A kérdés a Péld 1,17-19. Mit jelent itt a háló, kit fognak el, és mit jelent, hogy "gazdájának életét veszti el"? Miért veszélyes az önzés, és a hajsza a pénz, a meggazdagodás után, hol veszti el az ember az értelmét, és hol keményedik meg a szíve és lelkiismerete... :) 

A kedves illat kérdése. Az állatok feláldozása vajon kedves illat-e az Úr előtt? Kik voltak a tiszta állatok? Honnan tudhatta Noé, melyek azok, hiszen Mózes jóval később írta le az Úrtól a törvényeket. Végignéztük a korszakot, végig a helyzetet, megnéztük mit tudhatott Noé, s mit jelenthetett a "jó illat"... :)

Témáink:

1./ A haragról. A kapcsolatok elrendezéséről. Mit jelent: "hamar, ameddig az úton vagy vele"... Róma 12 vége - "amennyire rajtatok áll..." békességben éljetek az emberekkel.

2./ Zsolt 5. Isten és a bűn. Mit "nem bír Isten". Hogyan érted az Ószövetséget, hogyan látod a Zsoltárokat, mit követsz, mit nem, mire alapítasz "alaptanítást".

3./ Zsolt 7. Nem vagy-e "önigazult", ha az Úr elé úgy állsz, mint aki "igaz", illetve mit jelent az Ő igazságát felöltözni. Újszövetség és Ószövetség. Az áldozatok az Ószövetségben, és amit Isten akar - Zsolt 50 és 69. Mit keres az Úr. Ahogy megismerjük az Urat. Nem adjuk magunkat a kárhoztatás alá. Bejövünk a mi Istenünk elé. Jézus nevében. :)

4./ "Teljességgel ne esküdjetek..." - mit mond az Ige az esküvésről, amit mond, miért mondja, mit céloz? Hogyan élhetünk "eskü nélkül" - mit jelent a hiteltérdemlőség. Közben megnéztük a "fogadalmat" is, a Prédikátor könyvéből. Még az orvosi esküről is beszéltünk, sőt, az ellenreformáció korában bevezetett dekretációs esküről, ami a protestánsokat automatikusan kirekesztette a hivatalviselésből... :)

A gonosz szemről.
Arról, mit jelent, hogy a test lámpása a szem. És mit jelent, hogy ha a bennetek levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség.
S arról is beszéltünk, mit jelent a kincs, és mennyire fontos, hogy mi a kincsünk, hogyan gondolkodunk, mire tesszük a hangsúlyt... mert az Úr Jézus a tanítványaival ez a világot akarja meghódítani, megmenteni. S a cél, a Mt 6,33. Így olvastuk végig a 19-34.verseket.

Szó volt még az 1Móz 22,1-ről is, mit jelent, hogy "Isten megkísértette Ábrahámot", s hogy van az, amit a Jak 1-ben olvasunk (13-15), hogy Isten nem kísért senkit gonoszsággal, és nem is kísérthető. Hogy is van ez? Mit jelent a megpróbálás, mit jelent a kísértés, melyiknek ki a forrása, és melyiknek mi a célja.
Azután megnéztük, mit jelent, hogy az "ördög kikérte a tanítványokat", és mit jelent, amit az Úr Jézus mondott a Gecsemánéban: "vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek". S végül még a Miatyánk kéréséről is volt szó: "ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól". Szóval, értékes időt töltöttünk az Igével és egymással. :)

Mt 25. A tálentumok példázata. Mit jelent az, hogy "mert akinek van, annak adatik és megszaporíttatik..."? Mit jelent mindez a mi számunkra?  :)

Megnéztük Ábrahámot, amint alkudozik a sírhelyre a hettitákkal. S végül megveszi azt. Miért kellett megvennie? Miért nem volt elegendő, hogy ajándékba megkapja? Mit jelentett a sírhely azoknak az embereknek? Mit jelent, hogy NEM a múltat jelentette csupán, hanem a jövőt is, ami az ő életük része lesz majd a jövőben is. 

