg, mert nem látsz semmi "megoldást", és egyszerre kiderül, hogy mégis volt valami "tartalék", amit "be lehetett vetni"?

1./ Gondolsz rá, hogy az Úr Jézusnál mindig van valami "tartalék"?

a./ Ilyen volt Arimathiai József.

-- Amikor úgy tűnt, minden tanítvány elhagyta az Úr Jézust, (többségében eltűntek a félelem miatt, vagy a szégyen miatt, s az Úr Jézus már meg is halt), egyszerre előkerült Arimathiai József.

-- József bátor volt rá, hogy elkérje az Úr Jézus testét Pilátustól, hogy tisztességgel eltemethesse azt.

"Eljött az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli, aki maga is várta az Isten országát; bement bátran Pilátushoz, és kérte Jézusnak testét. 44 Pilátus pedig csodálkozott, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdezte tőle, ha régen halt-e meg? És megtudva a századostól, odaajándékozta a testet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolva, és levéve Őt, begöngyölte a gyolcsba, és elhelyezte egy sírboltba, amely kősziklából volt kivágva; és követ hengerített a sírbolt szájára." (Márk 15, 43-46.)

b./ Ez a test, ugye, a római császáré volt, mint minden elítélt teste.

-- A császárt a prokurátor képviselte - Pilátus, a kemény kezű és császárhű római helytartó - teljhatalommal. Tehát a testet tőle kellett elkérni.

-- Aki elkéri, saját maga is életével játszik. Megszégyeníthetik, gyanúba keveredhet, vád alá lehet helyezni - hiszen az Úr Jézust, mint lázadót, állam ellenes bűnözőt ítélték el "a zsidók királya"-ként... ki is volt írva a keresztfára.

c./ De a testet az Úr nem hagyta.

-- "És a gonoszok közt adtak sírt Neki, és a gazdagok mellé került kínos halál után." - mondja előre a próféta. (Ézsaiás 53, 9.)

-- Nem a szemétdombra jutott, ahogy amúgy történt volna, sakálok és dögevő madarak eledeléül, mint a két másik, akiket Vele egyidejűleg végeztek ki.

-- Ezt a prófécia előre megmondta, az Ige nem tér vissza üresen, elvégzi, amiért küldték, megvalósul, amit mond, de ehhez néha emberi lépések is kellenek...

-- Valakinek el kellett kérnie a testet. Enélkül a következő lépés a szemétdomb lesz... de ki fogja elkérni, kinek fogják átadni az amúgy más célra fenntartott testet?

-- Úgy tűnik, egyetlen tanítvány sem maradt, aki ezt megtehetné... aki ezt kész lenne megtenni... De az Úrnak "volt tartaléka", volt még valakije, akit oda tudott küldeni.

-- Nem angyal ment, nem önként mondott le róla Pilátus, odahívva valakit, akinek ezt mondja: "Ó, igen, erre a testre nektek lenne szükségetek, nemde?" - dehogy gondolkodott így a helytartó! Nem is véletlen folytán felejtették a kereszten, ahogy mi képzelnénk el ezt a csodát... nem! El kellett kérni ezt a testet az erőszakos helytartótól, és volt, aki ezt elkérje!

-- Nem kellett lemondani erről a "tervről", mert az Úrnál volt "tartalék". Valaki, akit ide még be lehetett vonni, be lehetett lendíteni.

-- "Tartalék"... Isten ajándéka a helyzet megoldására...

2./ Néha úgy vagyunk, hogy a "végét járja", amivel rendelkezünk. Idő, erő, pénz, emberkéz, segítség... de az Úrnál valahogy mindig van "tartalék"... és ezért én Őt csodálom!

3./ A héten bent jártunk a kórházban Attilával.

a./ Ott feküdt Laci bácsi, aki nagyon rossz fizikai állapotban állapotban volt. Már mindenki lemondott róla. Infúzió még bekötve, de a holmijait már hazavitték, a kórteremben is minden beteg tudta, erre a férfira már "senkinek nincs semmi reménye".

