Vasárnapi öröm a kórházmisszióból (2023.03.26)
Endi is örült, én is örültem, s aki hallja, örülni fog.
1992 nyarán tartottunk egy Missziós Tábort Pomázon. Egészen különleges ajándékként kaptuk ezt a mennyből. Sokan, nagyon sokan, akik ma már szerte az országban és a határokon túl is, szolgálatban állnak, eljöttek, mint fiatal harcosok, felkészítésre, bevetésre, kiképzésre az evangélizáció frontján.
Több nagyszerű "bevetésünk" volt, meghívókat adtunk, beszélgettünk az emberekkel a "Zöld füzet" kapcsán, és tartottunk egy 4.Dimenzió evangélizációs koncertet is a 3. kerületi Szentlélek téren.
-- Itt az Úr Jézus kedvesen és világosan jelen volt. Az Evangéliumot nagyon erőteljesen tudtam meghirdetni a Tékozló fiú története kapcsán.
-- Magdi, a temperamentumos fiatal fodrász hölgy, itt fogadta el az Úr Jézust. Egész életét átadta Neki, visszatartás nélkül. Érezte, tudta, az Úr úgy, ahogy van, elfogadta őt, és egy vadonatúj élettel ajándékozta meg.
-- Neki ekkoriban Endi volt a "barátja". A Szentlélek téren mind a ketten ott voltak. S ez a barát látta, ahogy Magdi élete elkezd változni.
-- Ő is elkísérte Magdit a gyülekezetbe. De valami, belül, azt mondta neki, hogy ő születésétől fogva katolikus, ő ezen nem fog változtatni - (nem mintha bárki kért volna tőle ilyesmit) - s ettől fogva nem jött többé istentiszteletre, nem hallgatta az Evangéliumot.
-- Magdi pedig következetesen követte az Urat, s mivel nem kérték meg a kezét, a kapcsolat ennyiben maradt. Endi látta Magdi élete változását, s az ő élete egy idő után teljesen mást irányt vett.
Én ma találkoztam Endivel először az életemben. Ő már látott és hallott engem beszélni akkor, 30 évvel ez előtt a Szentlélek téren, az istentiszteletre is eljött egyszer, de személyesen még nem beszélgettünk. A mai napig.
Ma pedig úgy találkoztunk, hogy Magditól megtudtam, hogy Endi kórházban van. Gyógyíthatatlan betegként. Az orvosok már csak erősítő injekciókat tudnak neki adni - de segíteni... azt nem tudnak.
-- Azonnal tudtam, hogy Endivel találkozunk kell.
-- Azért imádkoztam magamban, hogy még ott legyen, amikor bejutok hozzá. S így történt.
-- Akármilyen későn értem is haza a mai napon, tudtam, hogy ezt most nem lehet holnapra halasztani... bemegyek hozzá. S milyen érdekes - a szokott kórtermemben, pont az én Tamásom helyén találtam rá, aki a múltkor pont ebben a kórteremben kapta meg a keresztséget...
-- Ahogy odaléptem hozzá, s bemutatkoztam, felderült az arca. Óriási megtiszteltetésnek tekintette, hogy meglátogattam. (Én is kiváltságnak, hogy bejöhettem hozzá. Mindketten örültünk.)
Tudod, ez egy nagyon érdekes beszélgetés volt. Harminc évre tekintettünk vissza. S arra a bizonyos Szentlélek téri evangélizációs koncertre, s Magdi döntésére, és arra, hogy ő, akkor, nem fogadta be az Úr Jézust.
-- De azt is megtudtam, hogy Endinek most már egészen más a gondolkodása. Igazából - bár felesége egyáltalán nem hívő - neki Jézus Krisztus került az élete középpontjába. Különösen most, ahogy kiderült, emberileg nincs már semmi esélye. A betegségével nem tudnak mit kezdeni.
-- Elmesélte, hogy pont, mielőtt jöttem volna (!) - mivel a kórteremben senki látogató nem volt, csak a betegek, ki-ki a maga ágyában - befordult a fal felé, és megszólította az Úr Jézust. Vele beszélgetett. Azt is mondhatnám: kiöntötte a szívét.
-- Majd rám nézett, és azt mondta: "Kérdezhetsz bármit, szívesen felelek."
