A "természetfeletti" itt a "természetesben", a mi életünkben... (2)
231104-2. Istentisztelet - előkészítő dicsőítés egy része, majd az üzenet első része - "A természetes és a természetfeletti együtt az életünkben..." - majd közös dicsőítés, végig, és az üzenet folytatása: 2Királyok 13 - Joás király, Elízeus és a nyilak...
-- Az üzenet első részét azzal kezdtem, hogy különbséget tettünk a "felszabadító időtöltés" és az istentiszteleti jelenlét, részvétel között: ez utóbbi megerősödés, felkészülés a természetfelettiben való járásra, amire - a mi életünkön keresztül is - azoknak is nagy szükségük lehet, akik környezetünkben élnek (persze nekünk magunknak is).
-- Mi egyidejűleg élünk itt, a földön, a "természetesben" (míg el nem megyünk innen - itt utaltam a 2Korinthus 5, 1-5 üzenetére), és a "természetfelettiben", hiszen bennünket az Efézus 2, 6 alapján a mennybe ültetett Jézus Krisztusban. Ez a mi újjászületésünk útján lett a miénk. Ahogy befogadtuk Őt. János 1, 12-13.
-- Láttuk a Róma 8, 17 alapján az örökbefogadottság fiaiként való életet - és ennek kiegészítéséül a János 1, 12-13 alapján a gyermekek életét. Itt vagyunk, fizikailag, biológiailag, de ugyanakkor a mennyeihez is tartozunk. Utaltam az Efézus 2, 1-10 üzenetére is.
-- Összekapcsolódik a "szentek életével" (vagyis az Úr Jézus népének életével, cselekedeteivel - imádságaival, esedezéseivel - az, amit Ő cselekszik... mi ezért könyörgünk... "mint a mennyben, úgy itt, a földön is - LEGYEN MEG a Te akaratod...") az, amit az Úr Jézus cselekszik... pl. egy muszlim ember álmában, mondjuk Iránban, megjelenik az Úr Jézus, és ez az ember megtér, talán családjával is megtörténik ugyanez. Egy nap, a mennyben, meg fogjuk látni, ami a háttérben van... mindent a maga összekapcsolódásában. Azt, amit Ő cselekszik, ami a háttérben van, és a szentek imádságait, ahogy az Úr bevonja őket munkájába... azzal összefüggésben, ami megvalósult, végbe ment ezen a földön, a "természetesben"...
-- Apcsel 1, 1-2. Az első könyvet Lukács (az Evangéliumot) arról írta, amit Jézus Krisztus elkezdett cselekedni. És most? Most, hogy a mennybe ment? Ő ott is cselekszik, közben jár értünk, és indít bennünket - és ezen a földön pedig, itt, a "természetesben", az Ő "Testén" keresztül, az Ő emberein keresztül cselekszik. Most, itt, a mi időnkben.
-- Az Apcsel végén nincs ott az "Ámen", nincs lezárva, zajlik tovább, a mi életünk által. Mi be vagyunk kapcsolva a természetfelettibe, az Úr Jézus cselekedeteibe... miközben itt élünk, ezen a földön, a természetesben. Az Ő cselekedeteit - és tanításait - hordozzuk, miközben itt élünk, ezen a földön.
-- Még egy igeszakasz: Jeremiás 32. "Van-e valami lehetetlen nekem?" - kérdezi az Úr. Ő az Ura minden testnek. Jeremiás is így imádkozik Őhozzá, de egyúttal látja az ítéletet is... fáj neki, hogy ezt kell hirdesse, de tudja, hogy az Úr véghez viszi ezt Nabukodonozor által Jeruzsálemen és egész Júdán... és most, mégis, az Úr azt mondja neki, hogy földet vegyen, tanúk előtt, pecsételjék le a szerződést, tegyék el a jövőre, hogy megmaradjon... Uram, miért? Hogyan lesz ez? Hát nem a pusztulás a jövő? És akkor az Úr válaszol: "Íme, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajon van-e valami lehetetlen nekem?" (Jeremiés 32, 29.)