-- Oda is küldtek bennünket hozzá, akik magukat jobb állapotban tudták, és amúgy nem nagyon akartak hallani a Megváltóról, és úgy érezték, nincs szükségük sem beszélgetésre, sem imádságra...

b./ Persze, emberileg nem sok teteje van, hogy az ember beszéljen valakihez, aki nincs magánál, akinek a szíve csaknem kiugrik a helyéről, és csukott szemmel, nyitott szájjal minden lélegzetért küzd... zihálva fekszik, magatehetetlenül.

-- De mi már megtanultuk, hogy az Úr Jézus ott van az ilyen helyzetekben is, és Neki van szava a haldoklókhoz is, Ő szereti az embert, személyesen, és nem "csak egy végstádiumosnak" tekinti őt, egy "testnek, ami már végét járja". Nem! Ő egy ember, akiért a Megváltó az életét adta.

-- S ezt mi, Attilával, elmondtuk Laci bácsinak, akinek a jobb szeme, mintha (!) icipicit kinyílt volna a szavak és az imádság közepette.

c./ Én tudom, hogy az ember ilyenkor is hallhat, még, ha nem is tud reagálni.

-- A test küzd a következő lélegzetért, minden másodpercért, de az ember nem csak test, fél a jövőtől, bűneivel küszködhet, érzi, el kell szakadnia attól, ami eddig biztos volt, ami eddig körülvette, s ki tudja, mi minden fájdalma van ... nem csak fizikailag.

-- Beszéltem Laci bácsihoz, és imádkoztam érte. Megadtam neki a lehetőséget, hogy ha halkan is, vagy szavak nélkül is, de utánam mondhassa, amit mondtam az Úr Jézusnak.

-- Ilyenkor nem az számít, amit látsz, hanem, amit tudsz... 

-- Jézus ott van, Ő tud csodát tenni, meg tudja szólítani azt is, akiről az emberek már lemondtak, neki van szava hozzá! Erre a szóra figyeltünk, és ezt a szót mondtuk ki Laci bácsinak. Evangéliumot, nagyon egyszerűen, és imádságot, hogy velünk együtt mondhassa.

d./ Ameddig Attila imádkozott érte - s ő a gyógyulását is odatette az Úr Jézus kezébe imádságában - én Laci bácsi arcát néztem, (miközben imádkoztam magamban csöndben, nyelveken), s akkor láttam meg, hogy iciripicikét, de mintha kinyílt volna a jobb szeme. Csak résnyire, tényleg, csak egy icipicikét, de kinyílt... vagyis, úgy tűnt.

-- Attila pedig azt vette észre, hogy imádság közben mintha megváltozott volna a zihálása... mintha kicsit megnyugodott volna.

-- De azért, úgy léptünk tovább az ágyától, hogy Laci bácsi nem tért magához. Ugyanúgy feküdt ott, mint az előző percekben.

e./ Azután két napra rá - tegnap - oda kellett mennem, hogy vigyek két Képes Bibliát, hiszen Attila két hölggyel is beszélgetett a múltkor, a Laci bácsival való találkozást követően, akik befogadták az Úr Jézust, s most, pénteken, Attila visszajött hozzájuk, hogy bemutassa őket Erzsébetnek, aki majd tovább beszélget velük, s látogatja őket, amikor kijönnek a kórházból, is.

-- Szóval, ha már bementem, gondoltam, meglátogatom azt a kórtermet is, ahol Laci bácsi feküdt, s kicsit beszélgetek azokkal, akik látták őt meghalni, hogy kicsit könnyebb legyen nekik feldolgozni ezt a traumát.

Ennyire magától értetődőnek gondoltam, hogy Laci bácsi ágya már üres, és, hogy akikkel előtte róla beszéltem, végigélték, hogy ő meghal.

-- De, amint beléptem a kórterembe, mit látok? Laci bácsi ugyanott fekszik. Igen, most is zihál, most is magatehetetlen, de ott van, s nem halt meg.

-- Odaültem a szemközti ágyon üldögélő Ferenchez, egy pillanatra, pár szóra, tudod, ahhoz, aki "elhajtott magától" a múltkor, hogy ne "zavarjam" szavaimmal...

