Valódi közelség
1./ Egyszer, régen, még a 80-as években, itt járt az országban Stan Abboth, az USA-ból.
-- Gödöllőn, az ottani szerető szívű gyülekezetben tartott egy több napos kiképzést... (ebben az időben nem volt probléma, hogy szűkösebb helyen, alkalmazkodva a lehetőségekhez, elrejtőzve a rendőrség elől, hogyan találjunk időt és módot, hogy egy építésünkre ideérkező testvért hogyan hallgassunk meg - mentünk, mert jött, ott voltunk, mert lehettünk, begyűjtöttünk mindent, hogy hasznosítsuk)
-- Arról beszélt, hogyan lehetünk a HIT emberei, hogyan járhatunk győztesen Jézussal, más szóval, hogyan lehetünk "sikeres keresztények".
-- Teleírtam egy kockás füzetet, vissza-visszanéztem, még évek múlva is ennek a férfinek az üzenetét, aki abban az időben tölthette be a 40. évét, hiszen a pólón, amit hordott - amit fiától kapott ajándékba - ez állt: "O, no, four O" ?
--Stan Abboth, ahogy beszélt az Úr Jézusról, néha egyszerűen beszélt, és közben folytak a könnyei. Szerette az Urat. Nem sírt, vagyis beszélt, és közben sírt... úgy, hogy szaván nem érezted, hogy sír. ?
2./ Nos, a "szűrlemény", amit összefoglalva viszek magammal mindenhová ez:
-- Az igazi sikeresség Isten országában az, hogy az Úrhoz közel vagy. Szól hozzád, te fogadod, befogadod, s az Ige átjár, és átformál téged. S elkezdesz úgy gondolkodni, mint Ő, úgy szólni, mint Ő, és úgy is cselekedni, mint Ő.
-- Ez a sikeresség Isten országában.
3./ Ez jutott eszembe, ahogy hallgattam az Igét Lukács evangéliumából, egyik helyről a másik után, ugyanaz szólított meg.
-- Az igazi közelség Jézushoz valami olyan, amit bárki megkaphat... bármennyi idős, bármilyen gyülekezetbe jár, bármilyen korszakban élt, él, vagy fog élni, bármilyen képzettséggel rendelkezik, bármennyi pénze van, vagy bármilyen családi állapotú.
-- Az igazi közelség vonzó... olyan, amit én mindenképpen meg akarok ragadni
a./ "Az én anyám és az én atyámfiai ezek, akik az Isten beszédét hallgatják, és megcselekszik azt." (Lukács 8, 21.)
-- Az Úr Jézus körbe volt véve olyanokkal, akik lerögzítették magukat köré, és ember se be, se ki, a ház teli volt velük. Megragadták a lehetőséget, hogy hallják Őt.
-- Kívül pedig állt a bál. Márknál olvasod (3, 21.), hogy az "övéi" eljöttek, hogy "megfogják Őt", mert azt mondták, "magán kívül van" (hogy miért akarták ezt tenni, hogy megvédjék, vagy tényleg ezt gondolták - nem derül ki)
-- Egy biztos, bent a tanítás zajlott, kívül pedig ellene beszéltek, meg jöttek, hogy kivegyék Őt ebből a közegből, s így üzentek be Neki, hogy kint várják a testvérei, s édesanyja. (Márk 3, 31.)
-- S akkor az Úr Jézus körülnézett, azokra emelte tekintetét, akik bent voltak, és hallgatták Őt, és lerögzített valamit, ami nem csak akkorra vonatkozott, hanem sokkal inkább a mai napra, az Eklézsia történetére, onnantól, mindvégig, míg a Krisztus Teste itt lesz a földön!
--Ez pedig az, hogy: "Aki az Isten akaratát cselekszi, az az Ő fitestvére és nőtestvére, és az Ő anyja." (Márk 3, 35.)
-- Más szóval: az igazi közelség ez - az Ő szavát hallgatod, és az Ő szavát megteszed... betöltöd a mennyei tervet, napról-napra, helyzetről-helyzetre, szeretetben, tudatosan odaadott élettel, még, ha hibázol is közben, de újra és újra korrigálsz, mert akarod az Ő akaratát... ez a közelség Isten országában.
--Stan Abboth-tal: ez az "igazi sikeresség" a keresztény életben.
b./ "Boldog méh, amely Téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál. Ő pedig mondta: Sőt inkább boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt." (Lukács 11, 27-28.)
-- Egy édesanya, aki látta az Urat cselekedni, megérezte a tisztaságot, az igazságot, az erőt, a szeretetet ami kiáradt Belőle, felkiáltott, keresetlen szavakkal, s mintegy magát is beleképzelve abba, amit mondott: "Hú, de jó lehet a Te édesanyádnak... milyen óriási kiváltság, hogy kihordott Téged, felszoptatott, nevelgethetett..."
