A mi istenünk a kezdeményezés Istene...
1./ A mi Istenünk teremtő Isten.
-- A teremtés – kezdeményezést jelent.
-- Kezdetben volt az Ige... Istennél volt az Ige... Isten volt az Ige. És minden Őáltala lett. És Nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. A világosság fénylik a sötétségben... de a sötétség nem fogadta be azt... de ettől még fénylik, és adja a fényt, adja a lehetőséget, hogy más legyen minden.
-- Hm... az, hogy a világosság „csak azért is” fénylik, jóllehet a sötétség nem fogadja be azt, ez is egy fajta kezdeményezés... ha valaki vágyná, láthassa, odajöhessen, befogadhassa...
2./ A mi Istenünk a megváltás Istene.
-- A megváltás is kezdeményezést jelent.
-- Hallotta, ahogy Izráel népe nyomorúságában kiált Egyiptomban – előhozta Mózest.
-- A bírák korában is, ahogy a nép elkezdett nyomorúságában kiáltani, előhozta a bírákat. Sorra.
-- Ahogy 1Sámuelben az Úr Sámuelt hozta elő, majd, ahogy hűtlenekké lettek, és királyt akartak maguknak, előhozta Sault, majd az ő hűtlensége és engedetlensége következtében előhozta Dávidot. Főként ez utóbbinál az Úr kezdeményezését látjuk megint.
3./ Ahogy az Úr Jézus eljött, az emberek már várták, megint egy kezdeményezés volt.
-- És, ahogy az Úr Jézus itt járt, a földön, az emberek között, Őbenne is láttuk a mi Istenünk kezdeményezését.
-- Ott, ahol senki, semmit nem látott, Ő látott, Ő meglátta, ami majd lesz, vagy ami lehet, és elindította, amit csak Ő tudott megtenni, elindítani. Az új teremtés folyóját.
4./ Amikor a sokaság már olyan tömegben gyűlt össze az Úr Jézus körül, és annyi ideje volt ott, hallgatva a tanítást, és igénybe véve a mennyei gyógyítást, hogy a tanítványok az egészet kezelhetetlennek látták, azt javasolták az Úr Jézusnak, hogy küldje el őket, hogy menjenek, vásároljanak maguknak ennivalót, a környéken, mert ki fognak dőlni különben az úton.
-- Ahogy az Úr Jézus ezt meghallotta, így szólt: „Nem szükséges elmenniük... adjatok nekik TI enni...” – s ez kiborítás volt a tanítványok számára... „Még, hogy mi? Miből? Ennyi embernek? Hogy képzeli ezt az Úr Jézus?”
-- Az Úr Jézus látta a reakciót (ez a reakció általában megjelenik, amikor a menny kezdeményez, és amit akar tenni, az csoda, vagy ahhoz csoda szükséges, és az ember nem méri fel, hogy „Kivel is van dolga”, hogy a mi Istenünk mindenható, képes a csodákra és akarja is a csodákat – szóval, amikor az ember nem a hit szerint gondolkodik) – és megkérdezte: „Mennyi kenyeretek van?”
-- Vagyis, ugyanazt kérdezte, mint amit Elízeus is kérdezett a próféta tanítvány özvegyétől, akinek két fiát adósrabszolgaságba akarták vinni (2Királyok 4) – „Mid van otthon?”
-- S ahogy ott az első megdöbbenés és hezitálás után kicsúszott az asszony száján: „Nincs semmi egyéb, csak egy korsócska olajam” (s Elízeus ezt ragadta meg a hit által, és itt indult el a csoda, ahogy ő szólt, és az asszony készen állt az engedelmességre), úgy itt is egy kisfiú, aki hallotta a kérdést, már mondta is: „Öt kenyér és két hal.” S a tanítványok ezt a választ adták Jézusnak. Az Úr Jézus ezt kérte el, és áldotta meg, és ezzel elégítette meg tízezernyi ember éhségét.
-- Ez a kezdeményezés munkája – mert akarta, hogy a tanítványok lássák, hogy az Isten országa más, és akarta, hogy megértsék, hogy Nála a „kevés” is „sok” lehet, ha a hit által engednek az Ő szavának. (Máté 14. Márk 6. Lukács 9. János 6.)
5./ Amikor Zákeust látod, fenn a fán, s Jézust, a fa alatt megállni, és hallod, ahogy megszólítja, mi jut eszedbe?
-- Zákeus vágyott látni Jézust, feltámadt benne egy mély vágy, ami nem csak a „látványt” akarta átélni, hanem egy szívbeli, mélységes vágy volt, a megtisztító, befogadó, új kezdést adó Úr után...