-- "A kis csavargó" c. füzet ugyanott hevert, ahová én helyeztem, láthatólag érintetlenül. Rá is kérdeztem, s Ferenc valami vicceset mondott - azt lerögzítettük, hogy ő alapvetően humoros ember - de kiderült, hogy persze, hozzá se nyúlt.

-- Most is ledőlt ágyára, és jelezte, hogy pihenni szeretne.

f./ Engedtem. Ferenc a fülére húzta a takarót, és én már ott sem voltam.

-- De a szobában ottmaradtam, hiszen Laci bácsi is itt volt. Őhozzá léptem.

-- Visszaemlékeztettem őt arra (csukott szemek, ziháló lélegzetek), hogy itt jártunk szerdán, és akkor beszéltem neki az Evangéliumról, és akkor imádkoztunk is.

-- S most megint imádkoztam érte... s mi történt?

-- Laci bácsi kinyitotta a jobb szemét. A balt nem, de a jobb szemét igen. Határozottan, láthatóan, úgy, hogy rám nézett. Vagy nem? Ezt ilyenkor olyan nehéz megállapítani. De kinyitotta, miközben imádkoztam, és beszélgettem vele... és én annyira örültem.

-- Persze, hogy tovább beszéltem hozzá, és még egyszer elmondtam vele - vagyis lehetőséget adtam neki, hogy elmondhassa velem, akár hang nélkül is - a befogadás szavait az Úr Jézus felé.

-- Nem hallasz ilyenkor semmit, csak tudod, hogy történik a csoda - vagy legalábbis, történhet (!) - és én is így voltam.

-- Mondtam az Igét, és imádkoztam vele, és lehet, hogy a zihálás valami hanggal is keveredett, igen, mintha küzdött volna, hogy mondhasson valamit, de alapvetően úgy beszéltem, hogy a hit által hangoztak a szavak.

g./ S utána megkentem olajjal is. Gyógyulásra. S ezt el is mondtam neki, hogy félre ne értse. Megáldottam. S így mentem tovább...

-- De közben csodáltam az Urat, hogy Neki még volt tartaléka: erő, amivel körülvette ezt az embert, idő, amire még szüksége volt Laci bácsinak, segítség, amivel még megtartotta, hogy ismét találkozhassunk... amikor már mindenki lemondott volna róla.

-- Ezek nagy titkok... az Úr meddig tart itt valakit... ki tudja, kik imádkozhatnak érte, vagy imádkozhattak korábban... és mi végződik még el ezekben a percekben, órákban, napokban... a menny cselekvő hatalommal bír, és mindig vannak, lehetnek még tartalékai...

4./ Arimathiai József is egy ilyen "tartalék" volt az Úr "tárházában", akin keresztül megoldást hozott egy emberileg már "lezárt helyzetben", s itt is megláthattam, hogy az Úr Jézusnál mindig lehet még valami "tartalék" - erő, élet, sőt, gyógyulás is...

-- "Lehet még mindig valami tartalék" - s ahogy ez eszedbe jut, megváltoztathatja a hozzáállásodat, előhozhatja a szabadítást is egy-egy helyzetben.

-- Ez jó gondolkodásmód... a bizalom gondolkodásmódja...

5./ A múlt héten valamire mindenképpen kellett volna pénzt adnom, de egyszerűen nem volt. Azt kérdeztem az Úr Jézustól: "Uram, honnan?" - de egyszerűen nem tudtam... ?

-- Azt nem szeretem kimondani, hogy "nincs pénz", mert ez nem igaz, csak annyi igaz, hogy "nincs itt nálam", vagy az, hogy "még nem tudom, hogy honnan lesz", de lesz... szóval nem tudtam.

-- Már-már lemondtam arról, hogy megvegyem, amit szükséges volt, de valamit rendezgetni kellett a tárcámban, a pénztől függetlenül (amúgy ez irattárca, itt nem tartok pénzt), és ahogy rendezgettem, hirtelen, én magam sem tudom miért, egyik rekeszbe belenyúltam, ahol nem tartok semmit, és ott volt egy tízezres... (Ó, Uram... hát Neked volt tartalékod? Uram... drága Úr Jézus... köszönöm.)

