Gyümölcstermés napja (102)

Gyümölcstermés napja (102)

Lehet, hogy ez már volt egyszer az elmúlt négy hónapban? Simán lehet. De annyira fontos.

Valaki megkérdezte tőlem, miért imádkozzon értem - ahogy gondolkodtam, sok minden eszembe jutott... de ez átfog mindent.

"Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." (János 15, 5.)

1./ Ez volt az egyik első ige, amit Allen Weaverrel megtanultunk még az 1980-as évek második felében, a házi tanítványképző csoportban, amit a jövő formálásáért hirdettek meg Soós Istvánnal. Ez István csoportja volt, vele már előbb foglalkozott Allen, s rajta kívül voltak még hasonló tanítványképző csoportok is.

-- A hangsúly a gyümölcstermésen volt.

-- Tankönyvünk többek között az Evangélizáció Mesterterve volt Colemantól.

-- Volt idő átbeszélni a tapasztalatokat, volt idő felmondani a megtanult igeverseket, és kérdés-felelettel átismételni az előre elolvasott könyvfejezeteket.

-- Igen, kb. havonta összejöttünk, és egy napot együtt töltöttünk az Ige körül.

-- Igen, lakásban, mert az akkoriban úgy volt biztonságos, igen, biztonsági körülmények között, igen, elkötelezettségi alapon... így zajlott akkoriban, 1985-86 körül a jövőformálás.

2./ Az Úr Jézus is valahogy így jött össze a tanítványokkal. volt idő arra, hogy az élet "leckéiről" beszélgessenek.

-- Volt idő arra, hogy a már hallott üzeneteket átbeszéljék, a tapasztalatokat megosszák, a kérdéseikre választ kapjanak, és a nekik feltett elgondolkodtató kérdésekre válaszoljanak, vagy azok elmélyülhessenek bennük.

-- Biztonsági körülmények között zajlott a jövőformálás, ha kellett, visszahúzódva Jeruzsálemből, Galileába, s ha kellett, kint a fák alatt, vagy a tó partján. Úgy, ahogy lehetett, ahogy a legjobb volt.

-- Az Úr Jézus jövőt formált, amikor tanítványokat képzett.

"Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." (János 15, 5.)

3./ Ki, kicsoda ebben az igeversben, és ki mit csinál? Hogyan formálódik a jövő?

-- Az Úr Jézus a forrás, ahonnan merítünk, az alap, amire építkezünk, a szőlőtő, amibe beleforrtunk, mint szőlővesszők.

-- Tőle jön az élet, Tőle jönnek az Igék, az üzenetek, Tőle jön az indítás, a megbízatás, Tőle jön a biztatás, a megerősítés, az irányba állítás, a felépítés, a helyreállítás. Tőle jön minden, ami az élethez szükséges.

-- Én szőlővessző vagyok, tanítvány, "szolga", az Ő "szolgálatára", munkatárs, együtt munkálkodó, az Övé, rendelkezésére álló. És ez nem rossz, ez normális. Ezt harcoltam meg, mielőtt megtértem, ERRE tértem meg, hogy ez legyek, Neki adjam az életemet. Valójában EZ a megtérés... erre jut el az ember, ahogy megérti, Ő mit tett értem, és miért tette ezt...

-- Én Őbenne maradok - vagyis, egész nap, egész éjjel, időmben, amit a földön élek, Vele vagyok. Nem szorítom ki a gondolataimból, nem teszem félre, nem hárítom el, amikor jelez, kell, hogy szóljon, és vágyom rá, hogy irányba állítson... tudom, hogy az Övé vagyok, Vele, és ez egy "lelki-szellemi dolog", vagyis, bármit teszek, bárhol vagyok, bármiben vagyok, "Hozzá mérek mindent", átfut az Ő jó tetszésén minden, és engedem, hogy szóljon, vezessen, indítson... Ez a Szentlélek által valósul meg, természetfeletti módon. Egy közösség, egység, ami összekapcsoltságot jelent.

"Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." (János 15, 5.)

4./ Itt sok gyümölcsről van szó. Sokról, sokról, sokról... s ez az én vágyam. Ha megkérdezed, miért imádkozz velem kapcsolatban, hát ez lesz a válaszom: sok gyümölcs... ?

-- Sok gyümöcs: Jézusnak. Olyan, ami Őhozzá méltó, ami valóságos, ami maradandó, ami Őreá mutat, ami Őhozzá hozza az embereket.

-- Sok gyümölcs - nem csak "tessék-lássék", nem csak "ímmel-ámmal", és "ahogy tetszik, úgy puffan" módon. Nem. Valóságosan, hatékonyan, abban az időben, ameddig itt élek a földön, méghozzá úgy, hogy az mindig "adekvát" legyen, annak az időnek megfelelő, amiben vagyok... életkoromnak, tapasztalati életkoromnak is megfelelően, a korszaknak, amiben élünk (most a 2020-as éveknek, itt, Magyarországon), megfelelően, élethelyzetemnek megfelelően, a Krisztus Teste helyzetének megfelelően, úgy, ahogy most lehet, ahogy most a legaktuálisabb... amit most én megteremhetek, azt én most meg akarom teremni... vagyis ez a vágyam.

"Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." (János 15, 5.)

5./ Ez egy törvényszerűség és egy ígéret. Aki énbennem marad, én pedig őbenne - ez az alapkiindulás - az terem sok gyümölcsöt. Más szóval: sok gyümölcsöt fog teremni. fog teremni gyümölcsöt, mégpedig sokat. Az fog sok gyümölcsöt teremni, vagyis, kell, hogy Őbenne maradjak, és Ő énbennem.

-- Uram, ez akarom. Akarlak, ma, holnap, holnap után, minden nap, életem minden élethelyzetében, kereslek, és vágyom, hogy szólj, hogy vezess a jóra. Ha elfáradok, ha elrontom, mert sokszor elrontom, Uram, akkor is, és korrigálj, hogy ez legyen az életemben... kevesebb nem elég, erre kérlek Téged. Mert vágyom, amit Te akarsz, hogy sok gyümölcsöt teremjek. Ámen.

6./ Így van: Nálad nélkül, Uram, Nélküled, és nem tudok sem sok gyümölcsöt teremni sem keveset, valójában csak butaságokat, sőt, otrombaságokat fogok csinálni. Még így is, sokszor, de azt kérem, akarom és vágyom, hogy legyen ez így, ahogy mondod, benned maradva, Uram... ez a vágyam. Ámen.

"Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az nektek. 8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nekem tanítványaim." (János 15, 7-8.)

7./ Akkor, Uram, ez így van. Benned úgy maradhatok, hogy a Te beszédeid bennem maradnak. Amiket Te, személyesen szólsz, amiket az Igéből olvasok, amiket megragadok, és akarom, hogy bennem maradjanak, amik időszerűek, amik alapot jelentenek, minden, ami felépít... maradjanak Uram, ez a vágyam.

-- Te látod, Uram, hogy sokszor felejtek. Sokszor elmegy a figyelmem mellett az Ige. De én akarom, hogy maradjon.

-- Adom az elmémet a Te Igéd megtanulására is, Uram, hogy szólhasson, hogy átjárjon, és később is megszólalhasson, hogy ne csak hallgatója legyek a Te beszédednek, hanem megtartója. Így is, és úgy is. Úgy is, hogy fejemben is megmarad, és úgy is, hogy életembe is átjön, cselekedeteimben is ott lesz.

"Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az nektek. 8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nekem tanítványaim." (János 15, 7-8.)

8./ És Te azt ígérted, hogy amit kérek, meg lesz nekem. Az imádság, a Veled való személyes közösség az én erőforrásom. Innen jön az élet, az erő, a természetfeletti, a megértés, az előrelátás, a mennyei vezetés, az amiből jön a tanítás, a továbbadás, a felbuzdítás, az élet-továbbítás.

-- Kérek Tőled, Uram, és várom, hogy megtörténjen. Mert megígérted, mert Te nem változol, mert amit mondtál itt az Igében, az úgy van, Te tudsz indítani, formálod gondolkodásomat, és így az imádságban is veled együtt imádkozom, hogy meglehessen... ami beleilleszkedik a mennyei legjobb akaratba...

-- És igen, Uram, ez a vágyam, hogy megdicsőülj, hogy sokan megismerjenek Téged, úgy, ahogy Te vagy, amilyen Te vagy, valójában. Ezt akarom, erre vágyom, Uram, és ehhez a Te vezetésed segít el - hol, hogyan, kinek, milyen módon, mivel, milyen időben - mennyei vezetéssel - hirdessem a Te Igédet. S a kapukat is Te nyitod ki, a szíveken is, és a szememet is, hogy meglássam ezeket... ez a vágyam, Uram, nem üresjárat, hanem olyan üzenet, úgy, és ott, akkor, ami gyümölcsöt terem. Ámen.

"Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az nektek. 8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nekem tanítványaim." (János 15, 7-8.)

9./ Igen, Uram, érzem, tudom, belül ott ez a bizonyságtétel, Tőled, hogy akkor vagyok tanítványod, ha gyümölcsöt termek. S ekkor Te megtisztítasz, hogy több gyümölcsöt teremjek. A Te Igéd tisztít meg, megmetszel vele, formálsz - és tedd is, Uram, mert szükségem van rá, nagyon. És ha Benned maradok, és Te énbennem, akkor és csak akkor teremhetek sok gyümölcsöt, de akkor szükségszerűen termek is, mert ez a Te országod törvényszerűsége. És a Te Igéd segít, hogy Benned maradjak, és így imádkozhassak, meghallgatással, hogy legyen meg a sok gyümölcs, és tanítványod legyek.

-- Köszönöm Uram, hogy ez a terv, ez a mennyei út, és erre adtam oda magam, Te viszel tovább, minden nap. Ámen.

