55. találkozásunk. Róma 15. 🙂
Folytattuk az előbb megkezdett - (240518-án végigvett) - üzenetet. A "tisztelet kultúrája" nagyon kibontakozott előttünk - és sok más is.
--A jegyzet segítséget jelenthet - bár az élő beszéd sokkal több területet fog át.
--A videó legvégén, az imádság előtt, van egy összefoglalás szóban arról, mi mindent vettünk végig. 🙂
Lássuk a jegyzetet:
Róm 15:20-21 Ekképpen pedig tisztességbeli dolog (philotimeomai – amit tisztességesnek, becsületesnek tartunk), hogy ne ott hirdessem az evangéliumot (euaggelidzó), ahol neveztetett (onomadzó) Krisztus, hogy ne más (allotriosz – máshoz tartozó, másé, „idegen”) alapra (themeliosz - építsek: 21 Hanem amint meg van írva: Akiknek nem hirdettetett Őfelőle, azok meglátják; és akik nem hallották, megértik. 22 Annak okáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben.
--Van itt valami különleges – amit az apostol természetesnek tart – hogy TISZTELJÜK MEG egymás munkáját. Amit valaki elkezdett, azt tekintsük ahhoz tartozónak (is – meg az Úrhoz tartozónak is). Más szóval: NE versengjünk, ne dicsekedjünk mások munkájával úgy, mint a miénkkel.
--A 2Korintus 10-ben részletesebben is ír erről – talán ezért is szerepel itt, ebben a levélben, néhány hónappal a 2Kor megírása után, pont innen, Korintusból:
„Akik nem dicsekszünk mértéktelenül (ametrosz) mások (allotriosz – máshoz tartozó, másé, idegen) munkájával (koposz – fáradozás, igazi nagy fáradság, erőlködés, küszködés, vesződés), de reméljük, hogy hitetek megnőttével nagyokká leszünk köztetek, a mi mérőzsinórunk (kanón –mérték, norma, szabály, mérőnád) szerint bőségesen (perisszeia – többlet, felesleg, bőség). 16 Hogy rajtatok túl is hirdessük az evangéliumot, nem dicsekedvén más (allotrion) mértéke (kanón) szerint a késszel (hetoimosz – kész, készen levő, elkészített).” (2Kor 10,15-16.)
--Alapelv: tiszteletben tartjuk mások munkáját. Nem vitatjuk, amit elkészített, elvégzett, bevégzett, ami már kész lett általa. (Jóllehet az Úr Jézus által történik minden, és ezt a MAGUNK életére nézve ALAP mértéknek tekintjük, alapkiindulásnak, hogy „semmit sem merünk mondani, amit ne Jézus Krisztus tett volna általunk szóval és tettel”... de a mások munkáját – bár az Úr tette általuk is – megtiszteljük, és hozzá tesszük, hogy ÁLTALUK tette.)
--Ez MEGVÉD aa./ a büszkélkedéstől, bb./ a hazugságtól, cc./ a versengéstől, dd./ a tisztességtelenségtől, ee./ mások félrevezetésétől, ff./ a felfuvalkodástól...
--És akinek az Úr olyan munkát – elhívást – adott, hogy ÚJAT kezdjen, annak ezt LÁTNIA kell, és annak ez KIHÍVÁS, mennyei irányba állítás, meghívás lesz, hogy TOVÁBB menjen. Mert EZ az elhívása.
--De NEM mindenki gondolkodik így, hanem vannak, akik a „más munkájával dicsekszenek”, mintha ők végezték volna el.
--Ez a munka a valóságban TEHERHORDÁST jelent, a „kimerülésig végzett ’alatta maradó’, fel nem adó küzdelmet”, aminek VAN eredménye is. A „koposz” egy nagy mértékű vesződséggel járó munka, megfeszített, kemény, igénybe vevő munka.
--Ezt MEG KELL BECSÜLNI a mások életében, és nem „elcsórni” a tényét másoktól. Ez ugyanúgy LOPÁS, mint a fizikai tárgyakkal kapcsolatos lopás.