-- Van jövő, lesz jövő - és az Úrnak van hatalma ezt előhozni... (végignéztük a fejezetben összefoglalóan).
Utána jött a gyönyörű dicsőítés, üzenetekkel, imádsággal a gyógyulásért.
Az üzenet folytatása annak alapján, amit az Úr a dicsőítés közben előhozott:
-- Ő a természetfelettiben volt, élt, és eljött ide, a "természetesbe", hogy itt is megvalósulhasson az, ami Őnála volt, van. Testté lett, és: "...az Ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, Aki képes megszabadítani Őt a halálból, és meghallgattatott az Ő istenfélelméért." (Zsidó 5, 7.)
-- Megláttuk Őt, az Úr Jézust, ahogy megváltott bennünket. A Zsidó 2, 9-től is láttuk az Igét. Az Övéit bevonja az Ő országába, "nem szégyelli őket 'atyafiainak' nevezni"... megláttuk azt is, ami itt mehetett csak végbe: "szenvedések által tette tökéletessé"... és hozzá kapcsolódott a Zsidó 5, 8-9 is: "Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik Neki engedelmeskednek..."
-- Ez csak itt, a "természetesben" mehetett végbe, ahol vannak szenvedések, és ahol "ára van" az engedelmességnek... "ámbár Fiú", de Neki is "meg kellett ezt tanulnia" itt, ahol "drága"... és Ő, az Ő tökéletességét behozta ide, ebbe a "természetes világba" is. És mi követői lehetünk Neki, bennünk is kimunkálja mindezt...
-- Őnélküle, mielőtt befogadtuk Őt, az volt ránk jellemző, csak ez lehetett, amit az Efézus 2, 1-3 verseiben láthatunk, "halottak vétkeik és bűneik miatt, melyekben jártunk e világ természetes folyása szerint..." - csak ennyi lehetett. De Vele újat kaptunk, felszabadítást, fölé emelést... az ördög munkái fölé emelt bennünket, "ültetett a mennyekben", lábaink alá vetette az ellenséget és munkáit (Róma 16, 20 és Efézus 1. fejezet vége).
-- Zsidó 5, 7 - a könyörgés, esedezés jelentősége itt, a mi földi - természeti - életünkben, életünk idején. "Testének napjaiban" - nem feltétlenül csak a Gecsemánéban, hanem élete során itt is, ott is, újra és újra... "erős kiáltás és könnyhullatás között járult ahhoz, Aki meg tudja szabadítani Őt". Amit az Úr előkészített, ami a jövőben bekövetkezik, amire várunk, imádságban kérjük, várjuk az Ő cselekedeteit... s Ő bekapcsolja a szentek imádságait az Ő tervébe, a terve megvalósulásába.
-- Egy példa: a 2000 Képes Biblia, aminek most még a helyét kell keressük, itt, Budapesten, hogy mely iskolákban adjuk oda a gyerekeknek... jóllehet tavaly akik fogadókészek voltak, megkapták, akik pedig nemet mondtak, most közülük harmincat megint megkeresünk, hogy megtaláljuk azokat, akik mégis fogadni fogják. Ehhez nekünk imádkozunk kell, úgy, ahogy az Úr Jézus tette... erős kiáltás, könnyhullatás között... zörgetünk, ahogy az Ige mondja... (Máté 7, 7-8. és Lukács 18, 1-11.)
Joás király története - 2Királyok 13, 14-19.
-- Ki lesz, aki biztonságot jelent, ha Elízeus meghal? A király szomorú volt, aggódott, a jövőt féltette... "Édes atyám, édes atyám, Izráel szekerei és lovagjai..." - így kiáltozott. (Illés mellett Elízeus így látta meg a szekereket és lovagokat, és így töltötte be a Szentlélek hatalmas mértékben - "kettős mértékben" (2Királyok 1, -2.) - s így látta meg Géházi is ezeket a seregeket Dótán körül, Elízeus imádságára. 2Királyok 6.)
