Emlékszel a múltkori „angyal”-ra? Aki besegített a Covid osztályra, hogy a 100 éves Endre bácsival tudjak imádkozni és az Igéről tudjunk beszélgetni vele. (Mint lelkipásztornak erre kiváltságos lehetőségem van, de nem mindig érvényesül ez a lehetőség „elsőre”. Azonban az Úr „angyalt” rendelt ki segítségül... erről írtam egy hete... s most ismét erről az „angyalról” gondoltam írni neked, és egy gyönyörű imameghallgatásról.)
1./ Szóval... egy idős betegnek nem mindig egyszerű az élet. A fogait sokszor be kell tennie, ki kell vennie. Éjjelre pohárban állnak mellette az éjjeli szekrénykén.
A kórházváltás pedig néha azzal járhat, hogy a fogak elvesznek. Ápolónők készítik elő a beteget, mentő viszi át, ápolónők fogadják, akiknek rengeteg a feladata... a hozzátartozó pedig csak telefonon tud kapcsolatot tartani, jobbára csak az ápolónőkkel, nem a nagyothalló nagybácsival... és, ha a fogak eltűnnek... hát, ez nagyon rossz... Brrr... ez nagyon, nagyon rossz, mert:
a./ ezek nélkül nem tud enni (még, ha akarna sem tudna – Endre bácsit pedig amúgy is támadta, ahogy emlékszel, hogy ne egyen, mert meg akart halni).
b./ ezek nélkül elég csúnyán néz ki (ez pedig egy ilyen pedáns férfinak, mint Endre bácsi, még a kórházban is rosszul esik, ha már kicsit jobban kezd az élethez állni – mint mostanában ez történik).
c./ ezek nélkül alig lehet érteni a szavát, alig tud artikulálni, rajtam pedig a szájmaszk, előttem a plexi levegővédő, szóval, ő nagyothalló, úgyhogy a kommunikáció sok ponton van támadva... (brrr...).
d./ ja igen, ezen felül még sokba is kerül egy ilyen alsó-felső műfogsor, nem beszélve arról, hogy nincs az a fogtechnikus, aki Covid időben, Covid osztályra bejönne segíteni... még hozzájuk sem egyszerű elmenni, Endre bácsi pedig ezekben a napokban még nem ezzel a feladattal kell megküzdjön.
2./ A fogak eltűntek. Endre bácsi úgy emlékezett rá, hogy otthon maradtak. Én viszont tudom, hogy voltak fogak, mert a László kórházban még betettük őket, kétszer is, két látogatás idején is. Úgyhogy a fogak itt vesztek el valahol, a két kórház valamelyikében, vagy a két kórház között. Igaz, voltak osztály-ürítések, fertőtlenítések, és osztály-váltások is, mindkét helyen, úgyhogy az eltűnési (pontosabban a megkeresési) probléma csak hatványozódott potenciális előfordulási hely-alternatívák tekintetében. Mit lehet tenni?
Zsuzsi kérlelte az ápolónőket, nézzék meg Endre bácsi táskájában. Pakolják ki, mert lehet, hogy ott van gondosan elcsomagolva. De, tudod, kívülről kérni ilyeneket – hát, ki van szolgáltatva az ember, nagyon.
Amikor én látogattam be a múltkor, bizony nem volt mód megnézni a táskát, s kifelé jövet az „angyalt” kértem erre... aki meg is ígérte.
3./ Tudod, amikor meghallottam ezt az egész fog-problémát, engem nagyon megérintett, mert
a./ a kommunikáció kiváló segítőinek bizonyultak, és mert
b./ a hiányuk az életet ismét pártoló evésnek lehet teljes megakadályozója.
--Vagyis: az Úr tervének áthúzásához lehet eszköz.
--Ez pedig tudjuk, kinek az eszközrendszere... szóval: utáltam ezt a fog-eltűnést.
--Úgyhogy: amikor Zsuzsi elmesélte ezt az egészet, a küzdelmet a fogakért, és a sok kérlelést, s a sok eredménytelenséget, egyetlen egyet tudtam tenni.
--Hittel imádkoztunk azért, hogy legyen meg ismét a fog.
4./ Vannak helyzetek, amikor ez a hit sok korábbi tapasztalatból fakadóan olyan erős tud lenni, hogy az ember imádkozik, és utána elkönyveli: meg lesz. Meg fog történni. Tulajdonképpen most is ez volt a helyzet. Mivel mást amúgy sem lehetett tenni, maradt az imádság és maradt a hit. Megtettük, megragadtuk, és vártam, hogy jöjjön a jó hír.
5./ Ma, Zsuzsi felhívott. Elmesélte, hogy az „angyal” hívta őt telefonon Endre bácsi készülékéről, és utána odaadta neki Endre bácsit. S ahogy Endre bácsi beszélt, az artikulációján, szavai érthető voltán világosan lehetett érezni, hogy „valami történt”... és le is rögzítették: Meg vannak a fogak!
Az „angyal” megnézte a táskát. Amire korábbi nővérkék azt mondták (enyhe túlzással), annyi cucc van benne, hogy egy szekrényben sem férne el. Nos, az „angyal” nem sokat tétovázott, amikor ő került szolgálatba, megnézte a táskát, kipakolta rendesen, és megtalálta a fogakat, amiket nyomban „fel is avattak”, s Endre bácsi tud már enni és beszélni.
6./ Mi jár át örömmel, a fenti két eredmény (evés és beszéd) mellett? Az, hogy a./ az Úr meghallgatta az imádságunkat. És meglett a fog, pedig emberileg nézve már nem volt rá remény. És az, hogy b./ az „angyal” ismét aktivizálta magát. (Csak, úgy csöndben mondom, megint mehetek be... ez is intéződik az „angyal” által.)
Uram, olyan, de olyan boldog vagyok, hogy Te megadod, amit kérünk. Olyan sok ponton van szükségünk csodára. Annyi, de annyi ponton csak te vagy nekünk, s annyi ponton Téged kérünk, mert nincs is másunk... köszönöm, hogy meghallgatsz, hogy szeretsz, hogy odaemelsz Magadhoz, és megnyugtatsz, hogy Nálad meg van, amit kértünk, amit kérünk... és ne aggódjunk. Köszönöm Neked, Úr Jézus. Köszönöm az életet, Veled. Ámen.
„És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle.” 1János 5, 14-15