Tegnap azt mondta nekem egy "kilencven felé ballagó" barátom, egy "oszlop testvér", aki a kommunizmus alatt sokat szenvedett méltatlan bánásmódot a hite és bátor, hűséges kiállása miatt, s aki '89 után meghatározó volt több folyamatban, ami az egész országra, annak kereszténységére, iskoláira, hozzáállására kihatott, hogy "nem gondolta volna", hogy ilyen gyorsan hódítanak teret ördögi folyamatok. "Az ember tudja, hogy vannak, tudja, hogy mindent el akarnak borítani, de mindig arra gondol, hogy majd évek múlva... De ilyen gyorsan, ahogy most történtek és történnek, világszerte..." Ő nem fél, nem arról van szó, hogy bármiben is úgy érezné, hogy "veszteni valója lenne", hanem látja, széles összehasonlítási alappal, ami zajlik. Elmondta, hogy birodalmakat látott fellendülni és összeomlani, (hiszen még a Harmadik Birodalom alatt született, majd látta a kommunizmus hatalmait megjelenni, utána a nyugat európai kiszélesedése is szeme előtt volt, s látja az amerikait is "átrendeződni" - valószínűleg helyét átadni), de most amit lát, az globálisan jelentkezik, és nem egy-egy országhoz kapcsolódóan tűnik fel.
Amit szavaiból érezni lehetett, hogy amit lehet, most kell megtenni. Egy "kilencven felé ballagó" ember már "nem siet" dolgaival, de az ő szavait áthatotta a mennyei jelenlét, az Úr prófétai látása és útmutatása, s a széles kapcsolatrendszer is, amiben él és mozog, bárhányévesen is. "Amit meg lehet tenni, hamar kell megtenni". S ő is cselekszik, a maga környezetében - hirdeti az evangéliumot, ahogy lehet, egyengeti az Ige előtt az utat, sokszor még most is nagy-egyházi-mértékben, és országos kihatással is.
Jó egy-egy ilyen beszélgetés, elkíséri az embert élete hátra levő idején. Szeretem az "oszlop-emberek" gondolkodását, szeretem, ahogy ők viszik a terheket, (és viszik oda Jézushoz, természetesen), s értékelik a helyzeteket. Nincs benne semmi önző indíték és egyéni érdek, hanem letisztult rálátás és óvás. Mennyei ösztönzés.
Szeretem a barátságot Isten országában...
Uram, köszönöm a Te ajándékodat, az embereket, akikkel Te kapcsolatban vagy, és akiken keresztül a tiszta gondolkodást, a letisztult látásmódot nekünk ajándékozod. Köszönöm az irántad való szeretetet, a tisztaságot és a hűséget. Köszönöm a szövetségben való megmaradást, az egész életen átívelő következetes döntéseket, a bátorságot, és azt, amivel Te formálsz át bennünket. A jellemet, ami Nálad formálódik, mint ahogy tisztul a nemes fém a tűzben. Köszönöm, hogy Te hűséges vagy, és mindig javunkra cselekszel, s bármi történik, ki tudod belőle hozni a jót, amit megígértél, hogy akik Téged szeretnek, minden a javukra van, lesz, dolgozik. Ámen.
"Az olvasztótégely az ezüst számára van, és a kemence az aranyéra - a szívek vizsgálója pedig az Úr." Példabeszédek 17 ,3
- Az ezüst is átmegy valami hevítésen, hogy tisztuljon, a zárványok feljöjjenek, és még értékesebbé legyen.
- Az aranynak is szüksége van a tűzre, a hőre, a hevítésre, hogy ez a folyamat végbemehessen benne.
- És az emberi személyiség? A szív, ahonnan minden kijön - szó, viselkedés, kapcsolat, döntés, s így a jövő is? A szívnek is kell "hevítés", tisztítás, "megvizsgálás", hogy megkaphassa a "próbát" (ahogy régen mondták az aranygyűrűkben levő jelre, amit a bevizsgálás után nyomtak bele)? A "kipróbált" jellemzőt? Igen.
- "A szívek vizsgálója az Úr." Az Úrnak fontos, hogy mi van a szívedben. Az Úr ezt vizsgálja, nem a "külső látszatokat", mint ahogyan az ember gondolkodik sokszor. Őhozzá a kapcsolatodat, s egész életedhez a saját hozzáállásodat, a szíved határozza meg. S Ő vágyja, hogy "tiszta szívvel" éld az életedet.
- Ahogy az Úr "vizsgálja" (hevíti, viszi át a tűzön, "próbálja") a szívet, ahhoz hasonló nincs. Ő olyan végtelenül szeret és mindig tudja, mi fogja a jót munkálni életünkben, hogy teljes bizalommal lehetünk a "kezében". Igen, vannak "tüzes helyzetek", vannak megpróbáló időszakok az életünkben, de, aki tudja, hogy életét az Úr Jézusnak adta át, és az egész élete az övé, és Rá figyel gondolkodásában, napjaiban, döntéseiben, az biztonságban tudhatja dolgait, sorsát, egész életét... S ez olyan csodálatos ebben a világban.
Áldás
Legyen áldás kedves életeden, ezen a mai napon is, bármin mész is át éppen, hogy ez a biztonságot jelentő közösség az Úr Jézussal járjon át téged, minden helyzetedben. Ámen.