Világosság napja (55)
Nem szeretünk botladozni. Akiknek van szemünk, és látunk vele, (bármilyen színű és vágású is legyen) hálát adunk, hogy van világosság, amiben járhatunk.
Ugyanígy vagyunk a tisztaság útjával, ami Isten útja. Boldog, aki lát, és aki megért, és aki követi a menny útmutatását, ami tisztaságra vezet, és abban őriz meg bennünket.
1./ A világosság egyfelől a bűn ellenében tart bennünket a mi Istenünk közelében. Nála világosság van, Vele az járhat közösségben, aki akarja a világosságot, és aki enged az Ő világosságának.
-- "Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. ... Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt. Akik pedig befogadták, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek." (János 1, 4-5. 12.)
-- Aki kész befogadni Őt, aki kész Vele járni, aki kész az Ő útján járni - az lesz Vele közösségben.
-- "Ismét szólt azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága." (János 8, 12.)
-- Amikor döntés elé kerültem húsz éves koromban, hogy "mennyire akarom az Urat megismerni", valahogy ez volt a tét. Enyém lesz-e, amit amúgy nekem készített el, vagy sem. Ha az önzés útján megyek tovább, megalkudva sok olyan sötétséggel, ami ezen az úton jellemzi az embert, soha nem ismerem meg Őt és amit Ő készített el nekem... (s általam másnak is - csak ez akkor még nem volt tiszta).
-- "Mert minden(ki), aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek." (János 3, 20-21.) ?
-- Ezt te döntöd el, nem sodródás kérdése, nem annak kérdése, hogy "hová születtél", és "mi vesz körül". Ő keresi azokat, akik készek Vele járni, a világosságban.
-- "És ez az az üzenet, amelyet Tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság és nincsen Őbenne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van Vele, és sötétségben járunk, hazudunk és nem az igazságot cselekesszük. Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1János 1, 5-7.)
-- Ezen múlik minden: készen vagy-e "világosságra hozni" mindazt, ami elválaszt téged Istentől? Vagy takargatod, átnevezed, kimagyarázod, áthárítod érte a felelősséget másra... ez a te döntésed a világosság mellett... vagy ellenében.
-- És ebben egy folyamat is van. Egyszer meghozod ezt a döntést (ez sem egyszerű, újra és újra "nekikezd az Úr", hogy megnyerjen rá - de mondjuk, megtörténik, végbemegy egyszer), és utána újra és újra odakerülsz ez elé a kérdés elé: kivel akarsz járni? A Világosság Urával, Akinél nincsen sötétség, és Akivel AKKOR tudsz járni, ha te is mindenképpen a világosságot választod, bármiben vagy is, bármit "veszítesz is" esetleg ezzel a döntéseddel (bármiről maradsz is le), vagy ez "nem annyira fontos", hogy elhatárold magad a sötétségtől...
-- Ha következetesen a világosság útját választod, akkor Ő megtisztít téged minden hamisságtól. Van, amit "egyszerre" tűntet el, vérével, megbocsát és újjá tesz téged, és van, ami úgy tűnik el belőled, ("rólad"), hogy megmaradsz a világosságban, az Ő Igéjében, az Ő közelségében, és lépésről-lépésre formál át téged... pl. olyan jellemvonásokból, amikhez "idő kell", hogy átalakuljanak. De megteszi, mert Nála nincs sötétség, és amit mond, azt meg is cselekszi... Ő Szabadító. S akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok.
2./ Nekünk szükségünk van a világosságra a "megértés értelmében" is. Arra, hogy megértsük, amit Ő mond, megértsük, amit nekünk választanunk kell, hogy helyesen tudjunk dönteni és járni. Megértsük, és úgy tudjunk választást tenni saját életünkben, vagy amellett tudjunk kiállni, ami Őtőle, Ő szerinte van, ami Neki kedves.
-- Világunk annyira tele van útvesztőkkel. A beszéd annyira ravaszul próbálja befolyásolni az Úr embereit is... annyira rá tud menni arra, hogy elbizonytalanodjunk, vagy, hogy ha a helyes mellett akarnánk kiállni, a tiszta, a szép, a világos, a jó mellett, közben azt érezzük, hogy mi "kivetünk" másokat, "elutasítunk" másokat, "kirekesztők vagyunk". Pedig nem, csak ez a mostani "szövegkörnyezet" másként értelmez, és másra kényszeríti az embereket.
-- "Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak, ki lehetne Úr felettünk?" - teszik fel a kérdést, miközben a média segítségével is hatalmasan befolyásolják a környezetünket. "Köröskörül járnak a gonoszok, mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai között." (Zsoltárok 12, 5.9.)
