AZ ELVETETT MAG ÍGÉRETE...
Emlékszel rá, írtam róla, hogy december egyik vasárnapján, a templomkertben a reggeli mise idején ült egy fiú (24) hangos hangszórójával, én pedig ott gyalogoltam, s amikor felállt, hogy elmegy, megszólítottam. Az alatt, ameddig a mise bent tartott, az Úr Jézus megmentette.
-- Illuminált állapotban volt picit, (egy átdorbézolt éjszaka után), de a döntés világos volt és valóságos. A keresztről beszéltem vele, a Nagy Kicserélésről, és ő tudatosan döntött az Úr Jézus mellett.
-- Nem sokkal ez után eljött velem egy baptista ifjúsági alkalomra, de utána semmi... egyszerűen, amikor jött volna, már ivott előtte, tehát nem volt alkalmas. Valahogy kihúzta az ördög a lába alól a szőnyeget...
Azután hetek teltek el.
Újra és újra hívtam, ill. írtam neki messengeren, sms-ben.
Ma eljött a Bibliaiskolára. Most ő keresett, vagyis írtunk egymásnak, és lefixáltuk a mai napot. Mondtam neki, azonnal munka után jöjjön, ne hagyja magát sehová elsodorni, ne igyon, jöjjön azonnal ide - és jött. (Köszönöm, Uram! Olyan jó volt ránézni, tiszta volt az arca, kedves, és értelmes. Nem ivott, követte, ami ott volt!)
Kicsit izgultam, mert a Róma 3-at vettük át, ami nem könnyű fejezet, de már múlt héten akartam ezt a fejezetet s éreztem, hogy ezt kell, úgyhogy most nem futamodtam meg.
Bejött, épp "a bűn alatt" státusáról beszéltem (Róma 3, 9.) és kapott egy Bibliát, segítséget, hogy kikeressék neki, és olvasta velünk együtt.
-- Utána, amikor a 11-18 verseiben a bűn állapotának konkrét leírását néztük végig, és hozzá gyakorlati példákat, teljesen velünk volt, és amikor már a megváltás jött, (Róma 3, 22-26.), akkor már válaszolgatott is a kérdésekre. Szóval teljesen bekapcsolódott.
-- A végén imádkoztunk érte a többiekkel, gyógyulásért is, felszabadulásért is, hogy helyreálljon az élete.
Ez megint egy ajándék - olyan "böjti ajándék-féle", amit amúgy régóta vártam, de most megkaptam, ajándék formájában... a magvetés gyümölcseként
"Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: 11 Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem." (Ézsaiás 55, 10-11.)
(A bibliaiskola mai üzenetét már feltettem, s adtam egy kis leírást is róla, 230117-i videó, az ISMÉTLÉS c. csoportban megtalálod és az facebook oldalamon is, itt.)
Róma 3
1. Mi tekintetben különb hát a zsidó? vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek?
2. Minden tekintetben sok. Mindenek előtt, hogy az Isten reájok bízta az ő beszédeit.
3. De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajjon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hűségét?
4. Távol legyen. Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, a mint meg van írva: Hogy igaznak ítéltessél a te beszédeidben, és győzedelmes légy, mikor vádolnak téged.
5. Ha pedig a mi igazságtalanságunk az Istennek igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajjon igazságtalan-é az Isten, hogy minket büntet? Emberi módon szólok.
6. Távol legyen! Mert akkor mi módon ítéli meg az Isten a világot?
7. Mert ha az Istennek igazsága az én hazugságom által öregbült az ő dicsőségére, miért kárhoztattatom még én is, mint bűnös?
8. Sőt inkább ne cselekedjük-é a rosszat, hogy abból jó származzék? - a mint minket rágalmaznak, és a mint némelyek mondogatják, hogy mi így beszélünk, a kiknek kárhoztatása igazságos.
9. Micsoda tehát? Különbek vagyunk-é? Semmiképen nem. Mert az elébb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak;
10. A mint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is;
11. Nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent.
12. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.
13. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt.
14. Szájok telve átkozódással és keserűséggel.
15. Lábaik gyorsak a vérontásra.
16. Útjaikon romlás és nyomorúság van.
17. És a békességnek útját nem ismerik.
18. Nincs isteni félelem az ő szemök előtt.
19. Tudjuk pedig, hogy a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék.
20. Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
21. Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;
22. Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség,
23. Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.
24. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,
25. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,
26. Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.
27. Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által.
28. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.
29. Avagy Isten csak a zsidóké-e? Avagy nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.
30. Mivelhogy egy az Isten, a ki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által.
31. A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.