--De reméljük – írja az apostol – hogy „hitetek megnőttével” (ahogy jártok az Úrral, ahogy megismeritek Őt, méghozzá a Vele való együtt munkálkodásban), „nagyokká leszünk közöttetek” – más szóval: a ti szemetekben is „méltóságot nyerünk”, ahogy felismeritek MIT JELENT így dolgozni az Úrral... ennyit elhordozni, és így kitartani, megmaradni az Ő munkájában.
--Más szóval: „ahogy majd ti is végzitek az Úr munkáját, ahogy egyre inkább megismeritek Őt, és ahogy a munka során – a harci helyzetekben – növekszik majd a hitetek, és így már MÁSKÉNT fogtok gondolkodni, FELISMERITEK majd, hogy mit jelentett köztetek is megállni a hitben, kitartani, és kemény munkával hordozni mindazt, ami kellett ahhoz, hogy ti is felépüljetek az Úrban... és akkor, ha ezt átélitek, MÁSKÉNT fogjátok megítélni a mi életünket is...”
--EZ az apostol MÉRCÉJE, az ő „mérőnádja”, (szabálya, normája, amit felállított maga elé, és KÉPVISEL másokkal kapcsolatban is), és ahogy „növekszenek majd a hitben”, úgy meglátják, hogy e mérőzsinór szerint mennyire „sokat tettek” köztük Pál és a munkatársai... BŐSÉGESEN meg fogják látni, gazdagon fel fogják ismerni, és „nagyon meg fognak nőni a szemükben”.
„Akik nem dicsekszünk mértéktelenül (ametrosz) mások (allotriosz – máshoz tartozó, másé, idegen) munkájával (koposz – fáradozás, igazi nagy fáradság, erőlködés, küszködés, vesződés), de reméljük, hogy hitetek megnőttével nagyokká leszünk köztetek, a mi mérőzsinórunk (kanón –mérték, norma, szabály, mérőnád) szerint bőségesen (perisszeia – többlet, felesleg, bőség). 16 Hogy rajtatok túl is hirdessük az evangéliumot, nem dicsekedvén más (allotrion) mértéke (kanón) szerint a késszel (hetoimosz – kész, készen levő, elkészített).” (2Kor 10,15-16.)
--És innentől valami más is fog kezdődni az apostol életében – ezt már Macedóniából megírja (a 2Kor levél innen született), az efézusi tartózkodás idejét követően, amikor az apostol készül már Jeruzsálembe, a macedóniai gyülekezetek adakozásával, s előtte még Akhájába is elmegy, hogy az ottani adakozást is átvehesse és elvihesse Jeruzsálembe.
--Mi fog kezdődni? EGY ÚJ ÚT, egy távolabbi területre, ahol „még nem neveztetett Krisztus”, ahol még nincs „kész munka”. Ahol új utakat kell törni, új alapot kell vetni, új területeken kell majd hirdetni az Evangéliumot.
--„Más mértéke” (kanón) az, hogy a „késszel dicsekszenek”, vagyis arról beszélnek, amit valaki más már elvégzett, ezt tulajdonítják maguknak – de Pál apostol NEM tesz ilyet. (Korintusba is jöttek ilyen „testvérek” – itt, a 2Kor 10-12 fejezeteiben lehet látni, ezek egy része „hamis apostol”, és „álnok munkás” – de az Úr Jézusban dicsekedve Pál, NEM CSAP BE mást, nem tünteti fel magát „többnek”, mint ami, nem hivalkodik „más munkájával”, azzal, ami „már kész”. Ez az Ő MÉRTÉKE, „normája”.)
--De azért érezheted a sorok mögött a bánatot – pl. abból fakadóan is, hogy a korintusi testvérek BEVETTÉK ezt a megközelítést, rá lehetett venni őket egy ilyen versengésre... (nem véletlenül mondja nekik az apostol, hogy lehet tízezer tanítómesterük is, de apukájuk CSAK EGY... és ez ő maga – 1Kor 4,15.)
