Olívia
Tegnap bent jártunk a kórházi osztályon, és egy nagyon érdekes beszélgetésben volt részünk.
1./ A háttérhez hozzátartozik, hogy az elmúlt három hét során annyi, de annyi elmaradt feladat torlódott fel, hogy erre a napra mindent félretettem, legalább délelőttre, hogy valamit pótolni tudjak ezekből.
-- Kettőt sikerült is.
-- De utána következett a kincset érő iskolai áhítat, az én csodálatos hatvan gyermekemmel, (amiről tegnap éjjel picit írtam is), s ahogy kijöttem az iskolából, ahelyett, hogy egy rövid bejelentkezéssel rögzítettem volna, ami történt, már zúdultak is rám a telefonok.
-- Úgyhogy Attilának, aki rám kérdezett, azt mondtam, hogy sajnos most nem bírok bemenni a kórházba - holott szerda volt, a mi különleges "kórházi napunk", és ő készült is rá, és egyedül is volt, hiszen Zsófi sem tudott tegnapra eljönni - szóval egyedül kellene bemennie.
-- Ő készen is állt erre, s már indult is, amikor, kicsivel az után, hogy letettük a telefont, egyszerűen úgy éreztem, hogy mennem kell.
-- Nem mehetek most haza, nem is ülhetek le egy parkban dolgozni, hanem oda kell mennem, be a kórházba, Attilához, és együtt, fel az osztályra.
-- Úgyhogy gyorsan visszahívtam - tudod, ezek a mennytől való indítások nem engedik az ember okoskodását, sem az elhárító érvelést, de még a halogatást sem - s kértem, várjon meg az aulában, imádkozzunk picit, s menjünk együtt... mégis jövök. S jöttem.
-- A gitárt és a táskáimat betettük az autóba, kicsit imádkoztunk, és felmentünk.
-- Ez volt a háttérben.
2./ Attila azt a kórtermet szerette volna meglátogatni, ahol a múltkor két nagyon jó beszélgetése volt - név szerint emlékezett meg mindkét hölgyről, akik olyan fogadókészek voltak, sőt, imádkoztak is vele - de, ahogy benyitottunk, az egyik ágyat üresen találtuk, a másik ágyon pedig egy számára idegen hölgy feküdt.
-- Kérdeztük, mit tud "elődeiről", de természetesen semmit. Amikor ő ide bejött, már senki nem volt itt a kórteremben.
-- Attila elmondta, hogy valójában mi beszélgetni jöttünk hozzájuk, és szívesen imádkozunk is a betegekért, akik csak igénylik.
-- S Olívia igényelte.
3./ Nagyon aranyos volt, jó beszédű, sok kórházi tapasztalattal, s ennek megfelelően sok kritikával is, de valahogy mégis jó kedéllyel beszélgetett velünk.
-- Mi jobbára csak hallgattuk, bár Attila időről-időre megpróbálta átvenni a beszélgetés fonalát, s kicsit irányba állítani a szót, hogy ne csak a testünkről legyen szó, hanem a lelkünkről is. Nem volt egyszerű.
-- Amúgy Olívia jó hallgatónak is bizonyult, s ezt Attila ki is használta, de még sok történetet és részletet kellett megismernünk a betegséggel kapcsolatban, s Olívia korábbi tapasztalataiból, hogy valójában oda tudjunk kanyarodni, ahol tulajdonképpen Olívia életének a legérzékenyebb pontja volt.
4./ Olívia sok rosszat látott. Református lelkészek és katolikus papok életében. Közvetlen közelből. Rokonságából.
-- De annyira rosszakat, hogy egyszerűen undorodott ezektől, és ez a tapasztalata természetesen a hithez való hozzáállására is kihatott.
-- Más szóval: egyszerűen hallani sem akart arról, hogy valaki templomjáró, Istenhívő, Istent szerető legyen - úgy gondolta, nincs is más, mint képmutatás.
