Életút... (Kapolcs-1) 2023
Ez az "eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia", vagy "de azért jutottam erre az órára" annyira izgalmas. Ez egy életútról beszél, egy tervről, amit az ember ezen a földön felfedez, és betölt, és közben össze van kapcsolva az ő mennyei Teremtő Édesatyjával, és Megváltó Urával... ahogy Ő is össze volt kapcsolva az Ő Édesatyjával, amikor ezen a földön járt.
1./ Vannak "órák" - elkészített időpontok, elkészített találkozások, lehetőségek, amiket betölthetünk, és akkor meglátjuk, amit a menny cselekszik.
2./ Vannak olyan helyzetek, amik "nem kellemesek", de mi tudatosan választjuk ezeket, mert akarjuk, hogy a mennyei Urunkkal együtt lépjünk, cselekedjünk, együtt valósulhasson meg az Ő mennyei, előkészített, legjobb akarata... emberek megmenekülésére, a kibontakozó jövő következő lépései érdekében, azért, hogy amit Ő szeretne (akár bennünk is, akár szeretteink életében, környezetünkben, szűkebb, vagy akár tágabb értelemben is), megvalósulhasson!
-- Az Úr Jézus is ezt mondta: "Most az én lelkem (mert, hogy Neki is volt emberi lelke is) háborog..." - átélte a belső küzdelmet, a szorongást, és azt, ami ezzel együtt jár, a tudatosságot, a tudatos választását annak, hogy a mennyei akarat valósuljon meg. "Bármibe kerüljön is ez Neki..."
(János 12, 27.)
-- "És mit mondjak (ezek közt a gondolatok, érzések közt, a lelkem háborgása közepette)? Atyám, ments meg ettől az órától..." ... Ezt mondjam? (Hiszen mondhatta volna a kereszthalál napján is, hogy mentse meg Őt az Atya, és ott állt készenlétben tizenkét légiónyi angyal, hogy kiemelje Őt az ördög-kovácsolta lehetetlen helyzetből. De nem mondta.)
Itt - János 12, 27 - sem mondta. Sőt. Ellenkezőleg...
-- "De azért jutottam ez órára..." - vagyis, most van itt a mennyei irány, a mennyei cél, ezek pontosan a mennyei terv lépései, és ez elől nem szeretnék kitérni... megértettem, hogy ezért vagyok itt, ezért az "óráért", a küzdelem, a fájdalom, a harc órájáért (Őnála ez a megváltás "órája" volt, a kereszthalálé, annak minden lelki, szellemi, fizikai szenvedéséé), és ezért nem fogok "kitérni" ez elől, nem fogom azt kérni, hogy "háruljon el ez most rólam"...
-- S nem is kérte. Ellenkezőleg:
-- "Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!" - (János 12, 28.) - mit is jelent ez? Azt, hogy legyen meg, Atyám, amit Te gondoltál, valósuljon meg, menjen végbe, teljességgel, amit Te szeretnél, amit Te terveztél, mert ezért vagyok itt, ezen a földön, pontosan ebben az órában, ebben az élethelyzetben.
-- Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt, a földön is... most, itt, az én élethelyzetemben.
-- S tudom, ez jó lesz, ez lesz az, amiért én most itt vagyok, és el nem gondolható módon, teljességre jut majd az, amit Te szeretnél, és ez az én legnagyobb vágyam... hogyan mondhatnám, hogy "Atyám, ments meg ettől az órától!"? Nem mondom... inkább, ezt:
-- Ha már meg kell lennie, hát legyen, legyen meg teljességgel, és pontosan úgy, ahogy Te szeretnéd, Uram. Legyen, legyen, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt, a földön is.
-- Ez nem pusztán egy "kénytelen-kelletlen beleegyező legyen meg", hanem ez egy tudatos, odaadó, akaró "legyen meg"! S ez felszabadítja a kreativitást, a mennyei ötleteket, a világos látást, a szellemi továbblépéseket, a Szentlélek vezetését, felszabadítja a menny erőit, mindent, amire ott szükség van, mert az Ő akarata nem a mi "passzivitásunkat", pusztán "elszenvedő beleegyezésünket" kívánja, hanem azt, hogy együtt dolgozzunk a "számunkra kellemetlenebb" helyzetekben is, Ővele.
3./ Idén, amennyire csak bírom, tudatosan eldöntöttem, hogy írni fogom a legnagyobb csodákat, mennyei beavatkozásokat, imameghallgatásokat, a "lehetetlen helyzetekben", vagy azokban az "előrelépésekben", amik az Úrtól vannak, vagyis, amiket felfedezek, amikre rácsodálkozom... már kb. a 40. pontnál tartok, (dátummal, a helyzet nagyjábóli leírásával együtt), bár sokat még így sem írtam le.