Róm 15:20-21 Ekképpen pedig tisztességbeli dolog (philotimeomai – amit tisztességesnek, becsületesnek tartunk), hogy ne ott hirdessem az evangéliumot (euaggelidzó), ahol neveztetett (onomadzó) Krisztus, hogy ne más (allotriosz – máshoz tartozó, másé, „idegen”) alapra (themeliosz - építsek: 21 Hanem amint meg van írva: Akiknek nem hirdettetett Őfelőle, azok meglátják; és akik nem hallották, megértik. 22 Annak okáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben.
--Azért, itt még azt le kell rögzíteni, hogy te bátran hirdetheted ott az evangéliumot, ahol mások is tették és teszik ezt. Ne érezd magad „kényszerben”, hogy ott kelljen hirdetned, ahol mások még nem tették. Van bőven, aki még nem hallotta, vagy, ha hallotta, még nem tért meg, lehet, hogy te egy „következő leszel” a sorban, egy „következő láncszem”. Ez teljesen megfelel a mennyei tervnek – más a vető és más az arató (Jn 4,37.).
--Lehet, hogy az Úr viszont megmutat egy-egy speciális helyzetet, valakit, vagy egy helyet, intézményt, környéket, akár települést is, ahol KELLENE, hogy legyen evangélium hirdetés, és akkor menned kell oda. Nem biztos, hogy korábban senki nem hirdette még ott, lehet, hogy már el is indultak némelyek, de most megerősítésre van szükségük, vagy korrekcióra... lehet, hogy tanítvánnyá kellene őket tenni, és téged hív erre az Úr... ne félj, menj – de ezzel a TISZTELETTEL, amit itt olvasol, amivel tiszteletben tartod mások munkáját... amit elvégeztek, vagy végeznek éppen... és ezért velük is közösségbe kell kerülj, és jó kapcsolatot kell ápolj.
--Ez utóbbi nem mindig egyszerű – de SEGÍTI a jó kapcsolatot ez a TISZTELET. Ezzel kifogod a versengés szelét a vitorlából, megelőzöd az ördög gonosz súgásait. Az alázatosság jó kapcsolathoz vezet – vagy vezethet, sokkalta inkább, mint a versengő megközelítés, az összehasonlítás, hogy „kinek van több eredménye”, vagy „ki dolgozott keményebben”.
--Pál apostol is meglátta, hogy a korintusiak majd akkor fogják igazán felismerni azt a kemény munkát, amit ő elvégzett, amikor majd az ő hitük is növekedni fog. Addig pedig – bár az apostol elmondja nekik, amit fontosnak tart, de tudja, hogy – még nem biztos, hogy maximálisan megértik, és átérzik. (De NEM ebben lesz igazzá az apostol, és NEM is ez fogja „megmérni őt” – hiszen Ő az Úrnak fog számot adni mindenről... arról is, amit elvégzett, és ahogy elvégezte, és amit most éppen tesz, végez... 1Kor 4,1-5. Nehéz ezt megőrizni a szívünkben, mert nagyon vágynánk az emberek felismerésére és elismerésére... de ahogy előre haladunk az Úr munkájában, egyre inkább MEG KELL TANULJUK, hogy a mi megítélésünk, munkánk és eredményeink megítélése KIZÁRÓLAG Jézus Krisztusé... és MAJD OTT lesz végérvényessé. Addig időleges minden, és töredékes – ott fog meglátszani az ellenség titkos munkája is, minden akadályozás, aminek ELLENÉBEN kellett előre haladnunk...).
Róm 15:23-24 Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek hozzátok. 24 Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek.
--„Nincs már helyem...” – valamiképpen itt „lezárult” a lehetőség. Nem teljesen tudjuk, hogy miért. Lehet, hogy azért, mert „már elvégzett mindent”, amit itt lehetett, vagy mert „nem kívánatossá lett itt”?