-- Hogy került oda? Én biztos, hogy nem tettem oda... vagy mégis? Nem emlékszem. Vagy "valaki odatette"? Nem tudom. Egyet tudok. Az a tízezres akkor tökéletesen betöltötte a szükséghelyzetet.

-- Tartalék volt, amiről én nem tudtam, de az Úr Jézus tudott... és ez elég volt.

6./ Szeretem a mennyei ellátást...

-- Néha én "másként csinálnám", de az Úr bölcsebb... (De jó, hogy nem rám van bízva...)

-- Ő jól tudja, min enged át bennünket, mire van "szükségünk", hogy átéljük, hogy meglássuk benne Őt, és megismerjük úgy, mint ahogy soha nem ismerhetnénk meg más úton... ezt Ő tudja a legmegfelelőbben... mi spórolnánk az ilyenekkel, "kímélnénk magunkat ezektől"...

-- De már megtanultam, (és persze, hogy még most is tanulom!), hogy Ő "jobban tudja", és hogy vannak szempontok, amiket én biztos, hogy nem is gondolnék át - jobb, amit Ő tesz, mint amit én tennék...

-- Szóval, szeretem a "tartalék" üzenetét... szeretem a menny "tartalék-gondoskodását"...

7./ Gyereknap... hm... ezzel kapcsolatban is átéltünk valamit a napokban... ?

a./ Tudod, minden évben itt a Gyereknap, május utolsó vasárnapján. S ez nekünk, mint Palántának, nagy örömünk, és nagy lehetőségünk, hogy sok gyermeknek örömöt szerezzünk. Olyanoknak is, akikkel amúgy soha nem találkoznánk.

-- Kimegyünk egy tágas térre, valahová, ahova amúgy sok gyermeket hoznak ki a szülők, és berendezünk nekik egy "Palánta Élményparkot", teli örömmel, zenével, színpaddal, bábelőadásokkal, bohócdarabokkal, táblarajzzal, "Bibivel, a bűvésszel", ajándékokkal, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, "családi vetélkedőkkel", néha még állatsimogatóval is.

-- Rengeteg mindennel, amiben rengeteg önkéntessel dolgozunk együtt, akiket jókor kell megkeressük, hogy ráérjenek, eljöjjenek, összeforrjunk a munkában, és együtt meglássuk annak kimondhatatlan örömét, hogy gyermekek százai örülnek, s hallják az Örömhírt is, s viszik haza magukkal, ajándékok, Palánta Posták, Képes bibliák, és hasonló kincsek formájában.

b./ Igen ám, de ez az egész egyik oldalról "hely-kérdése" is!

-- Mi készen állunk rá, hogy menjünk. Szeretjük is ezt, nagyon, bármilyen fáradságos nap is ez... (hajnalban kezdünk, ötkor már cuccolunk, kisbuszok, teherautó, sátrak, padok, asztalok, paraván, színpadi kellékek, zeneeszközök, hangosítás, reflektorok, készletek és felszerelések, műfű, ajándékok hatalmas dobozhalmai - áldott segítők, áldott ajándékozók, hogy segítségetekkel mi is adhatunk - és minden egyéb "cucc", amire szükség van... kipakolás, mindennek felállítása, egész nap, 10-18ig jönnek a gyerekek, szülők, velük vagyunk, műsorok, még mosdóba is alig jut el az ember, s este mindennek az összepakolása, visszacuccolás...) - de hely nélkül nem lehetséges...

-- S idén, mint tavaly is, a helyet, ahol korábban tíz éven át jelen lehettünk ezernyi család örömére... ezt a helyet most sem adják. "Nem férünk bele" a használó szervezet "hitvallásába"... ahogy a felelősök szavaiból kivettem.