Utána megnéztük, amint Ábrahám Sára halála után újabb feleséget vesz, és további gyermekei lesznek. Megláttuk, az Úr áldását, ami nem szűkre szabott, hanem kiterjedő, gazdag és meggazdagító. Láttuk, hogy amit az Úr elvégzett, az el van végezve, s láttuk, hogy a csodák nem egysikúak, hanem gazdagon áradóak, és tovább visznek, mint egy-egy helyzet megoldása. Ábrahám "halott" volt a gyermeknemzésre nézve, de megelevenedett a hit által, Isten személyes beavatkozása által. 

Azután láttuk, hogy Jákób hogyan találkozik Ézsauval, és mi történik utána az életében. Megláttuk azt is, ami előtte történt, és főleg, ami közvetlenül az Ézsauval való találkozása előtt történt. Láttuk, ahogy az Úr formálta Jákób jellemét, s ahogy ő megismerte az Urat... :)

Kincset érő Igék, kincset érő üzenetek, kincset érő Isten-ismeret. S ezt nyerjük a Bibliából. Érték. :)

Izgalmas kérdések az 1Mózesből. 

1./ Miért kerülnek bele a Bibliába az ilyen gonosz fejezetek is, mint az 1Móz 34? Van-e Istennek valami célja azzal, hogy az emberek ilyesfajta gonoszságairól beszámol az Igéjében? 

--Egyértelmű volt, hogy nem az Úr jó célja volt, ami itt történt, hanem teljesen illegális, a felelősséget hordozó személyt, Jákóbot megkerülő, önhatalmú, sötét cselekedet volt amit itt az Ige feljegyez... és láttuk a következményeket is. 

--Ami pozitív volt, hogy Jákób tudatosan letetette innentől kezdve az összes bálványistent családtagjaival, és a hozzá tartozókkal. Elásták a fülönfüggőkkel együtt ezeket Sikem mellett. Többé ne tudják befolyásolni a gonosz szellemi erők a családot és nemzetséget. (Bár, ezzel, sajnos, még belső, szellemi változás nem történt, hiszen nem sokkal később Józsefet eladták rabszolgának testvérei, apjuk félrevezetésével - hiszen sem bűnbánatra (ekkor még) nem jutottak, sem újjá nem születtek... Csak Jákób határozott döntése volt, hogy ki lesz zárva ezentúl a hamis istenek használata.) 

--De - ez pedig csoda volt, a kegyelmet gyakorló, és néha érthetetlenül szerető Istentől - az Úr védelmet adott Jákób családja köré, és nem álltak bosszút rajtuk a kánaániták... 

2./ Utána az emlékoszlop állítás kérdése következett, erről is beszélgettünk, saját, családi életünkben is, az Úrral való személyes és gyülekezeti életünkben is vannak megemlékezések - "emlékoszlopok" - az Újszövetségben is. 

--Sok mindent említettünk, még a Lábán-Jákób szövetség megkötésekor emelt kőhalmot is, ahol együtt ettek és lerögzítették, hogy egymás ellen nem mennek át e kőhalom mellett rossz szándékkal. 

3./ Azután beszélgettünk még Júda vétkéről, és arról, amit Támár tett azon az alapon, hogy "neki járt a gyermek", és ahogy megragadta azt, amire neki "jussa volt". 

--S az Úr másként látta ezt, mint az emberek, és megajándékozta kegyelemből (hite által) azzal, ami neki "járt"... ikreket kapott. Sőt, bekerült az Úr Jézus leszármazási vonalába - Ruth mellett, és Bethsabé mellett... nem akármi... azért a mi Istenünk egészen különleges... Ugye? :)

4./ Végül az áldásról is szó volt, az 1Móz 48-ból, amikor Jákób más sorrendet állít fel két unokája között... tudva, hogy egyikük "fizikailag" elsőszülött, mégis, a másikat helyezi előtérbe, áldásában. Hiába próbál korrigálni finoman József, édesapja világossá teszi, hogy ezt tudatosan tette, és a jövő más lesz, mint ahogy elgondolnák most. 