--Ez a jeruzsálemi gyűjtés is valami olyasmi, amit – érzésem szerint lehet, hogy – az apostol AZÉRT tett, hogy kihúzza a kígyó méregfogát, hogy a versengés a zsidó hátterű és a pogány hátterű testvérek közt megszűnjön, vagy hogy legalább SEGÍTSEN feloldani valamit ebből a feszültségből... a SOK pénz valamennyire UTAT készít a jobb kapcsolathoz...
--„Drága (hén – báj, kellem, kedvesség, kivételezés, kivételes bánásmód, stb.) kő (eben – drágakő), az ajándék elfogadójának szeme előtt – mindenütt, ahová csak fordul, okosan cselekszik.” (Péld 17,8.)
--„Az embernek ajándéka szabad utat szerez neki, és a nagyoknak orcája elé viszi őt.” (Péld 18,16.)
--„A titkon adott ajándék elfordítja a haragot és a kebelben való ajándék a kemény búsulást.” (Péld 21,14.)
--Nem tudjuk, hogy mi volt a háttérben, de az biztos, hogy az apostol VÁLTÁST észlel az útitervben. A „hogyan” még nem biztos – végülis rabként jut el Rómába, egy jeruzsálemi és cézáreai több éves kitérő után – de egyet már biztosan TUD, hogy itt most egy lezáruló szakasz van, és az Úr egy ÚJAT nyit majd meg előtte.
--Az is biztos, hogy vannak AKADÁLYOZÓK, ellenlábasok, „engedetlenek” (akik Isten akaratának, a mennyei bölcsességnek, útmutatásnak, sőt, az Igének is, engedetlenek), akikkel kapcsolatban NAGYON kell imádkozni, hogy az apostol munkáját NE rombolják, útját NE tudják akadályozni, a mennyei terv ellenében NE tudjanak hatni. (Róma 15,31.)
--Ezek az emberek olyanok, akik a jeruzsálemi terveket – amiket az Úrtól vett az apostol – akadályozni próbálják, sőt, ha nem imádkozunk (nagyon keményen), meg is akadályozhatják.
--Annak ellenére, hogy TUDJUK, mi a terv, és bele is illeszkedünk, és AMI RAJTUNK áll, megtesszük, mégis, KELL az imádság, a harci imádság, mert az ellenség az ilyen „engedetleneken” keresztül át akarja húzni azt, amit az Úr akar cselekedni, amire az Úr nyert meg bennünket, amit az Úr mutatott meg nekünk, amibe Ő állított bele bennünket, és amiben Ő vezet bennünket.
--A KETTŐ EGYÜTT – dinamikusan: mi tudjuk, mi a bölcs, a helyes, a mennyei irány, és engedelmeskedünk is ennek... s az Úr is itt van velünk, Ő cselekszik általunk, s mutatja a következő lépéseket is – de mégis, vannak az ellenségnek erői, amik embereken – „engedetleneken” – keresztül (is) munkálkodnak, és ezek meg akarják akadályozni az Úr munkáját, és EZÉRT imádkoznunk kell, méghozzá nagyon tudatosan és mindent belefektetve, hogy SEMLEGESSÉ legyenek ezek az erők („engedetlenek”), és NE tudják semmivé tenni az Úr munkáját és terveit.
--De benne van, hogy az apostol EZÉRT (ezek miatt – is) kell, hogy elhagyja ezt a munkaterületet, ezért „nincs már helye” itt, ezen a területen (klima – vidék, táj, körzet).
Róm 15:23-24 Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek hozzátok. 24 Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek.
--Két összetevője van a következő lépésnek:
a./ Nincs már helye e területen – erről beszéltünk az előbb.
b./ Vágyik már utánuk, nagyon. Róma 1,9-10. Már régóta vágyódik utánuk, újra és újra könyörög, hogy az Úr adjon neki utat hozzájuk – „végre”. („Vajha egyszer már jó szerencsés út adódna neki Isten akaratából...”)
--Kívánja őket látni.
--Szeretne szellemi dolgokat (ajándékokat) közölni velük, hogy megerősödjenek.
--Szeretne együtt felbuzdulni náluk, egymás hite által.