-- Nem adtam fel. Nem akartam pusztán "telefonon elszenvedni a visszautasítást", személyesen elmentem, kétszer is, hogy személyesen találkozhassak a felelősökkel, akik a helyszín bérbeadásáról gondoskodnak. De semmi módon nem akarják adni. Pénzért sem. Egyszerűen: nem!

-- Nem voltak durvák. Csak nem adják... hogy miért nem? Komoly, mély és jó beszélgetés végén kibökték - féltik az állásukat. Mert ez a szervezet más, mint mi, és a szervezeti szabályzat "hitvallásába" mi nem férünk bele...

-- Ha érdekel, itt valódi ateizmusról van szó, és ideológiáról, csakhogy ez nem lett kimondva... talán nem akartak megbántani... talán maguk is szégyellték, hogy ezt kell képviseljék? Nem tudom... de, ahogy egyszer ott jártam, várakozva a felelősökre, egy nyitott ajtón át belehallgathattam egy előadásba, amit az ottani húsz-harminc figyelmesen hallgató diáknak tartott egy előadó... Hm... mintha visszaléptünk volna az 1970-es évekbe, mintha az akkori töri tanáromat hallottam volna, aki elkötelezett kommunista, párthű munkásmozgalmi- és párttörténész volt, s aki segített nekünk felkészülni az akkori "Vörös Egyetemre", az ELTE ÁJTK-ra - (jogi kar) - való felvételire... Sztálinról hallottam, és a Kominternről, a Szovjetunió internacionalista tevékenységéről, a nyugati államok elszigetelési törekvéseiről, a forradalmi elméletről és gyakorlatról...

-- A végeredmény, a felelősök minden jóindulata ellenére, hogy mi oda nem mehetünk, mert hívők vagyunk, és az Evangéliumot képviseljük, és ezt ők nem engedhetik meg "maguknak", mert ebből "rossz lehetne"...

c./ Tudod, én nem adom fel egykönnyen, de most, itt, egyszerűen "tehetetlenné" váltunk. Mint tavaly is.

-- Tavaly Herceghalomra hívtak bennünket a korábbi helyünkről kapott visszautasítással szinte egyidőben. Az Úr gondoskodása volt ez. Jó légkörű hely, sok érdeklődővel, gyerekekkel, szülőkkel, olyan aranyos emberekkel, hogy még a tizenévesek is örömmel ülték végig a bábelőadásokat. A családi vetélkedős, ügyességi feladatokat voltak, akik kétszer is végigjárták, mert annyira élvezték. (Akkor el is döntöttük, hogy kétszer ennyi foglalkoztatást hozunk, ha már ilyen nagy az érdeklődés, ha esetleg visszajövünk ide a következő évben is.)

-- Idén, most, mi kerestük meg őket. S megkaptuk a választ. Mehetünk, sőt, örömmel várnak. De... de kik mennek? Kikkel menjünk? Mert, hogy a várakozás időszakában egyik hétvégére is, a másikra is, jöttek, csak jöttek a megkeresések, s olyan helyre is, amiért évek óta imádkozunk - úgyhogy a csapat "derékhada" úgy tűnt, másfelé lesz elkötelezve. Igen. Sokat kellett várni még erre a "nem"-re is, az eredeti helyszínünkről.

-- Most, akkor hogyan tovább?

-- És akkor, akkor, mint "szokott lenni", előkerült a "tartalék"... Judit személyében.

-- Judit egyszerűen nem volt hajlandó feladni a Gyermeknapi bevetést. Egyszerűen nem ilyen fából faragták, a gyerekeket nagyon szereti, és nagyon érzi a lehetőséget, amit egy-egy gyereknapi szabadtéri Palánta Élménypark hordoz magában.

d./ Judit a szíve mélyén hordoz nagy mélységeket. Ő nem úgy van, mint sokan, hogy "könnyen beszél", hanem nagyon nagy mélységben vannak nála a kincsek, és ott hordozza, néha nagy fájdalommal is, ha más nem érzi át ugyanezt, amit ő kapott az Úrtól, és hordoz magában, száz és száz kisgyermek javára.