--A kérdés persze az volt, hogy mi volt előbb: az áldás (kijelentéssel, prófétai módon), vagy az, amit Isten eldöntött, és az áldás ehhez igazodott-e... Tehát Isten előre kitalálta, mi lesz, és az áldás ezt rögzítette le, vagy az áldás formálta a jövőt úgy, ahogy majd lett... S a végén - bár a kérdés mindig nagyon izgalmas - konklúzióként azt fogalmaztuk meg, hogy mindkettő, együtt. Az áldás ahhoz igazodik, amit Isten mutat a jövővel kapcsolatban, de maga az áldás is fontos, hiszen ezért nem engedett Jákób a szelíd figyelmeztetésnek, ezért nem a "konvenciók" és az "udvariasság" irányította abban, hogyan és mit mondjon ki, hanem az, amit Isten mondott. Mert van jelentősége ennek is, amit az áldás során kimondunk és megteszünk. Szóval, együtt a kettő... :)

--Ez persze felvetett még egy izgalmas kérdést, személyesen, egyen-egyenként, a mi jövőnkkel, életünk alakulásával kapcsolatban. Vajon Isten minden egyes pici részletet előre lát-e? Vagy van-e jelentősége az ember saját, szuverén döntésének, olyannyira, hogy az Úrtól "függetlenül is" irányíthatja saját sorsunkat? Vajon ezeket előre látja-e, láthatja-e az Úr, és akarja-e minden esetben előre látni, és kijelenti-e mindegyiket, előre, vagy ez másként van? A kérdés persze nagyon összetett, és a végére maradt, és évszázadokat vitáztak már ezen keresztény teológusok, de picit azért mi is beszéltünk róla, főként azért, mert láttuk, az Igéből (pl. Lk 11 első verseiből, és Lk 18-ból, stb.), hogy az imádságnak igen nagy jelentősége van. És, amikor elkezdünk közben járni másokért, hogy ne a rossz következmények sorozata irányítsa rossz irányba jövőjüket, hanem az Úr kegyelme, megbocsátása, és a Szentlélek világossága lépjen be az életükbe, indítsa őket bűnbánatra, és életük megváltoztatására, akkor történik csoda, és az Úr megígérte, hogy meghallgat bennünket, és nem a rossz terv, a rossz folyamat lesz véglegessé, hanem jön a megváltoztatás, a kegyelem, a helyreállítás, a felépítés... s ez gyakorlati módon hat ki életünkre, hozzáállásunkra. Szóval, azért alapvetően valami hasonló konklúzióra jutottunk el ezen az estén.

Az Újszövetség megbízhatósága. Az Evangéliumok sajátosságai. A szerzőség és az Evangéliumok egybehangzósága, illetve, egymást kiegészítő volta. Mintha mozaikot látnál. Minden írónak megvoltak a maga szempontjai és címzettjei. Az Evangéliumok szerkesztett művek. A Szentlélektől nem idegen, hogy mindazokat, akik részt vettek a megszületésben, a maguk jellemével, lelkével, hátterével, szempontjaival együtt használt fel, vont be a megszületésbe - s az Evangéliumok így lettek ihletettek, mindezekkel együtt. S ez gyönyörű. Az, hogy nem "egyformaság", hanem egyaránt ihletettség van, egyszerűen örömmel tölt el, és büszkévé tesz, s megerősíti a mennyei szerzőséget, és azt, hogy mindegyik Evangélium érték, kincs, és önállóan is megállja a helyét. Amellett közösen, együtt adják ki a teljes képet. :)

Megbeszéltük valamennyire a gadarénus(ok) megszabadulását, a démonok jellemzőivel, irracionális gyülöletével, haragjával és félelmével együtt. S persze azt is, miért ír Máté kettőről, míg Lukács csak egyet említ közülük.
 
