Tartoznak...
"Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálva (diakoneó) a szenteknek (a jeruzsálemi gyülekezet tagjainak). Mert tetszett (eudokeó - jó akarat, kedvelés, örömét leli valamiben) Macedóniának és Akhájának (az itteni, "pogány hátterű" szenteknek, az itteni gyülekezet tagjainak), hogy a jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak. (Pál apostol gyűjtést tartott közöttük a jeruzsálemi gyülekezet teljesen elszegényedett tagjai számára.) Mert tetszett nekik (eudokeó), és tartoznak (ofeiletész - adós, köteles, tartozik valamivel) is vele. Mert ha a pogányok (a pogány hátterű keresztények, akik később tértek meg, akik az Ószövetségi alapokon épültek fel) azoknak a lelki javaiban (pneumatikosz - szellemi dolgai, ajándékai) részesültek, tartoznak (ofeiló - adósok, tartozásban vannak) nekik viszont szolgálni (leiturgeó - ez lévitai, papi szolgálatot jelentett az Ószövetség görög fordításában, de egyúttal a közösségért végzett munkát, teherhordást is, saját költségén is, a görög gondolkodásban) a testiekben. Ezt azért ha majd elvégezem (nyilván ezt az összefogó, szervező, motiváló és gyűjtő munkát), és nekik e gyümölcsöt (karposz - az adakozás itt gyümölcsként szerepel) átadom, elmegyek közöttetek át Hispániába." (Róma 15,25-28.)
1./ Egy valós élethelyzet. Az apostol egy hosszabb missziós időszak után visszatérőben van Jeruzsálembe, s a későbbi útiterveket is megfogalmazza a Rómában élő hívőknek, hiszen rájuk is ki fog hatni, ami majd történik.
2./ Egy nagy szükséghelyzetet nehezített rá az Úr Jézus. A jeruzsálemi testvérek szegénységi helyzetét, s egyúttal a szakadásveszély elhárításának helyzetét is.
-- Mindkettő egy szervezési, összefogási feladattal hárítható el - a pogány hátterű gyülekezetek adakozását szervezi most, s az ő "gyümölcsükkel" tér majd haza, Jeruzsálembe, az "anyagyülekezetbe".
- -Ebbe a feladatba tekinthetünk bele egy pillantással.
3./ Erről az adakozásról más helyen is olvashatunk, s másutt még magáról az adakozásról is.
-- A 2Korintusi levél ebből az időszakból származik, és a 8-9. fejezetei pontosan erről az adakozási szervezésről, élethelyzetről szólnak. Megláthatjuk, hogy ajándék, ha mi ebbe belekapcsolódunk, és bizonyos értelemben ezért is kaptunk "magot", hogy elvessük, s ez által az Úr egy újfajta gondoskodást fog létrehozni, és megsokasítja azt a magot, amit majd az adakozók el fognak tudni vetni, sőt, kihozza az adakozásuk gyümölcsét is... tehát ez a "fizikai" jellegű szolgálat, (mármint az adakozás) szorosan összetartozik a szellemi jellegűvel, a szellemi jellegű következményekkel is.
-- Kicsit későbbről, de a Filippi levél is, a 4. részében ír arról, hogyan látja az apostol ezt a szolgálatot. Ő részese a nélkülözésnek is, a bővölködésnek is, és mindkettőben hálás marad - de az, amit a gyülekezet a támogatásával (adakozásával) tesz, jó illat, ami betölti a szükségleteket is, egyúttal Istennek is kedves, sőt, gyümölcsöt fog teremni, méghozzá mennyei gondoskodás formájában is, minden értelmet felülhaladó módon. (Filippi 4, 19 - s az előtte levő versek.)
-- Korábbról származik a Galata levél, ahol a 6. részben hasonlóképpen olvashatunk az anyagi vetésről, ellátásról, adakozásról. (Galata 6, 6-10.)
4./ Hú, ez kiborítja a mai világunkban az embereket.
-- "Tartoznak" - mondja az Ige? Hát ebben "elvárás" van... Nem? Hogyan képzeli bárki is, hogy nekem azt mondja, hogy "tartozom"? Hát nem az Újszövetségben élünk? Van itt valamifajta "kötelezettség" is? Nem csak hála, hálaáldozat, odaadás önként, abban a mértékben, ahogy "nekem mutatja az Úr"?
-- Igen. Egyfelől minden tartozásunkat kifizette az Úr Jézus a kereszten, a bűn minden adósságát, amikor váltsághalálával meghalt értünk.
