Isten hívása meghallásának napja (64)

Isten hívása meghallásának napja (64)

"Az Istenek Istene az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig." (Zsoltárok 50, 1.)

1./ Ez jó hír!

-- A mi Istenünk szól, hív, lát, ért, akar velünk lenni!

-- Van szava. Van hívása. És mindenki fontos Neki: kelettől nyugatig, mindenkit, mindenkit hív Magához!

2./ Ez megtiszteltetés!

-- Az Istenek Istene, Aki teremtette az eget és a földet, Aki kezdettől fogva volt, Aki "nem része" a teremtésnek, hanem a teremtés felett való, Örökkévaló és Mindenható: hív, szól, vár, akar veled találkozni.

-- Köszönöm Uram, hogy ma is hívsz, szólsz, akarom, amit mondani szeretnél, várom, mert Te szerető és bölcs Isten vagy, jóságos, Akinek sokba került, hogy bennünket hallókká tegyél. Ámen.

3./ Egy bizonyos értelemben két csoportra oszthatjuk az embereket: az egyik tábor hallgat az Ő szavára, meghallja és meg is hallgatja Őt, a másik tábor "kinyomja a hívást", a Római levél szavával: "feltartóztatja" az Ő igazságát, és mivel a lelkiismeretének a jelzését nem szereti újból és újból elnyomni, ezért "felcseréli" azt valami másra... emberek, (ideológiák, gondolkodásmódok, vallások, filozófiák), vagy állatok "képére". Valami "más"-ra, csak nem a "hívó félre".

-- Meg lehet tenni, hogy "kinyomod" a Mindenható hívását? Igen.

-- Abbahagyja akkor a hívást? Nem. Szerintem nem. Igaz, Jóbnál mondja: "szól az Isten egyszer, vagy kétszer is, de nem ügyelnek Rá" (Jób 33, 14.). Ebből lehet következtetni arra, hogy "egyszer abbahagyja" - és valóban tapasztalat, hogy vannak emberek, akik a "minősített" (személyes) hívásra nem hallgattak, és utána "mehetnek tovább" a maguk útján... nem hallják egy darabig ilyen nagyon is személyre szabottan... vannak ilyen helyzetek. De az én belső meggyőződésem, hogy mégis fog szólni az Úr, lehet, hogy egy idő eltelik, lehet, hogy bemozdít imádkozókat, közbenjárókat, akik ezt az ember odahozzák Őelé, és így, ezen az úton "új lehetőségek nyílnak meg előtte", s Ő újra szól... és ahogy látom, a halál előtt, minősített helyzetekben, egzisztenciális pontokon, pl. kórházban, betegség idején, újra, és ha lehet, még sokkal minősítettebb, specializáltabb módon, fog szólni hozzájuk... (és ezért áldom őt, hálás szívvel, hogy megkeresi azokat, akik nem keresték Őt)

4./ És, ha már ismered Őt?

-- "Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket és ők követnek engem." (János 10, 27.)

-- Ha az Úré lett az életed, az egyik radikális változás, hogy "hallod" a szavát, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy "elkezded meghallani", vagy "elkezded megérteni" az Ő szavát.

-- Van ebben egy folyamat, ahogy egyre inkább megérted (ahogy látom ezt a területet).

-- Nem mindig egyformán történik, nem mindig érted "könnyen", van, amikor tudatosan keresned kell, hogy meghalld, hogy megértsd... és ez... ez nem rossz. Ez odakapcsol bennünket Őhozzá, ez előre visz bennünket az Isten ismeretének útján, ez a függő helyzet bevon az Ő mennyei lépéssorozatába.

-- Van, amikor "nagyon benne vagy", amikor haladsz az Ő útján, lépésről-lépésre, és megérted, amit mond... az Igéből, vagy egyszerűen az imádság közben, amikor beszélgetsz Vele, úgy jössz ki az imádságból, hogy "tudod", mit kell tenned... amikor meghallod a megállítását, hogy valamit ne tegyél, valamibe ne menjél bele...

-- És van, amikor kissé távolabbra kerülsz Tőle: pl. sok tennivaló, vagy sok aggodalmaskodás, vagy eltelt élet, vagy büszkeség, vagy más miatt... az Úr segít rendet tenni ilyenkor is, de nem mindig megy azonnal. Egy idő, míg észreveszed, hogy "hoppá, kevésbé hallom... kevésbé értem"... vagy egyszerűen egy helyzetben szükséged lenne rá, hogy értsd, ott, Ő mit akar mondani, és rádöbbensz, hogy megint "meg kell keresned Őt", hogy megértsd a szavát, mert nem akarsz csak "rutinból beszélni", vagy csak az "általános megértés szerint cselekedni". A vezetés szükségessége visszahív ahhoz, hogy megkeresd őt, és akard az Ő szavát. S ez JÓ.

5./ Van olyan, hogy egy-egy területen hallod, érted, és vannak területek, ahol kell az Ő szava, hogy megértsd, és a hívását meghalljad? Igen.