Utána a Mt 10,1-8 alapján egy másik nagyon fontos kérdés került elő: vajon ránk is vonatkozik-e, amit az Igében olvasunk? Hogyan vehetjük magunkra, hogyan ragadhatjuk meg, ami ott le van írva... Például most itt, az apostolok kiküldését... Ez ránk is vonatkozik, és bennünket is érint? Igen. Mert, amit az Úr Jézus ott mondott, nem vonta vissza, és nem csak egy bizonyos szűk küldetésre vonatkozott, mint pl. a páskavacsora előkészítésének parancsa, hanem modell-jellegű, mint sok más területen a tanítványok felkészítése. Bennünket az Úr bekapcsol abba, amit 2000 évvel korábban kezdett el, az első tanítványain keresztül. Most is teszi, ugyanezt, s teszi általunk is, mivel, amit ott, akkor tett, modell-értékű volt, hogy mi követhessük. (Erről sok-sok igevers tanúskodik még, többek közt a kiküldő parancs, a "Nagy Missziósparancs", s az Acs 2,38-39 is, ami jelzi, hogy nincs vége, ez a kiküldés a végső időkig szól...) :)

Máté 10 alapján: Mi volt, ami "csak akkorra" vonatkozott, és mi az, ami a mostani kiküldésre is vonatkozik? Mik az alapelvek, amiket ma is szem előtt tartunk, amikor az Úr Jézussal misszióban vagyunk? Mi "teljesedett be akkor", aminek ne lenne a mai napra üzenete, esetleg? Jó alaposan átbeszéltük, azt is, amit ma követünk, ahogy ma ott vannak ezek az alapelvek az életünkben. 

A Mt 10 végig. És még hozzá a Jn 4 is. :)

Kérdés a Zsolt 91,7-ről: "Hogy tudok örülni annak, hogy "hozzám nem is közelít", amikor olyan sokan vannak, akik elesnek mellőlem - ezren is - és jobb kezem felől tízezren is?"...

A választ a Róma 9,1-5 felől indítottuk, majd szó volt még a 2Móz 12-14-ről is, ahol a tíz csapást, benne a tizediket, és a megszabadítást néztük át: mit jelentett Izráel fiai számára, hogy az Úr megőrizte őket a vér alatt... (önkéntes karantén egész családjukkal együtt, s az Úr hatalmas védelme a pusztító ellenében).

Mi a feltétele ennek a védelemnek? Mit jelent a gyakorlatban a védelem?

És a Zsolt 121 - az "őrző-védő szolgálatról", ami a mennyből körülveszi életünket. 

Mt 11. Miért mondta az Úr Jézus Jánosról, hogy ő "Illés, ha be akarjátok venni", amikor János azt mondta magáról, hogy ő "nem" Illés. (Jn 1-ben). Ha érdekel a kérdés, és van türelmed, nézd végig velünk az Igét, Lk 1-ből, Mt 3-ból, Lk 7-ből, Lk 4,18-19ből, és a többi helyről, amiket együtt megnéztünk. Hozzá jött még a Zsid 11 vége is, amikor a mennyei státusról beszéltünk, az Újszövetségről, és annak áldásairól.

A végére a Zsolt 12 került elő, az "utolsó idők zsoltára", ami bemutatja, mi történik akkor, amikor az "alávalóság magasztaltatik fel". A gonoszok körös-körül járnak, ellenállás nélkül beszélhetnek... s az Ige fontosságáról is szó volt a Zsolt 12,7 kapcsán...  :)
Nagyon sok mindenről - pl.: "biztosságba helyezem azt, aki arra vágyik..." - És mi van azokkal, akiket Jézusért megölnek, vagy akik Jézusért szenvednek, és az Úr "nem helyezte őket biztosságba"... Szóval, sok izgalmas kérdésünk volt. S az Úr Jézus itt volt velünk.  