-- Felszabadított minden tartozásunk alól, amit nem tudtunk volna kifizetni, soha. (Ld. az adós szolga példázatát a Máté 18-ban - ez persze a megbocsátásról szól, legalábbis annak kapcsán mondta el az Úr Jézus, de egyúttal a valós élethelyzetünket is bemutatja, amibe a bűn kapcsán belekerültünk, amiből nincs más kiút, mint, hogy elengedik nekünk a tartozást.)
-- Szóval, hálával, mindazzal, amink van, mi tudjuk, hogy Tőle kaptunk mindent, az új lehetőséget, az új szabadságot, a felszabadítottságot, azt, amivel megajándékozott... és hálából az egész életünket (testünkkel, időnkkel, lehetőségeinkkel, képességeinkkel együtt), mint "élő, szent, és Istennek kedves áldozatot" odaadjuk Neki, folyamatos odaszánással, és vággyal, hogy megismerjük mi az Ő jó, kedves és tökéletes akarata... (persze nem szabjuk magunkat e világhoz, e világ ideológiáihoz, gondolkodásmódjához, eljárási módjaihoz, viselkedéséhez, értékeihez - hanem megújulunk a mi elménkben, Isten Igéje és Szentlelke által, hogy megértsük, az Ő akaratát). Erről szól a Róma 12, 1-2. És ehhez kapcsolódik a Filippi levél egész első fejezete, és az 1Péter 1-2. fejezete, és még sok más hely is az Igéből.
-- Ez, tehát, az alapkiindulásunk: felszabadítva minden tartozás alól, szabadon, az Úr Jézus Krisztus "átfúrt fülűiként"... (Ld. 2Mózes 21, 5-6. és 5Mózes 15, 16-17 verseit, a felszabadult, de mégis "maradni akaró", átfúrt fülű rabszolgákról - akik családtagok lettek... mi nyilván az Újszövetségi jelentést nézzük.)
-- Ez a szabadság hatja át az egész életünket, örömmel, felszabadultan, hálaadással, teljes odaadással, szívünk mélyéről.
5./ És akkor? Akkor mi van ezzel a "tartoznak vele" megközelítéssel?
-- Hát, igen. Másfelől (az első szempont a felszabadítottságunk, amiről az előbb beszéltem örömmel) van valami más szempont is, valami olyan összefüggés, amit NEM hagyunk figyelmen kívül.
-- Ez pedig az "élethelyzet", amiben élünk.
-- Mi elsősorban mennyei állampolgárok vagyunk, odatartozóak a szellemi királysághoz, a mennyhez, az Isten országához, annak törvényszerűségeihez, és a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, Akit várunk, nagyon várunk, hogy Nála lehessünk örökre.
-- De ugyanakkor itt is élünk, ezen a földön, ahol "vannak kötelezettségeink".
Mint dolgozók, a munkahelyünkön "tartozunk" megfelelő munkával, "szolgálattal".
Mint apák, anyák, a családunkban, a gyermekeink felé "tartozunk" hűséggel, gondoskodással, felelősségérzettel, hordozással, szeretettel, anyagi ellátással, tanítással, fegyelmezéssel, a család összetartásával.
Mint a gyülekezetünkben elkötelezett testvérek, a hűség emberei, a világ világosságának harcosai, a magunk szerepét betöltjük, szolgálunk szeretettel, ahogy a Galata 5-ben is olvassuk, és ajándékainkkal, elhívásunknak is megfelelően, betöltjük a küldetésünket itt is. lehet ránk számítani, jelen is vagyunk, és tesszük is, ami rajtunk áll.
Egy hazában élünk, és - vannak, akik jelenleg külföldről, ahová élethelyzetük kapcsán kerültek - efelé a nemzet felé is "tartozunk", s nem csak pillanatnyi érzelmeink alapján szólunk, viselkedünk, döntünk és cselekszünk.
-- Ezek csak példák voltak arra, hogy abból fakadóan, hogy van egy ezen a földön átélt, betöltött élethelyzetünk is, amellett, hogy a mennyhez tartozunk, ott vagyunk otthon. S ebből az élethelyzetünkből - múltunkból, jelenünkből, gyökereinkből, meghatározottságunkból - fakadnak "kötelezettségeink", amiket "tartozunk" szem előtt tartani, betölteni.
6./ És azok, akik azt mondják: "engem nem érdekel", és: "én nem tartozom senkihez sem", és: "tőlem ne várjanak el semmit sem"?