--Szeretne köztük is gyümölcsöt nyerni (szellemit, amiben ott van, hogy megtérjenek ott, az ő közegükben is az emberek).
--Mert „tartozik” (opheiletész) minden hátterű embernek.
--Ezért nagyon is készen áll az Evangéliumot hirdetni ott is, Rómában is. (S itt el is indul a Római levél megalapozó tanítási része – az Evangéliumról.)
--Az útja erre fog vezetni, amikor Hispániába megy.
--Velük is „beteljesedik” – „jóllakik” – vagyis, végre, ahogy találkoznak, betelik a vágya, hogy lássa is őket, és meg is ossza, ami nála van. Ez a testvéri közösséget is jelenti, a meggazdagító, betöltő testvéri közösséget, amit VISZ TOVÁBB magával az ember, egész életére, ami az Isten országának egyik jellemzője, hogy akiket soha nem látott korábban, úgy találkozik velük, mintha mindig ismerte volna őket, s akikkel megosztják, amit az Úr Jézusból megismertek, eddig megnyertek, és együtt is „jóllaknak”, s ez is ott marad bennük örökre.
--Mint, korábbi hasonló tapasztalatok bennünket is meggazdagítottak (visszaemlékezünk régebbi találkozásokra, táborokra, konferenciákra, közös dicsőítésekre, közös szolgálatokra, amikor testvérekkel „összekapcsolt” bennünket az Úr, együtt „tartott jól”, vagy „laktatott jól”, illetve együtt vett igénybe bennünket, pl. közös evangélizációban, vagy szabadító szolgálatban, illetve, együtt, amikor együtt voltunk, adott nekünk mennyei kijelentést, ismertette meg Magát még inkább velünk, vagy vitt tovább bennünket az Ő megismerésében, ajándékaiban, erejében... ez MARADANDÓ, visszük egész a mennyig).
--S még valami hátra van: a TOVÁBBI KÖZÖS utazás, ami még további növekedéshez vezethet, és IDŐT is ad arra, hogy még szélesebben és gazdagabban meg lehessen osztani velük, amit az Úr adott eddig az apostolnak.
--Erről volt szó korábban is, az Acs 20,3-5. szakaszában. (Felsorolja, kik kísérték az apostolt Hellászból – itt a 2Kor levél után elért Korintust is érthetjük, ahonnan megírta a Római levelet is – Ázsia tartományig, ami a mai Kisázsiát jelenti, Törökországgal. Akik kísérték, nem véletlenül mentek vele együtt. Troásban is látjuk, MIT JELENTETT az apostol jelenléte, a tanítást megnyújtotta éjfélig, és Eutikhusz balesete után is, le sem feküdve, hajnalban indult tovább, mert annyi mindent kellett átadni és megbeszélni.) Ez volt a MÓDJA a továbbadásnak, a tanítvánnyá formálásnak. A „peripatetikus” módszer. A közös út, közösen töltött idő, közös szolgálatok és közös hétköznapok közben történő továbbadás, tanítás, életformálás.
Róm 15:25 Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván (diakoneó) a szenteknek. 26 Mert tetszett (eudokeó – jónak tart, kedvét leli, örömét leli valamiben, elégedett) Macedóniának és Akhájának, hogy a jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak (poieó – koinónia). 27 Mert tetszett (eudokeó) nekik, és tartoznak (opheiletész – adós, köteles) is vele. Mert ha a pogányok (ethnosz) azoknak a lelki javaiban (pneumatikosz) részesültek, tartoznak (opheiló) nekik viszont szolgálni (leitourgeó) a testiekben. 28 Ezt azért ha majd elvégezem (epiteleó – bevégez, beteljesít, megvalósít), és nekik e gyümölcsöt átadom (szphragidzó – lepecsétel, pecséttel lezár, pecséttel hitelesít), elmegyek közöttetek által Hispániába.