5./ Attila csodálatosan tett bizonyságot a hitéről. Elmesélte, hogy amikor halálos beteg volt, már-már az életéről is lemondtak, s olyan mértékben kapott morfiumot az érzéstelenítéshez, hogy ha egy kicsit növelték volna az adagot (ahogy kérte akkoriban a kibírhatatlan fájdalom miatt), akkor leállt volna a légzése.
--Szóval, amikor ilyen állapotban volt, az Úr egyszerűen közel jött hozzá a végtelen szeretetével, a békességgel, és érezhetően, tudhatóan, teljes bizonyossággal ott volt.
-- S Attila így szólította meg Őt, s kérte, legyen az Ura, és gyógyítsa meg őt.
6./ Olívia sok irányban tért ki, és kezdett újabb beszélgetési témákba, de egyidejűleg érezhető volt, hogy megérintette, amit hallott.
-- S azután, amikor elmeséltem, hogy én milyen kéréssel kerestem meg az Urat, amikor még nem voltam az Övé, hogy győzzön meg engem, ha tényleg szeret és tényleg van terve az életemmel, és akkor, ha Ő, személyesen, meggyőz engem, akkor neki adom az életemet. S Ő meggyőzött. S az Övé lett az életem... valami történt...
7./ Nem tudtuk, milyen hatással lesz Olíviára, amit elmeséltünk... s elsőre nem is lehetett látni, mennyit jelentett neki, amit Attilától s tőlem is hallott... de egyszercsak mesélni kezdett:
-- Édesanyja nagyon beteg volt. Orvosilag gyógyíthatatlan, végső stádiumos rákos beteg.
-- Még korábban megkérte Olíviát, hogy őt soha ne adja kórházba, nem akar ott meghalni.
-- Úgyhogy Olívia otthon ápolta őt, de rettenetes volt neki látni és hallani édesanyja szenvedését. Anyukája nem kapott morfiumot, mert a körzeti orvos tartott tőle, hogy Olívia tizenéves fia szokna rá... brrr... szóval, amit Olívia fél év alatt átélt, borzasztó volt. S mindezt teljesen "hitetlenül", Isten nélkül.
-- Egyik nap édesanyja olyan mérhetetlenül szenvedett, hogy ezt látva és hallva, Olívia hirtelen Istenhez fordult, (Akihez korábban még egyáltalán nem, tekintettel a sok rossz, megbotránkoztató tapasztalatra), és nagyon direkt módon azt kérte, hogy Isten vegye el édesanyja életét, hadd tudjon végre meghalni békességben.
-- S megtörtént. Fél órán belül édesanyja elhunyt. Ez Olíviát annyira, de annyira megrázta, hogy most is, ahogy elmesélte, sírt. Tényleg Istent tapasztalta meg - az Ő közvetlen cselekedetével találkozott.
8./ Már majdnem egy órája beszélgettünk, s az Evangéliumot is elmondhattuk, amikor eljött az imádság ideje. Attila megfogta Olívia kezét, és nagyon kedvesen hívta, imádkozzon vele. S Olívia jött.
-- Attila nem másért imádkozott, mint, hogy Olívia felbátorodjon, s megszólítsa az Urat, és kapjon választ, és saját maga (!) meggyőződésre jusson, s e bizonyosság alapján tudjon majd dönteni az Úr Jézus mellett.
-- Olívia mondta is vele, megilletődötten, s érezhetően saját döntéséből.
9./ Utána elbúcsúztunk.
-- A beszélgetés közben azon töprengtem, mit adjak neki, hogy olvashasson. Hiszen láttam, hogy körülvette magát könyvekkel s az infúziók közti időket olvasással töltötte.
-- De nem volt nálam semmi. Mindenem lent, az autóba zárva.
-- S akkor, hirtelen, ahogy körbetekintettem, észre vettem egy Mai Igét, egy 2021-es számot, amit talán még Attila hagyhatott ott a korábbi hölgyek számára. Az asztalon feküdt.
