Endre bácsi életcélja...

Emlékszel, amikor írtam Endre bácsiról, aki 100 éves lesz az idén, és egy combnyaktörés miatt bekerült a kórházba? Megműtötték, és rég otthon lenne már, de sajnos egy mellette fekvő betegtől elkapta a Covid fertőzést.

 

1./ Én a László kórházban találkoztam először vele, ahová unokahúga, Zsuzsi segített be engem.

- Zsuzsi egyszerűen nem akarta hagyni, hogy értékes nagybátyja magányosan, az élettől megcsömörödve, a halált kívánva feküdjön egy Covid osztályon, ahol a drága nővérkék (és bátor orvosok) mindent megtesznek érte, de ő egy falatot sem eszik, hogy hamarabb meghaljon.

- Tudta, hogy én is nagyra becsülöm Endre bácsit, és már korábban terveztem, hogy beszélgetek vele életéről, úgyhogy felhívott, mi lenne, ha ő megszervezné, s én belátogatnék a 100 éves beteghez? Örömmel mondtam rá igent, s alig vártam, hogy a látogatás megtörténhessen.

- Az osztályvezető főorvos engedélyével, mint lelkipásztor, készséggel vártak egy vasárnap. Beöltöztem, s máris ott ültem Endre bácsi ágya mellett.

- Hosszan nem mesélem el a történetet, de annyi biztos, hogy Endre bácsi az első látogatás alkalmával befogadta az Úr Jézust: újjászületett. Ez egyértelmű volt. Imádkoztunk gyógyulásáért is.

 

2./ De egy hét múlva ismét ott voltam - ami szintén kiváltság volt - mert Endre bácsi továbbra sem evett. Most már tudta, hogy ha meghal, akkor hazamegy, tehát ráerősített, hogy ő nem akar már itt lenni ezen a földön.

- Mit tudsz mondani egy 100 évesnek, aki fájdalmakat él át, aki bekorlátozva érzi magát, aki egész életében soha eddig nem volt kórházban, még soha nem műtötték, s most már hetek óta nem mozdulhat, s még jövőt sem lát maga előtt... Ezért imádkoztam: Uram, mit tudok mondani neki?

a./ Az biztos, hogy nem a halálról fogok vele beszélni.

b./ Az is biztos, hogy az Úr Jézus az életét adta azért, hogy bennünket kihozzon az ellenség gonosz munkái alól, kezéből... És nem akarja, hogy a betegség gyötörjön bennünket. (Ő a "fájdalmak férfia, betegség ismerője" - aki a Golgotai kereszten ismerte meg, mit jelent a fájdalom, mit jelent a betegség, amikor minden bűnünket elhordozta, a bűn minden következményével, átkával együtt... S az Ő sebeiben gyógyultunk meg... Mert, hogy sebeiben a betegségeinket is elhordozta.)

c./ Szóval: nem szükségszerű, hogy betegségben haljunk meg. Még akkor sem, ha az emberek többsége ezt éli át. Ő meg tud gyógyítani, és ha haza akar vinni bennünket, akár álmunkban is el tud szólítani, vagy egyszerűen behunyjuk a szemünket, és Nála nyitjuk ki. nem barátja a betegségnek, sőt, nekünk azt mondta a Bibliában, hogy "mint utolsó ellenség töröltetik el a halál" - s én úgy gondolom, hogy a halálhoz vezető út, a betegség is ellenség...

d./ De akkor mit lehet mondani egy 100 éves betegnek, aki itt fekszik egy ágyban, már ujjászületett, de egyelőre még nem kerülhet ki a kórházból? Mi az életcél?

Ezzel a kérdéssel jöttem be másodjára Endre bácsihoz, és ezzel a készséggel ültem ismét ott az ágya mellett, hogy erről beszélgessünk.

 

3./ Az első alkalommal meséltettem sokat, fel is vettem hangrögzítőre, ahogy az életét megosztotta velem. A második alkalommal is behoztam a felvevőmet. De most többet beszélhettem én is... És szükség is volt rá.

- Mi az életcél?

- S itt arról beszéltem Endre bácsinak, amit én is élek: az Úr Jézus Krisztust képviseljük az emberek között. Most, itt, a nővérkék között, a betegtársak között, az orvosok és a segítő fiatalemberek között.

- Ezért élünk, hogy a többiek megismerjék Őt. És, ha keveset tudunk is szólni, de élünk, vagyunk, és "bemutatjuk" az Ő szeretetét, s ha lehetőségünk nyílik rá, el is mondjuk.

- Ez a küldetésünk. Azután, ahogy kikerül Endre bácsi, a kinti szomszédok, ismerősök között is ezt teszi, ameddig él ezen a földön, ez marad a küldetés.

 

4./ És Endre bácsi megértette.

Nem csak megértette, de el is sajátította. Bevéstük. Vissza is kérdeztem rá, mintha "házi feladatot" kérdeznék vissza. És tudta. Az övé lett.

- Csak, tudod - ez a mi tapasztalatunk is - sokszor amit megértettünk, amit el is sajátítottunk, az életünkbe lépésről-lépésre megy át.

- Vannak nehézségek. Vannak nehezebb időszakok. Vannak megtorpanások is, néha még "visszaesések" (meghátrálások) is.

- De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. Úgyhogy Endre bácsinak is itt volt a következő időszak a "tanulásra".

Mert, hogy a helyzete nem lett sokkal könnyebbé.

a./ A Covid osztályról kikerült.

Gyógyultnak nyilvánították a Lászlóban.

b./ Átkerült egy másik budapesti kórházba, ahol a cél az volt, hogy felerősítsék, gyógytornász segíthesse, és utána hazaadhassák.