--Itt az útiterv. A lépéssorozat, ahogy most látszik. Van terv. A más kérdés, hogy a Szentlélek innentől újra és újra kijelenti, hogy fogság lesz belőle. De Pál apostol nem hagyja magát eltéríteni az úttól, mert neki Jeruzsálembe kell menni („ott létem után Rómát is meg kell látnom” – Acs 19,21.). Acs 20,23 – SztL városonként bizonyságot tesz, hogy „énreám fogság és nyomorúság következik”. Acs 21,11 – ekképpen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben... (Agabus próféciája).
--De ezek a próféciák később következtek, a Római levél megírása idejében még nem hangzottak el.
--A Római levélben – a gyülekezet számára – leírja, miért megy Jeruzsálembe: viszi az adakozást.
--Izgalmas hátteret ad az adakozás mögé: szellemiekkel szolgáltak nekik – ők anyagiakkal (fizikaiakkal) tartoznak nekik... ez a „tartozás” nem kellemes a 21. századi fülnek. De az Ige itt is és ott is ír róla: pl. a Gal 6,6-ban: „aki az Igére taníttatik, közölje minden javát tanítójával”... 1Kor 9,11 – „ha mi nektek a lelkieket (pneumatikosz) vetettük, nagy dolog-e, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk?” – bár az apostol inkább dolgozott két kezével ott, a Korintusban való tartózkodása alatt, hogy ne kelljen elfogadnia anyagi támogatást ebből a gyülekezetből. De nem a bibliai alapelv miatt, hanem a gyülekezet lelkülete miatt.
--Amikor valaki ilyen módon a „testi javakban” szolgál – azt istentiszteleti szolgálatnak nevezi az Ige. Más szóval: mint a léviták szolgáltak Izráelben, úgy szolgálnak, akik adakoznak, az Újszövetségben. Istennek szóló szolgálat. És egyúttal az embereket „tartja jól”.
--Hogyan nevezi ezt az adakozást az apostol? „Gyümölcs” – nyilvánvalóan a Szentlélek gyümölcse, valami olyan, amit a HIT által „teremtek meg”, ami nem volt feltétlenül korábban is jellemző rájuk, de amit a Szentlélek kiformált bennük.
--Ahogy „átadja”, az valami mennyei-földi lepecsételés. Ott ELVÉGZŐDIK (befejeződik) egy nagy szolgálati vonulat, amire nézve az apostol mennyből való látást vett, amit véghez is vitt, és ami az Úr munkájára (kiengesztelődésre, egységben való megmaradásra) kaput nyit. Erre nézve szól ez a lepecsételés. Egy lerögzítés, egy világossá tétel, egy mindenki előtt bemutatható tisztaság, ami felszabadítja az apostolt is az alól, amivel a korinthusi gyülekezet (vagyis annak némely tagja, csoportja) megvádolta.
aa./ Utal arra, amivel megvádolták: „nem voltam terhetekre” – más szóval NEM vettem igénybe adakozást saját életemre, szolgálatomra nézve... (2Kor 12,13.)
bb./ A jövőre nézve is lerögzíti: „nem leszek terhetekre, mert NEM azt keresem, ami a ’tiétek’, hanem TI MAGATOKAT”. Fontosabbak ők, a személyük, mint bármi más... (2Kor 12,14.)
cc./ A bizalmatlanság ellenében még arra is rákérdez: „akiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-e titeket”? (2Kor 12,18.)
--Nehéz, de a tiszta indítékokat megkérdőjelezők előtt fel kell mutatni a TÉNYEKET, jóllehet ez megalázza az embert.
--Az embereknek a pénztárcája nagyon fontos tud lenni. Pedig, amikor megtérünk, a pénzünkkel együtt térünk meg. De „minden féle gonosznak gyökere a pénz szerelme” – más szóval: mindenfélére fel tud indítani, mindenfélét „láttat velünk”, gyanakvókká tesz, rosszra vesz rá, becsapóvá, nyereségvágyóvá, ember-ellenessé, bizalommal visszaélővé tesz a „pénz szerelme”. Olyasmit tétet meg velünk, amire amúgy nem is gondoltunk volna. Még barátokat is meglopat, ha nem teszed le teljesen az Úr kezébe.