-- Csak erről senki nem tudott, (nem is álmodott) a környezetében... azonban Jézus ezt is látta, megkapta a mennyből, felismerte, és engedett a mennyei indításnak – és megszólította Zákeust: „Gyere gyorsan le, és fogadj be magadhoz, mert ma este nálad kell megszállnom.”
-- Ki kezdeményezett? Jézus. Miről beszélt? Arról, amit csak Zákeus tudott, vagy még ő sem mért fel igazán: BEJÖN az „Ország” hozzád, bejön az új kezdés, bejön a megváltás, és ezzel egy új élet. (Lukács 19, 1-10.)
-- És mi történt? Pontosan ez... ez az Isten országa, ez a mennyei vezetés, ez a kezdeményező Isten megáldó munkája.
6./ Az Emmausba tartó tanítványok szomorúan baktatnak városuk felé a feltámadás napjának délutánján. Bánatosan tárgyalják az eseményeket. És a feltámadt Jézus hozzájuk szegődik, hallgatva, amikről beszélnek.
-- Azután kérdez. És hagyja, hogy „kitanítsák”... elmondják, amit tudnak, de amiknek összefüggése nem tiszta előttük. Tanácstalankodnak, és mély, benső vágyukról, reményeikről is szólnak.
-- S egy ponton elkezdi mondani nekik az Igét, és összekapcsolja a történtekkel. S az emmausiak „szíve gerjedezni kezd”... az Ige elkezdi feltámasztani bennük a hitet.
-- A vacsora idejére már nem engedik továbbmenni – „úgy tesz, mintha tovább akarna haladni” – beinvitálják (itt az ember választása, mint Zákeusnál is, a készség arra, hogy a megérzett „mennyei” befogadásra kerüljön)
-- Jézus megáldja a kenyeret – ők felismerik – s Jézus eltűnik a szemük elől. De ennyi elég, és már rohannak is vissza Jeruzsálembe, örömhír-vivőkként... ahol szintén jó híreket hallanak, s végül, ahogy beszélgetnek Őróla, az Úr Jézus személyesen is megjelenik, s velük tölti az estét.
-- Ki a kezdeményező? Az Úr. És vajon miért? Hogy továbblendítse azt, ami megindult. Betöltse a kérdezők, vágyakozók szívét a mennyel, a hittel, az élettel, a reménységgel, és megláttassa velük, hogyan dolgozik az Isten országa, most, itt, ebben az időszakban.
(Lukács 24.)
7./ És Péter? Aki bánkódott nagyon, hogy megtagadta az Urat... és látta Őt a feltámadás után, újra és újra... végül elindult újra halászni.
-- „Elmegyünk mi is veled” – mondták a többiek. Mert Péter ötletgazda is volt, és olyan vezető-féle, hangadó és irány-mutató. Úgyhogy mentek. De halat nem fogtak azon az éjszakán.
--S az Úr? Ott volt a hajnalban, tüzet rakott, halat készített elő az éhes, fáradt férfiaknak, s a felkelő nap világosságában rákérdezett az arra hajózókra: „Fiaim! Van-e valami ennivalótok?” – s ők mondták: „Nincs.” S az Úr? „Vessétek a hálót a hajó jobb oldala felől, és találtok.”
-- Hogy, s hogy nem, ezek a marcona halász legények engedelmeskedtek... talán maguk sem tudták miért... de ahogy megtették, amit az Úr mondott, teli volt a hálójuk hallal. Annyi volt, hogy felfogni sem tudták... 153 nagy hal!
--S Péter? Ahogy meglátta ezt, s ahogy tanítványtársa is mondta: „Ez az Úr!”, fogta, és beugrott a vízbe, hogy előbb kiérjen Hozzá. S látta, hogy ott Jézus van. Jézus, Aki meg akarta etetni őket, valamit még tartogatott...
--Miután jóllaktak, Pétert külön vonta, és megkérdezte tőle háromszor, egymás után: „Szeretsz?” (Pontosabban úgy hangzott ez, hogy „Jobban szeretsz náluk?” – mert, hogy Péter azt mondta Neki korábban: „Ha mindenki elhagyna is, én kitartok Melletted!”.) S Péter nem tudta azt mondani, hogy „Igen, Uram, mindent elhagyva, mindennel leszámolva szeretlek Téged, jobban, mint ők”, hanem csak ennyit: „Uram, Te tudod, hogy én ’kedvellek’ Téged.” (Itt a görög eredetiben kijön, hogy az Úr Jézus az „agapé” szeretettel kérdezett, és Péter a „filia” szeretettel válaszolt, ami nem ugyanaz, mélységében, önfeláldozásában, hanem inkább csak egy ilyen „barátságos, szimpatizáló” szeretetet jelent.)