-- Igen, vannak... vannak akik így gondolkodnak.
-- Lehet, hogy a mostani korszakunkban talán többen is, mint korábban.
-- És cselekszenek is ennek megfelelően - talán pillanatnyilag "jól is érzik magukat" ebben... de a kérdés, hogy mi a valóság? (A "valóság a Krisztusé"... mit mond az Ige, mit mond Isten erről? Valóban "nem tartozol" a szüleidnek, ha külföldön élsz, és magadról ott gondoskodsz? Vagy mégis feltámad benned a felelősségérzet? Vagy megnyugtatod magad, mert el tudod látni életedet, és "leráztad magadról" az itteni "kötelékeket"?)
-- Vannak "kötelékek", amik abból fakadnak, hogy ezen a földön élünk, akiknek itteni kapcsolataink vannak, kulturális, családi, nemzeti meghatározottságunk... "Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához" - szól az Ige a Zsolt 118-ban. S sokszor gondolkodtam, milyen kötelekkel kötötték az igazi "ünnepi áldozatot" az "oltár szarvához"... milyen szögek tartották ott az Isten Bárányát a golgotai kereszten? Milyen "kötelékek" voltak ezek? Kényszer-kötelékek? Nem. Felismert szeretet-kötelékek? Igen. Isten, az Atya felé való engedelmesség-kötelékek? Igen. A tanítványok, mint földi társak, mint rá bízott csoport, és a jövendő tanítványok (akikért imádkozott a János 17-ben is) felé való felelősség-kötelékek? Igen.
-- Az Isten Fiától tanulom, hogy a gondoskodásnak, az előrelátásnak, a felelősséghordozásnak, a gyakorlati szeretetnek, az elhordozó szeretetnek is, vannak olyan "kötelékei", amik odavisznek bennünket az "oltár szarvához"... "élő, szent és Istennek kedves áldozattal" odaszánjuk magunkat "halálra", neki, és Őérte, a hit által, nem vetjük le magunkról, nem dobjuk le azokat a "kötelékeket" sem, amik pedig "terhet jelentenek" nekünk...
-- "Ha valaki ÉNUTÁNAM akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem..." (s ha tovább olvasod a Márk 8, 34-38 verseiből meglátod, hogy választhatsz, de, ha lerázod ezeket a "kötelékeket", amik abból fakadnak, hogy Őt követed, mert "meg akarod nyerni az életet", akkor - Ő mondja, és ez nagyon igaz - előbb, vagy utóbb "elveszíted" azt... mit használ az embernek, ha az "egész világot megnyeri is" - "kötelékek nélkül" - de az ő "Ő lelkében kárt vall"? Mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?)
-- Vannak "tartozásaink", amik abból fakadnak, hogy nem dobjuk le magunkról az "odatartozásunkat", bármilyen "teherrel jár is az"... pl. a családunk felé, a gyülekezetünk felé, a szolgálatunk felé, a nemzeti hátterünk, a "származásunk" felé...
7./ Tudom, ez más, mint amit ebben a korszakban annyira szeretnek hangoztatni az emberek.
-- De ne feledd, hogy ha ez az utolsó idők korszaka, akkor ez az önzés korszaka is, és az engedetlenség és lázadás korszaka is... az Antikrisztus így hozza létre a maga hadseregét, az önmagukat, önérdeküket, a pénz szerelmét választó emberekből, akiket fel tud lázítani szüleik, a felettük állók, a hovatartozásuk, a "tartozásuk" ellen, és gyökértelenekké téve őket, a fogyasztás oltárára vonja, s ennek árát fizetteti meg velük, amikor az ő indításainak adnak majd teret...
-- Néha beleütközöm ebbe... néha egészen jó szándékkal is... még csak nem is mondok olyasmit, hogy "tartozol", csak annyit, hogy "ezzel a feltétellel tudom megcsinálni" (pl. egy alkalmon ott lenni úgy tudok, ha más is kiveszi a részét a megszervezésből, vagy az egyéb háttérmunkából, s ez konkrétan valakire "ráhárul", vagy "megérzi", hogy ebben neki is része kellene, hogy legyen... ez néha kiakadáshoz vezet). Megkapom a magamét...
-- De, akárhogy gondolkodom is, mint apa, felelősséggel tartozom, és mint férj is, és mint gyülekezeti tag, vagy szolgáló (én mint pásztor is), és más területeken is, vannak "kötelezettségeim", vagy, más szóval: "tartozásaim"...