-- Mielőtt elindultunk, kezembe vettem, és rákérdeztem, hogy Olívia olvasná-e.
-- Ó, már olvastam is - jött a válasz.
-- Hűha! Olívia saját maga rátalált, és olvasni is kezdte... - de jó, gondoltam, ez az igazi, amikor saját maga keresi, mi viheti közelebb őt az Úrhoz...
10./ Ez történt tegnap.
Még annyi, hogy egy ilyen komoly beszélgetés után megadtam neki elérhetőségeimet. Ő pedig nagyon tudatosan elfogadta... a jövőre nézve.
De én tudtam, hogy még bejövök hozzá, és hozok neki olvasnivalót.
11./ A mai napon, indulás előtt, magamhoz vettem egy "Kés és kereszt" c. könyvet, néhány "Leveled jött" c. füzettel és "A kis csavargó"-val együtt.
-- Mindent elvégezve, már olyan fáradt voltam, hogy nagy kísértést éreztem, hagyjam ezt a látogatást máskorra.
-- De ugyanakkor tudtam, (Tudtam!), hogy nem lehet. Menni kell...
-- Úgyhogy mentem.
12./ Olívia ugyanabban a szobában feküdt, ugyanúgy magában, s ugyanúgy, könyvekkel körülvéve.
-- Örömmel fogadott, s kicsit beszélgettünk sebeiről, mind az ötről, amik lábfején terebélyesednek.
-- Húsevő baktérium fertőzi mindet, és ezért nem tudnak begyógyulni, s a nyirokhálózat betegsége is akadályozza a gyógyulást.
-- Valójában 36 éve fedezték fel először a problémát nála, azóta nem tudja megszámolni, hányszor volt már kórházban. De a lábát levágni nem engedte, és nem is fogja.
13./ Rengeteg mindenről mesélt, de, amikor ezekről a húsevő baktériumokról hallottam, amiket itt, a kórházban szedett össze évekkel ez előtt, olyan harag támadt bennem a pusztítással kapcsolatban, hogy pillanatra megállítottam a beszélgetést, és tudatosan imádkoztam ezek ellen a baktériumok ellen.
-- Megtörtem az erejüket, sorvadást parancsoltam rájuk, és teljes eltisztulást, eltakarodást.
-- Elég radikálisan imádkoztam az Úr Jézus Krisztus nevében, mint aki tudja, hogy hatalmat kapott, hogy kígyókon és skorpiókon taposson, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat neki.
-- Olívia szelíden nézte, ahogy imádkoztam. (Miután kinyitottam a szemem, láttam meg, hogy néz - de nem idegenkedve, nem is furcsállva, hanem inkább érdeklődve, és szimpátiával. Pedig jócskán "harci" volt az imádság. De, hát ez így van. Mi tesszük, akik pedig még nem ismerik az Urat, nézik, és figyelnek... majd pedig feltámad bennük is a hit, a reménység, és a bátorság, s ők is megpróbálják... legalábbis valamit megpróbálnak - de ez az Úrnak elég, s Ő cselekedni fog... ez a dolgok menete.)
14./ Utána jött valami nagyon nagyszerű. Megoszthattam vele a reggeli igéket.
--A Márk 1, 41-ről is, amikor az Úr Jézus megérintette a leprást, és úgy gyógyította meg ("Akarom, tisztulj meg!), s a Lukács 17, 14-ből is, a tíz leprás meggyógyításáról is. Mindkét történetet részletesen - kortörténeti háttérrel együtt - elmondtam neki, s fel is olvastam az Újszövetségből... s hozzá Naámán történetét is, a 2Király 5-ből.
-- Olívia nagyon figyelt.
-- S akkor is, amikor lerögzítettem, hogy ugyanez az Úr Jézus most itt van, és ugyanolyan, mint akkor volt.
-- Minden részlet megmaradt benne.
-- Nagyon-nagyon érdekes volt ez a beszélgetés is. A tegnapi méltó párja.