-- A szomorúságot az Úr Jézus újra és újra, minden kérdése és minden válasz után, felváltotta a jövő képével, a perspektívával és a megmutatott tennivalóval: „Nos, akkor legeltess... őrizd a bárányokat... adj nekik enni... ezek az Ő juhai, s te Péter, ezeket tápláld és vigyázd!” Függetlenül attól, hogy Péter korábban mit tett, és hogy most milyennek értékeli saját szeretetét, az Úr rábízta a juhokat... és bevonta őt a mennyei munkába.
-- Ki is a kezdeményező Úr? Jézus. Ő, Aki az új kezdést is kimunkálja, megadja, és ebbe is belevonja az Ő tanítványait.
8./ És vajon mi? Mit tehetünk mi? Mit kövessünk mi? Hogyan járjunk itt, ezen a világon, mi, akik az Úréi vagyunk?
-- Ha Vele akarsz járni, akkor Őt kell követned. (János 12, 24-26.)
-- Ha a te Urad a kezdeményezés Istene, neked is bátran kell Vele járnod ezen az úton. (Ő persze semmit sem tett, csak, ha látta az Atyát cselekedni... János 5, 19. Te is így cselekedj, Őt lásd magad előtt, Őt kövesd, hallgass vezetésére, és igényeld azt.)
-- A kezdeményezés egyáltalán nem függetlenkedést jelent. Nem önfejűséget. Hanem készséget arra, hogy amit meglátsz a mennyből, amire felhívja a figyelmedet, amire Ő indít, azt készen állsz „kezdeményezőleg” is megtenni, akkor is, ha „szokatlan” a környezetedben, az emberek világában... a hit által.
-- Ahogy Ő tette. Az ötezrek megvendégelésénél: „Adjatok nekik TI enni!”. Zákeusnál: „Hamar szállj le a fáról, mert ma nekem nálad kell megszállnom.” Az emmausiaknál: „Miről beszélgettek egymással, és miért vagytok ilyen szomorúak?” És Péternél is: „Fiaim, van-e valami ennivalótok?”
-- Te is rálátsz a helyzetre (mert az Úr, ha Vele jársz, megmutatja neked, bemutatja, hogy milyen is az, valójában, mit is akar Ő ott megtenni, milyen lehetőségeket hordoz az ténylegesen), és megkapod talán az indítást is az első lépésre... ha nagyon könyörögsz (én úgy szoktam, mert nagyon dobog a szívem, és kell, hogy lássam, Ő mit akar, és mi a „belépő”, vagy hol van a „lépőkő”, ahol a kezdeményezés elindulhat), megkapod az első szót, vagy mondatot is...
-- A kulcskérdés, hogy készen állsz-e arra, hogy ami a tiéd, megtedd... hogy a szokatlanság ellenében is cselekedj.
-- Engedsz-e az indításnak. Szólsz-e ott, ahol „senki nem szól”, és felveted-e, amit neked kell (vagy lehet) itt, ebben a helyzetben, ahol „mindenki másként látja” a dolgokat?
-- Készen állsz kezdeményezőként előre vinni az Isten országát?
Imádság:
Uram, készen. Vagyis, nagyon nagy szükségem van arra, hogy lássam, Te mit cselekszel, mit akarsz tenni, és megértsem a Te vezetésedet, hogy meg legyen a kincs, az első lépés, a Te szavad, a Te mennyei indításod... és akkor én készen állok megtenni ezt.
Persze ehhez is kérem a Te lendítésdet, a Te erődet, a Te átlendítésedet, hogy ne a hezitálás maradjon, a félelem, és ne utólag kelljen bánkódnom, hanem cselekedjem azt, amit Te akarsz itt tenni.
Uram, itt vagyok, küldj el engem... és formálj is közben, hogy alkalmassá legyek... de készen állok, hogy cselekedjem a Te akaratodat. Még akkor is, ha mások nem lépnének, vagy csak néznek, s esetleg utólag zárkóznak fel.
Uram, nem akarom, hogy a Te országod megrövidüljön, hogy valami elmaradjon, amit Te szeretnél megtenni.
Legyen, legyen, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt, a földön is. Ámen.
9./ Egy nap elhatároztam, hogy ha hívnak, megyek. Ha kinyílik egy lehetőség, belépek. Miért ne? Mire „spórolnám” az időmet, mivel lenne jobb, ha nem tenném meg? Nem fogok hezitálni.
És így több dolog is elindult...
-- Így jutottam be a Covid osztályra, amikor Görgey Zsuzsi megkérdezte, hogy nem látogatnám-e meg ott, a László kórházban százéves nagybátyját, mert még nincs megtérve, és nagyon szenved az elkülönítettségben. Ez volt az első lépés. Ez az igen. (Zsuzsi is bátor kezdeményező, Isten országának egyik „előretörő ék”-je... ha elmesélné, ha elmesélhetné, mi mindenbe vonta bele már eddig az Úr Jézus, és mi mindent nyitott meg előtte, amit lépésről-lépésre be kell töltenie, amiben ő járhat, és ahol láthatja cselekedni ő maga előtt az Urat...)