-- Más szóval: világunk annyira teli van elbizonytalanítással, és az alávalóságot annyira elkezdték felmagasztalni, hogy a gonoszok simán fel s alá járhatnak, képviselhetik a maguk gonoszságát... pedofília, magzatgyilkosság, vagy kemény drogok legalizálása, mint most Kanadában történik, 18 éves kortól... és az emberek úgy érzik, ha bármilyen más véleményt fogalmaznának meg, ők válnak "kirekesztővé"... de nem, nem és nem... a környezet válik egyre alávalóbbá, vagy mondjuk úgy, ahogy az Ige mondja, a környezetedben kezdik el felmagasztalni az alávalóságot - ezért érzed magad "kilógónak", és "avittnak" ("idejét múltnak"), ha normálisan gondolkodsz. Milyen jó, hogy az Ige megadja a normális mértéket...
-- Sokan keresik, gondolkodnak, miről mi a helyes megközelítés, mi a világosság mértéke... hova sorolódjanak, mi mellé álljanak, hogyan gondolkodjanak, szóljanak, viselkedjenek.
-- Három imádság is szól erről az Újszövetségben: Filippi 1, 9-11 és Efézus 1, 16-21 és Efézus 3, 14-21. Vagyis arról, hogy a Szentlélek tud elvezetni minden igazságra, és tud megsegíteni, hogy a helyeset válaszd, és megerősödj abban, ami JÓ, és ami tiszta, és követendő... Kimondhatod ezeket az imádságokat egyes szám első személyben is. Akár naponta többször is... kérheted a mennyből a megerősítést a tiszta, a világos, a helyes, a jó, a szép és a kedves mellett, mert... mert...
3./ Mert az a világosság, amire ennek a világnak szüksége van, most ott van nálad elhelyezve.
-- Az Ige is szól az emberekhez (főként, ha adják nekik, és elhelyezik náluk), a Szentlélek is (főként, ha vannak, akikben ott dolgozhat, és az emberek környezetében élnek, és cselekszenek), de valójában az Úr Jézus tanítványai útján megy tovább ez a világosság, általuk, az Egyház, a helyi Gyülekezet, és azok tagjai útján kerül közelükbe, hogy ők is tudjanak tájékozódni!
-- Elhiszed, hogy az Úr ennyire tényleg az Ő emberei útján dolgozik? Ezt teszi... őket küldi, őket helyezi el a megmentésre váró emberek környezetében... ők azok, akikre a világosság üzenetét, képviseletét bízta...
--Ő így néz az Ő népére, az Ő "barátaira", akik az Ő akaratát akarják cselekedni... "Ti vagytok a világ világossága, nem rejtethetik el a hegyen épített város... hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Máté 5, 12-16. A tanítványok valódi helyzetéről és küldetéséről.)
-- Ha benned ragyog - általad is ragyogni fog.
-- Ez a világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését (apokalüpteó - megnyilvánulás, lelepleződés, világossá válás - Róma 8, 19.)
-- Ez a valóság... ha te képviseled az Úr Jézust, az Ő világosságát, akkor az emberek meglátják, megértik, és lesznek, akik Őhozzá fognak fordulni.
4./ Egy példa tegnapról:
-- Fekszik egy férfi a kórteremben, ahol megkereszteltük Tamást. Nevezzük Andrásnak.
-- Elismert, híres ember a maga szakmai karrierjében. De nagyon durva. Legalábbis így nyilatkozik. Csúnya szót használ, hogy hová küld engem. Amikor a keresztség történt, akkor is ezt a szót használta. Én persze mondtam neki - szeretettel - hogy ez csúnya szó... azóta elharapja, vagyis, csak jelzi. De használja.
-- Tegnap, amikor bejöttem Tamáshoz egy pillanatra, (könyvet hoztam neki, és meg akartam áldani), ez a férfi megint durván szólt, hogy hova takarodjak. De sajnos nem értettem minden szavát, úgyhogy közelebb léptem az ágyához, odafordítva a fülemet, hogy megérthessem. Ő azt mondta, hogy "ne közelítsek"... ezt tiszteletben tartva én persze nem közelítettem, de tovább beszélt, hát önkéntelenül mégis közelebb léptem. És erre négy dolog történt:
a./ Elmondta, hogy mi "rászálltunk Tamásra", és el akarjuk venni a dolgait, ki akarjuk fosztani őt (mire persze mondtam, hogy nincs szó ilyesmiről, én már nem a pénzszerzés útját járom, 20 éves koromtól fogva, mióta megtértem, és az Úr Jézusnak adtam az életemet... és, hogy jogot végeztem, summa cum laude, azonban mivel az egyetemen megtértem, és egészen más utat mutatott nekem az Úr, nem lettem jogásszá, nem kezdtem a meggazdagodás útján járni... más lett a fontos - erre kicsit kitágultak a szemei, és csöndesebb lett... de még nem lett meggyőzve).
b./ Amikor mondott valamit arról, hogy járt itt egy pap az osztályon, hozzátettem, amit én már hallottam Tamástól: "És ez a pap, amikor Tamás elmesélte neki, hogy mi történt, hogy megtért, és hogy megkereszteltük azt mondta, hogy 'milyen nagyszerű dolog ez', és nem mást mondott... pedig római katolikus atya, és nagyon ismert személyiség. S utána ő is megkente olajjal Tamást."