-- Én úgy tapasztalom, hogy egy-egy ponton figyelmeztet. Szól. Megállít. Felhívja a figyelmemet arra, hogy ez "nem jó". És azon fog múlni a jövő, vagyis a jövő sok dolga, hogy hallottad-e, vagy hallgattál-e rá.

-- Ha elrontom, tovább megyek, amikor pedig megállított (pl. egy megbeszélésben, ahelyett, hogy kérdeznék és figyelnék, feleslegesen beszélek - "a sok beszédben elmaradhatatlan a vétek"), akkor megint szól (mert szeret), és rajtam áll, hogy meghalljam, megértsem, és gyorsan engedjek Neki. "Legyen gyors a hallásra..." - Jakab 1, 19-21.

-- Ha akár utólag is, de meghallom, megértem, akkor van rá lehetőség, hogy bocsánatot kérjek, és visszaforduljak a rossz útról (lépéssorozatból). Van újrakezdés. Ha hallgatok Rá. Ha időben meghallom és megértem, s időben alá rendelem magam annak, amit mond, vagy mondani akarna nekem...

6./ A meghallás és az, hogy engedsz annak, amit mond, igazából készség kérdése... az engedelmesség készségének kérdése.

-- Az engedelmesség szava a görögben: "hüpakuó" - ami azt jelenti, hogy alárendeled magad annak, amit hallasz.

-- Ha ez ott van benned, sokkal inkább fogod hallani, amit mond, mintha ez nincs ott, mintha eltávolítod magadtól, amit Ő akarna mondani...

-- Nem, nem, nem - nem akarok a Te szavad nélkül lenni, Uram, akarom, vágyom, hogy szólj, hogy megértsem, hogy tudj vezetni, megállítani vagy indítani engem. Ámen.

7./ Még hozzátartozik, hogy az Ő szava, amivel hív téged, indít, vagy megállítani akar, odahív Magához, hogy megértsd, amit Ő szeretne, néha "nagyon pici" dolgokban (is) ott van az életedben:

-- Elkezdesz háborogni magadban - Ő belülről szól: "ember haragja Isten igazságát nem munkálja"... és te engedsz Neki, és elkezded megnézni, mi az a jó, ami még ott van ebben a helyzetben, amiért lehet hálát adni, vagy legalább, mi az, amit most rá tudsz bízni teljes bizalommal (hittel) - s megváltozik az indulati világod, odabent.

-- Elkezdtél beszélni, és "fontosnak érzed", hogy most "elmondd" (végre), amit akartál, és az Úr SZÓL, hogy "ne gyorsalkodjál a te száddal..." (Prédikáció 5, 2.), s mivel hallgatsz Rá, megállsz, és akkor, (talán) elkezded meghallani, megérteni, amit a másik akarna mondani... nem rossz folyamat! ("Aki felel valamit, míg meg nem hallja - mármint, amit mondanak neki - ez bolondság és gyalázatos rá nézve.")

-- Milyen jó, hogy szól az Úr, és ha hallod, ha hallgatsz Rá, ha készen állsz engedni Neki, megőriz sok rossz döntéstől, kapcsolatrombolástól, butaságtól, "gyalázattól" - ahogy az Ige mondja.

Válaszom:

Uram, köszönöm, hogy szólsz. Köszönöm, hogy nem hagysz a magam útján járni, simán, úgy, hogy ne követnéd azt, amit mondok, teszek.

Személyesen ismersz, holott a Mindenható, a Teremtő, a mindeneket fenntartó Isten vagy, az Istenek Istene, az Úr - és mégis szólsz, személyesen, hívsz, és akarod, hogy Hozzád forduljak, és hallgassak Rád. Köszönöm Neked.

Kérésem:

Uram, hallani, érteni, sőt, időben meghallani és meghallgatni akarom a Te szavadat. Ez az én alapkiindulásom.

Kérlek, ne arra nézz, hogyha elrontom - nem akarom elrontani. Kérlek, szólj, még, ha én halogatnám is azt, hogy hallgassak Rád, kérlek, szólj, indíts, állíts meg, beszélj hozzám, beszélj velem, mert szükségem van Rád. 

Készség:

Itt vagyok, Uram, hogy halljam a Te szavadat, akarom, igénylem, vágyom azt, és köszönöm, hogy megelégítesz engem is, mint "minden élőt, ingyen".

Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád.

Kérlek, ne arra nézz, amikor esetenként (vagy néha sűrűn) ellene állok, vagy ellene állnék a Te szavadnak, hanem halld meg, most, Uram: itt vagyok, hogy cselekedjem a Te akaratodat. A jó, a kedves, a tökéletes akaratot, Tőled, a Tiédet... Ámen.

Olvasmány:

Zsoltárok 28 - kívánom a Te szavadat, Uram, elepedek, ha nem szólsz.

Zsoltárok 19 - sokféle módon szól - az Ige az Ő különlegesen hozzánk szóló szava.

Jakab levele 1. rész és 3. rész is szól a beszédről - az Övéről és a miénkről.

1Péter 1-ben pedig látod, amit az Ő szava tehet. (A második rész eleje is idetartozik.)