-- Így kezdődött korábban is sok minden, de most is így indult el egy megmentő munka ott, azon az ápolási osztályon, ahová már nyáron hívtak, s ahová november óta járok be rendszeresen. Amikor oda bemegyek, mindig úgy lépek be, hogy az Úr elé teszem, hogy készen állok arra, amit Ő akar ott tenni... azokkal beszélek, imádkozom, akiket ő ad oda, és készen állok arra, hogy amit mások nem tennének meg, is megtegyem. A „legvadabbakat” is megnyerni, „leszerelni”, és a legelzártabb ajtókon is belépni... ehhez a „kezdeményezés készsége” kell.
-- Soha nem Jézus nélkül – mindig Jézussal... de sokszor egészen „szokatlan” módon, bátran, a HIT által, úgy, hogy mások lenézhetnek érte („erőszakos”, vagy „nyomuló”) – de nem szabad elfelejtened, hogy egy olyan világban élünk, ahol az ördög ténylegesen erőszakos és nyomuló módon fejti ki a hatását, végtelenül szemtelenül, és kegyetlenül... az ellensúlyozás Isten országából kezdeményező módon kell megjelenjen, nem csak „passzív várakozással”... Nem, nem, nem, nem...
Imádság:
Uram, itt vagyok, megerősödve, és készen arra, hogy ma is cselekedj.
Szólj, és hallja a Te szolgád, indíts, és készen állok veled ma is lépni, tenni, amit Te mutatsz, és elvégezni, amire Te hívsz engem. Ámen.
10./ Gondolsz rá, hogy ERRE mondta az Úr Jézus: „És íme, én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” – ha jól megfigyeled, ami a Máté 28, 18-20 verseiben elhangzik, meglátod, hogy ott egy mennyei „kezdeményező” Úr, a földi kiküldöttjei számára a „kezdeményezés” munkáját adja át... és erre ígéri, hogy ott lesz velük minden nap, míg tart a küldetés.
-- Ő is benne lesz abban, amit tesznek.
-- Segít, nem hagyja őket magukra, amikor végzik a kezdeményező, a továbblendítő, a mozgásban tartó, a mindennel szemben is megmaradó és kiszélesedő munkát.
Imádság:
Jó ez, Uram, jó ez. Köszönöm, és végezni akarom. Ma is. Ámen.
Áldás:
Légy bátor, lendülj, engedj az Ő indításának, és lépj tovább, mint amit általában az emberek megtennének. Légy bátor cselekedni, és mutassa meg az Úr neked a kedvesség, a szeretet, az irgalmasság lépéseit, a szeretetből fakadó közvetlenség útját, a segítség, a felvetések, a megkeresések tetteit és szavait... legyen ott benned az Ő mennyei Szent Lelkének naponkénti munkája, indítson, és engedj az Ő indításának, az Ő ereje és bátorsága által. Ámen.
Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr mindenben, amit cselekszel. Ámen.
Olvasmány:
Az említett négy újszövetségi igehelyet leírtam, de itt is megadom:
Kenyérszaporítás: Máté 14, Márk 6, Lukács 9, János 6.
Zákeus: Lukács 19, 1-10.
Emmausiak: Lukács 24.
Péter: János 21.
Elízeus és az özvegy asszony: 2Királyok 4.
Az ígéretek: Máté 28, 18-20. és Józsué 1, 9.
Az Úr Jézus eljárási módja, ahogy Ő volt itt a földön: János 5, 19. Szüntelen „odahallgatás”, odafigyelés, készség és cselekvés, látva az Atyát, amit Ő tesz.
Bennünket is erre hív: János 12, 24-26. „Aki nekem szolgál, engem kövessen...”
Tanulmányozás:
Ha akarod, nézd meg, mert vannak kezdeményezések Isten felé az ember oldaláról is... nézz meg párat: vérfolyásos asszony, síro-föníciai asszony (Máté 15 és Márk 7 – ott „kánaáni asszony”). És vajon Nikodémus? Vagy a gazdag ifjú? Jairus? A római százados? Nézd meg, ki, milyen helyzetben „kezdeményezett”, és mit tapasztalt...
És kapcsold hozzá, ha akarod, az Apcsel 9-et, Saulus tapasztalatát.
Van emberi kezdeményezési oldal (a reménység és a hit – az Ige megértése, vagy a mennyei vágyakozás alapján), néha szükséghelyzetben, néha a „továbblépés vágyával), és van mennyei kezdeményezési oldal is...
Izgalmas tanulmányozás lehet belőle...
2024. 01. 28