Rákérdeztem, hogy van-e olyasmi, amit nagyon bán, amit szeretne most maga mögött hagyni, amiről szeretné, hogy Isten bocsássa meg, hogy ne terhelje őt. (Igazából a./ éreztem, hogy tényleg az Úr Jézussal beszélget, és közel van Őhozzá, s ezért b./ arra gondoltam, hogy a Jakab 5, 16 alapján fogok vele imádkozni a gyógyulásért, megkenve őt olajjal, c./ ezért ennek a feltételeként szabott bűnrendezést is megtehetjük, ha van bármi, amiről tudja, hogy meg kellene vallania az Úr Jézus előtt.)
-- Ugye érzed, milyen bizalmi kapcsolat alakult ki kettőnk között egy pár perc alatt?
-- Ez ajándék az Úr Jézustól, igazi kiváltság, amivel Ő ajándékoz meg ilyenkor, ahogy az ismeretlenségből való falak egy pillanat alatt leomlanak, és olyan közel vagyunk egymáshoz egy beszélgetésben, mintha mindig ismertük volna egymást. Ajándék, ajándék, mennyei kedves meglepetés, ajándék az Úr Jézustól
Azt mondta, hogy tudja, hogy Jézus Krisztus vére lemossa a bűneit (! - nagyon világosan fogalmazott... rá is kérdeztem, hogy ezt Magditól hallotta, de azt mondta, nem... vele régen beszélt már... úgyhogy nem derült ki számomra, ki volt, aki ilyen szépen, egyértelműen vetette a magot felé - de nem baj, nem is ez számít, hanem a tény, hogy ő tudta, hogy mi a válasz a bűnei megbánására és megvallására).
-- Meséltem neki arról, amikor megtértem, és két hónapra rá Faragó Tibivel és Emivel beszélgettünk arról, hogy az ember megkérheti az Úr Jézust, hogy mutassa meg a bűneit. Azokat is, amiket ott, akkor, nem lát. Amiket régen követett el - de amiktől jó, ha tudatos elhatárolással tisztítja meg az életét... megvallja és elhagyja őket, egy egész életre.
-- Tibiék azt mondták akkoriban, hogy ha imádkozom érte, (s talán a böjtről is beszéltek, bár erről először Nagyperge Zolitól és Ilditől hallottam, akik elmondták, hogy hogyan böjtöltek egy napot az Úr előtt - s ahogy hallottam, egész kedvet kaptam rá, s talán meg is tettem), az Úr egyszercsak elő fogja hozni, meg fogja mutatni, mi az, amitől meg kell tisztuljak.
-- S én tényleg kikértem ezt Őtőle ... talán valamikor 1979 márciusában, áprilisában? És Ő tényleg megmutatta a bűneimet, s egyszer csak - nem rögtön, ahogy kértem, hanem egy idő múlva, talán következő nap, vagy valahogy így - éreztem, hogy "Hú, ez is bűn volt... és az is... és ez is... és az is..." és csak soroltam, soroltam - s hogy el ne felejtsem, le is írtam őket egy kis spirálos noteszkébe. Majdnem megtelt...
-- Azt is elmeséltem Endinek, hogy Gyömrőn, Tibivel és Emivel egy napot töltöttünk imádságban, keresve az Urat, és egy ponton odatettem az Úr elé a noteszemet, és rátettem a kezemet, és Tibiék javaslatára, úgy, ahogy volt, mindenestül lerögzítettem, hogy ezektől a bűnöktől elhatárolom magam, bocsánatot kérek ezekért, és el is fogadtam a bűnbocsánatot ezekre az Úr Jézustól. Sőt, hogy megerősítsük a megbocsátást tényét, a kertben el is égettük az egész füzetet, az összes bűnöm felsorolásával együtt.
-- No, ezt így elmeséltem, és mondtam Endinek, hogy ha most nem juttat eszébe semmit az Úr Jézus, akkor foglaljuk össze, rögzítsük le, hogy bármit mutat majd később, azt is, most, előre, letesszük Őelé, és elhatároljuk magunkat ezektől, megbánjuk, megvalljuk őket, és az Úr Jézust fogadjuk el életünk teljes Urának és Megváltójának.
Hosszan imádkoztam, vagyis elmondtam (vagyis bemutattam) Endinek, hogy hogyan imádkozzunk majd, teljes részletességgel, a teljes életátadás imádságával. S ő egyből rámondta a végén az Ámen-t.