-- Bár Elízeus beteg volt, de az elhívás, a felelősség miatt, az irgalom miatt, és a Szentlélek érintése miatt átváltott, és előtört a megoldás (lehetősége) általa, amit a király átvehetett.
-- Így kellett lépésről-lépésre a hit által követnie a királynak azt, amit Elízeus mondott. Ez itt, most a természetesben, a természetfeletti volt. Az is, ahogy a kézívet kezébe vette - ez még a természetes - ahogy Elízeus rátette kezeit a király kezeire (ez is természetesnek tűnt, de valójában ez a természetfeletti része volt... a hit által, prófétai módon fog most cselekedni - nem csak Elízeus, hanem az ő útmutatása nyomán maga a király is, ha engedelmes, és készséges, és megteszi, ami rajta áll a hit által.)
-- Az Úr adott kijelentést, jövőre nézve szóló szót - és ez "végleges" volt, függetlenül attól, mi hogy nézett ki... de kellett hozzá a "természetesben" is, amit az "ember megcselekszik"... s itt a királynak LŐNIE kellett a földbe (Elízeus útmutatása nyomán)... de abbahagyta egy idő után... ajjajjj...
-- Készség, és kitartás, ami nem adja fel... ez is része a "természetfeletti győzelmének", megvalósulásának, jóllehet olyan "egyszerűnek" és "természetesnek" tűnik... de összefüggött a kettő.
--Ma is összefügg, ahogy az Ő emberei nem adják fel, benne maradnak abban, amire Ő vezeti őket, és nem sajnálják magukat, nem hagyják félbe, nem adják fel az elhívásukat... (Pétert és Andrást, Jánost és Jakabot is így hívta el, hogy legyenek, akik nem fogják feladni, végig fogják vinni itt a "természetesben", amire Ő indítja és amivel Ő megbízza őket... s így, ebből a természetfeletti, a mennyei beavatkozás, a mennyei terv tud megvalósulni - kulcskérdés, hogy legyenek ilyen emberek.)
-- Példa: William Wilberforce - idézet a "Csodálatos kegyelem" c. könyvből... a politikusok és az egész közlégkör megváltozásáról... ott, a 18. század végén és 19. század kezdetén Britanniában. A parlamentben a korábbi 3-ből 200-ra nőtt fel az elkötelezett, hűséges keresztények - hívők, újjászületettek - száma. Megváltozott a hozzáállás ehhez a szerepkörhöz - képviselői hivatalhoz... lehetőségnek tekintették, hogy segíthetnek a kiszolgáltatottaknak, bajban levőknek, előre vihetik a társadalom egészében a "közjót".
-- Igazi ébredés, ugye? Ma is időszerű lehet...
-- S mindezt az Úr Wilberforce útján hozta elő, és baráti köre, imádkozó köre útján. Ennek volt szervezési, aprólékos kivitelezési tennivalója is - "természeti jellegű", amit itt, ebben a világban kellett megtenni - és lett természetfeletti következménye: rabszolgafelszabadítás, a misszionáriusok visszaengedése Indiába... s ezzel a társadalom megváltozása...
-- Joás elhibázta - félbehagyta, amivel meg volt bízva... én nem akarom ezt az életemben...
-- Ami kell itt, a földön, az életemben, ahhoz, hogy a természetfeletti ígéret megvalósuljon, legyen meg, akarom adni, tenni... Nem akarom félbehagyni, amire az Úr elhívott.
Még az adakozás meghirdetése következett, szintén belekapcsolódva a "természetfelettibe", így tettük, tesszük, mint ahogy a mosogatást is, a háztartás más munkáit, hétköznapi tennivalóinkat, munkavégzésünket - mindent. Összekapcsolódva a "természetfelettivel", hálaadással, dicsőséget adva az Úrnak, és nyitottan, hogy Ő tudja végezni, miközben tesszük a mi részünket.
-- Így adunk az Úrnak, a "természetfeletti részeként", bár fizikailag tesszük, a hit által.
2023. 11. 05