-- Hát, az én csúnyán beszélő András barátom, a betegágyából, erre is csak nézett.
c./ Azután, amikor kihangsúlyoztam, hogy ő ugyan beszélhet velem bárhogy, én akkor is látom benne, hogy milyen értékes személyiség, és én akkor is szeretni fogom őt, és tisztelni, a mellettünk éppen munkáját végző szakápoló férfi (nagyon szimpatikus fiatalember) odafordult, és elismerően fűzte hozzá: "milyen kívánatos dolog ez"... s amikor rákérdeztem, hogy mit ért ez alatt, így válaszolt: "ez a hozzáállás".
-- Hm. Itt, ez előtt a vad (vagyis magát vadnak mutató) férfi előtt... nem az Úr az, aki a világosságra rásegít egy-egy ilyen helyzetben?
d./ Legvégül mi történt? András, ez az - eddig - elutasító és csúnyán beszélő férfi, a maga szép, fehér szakállával, és kedves (!) kék szemeivel (mert akármit mond is, én látom azt, ami benne van, és ezt ki is hangsúlyozom neki, hogy én jót gondolok felőle, és tudom, hogy ott lakik benne valami, ami érték, kincs, és én ezt megbecsülöm - amellett, hogy a pályájáról is mondtam neki jót, amit Tamástól hallottam), szóval, mi történt a legvégén?
-- András odaadta a verseit kinyomtatva egy füzetben... elhoztam. (El is olvasom, ha bírom, és ki is fogom vele értékelni, mert az Úr ezt az embert is keresi, és neki szüksége van a világosságra, amit az Úr Jézus általunk, az Ő tanítványai által hoz a közelébe.)
-- Hát ez a világosság munkája, amit általunk, az Úr Jézus tanítványai által végez a mi Urunk... ezt végzi, a megmentés munkáját, az elgondolkodtatásét, és azt, hogy a reménység feltámadjon az emberekben, hogy mégis van, ami odakötheti őket a Megmentő Úrhoz, mégis "igaz lehet a megváltás" is... bár ezt nem így fogalmazzák magukban, de a dolog lényege ez.
HÁLAADÁS:
Uram, köszönöm, hogy Megmentő Isten vagy, Aki keresed az embereket, engem is megmentettél, kihoztál a sötétségből a világosságra, és nekem adtad a világ világosságát... a Te életed által.
Köszönöm az új életet, ami mindig vonz Hozzád, a Te világosságodhoz. És nem hagy rossz irányba menni... ha elindulnék is, újra és újra visszafordítasz, és megnyersz a jóra. Köszönöm.
KÉRÉS:
Uram, végezd, kérlek, használj fel mindent, végezd, és mentsd meg az embereket, jöjjön közel hozzájuk a világosság, jöjjön közel hozzájuk a megértés is, a Te szereteted reménysége, hogy feltámadjon bennük, hogy "mégis van" lehetőség, mégis van út, tisztaság, világosság... kérlek, Uram... indíts a helyesre, a jóra, és add a szót, a helyes cselekedetet, és állíts meg a rossz úton, hogy ne botránkoztassak meg másokat. Kérlek. Ámen.
ÁLDÁS:
Legyen, Uram, a Te Igéd győztes, sikeres, áldott, jusson el mindenhová, ahol éhezik és szomjúhozzák a Te igazságodat.
Legyenek nyitott kapuk, nyíljanak fel a források, jöjjenek elő az odaszánt hűségesek, és kapják meg Tőled a mennyei útmutatást, megerősítést, lendítést, s legyenek engedelmesek, készségesek, hogy a Te megmentő terved végbe mehessen, minden gyerekhez, minden felnőtthöz, jusson el meggyőzően, kívánatosan, érthetően a Te világosságod... az Ige, és általa a menny világossága. Ámen.
OLVASMÁNY:
János evangéliuma fejezetei: 1. és 8. fejezetek. János első levele: 1. és 2. fejezetek. És az említett imádságok az Igéből (egyes szám első személyben is elmondhatóan) - Filippi 1, 9-11. Efézus 1, 16-21. Efézus 3, 14-21.
Ha még szeretnél, találni fogsz üzenetet erről az Efézus 5-ben is, a fejezet első felében.
A Zsoltárok 12 olyan, mintha az utolsó időkről - napjainkról - szólna, s megtalálod benne az Isten Igéjének jelentőségét is, a "tiszta beszédekét".