-- Persze mondtam neki, hogy ez szuper, és most mondjuk el együtt is úgy, hogy ő utánam mondja mindegyik részét. S örömmel mondta.
-- Ez most nem pont ugyanolyan imádság volt, de tartalmilag ugyanaz volt az irány. Csak sokkal erőteljesebb volt a teljes élet átadás után az Úr Jézus behívása, az Ő egész új életével, erejével, jelenlétével együtt. Ezt pedig a gyógyulásra nézve is mondtam így... mert világos volt Endi előtt is, és előttem is, hogy itt csak Jézus az, Aki változást hozhat.
-- Nagyon jó volt imádkozni. Olyan imádságot csaptunk, hogy öröm volt hallani. Hallgatták is jópáran. Közben ugyanis egy nővérke és egy ápoló is bejöttek, aki sorra adta be a betegeknek az injekciókat, míg a nővérke mérte a vérnyomást. De bennünket - látva, milyen komoly "tevékenység zajlik", kikerültek. Csak, ahogy az imádság végére értünk, sőt, miután olajjal megkentem Endit, gyógyulásra, az után jött oda ez a kedves ápoló férfi beadni az itt esedékes injekciót.
A Jakab 5-ből a 13-16.verseket olvastam fel Endinek, és magyaráztam is röviden. Ezek nagyon világos útmutatások.
"Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzon. Öröme van-e valakinek? Dicséretet énekeljen. Beteg-e valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése." (Jakab 5, 13-16.)
Beazonosítottunk mindent, amiről ez a szakasz szól.
-- Beteg? Igen. Mit tegyen? Hívja magához a gyülekezet véneit.
-- Mondtam: én a gyülekezet vénje vagyok. Magához hív Endi? "Igen! Hívlak!" (Nagyon aranyos volt, ahogy teljes határozottsággal - bár nagyon csöndesen, mert ennyi ereje volt mindössze - de kimondta: "hívlak".)
-- Mit tesz a gyülekezet vénje? Megkeni olajjal a beteget.
-- S mit tesz a beteg? Azon kívül, hogy magához hívja: megvallja a bűneit. Nos, lerögzítettük, hogy ez most meg volt.
-- S mit tesz a gyülekezet vénje? Imádkozik a beteg felett, (a HIT által - tehát a gyógyulásáért is), és megkeni őt olajjal. Megtettük. Meg is kentem Endit, előtte jól lerögzítve, hogy ez nem "utolsó kenet", hanem a betegek gyógyulásáért való kenet, olajjal megkenés a gyógyulásra. Megértette, és csillogó szemmel mondott igent.
-- Megtettük.
--És az ápoló férfi ez után odajött, elvégezte, amit kellett, és mi, Endivel, még egy picit tudtunk beszélgetni. (Nem mondom, hogy nem volt már kicsit késő - de, hát csak így tudtam beérkezni, és Annyira csodálatos, ahogy hozzám állnak ezen az osztályon... nem teszik szóvá, ha későn érkezem, jóllehet ilyenkor már ellátják a betegeket - én persze nagyon óvatos vagyok, hogy ne zavarjak - de ismerik, ami történik, és szeretik, sőt, szerintem tisztelik is ezt... és ez olyan nagy áldás.)
Még beszélgettünk picit Endivel, s utána engedelmet kértem, hogy egy másik ágyhoz járuljak, ahol - korábban, vagy tíz perccel előtte, hallottam, ahogy a beteg valakivel telefonon beszélt, és említette az "imádság" szót.
-- Oda is mentem Sándorhoz, aki az ágya szélén ült, és megengedte, hogy mellé telepedjek az odakészített székre. De, amikor elmondtam, miért jöttem, és mit hallottam, gyorsan korrigált:
-- Igen, talán elhangzott a szó (bár nem emlékezett rá), de ő nem imádkozik, sőt, tőle ez a dolog távol van, csak a "párja imádkozó"... s amikor rákérdeztem, hogy a párja ezek szerint szereti az Úr Jézust, ezt jóváhagyta... de, amikor arra kérdeztem rá, hogy ő vajon miért nem... talán volt valaki, aki megbotránkoztatta... azt mondta, hogy "nem szeretné mondani, de azért mondja, hogy itt hagyjuk abba ezt a beszélgetést"... s amikor még érdeklődtem általában őfelőle, mit olvas, mit hallgat, mit néz... akkor megint elvágólagosan leállította a beszélgetést.