-- Ha ő bábelőadást segít betanulni a bábosoknak, ott nem "csak technikáról" lesz szó, hanem arról, hogy minden rendezett lehessen, a gyerekek semmin ne akadjanak fenn, s az Evangélium szabadon és tisztán tudjon átáradni a gyermekszívekhez!

-- Ha ő arra gondol, hogy új gyermektanítókat lehetne felkészíteni, egyszerűen nem kíméli magát, és nem ismer lehetetlent... a múlt évben például, amikor elvesztette fél lábát térdből, ahogy kijött a kórházból, indult az ország keleti határára, s két gyermektanítói képzést vezetett végig, a leginkább kiszolgáltatott, a leginkább szükségben levő gyermekekkel foglalkozó szociális munkások, családgondozók, szervezők számára.

-- Judit egyszerűen nem tudta volna elképzelni, hogy "ne legyen" Palánta Élménypark idén Gyermeknapon. S ezt én megéreztem, ahogy a megbeszélésen megszólalt.

-- Minden abba az irányba mutatott, hogy "idén nem lesz" Gyereknapunk, hiszen hely sincs, a Kisvirág csapata egymás utáni hétvégéken végig foglalt, s már-már mindenki "feladta a harcot" - de Judit, belül, a szíve mélyén, egyszerűen nem engedte el, nem akarta elengedni. És ezzel megerősített engem is abban, hogy nem lehet feladni...

-- És akkor elindult a harc. Harc azért, hogy legyen meg az, ami az Úrnak kedves, ami kell a gyerekeknek, akik most gyerekek, és akiknek most kell hallaniuk az Evangéliumot, ezen a módon, ami olyan kedves a szívüknek - s tudjuk, hogy az Úr Jézus szívének is...

e./ El kellett utaznom valahova, de ott hordoztam a szívemben ezt a helyzetet. S felhívtam Juditot, ahogy elkezdtek megfogalmazódni a lépések, a mostani helyzetben.

-- Négy terület van, amit meg kell oldanunk. A többiek akkor fognak odaállni minden ellenállás nélkül, ha ezekre a területekre megoldást hozunk. Úgyhogy ezeket kell végiggondolni - s ebben benne volt, hogy neki kell végiggondolnia, én segítek benne, de neki kell "megszülnie" ezeket a területeket... (nálam a feladat elsikkadna, és túl lenne rajtam - ezt ő is érezte, és én is, el is mondtam neki... így telefonáltunk).

-- A négy terület: aa./ pakolás és szállítás, bb./ műsorfolyam és résztvevői, egész addig, míg Tibiék visszaérkeznek Zánkáról, tehát délután 2-ig, s persze utána is, este hatig, cc./ hangtechnikusok, hangosítók, háttérszolgálók a technikában, dd./ önkéntes segítők (nagy csapata ... néha ötvenen is vagyunk egy-egy ilyen Gyermeknap alkalmával). De igazából még az ajándékok is idetartoznak, hiszen több száz gyermekről van szó...

-- S ami addig eszembe jutott, elmondtam Juditnak - de valójában benne már elkezdte az Úr kibontakoztatni a megoldásokat ezekre a területekre... úgyhogy ennyiben maradtunk. Imádkoztunk kicsit, és letettük a telefont.

f./ És most szerdán, a Palántás megbeszélésen?

-- Az Úr "tartalék-elve" megint működésbe lépett. Neki vannak tartalékai! Vannak, vannak, vannak, vannak... bármilyen lehetetlennek tűnik is egy helyzet... vannak.

-- Kriszt Sámuel és áldott csapata... nagy csapat, hűséges csapat... báboznak is, énekelnek is, nem rettennek vissza a színdarabtól sem, mindent csinálnak, amit gyerekekkel kell és lehet! S jönnek... jönnek örömmel, önkéntesként, betöltve a rést. Debrecenből... Herceghalomra, ami túl van Budapesten is... jönnek

-- Bea Laci, aki korábban egész iskolai csapatával bábozott, két bábcsoportot is létrehozva egyetlen felszerelésre, Győrből, amikor még ott tornatanár volt, (akkoriban készek voltak egész Kárpátaljáig elmenni, segíteni az ottani szükséghelyzetekben, fizikai munkával is, és bábozni az ottani gyerekeknek, s mindezt a diákjai jutalomként kapták, s így készültek fel egy életre, a jó megragadására és kimunkálására)... most nem tornatanár, de jön, örömmel, segíteni, pakolni, berendezni, játékokat levezetni, tinikkel foglakozni, ahol, és amire szükség van...

