Római levél 45.

Római levél 45. sarai00011

--1./ A Róma 13 beleágyazása az előzményekbe... kis áttekintés a Róma 12 témájáról.
--2./ A Róma 13 izgalmas voltának felvezetése, különös tekintettel a mi 21.századunk gondolkodásmódjára. 🙂
--3./ A Róma 13 végigolvasása, szakaszokra bontása.
--4./ A Róma 13 végének megismerése Augusztinusz szemével, illetve az ő megismerése a korszakba belehelyezésével, ami korszak a miénkhez volt hasonló, kevéssel a Nyugatrómai Birodalom bukása előtt... korszakforduló idején. 🙂
--5./ S végül a Róma 13,1-2 versenkénti áttekintése... vagyis két versre futotta, mert nagyon izgalmas volt 🙂
Mellékelem a vázlatot:
Róma 13
Hol jártunk a 12.részben?
A szeretetnél.
Annál, hogy NEM „szabjuk magunkat” ennek a környezetünkben élő, Isten nélküli berendezkedésnek a gondolkodásmódjához, hanem ezzel ellentétben odaszánjuk magunkat – úgy, ahogy vagyunk, mindenestül – az Úrnak, „élő-szent-Istennek kedves-áldozatként”, vagyis, FELSZABADULUNK arra, hogy MEGVIZSGÁLJUK mi az Ő jó, kedves és tökéletes akarata.
És megláttuk, mi az, ami „egyben tart” bennünket, és mit jelent a szeretet a gyakorlatban, a Krisztus Testében – a gyülekezetben – s környezetünkkel kapcsolatban, még ellenségeink (vagy bosszantóink) irányában is.
Gyönyörű volt ezt látni... és most jön egy következő szakasz. Még egy terület, amit át kell látnunk, amit fel kell mérnünk, bárki-bármit-mondjon is, amiben NEKÜNK is viselkednünk kell valahogy...
Ez pedig a felettünk álló, hatalmat gyakorló személyek, intézmények, rendszerek, és a velük való kapcsolatunk... mondjuk úgy: gondolkodásmódunk, hozzáállásunk, beszédünk és viselkedésünk.
Róm 13:1 Minden lélek (psziché – emberi élet, „lélek” az élet értelmében) engedelmeskedjen (hüpotasszó – alárendel, alávet) a felső (hüperekhó – fölé tart, fölé emelkedik, felette áll, felülmúl) hatalmasságoknak (exouszia – hatalom, felhatalmazás, tekintély – ill. hivatal, hatóság, stb.). Mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek (tasszó – helyez, elhelyez, beállít, csatarendbe állít, rendel, elrendel, meghagy, kijelöl, kiválaszt, élére állít vminek, beoszt vhová).
Mi, itt, a 21.században egyből a hatalmukkal visszaélő emberekre gondolunk... érzékenyek vagyunk, a 17.századtól, a felvilágosodás gondolkodóitól, sőt, talán még előbbről származtathatóan, a reformációtól kezdve, a hatalom iránti kritikával születünk, ezzel vagyunk átitatva, különösen mi, itt, Magyarországon, Közép-Kelet Európában, a kommunizmus után, s az azt megelőző náci uralom után, s az azt megelőző 1867-ig tartó Habsburg önkényuralom után, s az azt megelőző török hódoltság után, s az azt megelőző tatár pusztítás, és hasonló tapasztalatok után... történelmi tanulmányainkon, sőt, irodalmi és képzőművészeti alkotásainkon keresztül, arra szocializálódtunk, hogy a hatalommal visszaélőkkel szembeni ellenállóink hősök voltak, és a bukásuk, történelmünk során, a legnagyobb katasztrófákhoz tartozott.
Ha mindehhez hozzákapcsoljuk Trianont, s az elszakított országrészeken szenvedő magyar milliókat, akiket nemcsak identitásuktól, de sokszor, ha hűségesek akartak maradni, még megélhetésüktől is meg akartak fosztani... élből adott, hogy a „hatalomról” csak rossz jut eszünkbe...
Akkor miről van itt szó?
VÉDELEMRŐL, arról, hogy az emberiségnek szüksége van „kontrollra” és „korlátokra”, jogszabályokra és a jogszabályokat betartató hatalmi berendezkedésre, hogy ne eméssze fel saját magát... mint mondjuk a börtönkultúrában, vagy a nevelőotthoni kultúrában, vagy egy „Legyek ura” szituációban.
