Összehangolódás napja... (106)
Úgy is mondhatnám: “a mennyre hangolódás napja”, és emellett, a körülöttünk élőkkel is “összehangolódás napja”.
S ez a kettő, együtt történik.
Az Isten Fia is így tette.
1./ "És lement velük, és ment Názáretbe; és engedelmes volt nekik. És az Ő anyja szívében tartotta mind ezeket a dolgokat." (Lukács 2, 51.)
-- Mit tartott a szívében Mária? Azt, amit látott, hallott, ahogy az Úr Jézus szólt, s ahogy cselekedett.
A kettőt, együtt: a határozottságot, a mennyei hívás, a mennyei identitás mellett, és az alázatosságot, az engedelmességet és a szelídséget, ahogy az éppen akkor idejének engedelmeskedett, annak az életszakasznak megfelelően, amiben éppen volt.
-- Mit csinált Mária azzal, amit látott és hallott? A szívében tartotta. Más szóval: "forgatta a szívében", (Károli szép fordításának megfelelően), vagyis nem tette félre, nem felejtette el, nem dobta ki, mint érthetetlent a szívéből és gondolataiból, hanem ott tartotta, és gondolkodott róla.
De nem csak "értelemmel" próbálta megérteni, hanem úgy is, hogy "ráhangolódjon" a szívével is, vagyis, hogy tudja őt is formálni... ez egy kedves dolog Isten előtt, amikor az Ő dolgai ott foroghatnak benned...
2./ "És lement velük, és ment Názáretbe; és engedelmes volt nekik. És az Ő anyja szívében tartotta mind ezeket a dolgokat." (Lukács 2, 51.)
a./ Előtte mit tett az Úr Jézus?
-- Ott maradt Jeruzsálemben, és a vénekkel, az írástudókkal beszélt, a kérdésein és az egész hozzáállásán csodálkoztak.
-- Nem csak egy érett fiatalembert láttak benne, hanem megütötte őket a mennyei megközelítés, az Ige értése és az, hogy valamiképpen beteljesedett az Ige Őbenne... persze erre csak "ráérezni lehetett" akkor, hiszen akkoriban még nem mondta ki az Úr Jézus, de ráéreztek.
-- S ez megijesztette szüleit, hiszen nem tudták, hol van. Addig keresték, míg rájöttek, hogy nincs a visszafelé gyaloglók között (ez egy zarándok ünnep volt - mindenki feljött Jeruzsálembe, s az útitársasát közt könnyen elvegyülhetett egy 12 éves fiú, ebben még semmi rossz nem lett volna).
-- Ekkor fordultak vissza Jeruzsálembe. De a hátteret nem tudjuk, hogy előtte mi volt, mi csak egy képet kapunk erről a jeruzsálemi eseményről, egy mozaik kockát.
-- S amikor meglátták, szólalt meg az anyai aggódás és fájdalom: "Fiam, miért tetted ezt velünk? Apád és én nagy bánattal kerestünk téged." (Lukács 2, 48.) S erre érkezik meg a "furcsa" felelet, amit édesanyja majd hosszan forgat a szívében: "Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-e, hogy nekem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lukács 2, 50.)
b./ Itt nincs lenézés a "földi" kapcsolatokkal vagy "földi dolgokkal" kapcsolatban. Ez félreértés lenne.
--Valami hangsúlyáthelyeződés van, ami a későbbiekre már egy előzetes, ami később meg fog látszani egész életén... a menny az első, a mennyeiek, "az én Atyáméi" a meghatározók. Ezért vagyok itt a földön, erre futok, ez tölti be az életemet.
-- Ti is fontosak vagytok, drága szülők, (haza is ment velük, mint 12 éveshez méltó volt), de ha szól a menny, az lesz az első, mindig.
