1./ Néha az ember a sorozattól tart. Az ismétlődésektől. Egyszer még kibír valamit. Valahogy túl leszünk rajta - mondja. De többször? Ha előre arra gondol, hogy a "rossz" megismétlődhet... Brrr. Azt mondja: "Ezt már nem bírom ki".
- Pedig igen. Még, ha nem is szereti.
- Mert a dolgok az életünkben hit által dőlnek el.
- És az Úr Jézus iránt érzett szeretetünkben. Ezen múlnak. --Ezen múlik, hogy "kibírjuk-e". (S ezt a szeretetet a Szentlélek által kapjuk, mint kincset, mint ajándékot, mint mennyei betöltést, feltöltést, és erőt, hogy győzzünk. Róma 5,5)
„A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.” Róma 5,5
- És azon múlnak, hogy lakik bennünk egy olyan erőteljes mennyei reménység, amit nem mi "fejlesztünk ki", nem mi "produkálunk", hanem a kicsiszolás útján, az Úr Jézus Krisztus bontakoztat ki bennünk. És ez a reménység nem szégyenít meg...
- Szóval: az ember tart az "ismétlődésektől", és harcolunk is ezek ellen. De, ha "lennének is", akkor is győzni fogunk.
2./ Én néha azt kívánnám, lenne bár a költségvetésünk jobban alátámasztott, megerősített, csak egy kicsivel jobban... Csak egy kicsivel... Hogy néha "előre" láthassam, amikor döntenem kell, hogy "hogyan" fogja megadni az Úr... (Persze a Palántás költségvetésre gondoltam...)
- De nem mindig van ez így... Hogy enyhén fejezzem ki magam.
- Az Úr munkájában, mi nem mindig látjuk előre. Marad a hit.
- De lépni kell, indulni kell, a botot a tengerre nyújtva, a hit által a vízre kilépve, menni, mert az idők most erről szólnak, és mert ha nem tennénk, elmaradna valami, aminek viszont meg kell lennie...
3./ "A reménység nem szégyenít meg..." - ezt mondja az Ige. És itt nem "csalfa vak reményről" van szó, amiről Csokonai Vitéz Mihály írt. Ez mennyei reménység, aminek alapja az Úr ismerete, az Ő vezetése, a mennyből jövő, és onnan támogatott hit, amit az Ige alapoz meg. Ez Jézustól való reménység, de mégis, izgalmas, mégis más, mint a hétköznapok megszokott helyzetei.
De, mit tegyünk, ebben élünk.
- Az imádság ebben tart bennünket. Az utolsó időkre ez jellemző.
- Imádkozunk, az Úr szól, vezet, lépésről-lépésre továbbviszi az életünket, és mi engedünk Neki, és lépünk, tesszük, amivel megbíz, és meglátjuk, azt, hogy hogyan szabadít meg.
- Mert az, hogy megszabadít, nem kétséges. A "hogyan"-ból pedig egyre inkább megismerjük őt, és dicsőítjük Őt. (Már előre is...)
"Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk (mert, hogy BENNE állunk abban a mérhetetlen jóindulatban, Istennek ebben a kimondhatatlan szeretetében, ami körülvesz bennünket, és amihez mindig fordulunk, amihez mindig "odajárulunk"), és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében (Vagyis: jó lesz, és tudjuk, hogy az Úr megdicsőíti Önmagát, és jóba von bele bennünket - meg fogjuk látni! Ez a dicsekvésünk.). Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, (nos, ez az izgalmas, mert ez már csak a hit által megy, miközben nehézség van, mi bízunk a mi Urunkban, s az Ő jövőjében), tudván (ez a hit), hogy a háborúság békességes tűrést nemz (ez pedig törvényszerűség - vagyis, hogy jön a békességes tűrés, ha álljuk a sarat a hit által a háborúságok, a nehézségek, a megpróbáltatások közt). A békességes tűrés pedig próbatételt (kipróbáltságot, gör: dokimé), a próbatétel pedig reménységet (no ez pedig aztán a kívánatos eredmény... ezért érdemes). A reménység pedig nem szégyenít meg: mert az Istennek szerelme (mérhetetlen és érthetetlenül nagy, hűséges szeretete - gör: agapé) kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, Aki adatott nekünk." Róma 5,1-5
4./ A Máté 24,7-ben és a Lukács 21,11-ben olvasod, hogy "döghalálok"... Így többesszámban.
„Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.” Máté 24,7
„És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.” Lukács 21,11
- És ahogy megnézed, a járványos betegségekről szól. És az utolsó idők egyik jellemzőjeként említi.
- És nem azt mondja, hogy "ez a vég", hanem, hogy ez itt lesz, és amikor itt lesz, te tudhatod, hogy közel van már a vége. És azt is mondja: amikor látod ezeket megtörténni (ezeket is), "amikor ezek kezdenek meglenni", "nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelget a ti váltságtok (apolütrószisz)".
„Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” Lukács 21,28
- Akkor emeld fel a fejed, mert a te váltságod - megmentésed, kiemelésed, kiszabadításod - elközelgetett (engidzó - egészen közel van, az ajtó előtt áll).
- Amikor ezt a sorozatot látod.
- Amikor azt mondtad: "De jó, túléltem, már vége", és hirtelen megint jön a rossz hír. Nem adjuk meg magunkat a félelemnek, nem mondjuk: "Hát hol van Isten, akihez imádkoztunk?", hanem tudjuk, hogy mi most is Őbenne bízunk, Őhozzá tartozunk, Vele járunk, itt, a mostani időben... Ha "sorozat", hát sorozat... Ha "ismétlődik", hát ismétlődik.
- Imádkozunk ellene, mindent megteszünk, hogy az emberek megmeneküljenek, imádkozunk a vezetőink bölcsességéért, helyes döntéseiért, az egészségügy megerősítéséért (és a pedagógusokért is), s közben mindazért, amiről még tudunk, hogy az emberek jól álljanak hozzá, hogy ne megkeményedés, hanem meglágyulás legyen Isten felé, és hogy az orvosi, tudományos területen minden továbblépés meglegyen (s ebben a magyar tudósok oroszlánrészt kapjanak, és az egész világ számára a megmentést munkálják), mindezért imádkozunk. És azért, hogy a réseket meglássuk, ahol Isten dicsőségét hozhatjuk be, ahol megtehetjük, amit mi meg tudunk tenni, és az Úr minél többeket megmenthessen. Az egészségügyben, a pedagógusok közül, a szülők közül, a gyerekek közül, és ne a gonoszság folyamatai erősödjenek, ne a csapdát jelentő gonosz beszédek uralkodjanak el, hanem a megmentés lépései történjenek meg. Mindezért imádkozunk.
- És közben tudjuk, hogy jön... Mert amikor "ezek kezdenek meglenni", mi "felemeljük a fejünket", és felnézünk, várva Őt, és tudva, hogy jön a váltságunk...
Ez a válaszunk az "ismétlődésre"...
A hit által. A mennyei reménységben...