A HITÉRT VALÓ HARC – NAPJA (44)
„Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak nektek, hogy TUSAKODJATOK (epagonidzomai) a HIT-ért, amely egyszer a szenteknek adatott.” (Júd 1, 3.)
“Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges HIT-etekben, imádkozván Szent Lélek által, TARTSÁTOK MEG magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.” (Júd 1, 20-21.)
1./ A HIT “egyszer már” a “szenteknek adatott” – azoknak, akik az Úréi. Úgy tudtak vele járni, élni a hétköznapokban, hogy a HIT ott volt bennük.
-- Szerették Őt, és hallgattak rá, megértették Őt, és engedtek Neki.
-- Azután jött egy helyzet – tévtanítás, nyomás, változás – és ÚJRA végig kellett ezt küzdeni (erről ír a levél a 4.verstől egész idáig, a 19-ig).
-- Amik “elemiek”, magától értetődők voltak, újra alapkérdéssé váltak.
(Ma is így van: az, hogy a Biblia Isten Igéje, hogy Ő szól általa, hogy az Úr Jézus feltámadt, hogy vissza fog jönni – alapok, de mégis, egy-egy időszakban újra megerősítésre kell kerüljenek.)
2./ Vannak korszakok, szakaszok az ember életében is – de az Eklézsia életében is – amikor újra végig kell harcolni valamit, amit már egyszer megharcoltál.
-- Ami már olyan “magától értetődővé” vált, újra előkerül.
-- Amire amúgy már építenél, újra frissé kell váljon.
(Az, hogy megtértél, hogy az életed Ura Jézus, hogy Tőle teszed függővé, amit teszel, amit döntesz, néha újra fel kell frissüljön az életedben. nem szabad, hogy kiszáradjanak az igazságok…)
3./ A hit az életünk alapja. Amit teszünk, a hit által indul el.
-- Bizalom Őbenne. Rábízás. Az, hogy “amit mond, megtegyétek” – újra alappá válik.
-- Valaki így fogalmazta: “Minden látszat ellenére, minden nyomás ellenére meg akarom tartani azt, hogy a menny valóságos. Minden amit itt látok, tapasztalok, annak az árnyéka, vetülete. Én a valóságból akarok táplálkozni. A hit-em a valóságba kell gyökerezzen.”
„Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak nektek, hogy TUSAKODJATOK a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott.” (Júd 1, 3.)
4./ Az üdvösség azt is jelenti, ami majd a mennyben lesz, amikor erről földről elköltözünk. De azt is jelenti, ahogyan ezen a földön élünk Jézussal.
-- Az üdvösség a szabadítás üzenete is. Ő megszabadít, lehetővé teszi a lehetetlent is.
-- Segít elvégezni, ami előtted van. Kivitelez. Kibontakoztat. Megvalósít… annak ellenére, hogy sok támadás vesz körül, akadályozás, nehezítés.
-- Az üdvösség azt jelenti, hogy vele együtt győztes vagy a helyzeteidben.
-- Ezt a hit által – a Benne való bizalom, és az Ő szavához való ragaszkodás által – éled át. Így a tiéd.
-- Ezért harcolsz a hitért, hogy a HIT által dönts, szólj, járj, cselekedj.
5./ A “tusakodás” (epagónidzomai) azt jelenti, hogy újra felveszed a harcot, harcolsz valamiért.
-- Erre szól a biztatás (“intőleg írjak” – itt a “parakalló” szerepel, ami biztatást, megerősítést is jelent, amellett azt, hogy figyelmeztet, jóra vezető szándékkal.).
-- “Ezer halált halok, míg felmegyek ezen a három lépcsőfokon és kinyitom a színpadra vezető ajtót.” – mondta Kathryn Kuhlman, akin keresztül ezrek és ezrek gyógyultak meg. Tudta, hogy önmagában nem képes egyetlen csodára sem. Csak Isten ereje teheti meg ezeket – s látta azokat az ezreket, akik végtelen kiszolgáltatottságban jöttek a maguk, személyes csodájáért. Újra és újra megharcolta a “hit harcát”.
KÖSZÖNET:
Uram, köszönöm, hogy a HIT-re hívsz, a HIT harcára, arra a “nemes harcra”, amivel győztes lehetek és mások is áldást nyerhetnek. Ami nélkül a meghátrálás emberévé lennék – de NEM vagyok a meghátrálás embere, hogy elvesszek, hanem a HITÉ, hogy életet nyerjek. Ámen.
ODASZÁNÁS:
Igen, Uram, Dániellel együtt én a HIT útját választom, és nem az számít, hogy mások milyen övön aluliak, mennyit áskálódnak, vagy hogyan törnek az ellen, amit rám bíztál, hanem TE számítasz, és a TE utad, a TE jelenléted, a TE áldásod, a TE győzelmed, ami az enyém, és amiben járhatok… s elküldöd angyalodat, és az oroszlánok száját is befogod, s megőrzöd a Tiéidet. Ma is. Most is. És minden nap, a világ végezetéig. A Te akaratodra. Ámen.
OLVASMÁNY:
A Róma 4 beszél Ábrahám hitéről… főleg a 17.verstől kezdve látod ezt… folyamat, harc, és növekedés van benne.
A Márk 11, 22-25 szintén a HIT csodáiról szól… arról, amit a HIT által nyersz el.
Nézd meg a Jak 4-et. Hol látod benne ezt a HIT-et?
Ha szeretnél egy egész fejezetet: a Dániel könyve 6. fejezete a megharcolt HIT-ről szól.