-- Szomorúságomat kifejezve, de elfogadva a döntését, elbúcsúztam tőle - megígérve, hogy ha megint bejövök Endihez, őt sem fogom kihagyni. Nem bíztatott - de nem is mondott ellene... (annyit viszont kérésemre megígért, hogy párjának majd mondani fogja, hogy itt járt valaki, aki imádkozni akart érte - s már ez is előny volt az előzőekhez képest)
Utána tovább léptem egy ággyal, és Béla bácsit szólítottam meg. Ő a korábbi félórában, ahogy Endivel beszélgettünk, nagyon csúnyán köhögött. De nagyon hálás volt, hogy odajöttem hozzá.
-- Amikor rákérdeztem, hogy szereti-e az Úr Jézust (mert, hogy rögtön azt mondtam neki, hogy szeretnék érte imádkozni, s ő örömét fejezte ki efelett), azt mondta, hogy ő már volt, hogy nagyon közel került Hozzá. S felhúzta pizsamáját, és mutatta a hatalmas vágást, a mellkasa tetejétől, a hasáig - és mondta: "szív"...
-- S arról is mesélt, hogy (bár sokan butaságnak gondolják), ő újra és újra érzi, hogy megsimogatják. Becsukott szemmel ül a székén, és keze maga mellett... s érzi, hogy megérintik a kezét, megsimogatják.
-- Mondtam neki, hogy én nem tekintem butaságnak, simán lehet, hogy angyalok vannak körülötte... s azt is tudom, hogy amikor valaki a mennyhez közeledik, ahogy a menny nyílik előtte, sok-sok természetfeletti dolog történik, vagy történhet. Pl. Billy Graham számol be róla, hogy amikor nagypapája volt eltávozóban, angyalok kórusát lehetett hallani a házban. S amikor nagymamája (ha jól emlékszem), akkor arról számolt be, hogy látja a mennyet, s látja az őelőtte elhunyt szeretteit, sőt, egyikük, aki még a polgárháborúban vesztette el fél lábát, két egészséges lábbal jön elé... s még annyi ideje volt, mielőtt átment az örökkévalóságba, hogy örömmel az arcán mondta, kiket lát, kik jönnek felé széttárt karral.
Tehát egyáltalán nem "butaság", amit Béla bácsi érez... erősítettem meg számára. S megáldottam őt. Nagyon. Jó volt ez is.
Már csak pár szó volt hátra Lajos bácsival, aki 95 évesen, jó erőben volt benn, s hálás volt a kedvességért, ahogy megszólítottam őt.
Ennyi volt ez a délután, de csodálatos "ennyi"...
-- A leginkább ezért az elkészített találkozásért, Endrével, de amúgy azért is, hogy megint meg lehetett látni, hogy az Úr Jézus mennyire megkeresi az embereket... ha korábban nem is megy, annyira, de legalább itt, a nehézség idején, az élet és halál mezsgyéjén.
-- S még azért is, hogy Sándort is láthattam, hallhattam, s elutasítását "kihívásnak" érezhettem, s imádkozom, hogy legközelebb is találkozzunk, és megszülessen benne a készség a./ a beszélgetésre, b./ arra, hogy fogadja az imádságot, őérte, és c./ arra is majd, hogy ő maga is befogadja az Úr Jézust, és megmeneküljön.
-- Persze tudom, hogy ez csoda, méghozzá hatalmas csoda, ha a szív megnyílik, a gondolkodás átformálódik, és megjelenik a készség arra, hogy az ember megbékéljen a Teremtőjével, és segítségül hívja a Megváltója nevét. De a mi Istenünk Csodálatos, Tanácsos, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Békesség Fejedelme... Jézus, a Szabadító.
Ezért a csodáért imádkozunk, Úr Jézus. Azért, amit Te tudsz elvégezni az emberek szívében.
Nem mást kérek, Uram, mint azt, hogy legyen gyümölcs, legyenek elkészített szívek, készség a fogadásra, hogy az emberek megismerjenek Téged, s akik már döntöttek Melletted, meg is maradjanak Veled, és formálódjanak a Te Szentlelked által. Formálódjanak át, legyenek tanítványi szívekké, szülessenek és épüljenek, Uram, tanítványok, a Te munkádra. Ámen.