-- Ez izgalmas helyzetet hoz létre mindenkor - családi kapcsolatokban, baráti körben, néha még gyülekezeti viszonylatokban is... de ezt nem tudjuk kivédeni. TANULUNK az Úr Jézustól, alkalmazkodunk, szeretünk, tisztelünk, és amennyire lehet, figyelembe vesszük, amikben vagyunk és amikben járunk - a családi, testvéri, baráti, munkatársi, stb. kapcsolatokat - de az első mégis, mindig a menny lesz.
c./ Ha pedig, körülöttünk történik, az Úr Jézust látjuk egy-egy helyzetben, ahogy cselekszik, és mi nem értjük, akkor forgatjuk a szívünkben, mint Mária is tette, mert akarunk tanulni Tőle, akarjuk hozzá igazítani a gondolkodásunkat, szavainkat és viselkedésünket...
3./ Beszélgettem valakivel, aki azt mondta, hogy a “féltékenység, lázadás, versengés nem fér bele a Krisztus Testébe…”. Más szóval: “aki verseng, az nincs is benne a Krisztus Testében”. -- Hm.
-- Említettem neki, hogy ezek régi természetünkből fakadnak, és meg-megkísérthetik az újjászületett embert (is).
-- És együtt beszéltük meg, hogy az 1Korintusi levélben az apostol arról beszél, hogy akik ezekben a dolgokban élnek, “kiskorúak”, más szóval: “éretlenek” – de nem mondja, hogy “nem tagjai a Krisztus Testének”.
-- Szóval, tagjai, akiknek segíteni kell.
-- Itt sem tudtunk rögtön zöld ágra vergődni – “az Atya dolga, hogy megtisztítsa – metssze – a szőlővesszőt” (János 15.).
-- Ezt elismertem, de hozzátettem, hogy a mi Atyánk – és Megváltónk – messzemenően együtt dolgozik velünk. Ő metsz, s ránk is bízza, egyidejűleg, ugyanezt a feladatot. Nem akarja, hogy „babakorúak” maradjanak körülöttünk a testvérek, építeni kell őket, Igével, életpéldával, személyes biztatással és intéssel is (Zsidó 3, 12-13. Galata 6, 1. s még hasonló helyek az Igéből erről beszélnek). Szóval, mégiscsak „van dolgunk” velük...
-- A kulcskérdés, hogy hogyan történik ez. Az nem kérdés, hogy tenni kell, de nem mindegy, hogyan
-- S itt megint óriási szerepe van ennek az „összehangolódásnak” – a mennyre is, és a testvérekre is.
-- Ez bölcsességet jelent, ami pedig a megfelelő időt, módot, hangsúlyt, életadó üzenetet is jelenti, és azt, hogy tudod, kinek mi a megfelelő az élete számára... Persze, hogy a Szentlélek segítségével, Őreá hangolódva... s közben a testvérre is ráhangolódva...
-- Kell hozzá „teljes alázatosság, szelídség, hosszútűrés, sőt, elszenvedő szeretet” is?
-- Igen. Így tudod megtartani a Lélek (Szent Szellem) egységét a „békesség kötelében”. Így nem lesz szétszakadás, így fog működni az egység... a magad részéről, s ha lehet, az ő részéről is. De mindig Te kezded el...
-- Ez a házasságra is áll. És az egész gyülekezeti életre. És mindarra, ami a misszióban van. Az egész Krisztus Testére...
4./ Ma egy lelkészi jellegű megbeszélésen valaki elmesélt egy „hírt, amiről hallott”, s hozzá olyan személy(eke)t említett meg, aki(ke)t én is ismertem. Rákérdeztem, hogy pontosítsuk, mit is ért az alatt, amit elkezdett mondani. Utána volt, aki az időt spórolva leállította a beszélgetést. De én éreztem, ezt „ki kell tisztítani”, úgyhogy kértem, személyesen beszéljék meg az érintett(ekk)el. S megadtam az elérhetőséget, s az egyik érintettnek is az övét, s egy sms-t is küldtem, amiben kértem, keressék meg egymást.
