Kezdete... 1-2 – A vége…
Az Úrtól kapott vonásoknak, ajándékoknak, formálásoknak is van kezdete?
Igen, van:
"A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme - jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja. Annak dicsérete megmarad mindvégig." (Zsoltárok 111, 10.)
-- Ha Vele jársz, növekszel az Ő megismerésében.
-- Ha kéred, várod, igényled az Ő bölcsességét: ott kezdődik, az Ő félelménél, vagyis az Ő mélységes tiszteleténél, annál, hogy Hozzá szabod az életedet.
-- Róma 12, 1-2. "Kérlek azért atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent, és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket, és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy MEGVIZSGÁLJÁTOK, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata."
-- Ez a megvizsgálás, és a bölcsesség, EGY tőről fakadnak - a kezdete pedig, hogy odaadod magad az Ő tiszteletére, szereted Őt, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.)
Ha már ott van az életedben, akkor folyamat lesz, amiben persze mindig lehetnek új, mélyebb odaszánások, megerősítő odaszánások...
Legyen ebben áldott, kedves életed. Legyen ez az odaszánás, ez a szívbeli készség a megvizsgálásra, az Őhozzá való "odaszabásra", teljesen természetes, és legyen mindennapjaid része. Jézus Krisztus nevében, légy áldott, és ismerd meg Őt, minden nap, egyre inkább, teljes hálaadással. Ámen.
Kezdete... (2)
Egy másik kezdet:
"A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet. Magasztald fel azt, és felmagasztal téged, tiszteltté tesz téged, ha hozzád öleled azt." (Példabeszédek 4, 7-8.)
-- Akarom a bölcsességet. szükségem van rá. Enélkül nem tudok helyesen dönteni. Az egyedüli biztonságom abban van, hogy tudom, mit akar Ő, és mit hogyan akar elvégezni, mi az, amit Ő helyesnek tart, ami Őszerinte szép, tiszta, helyes, kedves, jó hírű és megfelelő. Ezért odaszabom magam az Ő gondolataihoz, a kijelentett Igéhez, és mindahhoz, amit megértettem és megismertem Őbelőle.
-- Az árát megfizeti az ember. Lehet, hogy lemarad sok minden másról. Élményekről, kellemes dolgokról, lehetőségekről, időtöltésekről... lehet. Lehet, hogy pénzbe is kerül - pl. elutazol valahová, beszerzel valamit, ami szükséges... vagy engedsz az Úrnak, aki indít, hogy vess, pénz-magot, vess, mert most ennek van az ideje. Lehet. De szerzed, ezzel is, szerzed a bölcsességet, és készen állsz tanulni, átvenni, megragadni azt. És nagyon nagy értéknek tekinted azt, kincsnek, amiért hálás vagy, amire büszke vagy, amit fontosnak tartasz. S kiemeled, mindenkor, saját magad számára, első helyre teszed, és így is tiszteled.
-- Magadhoz öleled, mert fontos, mert szereted, amit megértettél az Igéből, amit megismertél az Úr Jézusból, a tiéd, és ragaszkodsz hozzá. Ez Istentől való hozzáállás.
Uram, ölelem, nem engedem el, igénylem, vágyom, kérem, és köszönöm is Neked. Ámen.
A vége...
Ez az Ige is gondolkodtatott a napokban:
"Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat. Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk: de kihoztál bennünket bőségre." (Zsoltárok 66, 11-12.)
-- Egy történelmi helyzetről (is) szól ez az Ige. Valóban átélte Izráel ezt a helyzetet. (Nem is egyszer. Sőt, nagyon sokszor.)
-- De nekünk nagyon fontos az összegzés, és a vége ennek a folyamatnak. Lehet, hogy megszorítottak bennünket, lehet, hogy "embert ültettek a fejünkre", lehet, hogy uralkodtak rajtunk, nehezítették a helyzetünket. Még az is lehet, hogy megfosztottak bennünket, "embertelen helyzetbe hoztak", lehet... de a vége mégis jó lesz.
-- Ő az, Aki kihoz bennünket, és nem is akárhogy... ahogy az Ige mondja: "bőségre".
-- Jó lesz a vége... ez egy biztatás, elviszem magammal, így gondolkodom, és te is elviheted magaddal... (nézd meg, amiket a "kezdetéről" írtam, ahogy az ember a bölcsességet kéri - ha ez ott van benned, akkor a "vége" is jó lesz)