ApCsel 8: Filep és az etióp pénzügyminiszter. Ahogyan az Úr vezet az evangelizációban, és ahogy bevon az Ő munkájába. Sok gyakorlati útmutatással és tapasztalattal. 

Mt 12,1-8. Miért nem törődött az Úr Jézus a "szombatnappal", a szombatnapi tilalmakkal, és azokkal, akik e tilalmak felett az életüknél jobban is őrködtek? Mit jelent, hogy "a templomnál nagyobb van itt", és miért hasonlítja ezt a helyzetet, amikor a tanítványok "csak ettek" Dávid élet-halál helyzetéhez. Az Úr Jézus máskor "gyógyulások miatt" törte meg a szombatot, most, itt, "pusztán ennivalóról volt szó", nem "önzés" ez? Vagy van valami más is mögötte? Ez "hatalmi demonstráció" volt az Úr Jézustól? Érdekes kérdések, és jó volt végiggondolni a Mt 15., a Róma 14., a Kol 2., és a Gal 4 összefüggésében is ezt a kérdéskört.

Mt 12. A száradt kezű ember meggyógyítása. Konfliktus, amit az idézett elő, hogy az Úr Jézus nem adta alá magát a vallásos elvárásoknak, megfosztva az embereket a gyógyulástól és a szabadítástól. A szombatnak is Ura az embernek Fia. És a gyógyulásnak is Ura az embernek Fia. A saját bárányaitokat kihúzzátok a veremből - nekem ne kellett volna meggyógyítanom ezt a beteg embert? (Ez a beteg ember - és minden beteg ember - az Úr Jézus báránya. Kihúzza a veremből őket, még akkor is, ha sokan nem szeretik, nem örülnek ennek, ha sokan "mást várnának is el" Tőle.)  
 

Ahogy az Úr Jézushoz "hozzáálltak" azok, akik vallási téren elvárásokat állítottak fel elé. A kemény szív nagy kísértése. Ahogy az ördög beáll a kemény szív és a vallási versengések mögé, és szétszakítást munkál. A Szentlélek elleni bűn. Sokan magukra veszik ezt, pedig nem követik el. Sokan az ördög gyötrelme alatt vannak, gondolva, hogy nekik már nem lehet megbocsátani. De valójában a Szentlélek elleni bűn, ahogy itt, ebben a fejezetben (Mt 12) olvasod, egy nagyon kemény, tudatos ellenállás az Úr Jézussal szemben, olyannyira, hogy amit a Szentlélek végez el, hogy Benne hit támadjon, azt ördöginek mondják azok, akik nem akarják, hogy mások higgyenek Őbenne. Ezek a "mások" a "kicsinyek", az "ártatlanok", akiket az ilyen gonosz, ördöginek való beállítás "megbotránkoztat"... Ahogy a Mt 18-ban is olvasod (ott malomkővel van összekapcsolva). Erről beszélgettünk, az indítékokról is, amik a háttérben vannak, és a kemény szív következményeiről, s Voltaire haláláról is, picit, aki egész életét úgy élte végig, hogy Istennel ment szembe, és másokat próbált eltántorítani az Isten hittől, s megbotránkoztatni, hogy "lerombolja a gyalázatost", (ahogy fogalmazott az Egyházzal és azzal kapcsolatban, amit az Egyház képviselt)... Egy olyan korszellem elsőszámú képviselője volt, ami elvezetett oda, hogy Franciaország évekre a "forradalom" pusztításának mámorába s később gyötrelmeibe süllyedt, s amiben az arisztokrácia és az egyházi vezető réteg csaknem teljes kiirtása is bekövetkezett. Nos, Voltaire, a halála előtt rettenetes gyötrelmeket élt át, szeretett volna bűnbánatot tartani, papot hívatott volna magához, de "barátai" nem engedték ezt, mert ezzel mindent áthúzott volna (ahogy meg is tette, visszavont, amit tudott)... De azt mondják, hiába olvasta fel fennhangon az 51. zsoltárt, a bűnbánat zsoltárát, hiába próbált bűnbánatot tart

ani, a szíve már annyira meg volt keményedve, hogy nem volt mentség, elátkozott mindent és mindenkit, és úgy halt meg... Szomorú, és figyelmeztető: ne beszélj az Úr Jézus ellen, és ne várj azzal, hogy megtérj, és odafordulj Hozzá. Most, ameddig még érzed, hogy ez lenne a helyes út, most tedd meg ezt a lépést.