-- Az összehangolódáshoz hozzá tartozik az is, hogy a „rossz híreket” kitisztítjuk.
-- Mivel tudtam, hogy mindketten tiszta szívű és készséges testvérek, azzal a reménnyel kapcsoltam össze őket, hogy jó lesz az eredmény.
-- Az a mennyei reménység, hogy egy ilyen „összehangoló beszélgetésből” lesz valami olyan előrelépés is, amit mi nem is gondolnánk, amiből a menny a legjobb tervet még sokkal inkább elő tudja hozni!
5./ Van egy terület, ami az összehangolódáshoz tartozik, de nagyon tudatosan kell tenni. S ez a bocsánatkérés. Ha valamiben megbántottad a másikat, az Úr belevisz az összehangolódásba.
-- Ő jelzi, belül, finoman, és te, ha vele összhangban akarsz maradni, akkor „lépéskényszerbe kerülsz”, vagyis, tenned kell valamit... mert Ő jelez, (nem erőszakos, de következetes), és ha te vágysz Őutána, vagyis szeretnél Vele közösségben lenni (maradni), akkor engedsz a „jelzésnek”... s ami rajtad áll, megteszed.
-- Ezzel „kifogod a szelet” a vitorlából, vagyis, amit az ellenség akarna tenni, azt megakadályozod – nem tudja (jó esetben) tovább rombolni a kapcsolatot, nem tudja helytelen döntésre sarkallni a másikat, (a társadat, testvéredet, akit megbántottál esetleg), és előre viszed a megbékélést.
-- Persze kell az összehangolódási készség a másik oldalról is, de te, a magad lépését megtetted, és imádkozol, mert az Urat akarod, és a mennyre hangolódsz, és vágyod, amit Ő szeretne, s így meg fog történni (előbb, vagy utóbb) a jó lépés, a másik oldalról is... legalábbis, így remélem (így reméljük te és én is).
Imádság:
Uram, nem egyszerű nekünk, igyekszünk mindig Rád hangolódni, és közben szem előtt tartani, ami körülvesz bennünket.
Szeretnénk, ez a vágyunk, hogy megértsük, meglássuk, amit Te szeretnél, ami Te szerinted helyes, és ami előre visz. És mindezt úgy, hogy akik körülöttünk vannak, is jót vegyenek ki belőle.
Köszönöm a bölcsességet, amit néha nagyon elszúrok... de köszönöm, hogy nem hagyod annyiban, munkálod, és adsz újrakezdést, megoldásokat, és tanítasz, s formálod a szívemet és az életemet. Ámen.
Olvasmány:
-- Nagyon izgalmas részek jutnak eszembe: Máté 17 vége az adópénzről.
-- Máté 8, 4. arról, hogy a gyógyult ember mutassa meg magát a papnak, ahogy Mózes előírta, és vigye el az áldozatot, jelezve ezzel azt, hogy „nem vonja ki magát” az izraeli vallási szokások alól. (Ha jól értem.) Feleslegesen nem kell a „polgárpukkasztás”.
-- 1Mózes 16, 8-9 verseiben az angyal állítja tükör elé Hágárt, aki a „nyomorgatás” elől a pusztába menekült. Az Úr jövőt ad neki, és egyúttal visszaküldi – „sub” (térj vissza, térj meg, fordulj vissza) – s kapcsolatrendezésre indítja. Fogadja el (nehéz) helyzetét, és az Úrban bízzon innentől.
-- 1Mózes 42-45. fejezeteiben látjuk a nehéz helyzetet: József a jövőt tartja szeme előtt, de a kapcsolatot segítenie kell helyrehozniuk a testvéreknek – vele is, apukájukkal is. „Összehangolódás” a mennyel, egymással, és mindazokkal, akik körülöttük vannak... Fontos, hogy az első mindig az Úr lesz, és hozzá igazítjuk a dolgainkat...