-- És hajlunk rá valamennyien, hogy így - ilyen "nosztalgikus módon" - közelítsük meg a dolgokat... "milyen jó volt akkor, amikor a tanítványok láthatták az Úr Jézust... bezzeg, mi mennyire nem tagadtuk volna meg Őt... azonnal hittünk volna, nem kellett volna a köveknek megszólalni... mennyi mindent megérthettünk volna Tőle, közvetlenben..."
-- De az Úr Jézus valami Örökkévalót mond, kiterjeszti a "boldogságot" mindazokra, akik voltak akkor, vagy később, vannak most, és lesznek, ameddig az Ő Teste (az Egyház) itt van a földön... "Sőt, inkább boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét és megtartják azt!" (Lukács 11, 28.)
-- Hú, akkor Te is boldog lehetsz ezzel a boldogsággal, ami több mint Mária boldogsága volt... és én is boldog lehetek ezzel (és akarom is ezt).
-- Hiszen ez ugyanaz, mint jó alapra építkezni, kősziklára, (és nem fövenyre), és megmaradni, bármi történik is... (Máté 7, 24-27.)
-- Hallani és tenni...
-- Itt, most, a mi időnkben ... nem "majd holnap", nem "majd, ha már meg lesz az állásom", nem "majd, ha megházasodtam... eladtam a lakásomat... lesz saját tulajdonom... nyugdíjba mentem... elvégeztem az iskoláimat... jön a nyár...", nem, nem nem majd, hanem most...
-- Ez a boldogság titka. Az egyik titka... de ez a kulcs már a miénk... ezt már érthetjük, és betölthetjük. Ugye?
c./ "Hallván pedig ezeket egy azok közül, akik [Ő vele] együtt ültek, mondta Neki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában..." (Lukács 14, 15.)
-- Ő pedig nem mondta, hogy "oké, valóban", hanem elmondta a nagy vendégség példázatát. Tudod azt, ahol sok meghívottra terített a gazda, de a meghívottak nem akartak eljönni... persze volt kifogása mindegyiknek... de alapvetően nem jöttek el.
-- Ma is így van. Az Úr sokakat hív. És várakozik. Előkészít, meghív, berendez, előre mindent megszervez, de nélküled (és nélkülem) az, amit Ő tervezett, elvileg nem valósulhat meg... és ezért vár, mert szeret, mert számít rád, (és rám), és velünk akarja megtenni, amit tervezett...
-- De egy idő után, amikor kiderül, hogy halogatás van, és kifogáskeresés, és kibúvás, és az idő csak telik, jön a "B-terv" - amiből kimarad, aki nem engedett Neki...
-- Kemény ez? Hm... igen. Lehet. De valóságos (és mi soha nem felejtjük el, hogy a valóság a Krisztusé... Ő nem árul zsákba macskát... ez a valóság... ha jössz, veled, ha nem jössz... hm... egy idő után nélküled megy végbe, amit Ő tervez...)
-- Ha tudnád, mennyi, de mennyi tehetséges, nagyszerű elhívású, ajándékú, indítású testvért láttam már "kifarolni" abból, amire az Úr elhívta. És nem én mondtam neki(k), hogy az Úr mire hívja (őket). Az Úr maga... viszont a döntés mindig rajtad áll, és helyetted Ő nem fogja meghozni. És ha nem jössz, Ő megy tovább, és valaki más fog bekapcsolódni, részt vesz majd, ott, ahol esetleg te lehetnél... NEM jó ez, de tény... úgyhogy megértettem, egy nap, hogy én nem fogok kifogást keresni, amit mond, megteszem, ha én vagyok a legkevésbé alkalmas is, nekem van a legkevesebb időm, elismertségem, tehetségem is... de ha hallom, Én megyek, adom magam, és amit Ő mond, amit Ő akar, az valósuljon meg úgy, ahogy Ő szeretné... még, ha miattam korlátozottabban is, de mégis, menjen végbe, legyen meg, amennyire csak lehet, maximálisan...
-- Ez az igazi közelség - amikor hív, akkor megyek. Amire indít, azt teszem. Amibe bekapcsol, oda megyek. És legyen meg az Ő akarata, mint a mennyben, úgy itt, a földön is...
Uram, köszönöm, nem akarok mást, Téged akarlak, és azt, hogy formálj. Sírok, Uram, ahogy arra gondolok, hogy mennyire kevés a munkás, és milyen nagy az aratnivaló sokasága... de hálás vagyok azokért, akik adták - adják - magukat, jöttek és jönnek Hozzád, Veled, és végzik a Te munkádat, amit Te most akarsz elvégezni.
Legyen áldás rajtuk, ahogy megáldottad őket most, ebben az évben, legyen áldás rajtuk a jövő évben is... mindvégig... egyre teljesebben. Ámen.
BUÉK!
2023. 12. 31.