Zsolt 12. 13. 14. Ezek "utolsó idős zsoltárok"... így is néztük át őket. És persze úgy is, hogy mi hogyan imádkozzunk, és az Úr milyen, és mit tesz...    

15. Zsoltár. Hozzá a Zsid 10. Mennyire izgalmas, hogy mi az Úr közelségébe kerülhetünk... Nem egy Sátorral, vagy egy "épülettel", egy "heggyel" van dolgunk, hanem magával az élő Jézus Krisztussal... és Őhozzá jöhetünk. Mindig. Ez a zsoltár erről szól...  

A 17. Zsoltárról is beszéltünk. Mit jelent úgy imádkozni, hogy közben "tudom, hogy igaz vagyok", vagy "az igazságot kikérem": képviselem, lerögzítem és elkérem...

18. zsoltár. A kérdés a 21. és következő versekre vonatkozott: vajon lehet-e így imádkozni, hogy az ember az "igazságára" hivatkozik Isten előtt, a "tiszta kezeire"? Jó alaposan átbeszéltük, de a biztonság kedvéért az elejétől kezdtük a zsoltárt, megláttuk, az Úr milyen hatalmas, és mi mennyire szorult helyzetekből tudjuk segítségül hívni. Megláttuk, az Úr meghallgat bennünket, és különlegesen szeret. "Kedvét leli" az Ő hűségeseiben... s "kiemeli őket"... felemeli, kiragadja az ellenségek várakozásából. Gyönyörű, és biztonságot jelentő.

S utána elkezdtük nézni a szívet, az odaadott, Istent szerető, Neki odaszánt szívet. S ez nagyon kedves az Úr előtt... s láttuk mindezt az Újszövetségben is. Láttuk az igazságot, amit megnyerünk, a megváltás miatt, a kereszt miatt (2Kor 5,21 és Róma 5,1-5), s láttuk, ami elkezd dolgozni bennünk. Hiszen, amit megnyertünk, "élet formájában" költözik be... Ott él benn, a szívünkben... hiszen ez az új ember, az új élet, "igazságban, és valóságos szentségben született meg bennünk". Szóval, ahogy ez az élet elkezd bennünk dolgozni, valójában az igazság dolgozik, és nyer meg arra, hogy követői legyünk, és átjárhasson bennünket. S így, lépésről-lépésre ez a miénk lesz, a jellemünk része, mint hűség, mint tisztaság, mint odaadás, mint buzgóság, mint egyenesség... és meglátszik az életünkön. S így, már mint jellemvonásunk kísér bennünket, s jellemez is.
Sok mindent átnéztünk még hozzá, hogy lássuk, mennyire újszövetségi ez a gondolat - előkerült: a 2Kor 7,1. a 2Tim 4,7-8. a Zsolt 116. Ezékiás király története, amikor az Úrhoz fordult, hogy ne vigye el őt "élete felén"... Ézs 37. S még további Igék.
Úgyhogy üzenetet vettünk ebből a zsoltárból (is)... Az üzenet ez volt - többek között: az igazságnak van jutalma...  :)
A "visszás"-t is megnéztük, mit jelent a gyakorlatban, és láttuk Bálámot, aki "kibulizta", hogy az Úr "engedje" el őt Bálákhoz, Izráelt megátkozni... s az Úr elengedte, csak egyet kötött ki: amit Ő mond, azt mondja. Az úton viszont ítélő angyallal találkozott, háromszor is... "a visszáshoz visszás vagyok"... Nem jó, ha hasonlót engedsz a szívedben. Nem jó a kompromisszum. Nem jó a visszavont szív, a meghidegült szív és élet... ahogy az Úr is figyelmezteti a Jel 2-ben az efézusi gyülekezetet s általuk bennünket is: az első szeretethez ragaszkodunk, és amiképpen vettük a Krisztus Jézust, az Urat, úgy is járunk Őbenne... (Kol 2,6.)

