A két lehetőség - vagy sikerül, vagy nem... (de nem lesz nagy baj!)
Két dolog:
a./ Az egyik, hogy vannak elkészített "közeledési akció" lehetőségek, amiket észre kell vennünk a nem hívő emberek életében, helyzetében.
-- Ekkor, ha bölcsek vagyunk, ha szeretünk, ha bátrak vagyunk, és van mit mondanunk, a Szentlélek meg tudja mutatni, hogy milyen bátor ugrással, egyik témáról a másikra léphetünk... s átlépve a konszenzus kultúrális védfalát, úgy tudjuk "becsempészni" az üzenetet a másik ember gondolkodásába, hogy az ÖRÜL neki, és kész lesz legalább beengedni a gondolatokat, és még gondolkodni is fog rajtuk.
-- Ilyen helyzet volt a múlt héten Zsuzsa látogatásánál - kórházmisszió - amikor kiderült, hogy ő "ateista" (így határozta meg magát), s én kimondtam, hogy "jaj de jó, én nagyon szeretek ateistákkal beszélgetni". S hozzá tudtam tenni, hogy én hogyan szólítottam meg "hitetlenül híve Istenben" Őt.
-- Sőt, még egy történetet hozzátettem, ahogy Böbe megismerte az Urat, ugyanebben az időszakban, aki pedig tudatosan és bevallottan ateista volt.
-- S amikor megtudtam, hogy "Erzsébet" a neve, gyorsan átkapcsoltam a bibliai Erzsébet történetéhez (úgy tűnik, a történeteket kifejezetten szerette) bemutatva neki Keresztelő Jánost, az ő szolgálatát, egészen az Úr Jézusig, Akinél a megváltásról tudtam beszélni. Nagyon klassz volt.
-- Erzsébet nem vált elutasítóvá attól, hogy meséltem neki. Pedig már jócskán benne voltunk az Evangéliumban.
-- Az eredmény az lett, hogy a megváltást is el tudtam mondani.
b./ Az izgalmas, hogy nem mindig sikerül az előzőeknek megfelelően oldani a hangulat elzárkózását - mert aki tenni próbál ennek érdekében, mindig nagyon rugalmasan kell figyeljen a Szentlélekre.
-- Ha elhibázzuk, kicsit várni kell... néha néhány napot, néha, egy hetet, vagy többet is, esetenként, és meglátjuk, ahogy az Úr Jézus dolgozik, ahogy segít a helyreállításban, hogy ismét nyílhasson kapu az Evangélium előtt.
-- A hibázás kapcsán is, kell a nagyvonalúságunk, kell a készségünk a jóra, a tényleges segítségek, időspórolás a másik számára, kedvességünk kifejezése "gyakorlati", és "felhasználható" módon... pl. időt adunk és besegítünk, vagy más módon leveszünk terhet arról, akivel a kapcsolat kell javuljon.
-- De alapvetően az Úr Jézus mégis végzi a munkát ott benn, és igyekszünk, hogy jobban meglássuk, megértsük az Ő konkrét és mostani terveit, hogy úgy léphessünk, az Ő vezetésével.
Ma látogattunk valakit a kórházban. Klárikának hívták. Ahogy beszélgettünk vele, ahogy imádkoztunk érte, ahogy nevettünk is vele, és a legkomolyabban meg is kentük olajjal, közben három másik beteg is világosan hallotta, miről van szó.
-- Elmenőben egyikükkel beszélgetésbe elegyedtem. Biztattam, Erős Zsoltra utaltam, akinek szintén amputálták a lábát, s aki utána fél lábbal s egy protézissel, ismét megmászta a Himaláját.
-- Meséltem Judit történetét is, és azt, hogy két héttel a kórházi visszaengedése után, friss protézisével, már gyermekmissziói felkészítő tábort tartott harmadmagával. (Elmeséltem a helyi riportert is, aki Judit protézisét látva, "fitymálólag" megjegyezte: "ez nem menő"... és amikor Judit már nem tudta mire vélni ezt a "kötözködést", felhúzta lábszárán a nadrágot, és megmutatta az ő - tizenöt éves korától hordott - protézisét... s utána az ámuló, nevető és komolyan beszélgető Juditnak egy csomó praktikus tanácsot adott a viselésre, stb. vonatkozóan.)
-- Ez a hölgy - Zsuzsanna - érintést kapott. Meséltem a bábmisszióról is, és mutattam Jánost, aki szintén ott volt velünk, hogy ő egy "élő bábos", s még sok mindent meséltem, mintegy teljes természetességgel, s Zsuzsanna érdeklődve, kedvesen hallgatta.
-- Közben megtudtam, hogy van családja, látogatják, és így váltottam át az imádságra. Nem sokat kérdeztem - bár valami beleegyezés-félét talán kértem - nekiálltam imádkozni. És Zsuzsanna fogadta, és hálás is volt. A végén áment mondott, és még picit beszélgettünk.
-- Hát, erre gondolok. Mi ugyan Klárikáért jöttünk be, de Zsuzsannát is kereste az Úr, sőt, a többieket is mind, akik hallották ezt a beszélgetést és azt a másikat is. S mi adtuk magunkat, s az Úr pedig végezhette a munkát... a magvetés útján.
Imádságom:
Uram, köszönöm a kegyelmet, a lehetőséget, az áldást, a jelenlétet, a Te szeretetedet, és az Igét, ami pedig jócskán előttünk jár, és elvégzi a munkát... mi pedig adjuk magunkat, Uram, és akarjuk, hogy vonj be, és végezd általunk is. Ámen.
Olvasmány:
Nézd meg az Apcsel 26-ot és József beszélgetését a fáraóval, amikor az álmát magyarázta meg, az 1Mózes 41-ben.
Ugyanígy megnézheted Dániel beszélgetését Nabukodonozorral is - találsz erre példákat a 2. fejezetben, de igazából uralkodóval beszél a Dániel 6-ban is.
Nézd meg, mennyire bátor, tiszta szívű, jó szándékú úgy Pál, mint József és Dániel.
Mi is így járunk...