15./ Végül elmeséltem, milyen hatással volt rám az 1980-as évek elején, amikor először olvastam David Wilkerson könyvét, a "Kereszt az aszfaltdzsungelben" címmel.
-- Mondtam, hogy ezt akkoriban még be kellett csempészni az országba.
-- S mondtam azt is, mennyire vágytam, hogy velem is így legyen az Úr Jézus, mint ezzel az amerikai lelkésszel, s hogy engem is így használjon, mint őt, a New York-szerte romboló gang-ek között.
-- Elmeséltem azt is, hogy épp a Covid előtt, sikerült részt vennünk ennek a könyvnek egy új kiadásában, és azóta tízezer pedagógust ajándékoztunk meg vele.
-- Azután elővettem a könyvet a táskámból, és mondtam, hogy neki ajándékozom.
-- Teljesen megilletődött. Azon is, hogy én valójában ezért jöttem be hozzá.
-- Természetesen elfogadta - nagyon szeret olvasni - és még Daniel Kolenda könyvére is lecsapott, a "Kés és kereszt" mellett, amikor elmondtam, hogy az az imádságról szól, a csodáért való imádságról.
16./ Húúú... mennyivel jobb olvasmányok, mint amit ott talált magának a büfé melletti könyvespolcon a krematóriumról és a holttestek elégetésének visszaéléseiről és problematikájáról... ez utóbbi könyvet gyorsan odaadta, s én visszavittem a lenti könyvespolcra.
-- De előtte megáldottam Olíviát, és lerögzítettem még egyszer imádságban is, hogy odaajánlom őt az Úr Jézus kezébe, és kérem, hogy jöjjön közel őhozzá, és győzze meg őt, személyesen, az Ő mérhetetlen szeretetével és hatalmával. S gyógyítsa be sebeit.
17./ Kincset érő találkozás egy olyan hölggyel, akit Isten keres.
Olyannal, aki valójában - bármit mondott is először, úgy a katolikus, mint a református papokról, s a Hit gyülekezetéről, annak vezetőjével egyetemben - keresi az Urat... ahogy abból is látszott, hogy még az ott heverő Mai Igét is olvasni kezdte, s ahogy lecsapott a könyvekre, amit hoztam neki. S abból is, ahogy hallgatta a felolvasott igét, és annak magyarázatát, és ahogy fogadta az imádságot is.
-- Ilyen a valóság... nem szabad bedőlni annak, amit elsőre érez, vagy gondolna az ember, egy-egy reakcióból, vagy előítéletes vélekedésből.
-- Nem, nem, nem, nem... az Úr Jézus mást lát, és ha Őreá figyelünk, előttünk is ki fog bontakozni egy szív mélyének elrejtett gondolkodása... és ez csodálatos lesz, mert megkapjuk a kincset érő lehetőséget, és picivel tovább tudjuk majd segíteni a keresés útján... egész a mennyel való találkozásig.
Uram, köszönöm Neked. Köszönöm a kiváltságot, hogy ebben a gyönyörű folyamatban én is részt vehetek, és megosztod velem a lehetőséget, hívsz, küldesz, nem hagysz kitérni előle, mert Te akarod az embereket, hogy megismerjenek Téged, hogy felbátorodjanak, és megszólítsanak Téged, és Te szólhass hozzájuk.
Köszönöm, hogy hatalmasabb vagy, mint a gonosz, aki előítéletet támaszt, és megbotránkoztat, és húsfaló baktériumokat bocsát az emberre, és be nem gyógyuló sebekkel rombolja az egészséget, s nyirokproblémákkal... nem, Uram, nem az ördögé az utolsó szó. Te vagy a Győztes, és a Te gyógyításod, a Te felemelésed, a Te helyreállításod a maradandó, a Te kedves szavad, és cselekvésed... a csodatevő, megmentő cselekvés.
Legyen ez így Olívia életében is, Uram. Legyen. Ámen.