-- De észrevettem, hogy nagyon sok ezek közül olyan "nem kívánt helyzet", amit az ember legszívesebben elkerülne, ha tehetné, hogy ne kelljen feszültségeket átélnie, szorongattatáson átmennie... mégis, ahogy Beleadom magam, és azt mondom: "Uram, nem tudom elkerülni, hát akkor, ha már így van, legalább teljességgel legyen meg a Te akaratod, és menjen végbe minden, amit Te gondoltál..." - és így megyek neki a helyzeteknek. (Nem vagyok százszázalékos, sajnos, még mindig működnek az "elkerülési stratégiák", a "halogatás", vagy hasonlók... de azért van, amikor sikerül a Szentlélek által és jó munkatársaim - és családtagjaim - határozott ösztönzései által...)
-- Szóval, nem feltétlenül "rossz" az, ami olyan "rossznak" látszik. A múlt héten is volt egy ilyesmi beszélgetésem, nagyon sok forgott kockán, és éreztem, tudtam, hogy a misszió egy fontos területe (vagy akár több is) bukhat ezen a helyzeten, de végülis nem lehetett kitérni, át kellett menni a nehéz tapasztalaton (voltak, akik imádkoztak értem)... s átmentem. S jó lett. jobb, mint előtte volt, jobb, mint amit elképzelhettem volna, s lépésről-lépésre vezetett közben az Úr Jézus, a beszélgetés egészében... mivel kezdjük, miről, mit beszéljünk meg, s ahogy a legnehezebb kérdésekhez kerültünk, hogyan kerüljük el a "kiakadást", a "kiborulást", az elhirtelenkedett, felesleges nehézségeket okozó, elsietett s buta döntéseket, szavakat, netán egymás megbántását... és hasonlókat. De győzelem volt, és van, és maradt, a legjobb valósult meg, és fog megvalósulni, most, kibontakozóban, s már most, ahogy beszélgettünk, kezdett felvázolódni egy új csodálatos vonulat néhány területen...
4./ Szóval: ami "rossz", az nem feltétlenül "rossz" a teljes kibontakozás és a jövő lépései értelmében. Csak néha "nehéz" és néha "kellemetlen"... de simán lehet építő, előrevezető, sőt, néha kifejezetten elkerülhetetlen, ha szeretnénk, hogy a menny legjobb terve megvalósulhasson!
-- Erről beszéltünk most, ezen a szerdán a Római levél bibliaiskolában (14. találkozó - 230726-án) a Róma 5, 1-5 folyamatait, törvényszerűségeit, tényeit és a mi gondolkodásmódunkat, hozzáállásunkat és cselekedeteinket vizsgálgatva, közösen.
-- Vannak törvényszerűségek Isten országában, amelyeket, ha szeretnénk, hogy megvalósíthassák Isten akaratát a mi életünkben (s általunk a szeretteinkében, s tágabb környezetünkben is), akkor oda kell magunkat adni arra is, ami nem tűnik elsőre "kellemesnek".
-- "Hanem dicsekedünk a háborúságokban (thlüpszisz - szorongattatás, fenyegetett helyzet, üldöztetés, fájdalom, "smirgli papír helyzet") is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz" (ezt hozza elő, ehhez vezet) - nyilván, ha "megyünk ahhoz a kegyelemhez, amiben állunk" (vagyis, igénybe vesszük, amit az Úr Jézus megadott, elkészített nekünk, az Ő ígéreteiben járunk, az Ő erejére támaszkodunk, és személyes jelenlétére, szabadítására), "a békességes tűrés pedig próbatételt" (dokimé - kipróbáltság, megpróbált állapot, aminek "jelét" is elnyered, ami bizonyítékkal is rendelkezik, az életed által, amiben ott a mennyei "bizonyságtétel" is, ami másokat is ösztönözhet arra, hogy odajöjjenek a te mennyei Édesatyádhoz, és dicsőítsék Őt - Máté 5, 16.), "a próbatétel pedig reménységet"... ami ugye egy nagyon is kívánatos állapot, hogy reménységben járj, az életed minden helyzetében, és reménységet nyerjenek, akik körülötted élnek, általad is...
-- Szóval, ahogy a Róma 5, 1-5 folyamatait, törvényszerűségeit látjuk, is megértjük, hogy kell, hogy néha a "kellemetlenre" is azt mondjuk: "ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem úgy, ahogy Te, mennyei Atyám", és hogy "dicsőítsd meg a Te nevedet!" - és jön a válasz (akár hallod, akár nem) - "Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem...". (János 12, 28.)
