Akárhogyan is, de hozzá!
"Én az Istenhez kiáltok, és az Úr megszabadít engem. Este, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom, és Ő meghallja az én szómat." (Zsoltárok 55, 17-18.)
-- Persze jobb, ha felszabadultan tudsz imádkozni, és lelkedet nem nyomja panasz és sóhaj. De, ha nyomja, és így jössz oda, is jobb, mintha nem jönnél oda, és nem imádkoznál, csak panaszkodnál és sóhajtoznál.
-- Az, ha csak panaszkodsz, csak sóhajtozol, és nem mondod el az Úrnak, persze nem fog felszabadulást hozni. Sőt... még inkább maga alá temet. De, amikor odahozod azt, ami nyomaszt, ami fáj, amiben nem találsz kilátást - így érzed, ez van rajtad, de odahozod az Úrhoz - akkor meghallja szavadat, és fel fog szabadítani.
És mi lesz a vége? Meghallgat, elvégzi, valami megoldást hoz, belül átformálódást, és végül te is ezt mondod:
"Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzon az igaz." (Zsoltárok 55, 23.)
Akárhogyan is, de Őhozzá!
Uram, köszönöm, hogy hívsz, és azt mondod:
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek. És én megnyugtatlak titeket. Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű." (Máté 11, 28-30.)
Köszönöm, hogy amikor odajövök, mindig megkönnyebbül a lelkem, bármi alatt vagyok, mindig kilátást mutatsz, jövőt adsz és megoldást. Köszönöm, hogy ha ezt nem is mindig látom meg rögtön, de ebből nem akarok engedni: odahozom Hozzád, Uram, és várom az én Szabadító Istenemet. Ámen.