10./ Ha a mai napot végiggondolom - a szerdai a legintenzívebb a héten - lesz benne

a./ pásztori találkozás hajnalban (ahol valójában elhangzott ez a felhívás: miért imádkozzunk érted).

b./ Lesz benne Palántás megbeszélés, valami nagyon izgalmas, egy hosszú évek óta készülő új dolog bemutatása, ami megnyithat sok-sok gyermek- és felnőttszívet, csak megtaláljuk, hogyan is juttassuk el hozzájuk.

c./ Lesz benne iskola-misszió, egy fél óra, ami fénypontja az egész hetemnek, gyerekek, akik jövője most formálódik, ezeken az üzeneteken keresztül.

d./ Ha az Úr megadja, még kórházmisszió is, kb. egy órában, majd pedig

e./ esti bibliaiskola a Római levélből... az első részt fejezzük be, s ha megy, hozzá vesszük a második részt is.

-- Zoom útján, mert jelenleg a gyülekezeti Alfa csoport kivette a fix jelenléti bibliaiskolásokat.

-- Úgyhogy te is bekapcsolódhatsz, ha szeretnél... (Szabó Erika Békésről, megadja neked a Zoom linket, ha szeretnéd. Őt a Tanuljunk együtt igeverset minden nap - nevű FB csoport útján el tudod érni.)

De mindez mit ér, ha nem terem gyümölcsöt? Ha nem lesz belőle valami maradandó, ami mások számára hasznos, ahol az Úr Jézus "átmegy" a másik életébe, ahol az Úr Jézus megdicsőül, ahol Őt megismerik, közelebb kerülnek Őhozzá, ahol formálás megy végbe, vagy megmentés, vagy meggyógyulás, vagy felemelés, vagy helyreállítás?

-- Mit ér az egész, ha üresjárat, ha öncélú, ha "rólam szól", és nem Őróla? Mit ér, mit ér, mit ér? Semmit...

-- Ezért ez az imádságom: Uram, gyümölcs, mennyei, maradandó. Bennem is, formálás, hogy megszülessen, amit Te szeretnél, hogy olyanná legyek, és ne szégyenítselek meg Téged, hanem kibontakozzon a mennyei vonás, a jó jellem, a jó viselkedés, a helyes szó, és csak ez legyen, s vesszen, ami ennek ellene mond - és másokban, amit ott, akkor lehetséges, amit Te ott, akkor el tudsz végezni... s ebben én benne legyek, annyiban, amennyiben én benne lehetek... Uram. Ez a vágyam. A Te mennyei munkád bennem és általam, körülöttem - Ámen.

Imádságom:

Uram, mit mondhatnék mást, mint ezt, amit eddig: erre vágyom, ez kérem, erre tettem fel az életemet - gyümölcs, sok gyümölcs, a Te dicsőségedre, maradandó, nem pedig látszat és időleges gyümölcs.

Emberekben is, és bennem is. Ámen.

Hálaadás:

Köszönöm a munkatársaimat, a feleségemet, akikkel együtt munkálkodhatok, akik csiszolnak, formálnak, s akik által Te Magad végzed bennem a Te munkádat - és akarom is, hogy végezd, Uram. Ne hagyj úgy, ahogy vagyok, vigyél tovább, kérlek, kérve kérlek. És köszönöm, hogy teszed, Uram.

És köszönöm, hogy sok töredékességemet, hiányosságaimat Te kiegészíted azokon keresztül, akikkel együtt tudunk munkálkodni, s kérlek, ez maradjon meg, legyen maradandó, mennyei, összeforrott, harmóniában működő, és köszönöm, hogy őket is Te őrzöd meg, tartod meg az életre, egészségben, erőben, gondoskodásoddal körülvéve, mennyei megőrzéssel, az ellenség minden gonosz szándékát áthúzva és megsemmisítve. Csak te, Uram, csak Te tudod ezt megtenni, és kérlek is, hogy tedd, és vezess, hogy ezt munkáljam én is. Ámen.

Olvasmány és tanulmány:

-- Mi lenne, ha most a János 15, 1-16 verseit áttanulmányoznád, ahogy mi most itt ezt a három verset átvettük. Tedd fel a kérdéseket, amiket az Igéből meg tudsz válaszolni, és tedd fel a gyarkorlatra vonatkozó kérdést is: "és az én életemben?". S amit tudsz írj le és imádkozz érte.

-- Megtanulni a megadott három verssel tudod elkezdeni: János 15, 5., 7-8. De, ha még akarsz hozzá: 14-16 ezeket tanulgasd, ismételgesd, ízlelgesd, és engedd, hogy átjárjanak.

-- Ha még szeretnél hozzá, akkor a Gal 5-öt vedd át. És, ha még, akkor a 2Péter 1-et.

-- Az 1Korinthus 13 mindig irányban tart és a Hegyi beszéd is...

Csak szabadon, örömmel, annyit, amennyit meg tudsz tenni...