- Igen ám, de valahogy itt is bekerült a Covid osztályra. Én nem nagyon értem, de itt más fajta tesztet végeztek el nála, s ennek alapján bekerült.

- Ment az imádság, nem adtuk fel, de látogatni sem lehetett. Nem engedték meg.

 

5./ Viszont Zsuzsi nem adta fel, úgyhogy az Úr is kinyitotta előtte az ajtót, (erről írtam a "barna szempár" és az "angyal" témájú cikkben), s én ismét itt lehettem benn, a 100 éves, immár újjászületett, de az életcélt még mindig "harcoló" betegnél.

S visszakérdeztem az "eddigi tanulmányokra".

- Nos, Endre bácsi emlékezete tökéletes. Nem csak Zsuzsi telefonszámát vágta fejből, amikor az "angyal" rákérdezett, de a hetekkel korábban átvett üzenetet is visszaadta nekem, (nagy örömömre).

- Úgyhogy egy lépéssel tovább mehettünk.

- S jött, amit az Úr mondott aznap reggel: a János 12, 24-26 Végigmondtam neki, hogy megőrizhesse ezt is. S utána megbeszéltük:

 

"Bizony, bizony mondom nektek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad. Ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Aki szereti a maga életét, elveszti azt, és aki (meg)gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya." János 12, 24-26

 

a./ Az üzenet lényege a tanítványi élet. Itt, a kórházi ágyban is, bármilyen körülmények között is, mindenkor: az Úr Jézus követése, és az, hogy képviseljük Őt ebben a világban.

b./ A cél, hogy "sok gyümölcsöt" teremjünk.

- Kik ezek a "gyümölcsök"? Az emberek, akik megismerik Őt, akik befogadják Őt, mint ahogy Endre bácsi is befogadta az Úr Jézust.

- Mi kell ehhez? Az, hogy a "gabonamag elhaljon". Ez pedig a régi életnek, az önzésnek, a bűnöknek, a sértődékenységnek, a haragnak, a hitetlenségnek, a lázadásnak a halálba adását jelenti.

 

6./ Beszélgettünk a jelen világ helyzetéről - Endre bácsi nagyon érdeklődő, követi az eseményeket (ha most el is van zárva tőlük, helyzetéből fakadóan), s lerögzíthettük, hogy ez a világ, ma, eléggé fel van fordulva.

- Itt a gonoszságot mondják jónak, és fordítva, azt, ami tiszta, ami helyes és jó, gonoszságnak mondják.

- Mennyire, de mennyire szükség van arra, hogy lássák azoknak az életét, akik az Úr Jézust követik, és akik Őt képviselik ebben a világban. Mint a világ világossága... Letagadhatatlan az emberek előtt.

- Ha mi így élünk, ha halálba adjuk a régi életünket, a gonosz természetünket, a kívánságokat, amik elvinnének az Úr Jézustól, és a lázadást, és mindazt, ami elválaszt bennünket Tőle, akkor - a "földbe esett gabonamag elhal", és így - sok gyümölcsöt termünk.

Endre bácsi vette. Megértette.

- Visszakérdeztem tőle, utaltam mindenre a kérdéseimben, és ő mindent visszaadott. (Nagyon hálás voltam. Azért is, hogy csodálatos módon, hallotta, amit mondtam, nagyothallása ellenére. Azért is, hogy róla volt szó, aki újjászületett. S azért is, hogy értette, amiről beszéltünk.)

 

7./ S akkor még odatette az Úr Jézus a szeretet. Azt, amivel Ő szeretett és szeret bennünket. És ahogy Ő szeret:

- előre

- akkor is

- mindvégig...

S elmondtam, hogy a Szentlélek által ugyanez a szeretet tölt meg bennünket, és mi is így szeretjük azokat, akik körülöttünk vannak:

- előre (még, amikor ők esetleg nem értik, nem szeretnek is),

- akkor is (ha "nem érdemlik meg", ha épp az ellenkezőjét teszik is), és

- mindvégig (ameddig megtörténik a csoda, megváltoznak az emberek).

Endre bácsi megértette, hogy az Úr Jézus szereti őket így, rajtunk keresztül is. És, hogy ezt mindig megtehetjük, még a kórházi ágyban is, a legrosszabb helyzetünkben is.

Az üzenet bement... És így, ezen az alapon imádkoztunk.

 

8./ Lehet, hogy valakit elvisz az Úr erről a földről.

Előbb, vagy utóbb, ez valamennyiünkkel megtörténik.

De addig, ameddig itt vagyunk, ez a küldetés jár át bennünket.

- Mert azt szeretnénk, hogy megismerjük Őt az emberek, és arra vágyunk, hogy az Ő neve "megdicsőüljön" itt, a földön.

- Szeressék Őt az emberek, és csodálják, hódoljanak Őelőtte, a mi Királyunk előtt.

- Ezért adjuk magunkat arra, hogy az Ő szeretetével járjunk, és így kövessük Őt, s így képviseljük az emberek között.

- Még akkor is, ha betegek vagyunk, ha a gyógyulásunkra várunk, ha várakozásban vagyunk, ha türelmet kell gyakorolnunk... Ez az életcél.

- És ez átlendít bennünket a legnehezebb időkön is.

Jézussal.

Mert Ő itt van, szeret, ezzel a végtelen szeretettel, és megerősít a jóra, megerősít a nehézségekben, megerősít, hogy tudjunk győzni Ővele.

 

Köszönöm Neked, Úr Jézus Krisztus, mindazt, amit TE tettél meg értünk, és amit Te teszel velünk. A csoda, ahogy átformálsz bennünket, és ahogy megtartasz, megőrzöl a jó mellett, hűségben és szeretetben. Köszönöm, hogy ezt teszed meg Endre bácsival is, és mindannyiunkkal, akik befogadtunk Téged. Ámen.