5./ "Meg is dicsőítettem és újra megdicsőítem..." - így mondja? Igen. Mert látja, hogy ott vagy, aki engedsz Őneki, és szereted Őt, és akarod az Ő tervét, az Ő dicsőségét, azt, hogy meglátható legyen, hogy ki Ő, és hogy milyen Ő, és ezt az emberek előtt meg tudja mutatni, és az emberek felismerhessék Őt... s ahogy ezt szeretnéd, vágyod, akarod, és ahogy erre odaadod magad, Ő ezt meg is valósítja, és látja, hogy a jövőben is meg fogja tudni valósítani általad.
-- Mert a te benső odaadásod, az, hogy az Úré az életed, visszavonás nélkül, és hogy Ő erre számíthat, nyilvánvaló a menny előtt. Mert a menny nem csak a szavaidat hallja, hanem látja a szívedet, a bensődet, és az odaszánást, ami benned van, mint egy "jelet", (egy "próbát" - mint gyűrűn az aranyba beütött próbajelet, ami jelzi, hogy színaranyról van szó, nem hamisítványról), és erre Ő "számíthat" a jövőben is... amikor "eljön az órád", amit Ő elkészített, amit Ő előkészített, amire Ő számít... arra számíthat is, mert te ott leszel, és igénybe veheti életedet, gondolataidat, szavaidat, döntéseidet, úgy, ahogy vagy, amire már eddig eljuttatott, téged, magadat...
-- S ez gyönyörű...
-- Ennél szebbet nehéz elképzelni, ahogy a Mindenható, a Teremtő Isten, a Tervező és mindent jóra fordítani akaró Áldott Isten megtalálja, akire szüksége van, akire számíthat, és együtt tud vele munkálkodni (2Korinthus 6, 1-2.) a megmentés hatalmas tervében...
-- És ez a valóság... ez az életed, valójában, ez az életutad, bármilyen picit töredezettnek, apróra tört szilánkoknak is érzed, látod néha... talán most is...
6./ "Meg is dicsőítettem és újra megdicsőítem..." (János 12, 28.) - meg fogja dicsőíteni az Ő nevét, mert megtalálhat téged, akire szüksége van, akinél elhelyezett beszélgetéseket, találkozásokat, magvetéseket (adakozásokat, tetteket, időben és pénzben, erőben és odaadásban), akinél ott van a jövő "záloga", a lépések, amikből ki tud bontakoztatni új dolgokat, mások megmentésének lépéseit...
-- Tegnap is tapasztaltam, Kapolcson, ahogy itt voltunk, ahogy előkészítettem mindent... sok apró lépéssel (az ajándékozható könyveket, a kiírást föléjük, kitettem egy gyönyörű sötétzöld drapériára, hogy meg legyen adva a módja, ahogy megtaláltam azokat, akik segítettek a QR-kód matricákat felragasztani a Bibliákra, füzetekre, egyéb könyvekre, ahogy még két plusz széket is sikerült szereznem, és drapériával letakarnom, hogy ott is jól mutassanak a füzetek, könyvek, kiadványok, hogy akik odaállnak, lapozgatnak, jó érzéssel tehessék azt... és ugyanígy, ahogy a négy széket is beállítottam, "beszélgetős székekként", és közben születtek a megfogalmazások, és leírtam őket, s ki is ragasztottam a Palántás molinóra - úgy, hogy közben még olvasni is lehessen, ami a molinón van kiírva - és ahogy odaültem, és imádkoztam, nem szóltam sokáig, csak ültem, figyeltem az Úrra, hogy most mit szeretne... s adtam magam, ahogy voltam, és a lehetőséget láttam, ahogy az Úrnak "ott vagyok", és úgy vagyok ott, hogy "készen állok" beszélgetésre, vagy arra, amit Ő akar adni... és vártam, s amikor mondta, meg-megszólítottam egy-egy embert, vagy párt, aki elment mellettem, vagy megállt az ajándék könyveknél, és figyeltem az Úrra, mit mondjak, hogyan legyen...) - s a lépéseket követően, odaültek, akiknek az Úr a szívét előkészítette... (s hogy kik, és mi történt, igyekszem leírni, vagy elmesélni, mert csodálatos, csak most hívnak, hogy készen áll a reggeli, és nem várathatom őket...)
Egy új nap, Uram, egy új lehetőség-sorozat, új csodáiddal, az élet kibontakozásának új csodálatos lépéseivel... köszönöm Neked, és adom magam, és adjuk magunkat, a Tiéid, így élünk, a Te szentjeid, és vágyunk rá, hogy meglássunk Téged, megismerjünk, és felfedezzük a lépéseket is, amiket Te elkészítettél. A mai napra is... Ámen.