-- Ó, igen, Pál apostol még az előtte álló missziós mezővel kapcsolatban is így fogalmazott: "Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok (ófeiletész - tartozásban vagyok, tartozom nekik, adósuk vagyok). Azért ami rajtam áll, kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni." (Róma 1, 14-15.)
-- És ez rossz volt a számára? Nem gondolom. Egyszerűen egy élethelyzet volt, amibe bekapcsolta őt az Úr, amire elhívta, ami fakadt abból, hogy ő ki volt, kivé lett az Isten országában, és kik azok, akiket rábíztak.
-- A "tartozás" élethelyzete, az, hogy "adósa vagyok", önmagában rossz? Nem gondolom, ha ez mennyei meghatározottságú. (Természetesen a bankok felé való tartozásból, és minden más anyagi jellegűből, amilyen hamar csak lehet, ki kell szabadulni, és nem kell újabbakat beengedni az ember életébe. Természetesen, ez a függés nagyon rossz élethelyzetet hoz létre. Nem erről beszélek. De, ha már tartozol, akkor lerovod a tartozásodat, és nem maradsz adós... ez is bibliai.)
-- Szóval, amit itt az apostol említ, illetve, amit az előbb a Róma 15-ben olvastunk, ezek az élethelyzetünkből fakadnak, abból, hogy kik vagyunk, kikké tett bennünket az Úr Jézus. Egyszerre szabadságban, felszabadítottan, és egyszerre a "szeretet és felelősség kötelékeit magunkra véve", azokat le nem dobva magunkról, élünk, járunk, és felmérjük, mi mindent tehetünk, mi mindent kell tennünk, és mi mindenben teljesíthetünk "túl" is azon, amit "elvárnak" (vagy "jogosan elvárhatnak" tőlünk).
8./ Húúú, ez nagyon más, mint amit sokszor és sokan gondolnak...
-- De képzeld el, hogy a lelkipásztorod egyszer csak azt mondaná, hogy "mostantól lerázom magamról a kötelékeket" (mondjuk a szeretet, a felelősség, a gondoskodás "kötelezettségeit", amik szolgálatomból fakadnak), és nem törődöm azokkal, akik ott vannak a gyülekezetben, NEM hallgatom meg őket, nem imádkozom értük, vagy nem mindenkiért, csak akikhez "kedvem van", mert nem "tartozom senkinek semmivel", hiszen én fel vagyok szabadítva az Úr Jézus által... mi lenne ebből?
-- Akikért felelősséget hordunk, azokért hordanunk is kell azt, s ez a "kell" a "tartozás helyzetéből" is fakad... meg persze az irgalomból is, a szeretetből, és a hálából, ahogy bennünket is elhordozott, és folyamatosan hordoz az Úr Jézus. Ezekből, így, mindegyikből, együtt...
--Mi az, ami sokszor a "tartozunk" ellen felhörken? Sokszor az egó, az emberi büszkeség, ("nekem ne mondják meg!"), a lázadás, engedetlenség, (ami a mai korszellem alapját jelenti) és még lehetnek mások is. Ha megnézed, saját élethelyzetedben, akkor meglátod, mi az...
-- Persze lehet, hogy elfáradtál. Lehet, hogy "szabadságra vágysz", legalább "néhány napra"... ez is érthető. Ez is élethelyzetünkből fakad, abból, hogy terhet hordani csak Jézussal jó együtt, és közben emberek is vagyunk, 24 órával, evési, megállási, alvási, felszusszanási, mozgási, kulturálódási, tanulási, stb. szükségletekkel - szóval ez is benne van. S ez normális.
-- De a kettőt nem keverjük... az, hogy fáradt vagy, vagy most egy kis időre "másra kell összpontosítanod", ez megérthető, de ez nem azt jelenti, hogy a "tartozunk" helyzetet ledobjuk magunkról, mert ez "kötelezettségekkel jár". Igen, jár. Igen, kell, hogy néha megpihenj. (Ki kell kapcsolnod, ez teljesen így van. Gyerekvigyázó, gyülekezeti, vagy családi segítség... igen, kell, hogy legyen, aki melléd áll, és felszabadulsz, míg megpihensz... teljesen normális - és nem a "tartozunk-helyzettel" ellentétes.)
"Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek. Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak. Mert tetszett nekik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki (szellemi) javaiban részesültek, tartoznak nekik viszont szolgálni a testiekben. Ezt azért ha majd elvégezem, és nekik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába." (Róma 15, 25-28.)
