"Halld meg, Uram, hangomat - hívlak! Irgalmazz nekem és hallgass meg engem! Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem, oh Uram! Ne rejtsd el orcádat előlem, ne utasítsd el szolgádat..." Zsoltárok 27, 7-9/a
- Imádság 3000 évvel ez előttről.
- Az ember akkor is vágyott Isten közelsége után.
- A nyomorúság idején - a betegségben, az ellenség támadásai között, a kiszámíthatatlanság idején - az ember akkor is kereste az Urat.
- Az ember nem elégszik meg a látszat-közelséggel. Valóságot akar.
- Mintha újra és újra hívná az Urat, míg "fel nem veszi". Nem elégszik meg azzal, hogy tárcsázta, arra vár, hogy fel is vegye. Őt akarja.
"Halld meg, Uram, hangomat - hívlak! Irgalmazz nekem és hallgass meg engem! Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem, oh Uram! Ne rejtsd el orcádat előlem, ne utasítsd el szolgádat..." Zsoltárok 27, 7-9/a
- "Arcodat, arcodat, arcodat, Uram..." - a személyes jelenlétért és közelségért imádkozik.
- Ma is így vagyunk. Őt akarjuk. És sokan, nagyon sokan, amikor bajban vannak, emberileg kiszámíthatatlan helyzetben, Őhozzá fordulnak, Őt keresik, és kiáltanak Hozzá, nem elégszenek meg látszatokkal, az Ő közelségét akarják. Mennyire csodálatos, hogy Ő szól és nem hallgat...
Eszembe jut József, akivel egy hete vasárnap találkoztam a Covid osztályon. Ahogy beszélgettünk, erősnek, bátornak mutatkozott. Ezt mondta: "Ki kell bírnom... Nem adhatom fel...". És még mosolygott is, miközben a monitor hangjairól beszélt, amik éjjel-nappal jelezték állapotát, s nem engedték aludni sem. "Az otthoni monitorom nem ilyen...". Amikor az Úr Jézusról beszéltem neki, egy ponton - az ő szavaival: "kiborult" - valójában sírni kezdett. Riadtan tekintett körbe, nem jön-e be egy ápolónő, de nem jött, kettesben voltunk a szobában, pontosabban hármasban, a Megváltóval, Aki láthatatlanul, de ott volt. József szorította a kezemet. Szorosan, nagyon szorosan fogta kedves, hideg ujjaival. S akkor elmondtuk a megszólító imádságot. Utánam mondta, szóról-szóra, a sajátjaként, miközben küzdött minden levegővételért. S miután az imádsággal megszólította a Megváltót, ezt mondta: "mintha megnyugodtam volna". S tényleg. A mennyei békesség közel jött. Az Úr Jézus ott volt. És Józsefben békesség támadt. Persze imádkoztunk gyógyulásért is, és József végig fogta a gumikesztyűs kezemet. Azt mondta "Ne haragudjon... Nem akarom megfertőzni..." - de megnyugtattam, és éreztem, ő most nem az enyémet fogja, hanem az Úr Jézusba kapaszkodik szorosan, hideg ujjaival. Megrázó volt, nem fogom elfelejteni. Jézus ott volt. Nem tudom, József imádkozott-e korábban Őhozzá, eleinte nehezebben mondta ki a nevét. De volt egy pont, amikor áttört, és megszólította őt... Tudod, a nap a jeget megolvasztja, az agyagot pedig megkeményíti... József szíve készen állt megolvadni. És én olyan boldog vagyok ezért.
József már a mennyben van. Még aznap éjjel átment a Megváltójához. Mi este imádkoztunk, s úgy tűnt, erős, kiült az ágya szélére megvacsorázni, s utána odaaludt az Úr Jézushoz.
Időben kiáltott Hozzá.
- Az Ige azt mondja:
"Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem feltartom éjjel szüntelenül..." Zsoltárok 77, 3
- A szükséghelyzet az Úr Jézushoz vezet
- Boldog, aki kimondja:
"Halld meg, Uram, hangomat - hívlak! Irgalmazz nekem és hallgass meg engem! Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem, oh Uram! Ne rejtsd el orcádat előlem, ne utasítsd el szolgádat..." Zsoltárok 27, 7-9/a
Köszönöm Úr Jézus, hogy azt mondod, hogy aki Tehozzád jön, azt Te semmiképpen el nem utasítod. Köszönöm, hogy azért jöttél, hogy megkeressed és megtartsad, azt, aki elveszett. Köszönöm, hogy azért jöttél, hogy az ördög munkáit lerontsd. És Te ezt megtetted, és megteszed, most is, pontosan ebben az időben. Ma. Ámen.
Ui:
Ha van olyan ismerősöd, szeretted, aki bajban van, nyomorúságban, nehéz, emberileg kilátástalan élethelyzetben, küldd el neki ezt az írást. Vagy olvasd fel neki telefonban. Szólítsa meg az Úr Jézus őt, legyen áldás rajta, és olvassza a nap a jeget, az ő életében is. Ahogy az enyémben is. Ámen.