Isten találta ki a bűneset betörése és a bűn eluralkodása után, hogy szükséges az „intézményesült hatalomgyakorlás” (1Móz 9,6 – aki embervért ont, annak vére ember által ontasson ki) – pontosan a védelem miatt.
Tehát NEM EMBER ELLEN hozta létre az Úr, vagy engedte meg kibontakozni az állami hatalomgyakorlást – hanem éppen a társadalom védelme érdekében. Viszont az emberi bűn miatt (és az ördög embergyilkos és hazug volta miatt, a büszkeség és kapzsiság miatt a hatalommal történő visszaélés szinte általános volt a történelem minden korszakában).
De itt, most az alapelvekről van szó, nem az egyes konkrét történelmi helyzetekről, és nem is arról, hogy vajon ki, mit, hogyan tegyen, ha a hatalom gyakorlói eltérnek az eredeti rendtől, Isten akaratától, vagy épp ördögi tartalommal töltik meg hatalomgyakorlási helyzetüket.
 Róm 13:2 Azért, aki ellene támad (antitasszomai – szembe helyezkedik, ellenszegül, szembeszegül) a hatalmasságnak, az Isten rendelésének (diatagé – rendelkezés, rendelet, parancs) támad (anthisztémi – ellenáll, szembeszegül) ellene; akik pedig ellene támadnak, önmaguknak ítéletet (krinó – bírói döntés, büntetés) szereznek (lambanó).
A háttérben sok olyan lázadó hozzáállás húzódhatott meg, amivel szemben mindezeket le kellett rögzíteni.
Ezek szerint VAN olyan ellene támadás, ami ítéletet hoz – vagyis ez az ALAPKIINDULÁS... ha valaki nem akar magának ítéletet (és itt mindkettőről szó lehet – Isten ítéletéről is, az emberi ítélet, büntetés mellett), akkor hallgasson a világos lerögzítésre... Istentől van maga a hatalomgyakorlás, a tény, hogy VANNAK hatalmi intézmények, hatalomgyakorlók, és ha valaki ezeknek támad, Isten döntésének, rendeletének támad ellene.
Ez figyelmeztetés az anarchisták számára – LESZ, van, és kell hatalmat gyakorló intézmény – persze nem mindegy, hogy HOGYAN gyakorolja azt... és nem mindegy, hogy a társadalomban van-e olyan berendezkedés, ami JÓ IRÁNYBA KÉSZTETI a hatalommal rendelkezőket, hogy jó irányban, jó tartalommal gyakorolják a rájuk ruházott hatalmat.
Másfelől NEM jelent feljogosítást arra, amit Hitler is magának igényelt: a hatalmat gyakorló, ha ördögi módon gyakorolja hatalmát, NEM igényelheti, hogy a keresztények mindezt „Istennek tulajdonítsák”... mint a náci Németországban elérte ezt a „Deutsche Christen” megközelítéssel... jóformán az egész Evangélikus Egyház beadta a derekát, kivétel néhány bátor lelkész, teológus, hívő ember. (Őket pedig erőszakkal próbálták megtörni.) De valószínűleg nem csak a Lutheránusok, hanem szabadegyháziak és mások is beették ezt a csalit.
Az, hogy mit lehet egy ilyen helyzetben tenni, hol van a határ, amikor cselekedni kell, és miben lehet és kell részt venni, mi az, amiben tilos, szóval, a legnehezebb kérdések egy-egy ilyen helyzetben a./ bibliai alapon, nagyon tudatosan és sok szempontból megfontolandók, és b./ személyesen, a Szentlélek ottani vezetése alapján kinek-kinek saját élethelyzetére vonatkozóan eldöntendők.
Van, aki menekül, van, aki elrejtőzik, van, aki visszahúzódik, és van, aki aktív módon fellép... esetleg mártírrá lesz (mint Bohnhoeffer is lett).
De az alapkiindulás, az alapelvi kiindulás: tiszteletben tartjuk a hatalomgyakorlást, a hatalom intézményeit és letéteményeseit – tekintettel arra, hogy Isten döntése van a struktúra (nem feltétlenül a konkrét állami berendezkedés, annak milyensége mögött... pl. a kommunisták erre nem hivatkozhattak 1947-48-49 után...)
Gondold végig az 1Tim 2,1-4 verseit, és a következőket – mi a CÉLKITŰZÉS, mi a MEGOLDÁS egy-egy helyzetben, mi az ELŐRELÁTÁS szempontja, mi a FŐ ÉRTÉK, és az, amit mindig szem előtt kell tartanunk?