9./ Találkozunk az Igében ezzel a megközelítéssel is. Nem kerüljük el. Felmérjük, mik fakadnak "kötelezettségeinkből", és nem lázadunk ezek ellen. Felmérjük, mit tudunk örömmel és hálaadással megtenni mindezekből, és hogyan. Felmérjük, és betöltjük közben az Úr dicsőségére, az Ő dicsőítésével, hálával a szabadságunkért, amire bennünket az Úr Jézus felszabadított.
-- Ezt jelenti az, hogy hit által tesszük, amit teszünk.
-- Ezt jelenti, hogy hűségesek vagyunk, és megtalálhatók ott, ahol számítanak ránk, ahol "tartozunk", a "szeretet, a felelősség, az Úr iránti engedelmesség kötelei, kötelékei miatt".
-- Igen, ez más, mint ahogy ez a világ jobbára gondolkodik ma... igen. Ez az élet egy más irányt is fog venni. De gyümölcse maradandó, és sokak számára jelent majd áldást...
--Az is benne van, hogy ez az áldás visszahat majd rád is, a te életedre is, nem "veszíted el" azt az életet, (s a lelkedet), amit az Úr Jézus készített el neked... Márk 8, 34-38.
-- A hit által figyelem, mit kell, mit lehet, és hogyan betölteni abból, amiért itt élek ezen a földön... és azt is észreveszem, hogy ezeket a "kötelezettségeket" az Úr Jézus mélyen a szívembe bevési, és néha kifejezetten "csontjaimba rekesztett tűzként" adja oda, és tartja ott bennem, mert ez hozzá tartozik az Ő elhívásához, amire meghívott, amire beállított az életemben.
-- Néha még új "réseket" is észreveszek, s itt is elkezdem "betölteni" azt, amit addig nem gondoltam... s az Úr egy idő után "kötelékké ajándékozza" a szívemben, olyanná, ami ott tart, míg ott a helyem, míg ott a feladatom, a szolgálatom, a mennyei hívásom...
-- Az "újak" észrevétele viszont sokszor szorosan összefügg azzal, hogy az "eddigiekkel" hogyan állsz. Lázadsz ellenük, "kikéred magadnak", vagy belesimulsz, a hit által, hálaadással, abból fakadóan, amit már megkaptál az Úr Jézustól, és betöltöd azt, amit eléd adott?
-- Itt is működik, a mennyei törvényszerűség, hogy "aki a kevesen hű, sokra bízatik"? "Ha a 'másén' hűek nem voltatok, ki bízná reátok azt, ami a tiétek?"... (Ld. Lukacs 16 - a hamis sáfár példázatához hozzáfűzött gondolatok az Úr Jézustól.)
Imádságom:
Uram, köszönöm, hogy felszabadítottál, hogy örömmel élhetek Veled, és amikor találkozom azokkal, amikért felelőssé tettél, amiben ott vannak a tennivalóim, amiket hordozok Előtted, azokat is hálaadással tehetem meg, és szerethetlek Téged azzal is, hogy ezeket a tőlem telhető legjobban betöltöm. Igen, Uram, ezen a területen is szükségem van Rád, a Te bölcsességedre, erődre, mennyei szeretetedre, amivel átjárod a szívemet, és a mennyei felszabadításra és elrejtettségre... Veled, Benned, és általad, Uram... csak így megy helyesen, jól, de akarom, hogy menjen, és akarom, hogy amit gondolsz, itt is végbemenjen. Ámen.
Odaszánás:
Igen, Uram, adom magam erre, hálaadással, az egész testem odaszánásával, úgy, hogy Tőled kapom az útmutatást, az idő helyes beosztására, a megpihenésre, a feltöltődésre is, és arra, hogy újra nekifeküdjek annak, amit Te gondoltál, gondolsz el felőlem. Uram, itt vagyok, kérlek, vezess, és köszönöm a Te megerősítésedet és útmutatásodat. Ámen.
Olvasmány:
A Róma 1 és 15 s a Filippi 1 s az Apcsel 20 (efézusi gyülekezet vezetőinek mondott szavak) igazítanak el abban, ahogy gondolkodhatunk szabadsággal és elkötelezettséggel.
A Zsoltárok 118 beszél ezekről a kötelekről prófétai módon... az Isten Fia pedig a Gecsemánéban mondta el az Atyának a vágyát, és a készségét, hogy az legyen, amit Ő jónak lát. Máté 26 Márk 14 Lukács 22
A János 17 is erről szól. Erről is