-- Kemenes Zoli és Magdika... jönnek, bohócként, ha kell, bábozni, ha kell, bármit segíteni, amiben kell... fiatal házasok, még nincs egy éve, hogy összekötötték az életüket... igazi "bohóc-házaspár"... jönnek.

-- És, ahogy Judit sorolta a megoldásokat, mindenki szíve felszabadult, nekibuzdult, és már nem tűnt "lehetetlennek" az, amiről korábban már-már lemondott a csapat.

-- Tartalék, valaki, akit az Úr Jézus előhozott ebben a szükséghelyzetben... és akin keresztül a helyzet megváltozott... áldás, mindazokra nézve, akik részt veszünk a munkában, és áldás a gyerekekre nézve... a jövőre nézve...

g./ Lesz Gyereknap, lesz Palánta Élménypark, lesz Örömüzenet, és lesz öröme a gyerekeknek Herceghalmon - mert volt valaki, "tartalék", akit az Úr Jézus a legjobb időben "bevetett", és mert vannak "tartalékok", akik adják magukat, és beállnak a "résbe", és mert ilyen csapatunk van, akiknek a szívük megmozdul, és akik mégsem adják fel...

-- Uram, köszönöm, köszönöm a mennyei gondoskodást, azt, hogy itt vagy velünk, és Veled lehetünk. A hit által. Ma is. Mint minden nap... ahogy megígérted. Ámen.

Imádság:

Uram, köszönöm a tartalékot, ami nálad meg van, jóllehet mi nem tudunk róla. Van, Uram, van valami, ami ott van, valami, amire szükség van, de mi még nem látjuk, hogy van, és mégis van, mert Te jól tudod, mi az, amire szükségünk van... köszönöm.

Hála:

Annyiszor, de annyiszor adtál már ilyen szabadítást. Emberben is.

Telefonálóban az iskolák felé, csomagoló kezekben, hogy időre elkészüljön valami, segítőben, hogy egy-egy megyében, vagy járásban kivigye az iskolák, óvodák számára a csomagokat, bábosokban, akik beálljanak, hogy mégse maradjon el a bábelőadás, még ötletben is, gondolatban, hogy meg legyen a megfelelő szó, vagy megoldás...

Uram, drága Úr Jézus, nálad van a megoldás, nálad van a tartalék, Te vagy a mi Gondoskodó Urunk, szerető Istenünk. Te, Uram, egyedül Te, amikor emberileg már nincs remény, amikor "nincs erő", nálad ott van, mégis, mégis, mégis... köszönöm Neked, Uram. Ámen.

Olvasmány:

-- Ha a Márk evangéliuma 15-öt végigolvasod, nem csak Arimathiai Józsefet fogod látni, akivel az Úr tudott tervezni...

-- S az öt kenyér és két hal? Ez is "tartalék" volt, valakinél, aki kész volt ezt felajánlani? Nézd meg mind a négy Evangéliumból: János 6. Máté 14. Márk 6. Lukács 9.  Azt is láthatod, hogy a "kis tartalékból" hogyan lesz hatalmas mennyei ellátás... mi is kell hozzá? Fel tudod sorolni a történetből? Ez ma is irányadó

-- Mindig eszembe jut, ahogy az Úr Jézus ránézett a tanítványokra... János 6, 67. Lukács 22, 28. Ma is így van ez? Rád néz, és látja, hogy ott vagy... rád lehet számítani...

-- Lukács 18, 8 - talál? (Itt vagyok, Uram, küldj el engem... Ézsaiás 6 és Zsoltár 40. Ha te ott vagy, ha te őrzöd a szívedben, akkor fo