20. Zsoltár. Áldás. Tények és hit. A Messiás.  

Kérdések a 22. zsoltárral kapcsolatban.
Hogyan értették ezt a zsoltárt az Úr Jézus előtti időkben? Hogyan olvassák most a zsidó emberek? Hogyan jelenik meg a Messiás ebben a zsoltárban? Mi az üzenete nekünk, ma, és azoknak, akik nehéz helyzetben vannak? A Messiás a 22. zsoltárban.

--Végigolvastuk, megnéztük a "szerkezetét", hol vannak váltások, fordulatok benne, megnéztük a "képeket", amiket elénk tesz, megnéztük, mi mit jelenthet, és a mi életünkben hogyan éljük át ugyanezeket, vagy hasonló helyzeteket.

--Nincs távol a jajkiáltástól (segítségül hívástól) a megtartás, megmentés. Jóllehet, a Zsoltár elején, az első versekben ezt látjuk - de mégis, (az Úr Jézus megváltása miatt is), a dicsőség, a diadal pontosan abban van, hogy még ha ezt éreznénk is, tény, hogy ott van a szabadítás, ott van a Szabadító.  :)

--Azt is megnéztük, hogyan látszik meg - mennyire világosan - a megváltás, a kereszthalál, ebben a Zsoltárban. Megnéztük az újszövetségi beteljesedést is.

--S ami nagyon izgalmas, a 23. vers után, a prófétai szavak a jövőről is szólnak, az utolsó időkről is, amikben most élünk... s arról, hogy Őt, a Megváltót hirdetjük, Róla beszélünk az embereknek, a Föld végső határáig, és Hozzá jönnek az emberek, Előtte hajtanak térdet, az Ő nevére hajlik meg minden térd, mennyen, földön és föld alatt... Fil 2,11.

Nagyon izgalmas kérdések.

-- A 2Móz 3,22 alapján hogyan van az, hogy Isten arról beszélt, hogy Izráel népe, ahogy kihozza őket Egyiptomból, a rabszolgaság helyéről, "kifosztja" az egyiptomiakat. Hogyan működik ez? Holott Isten nem a kifosztás Istene, és nem igazságtalan - hanem az ördög a lopás és pusztítás kulcsszemélye... Ahogy megnéztük az 1Móz 15-öt, az ősi próféciát, amit Isten, személyesen adott Ábrámnak, ahol az ő későbbi "magváról" (utódairól) beszél vele, elmondja, hogy jövevények lesznek, majd pedig rabszolgaságban (elnyomásban, nyomorban) fognak élni egy földön, ami nem az övék. De ennek a nyomornak egy nagy szabadítást fog véget vetni, amikor kijönnek onnan, meggazdagítva. S ezt történt meg itt, az Exodus könyvében. Nem vettek el semmit az egyiptomiaktól, hanem kértek tőlük, és az Úr készséget adott a szívükbe, és adtak nekik... amit kértek, sőt... Még az is hozzátartozik a témakörhöz, hogy a pusztában, az Úr kért tőlük adakozást... a meggazdagítottaktól... méghozzá arra, hogy egy olyan létesítmény jöhessen létre, ami biztosítja, hogy az Úr mindig a népe között lakhasson. S erre elkezdtek adni, adni és adni... (A Fil 4-ből megnéztük, mit jelent megtanulni bővölködni... mert, hogy azt is tanulni kell.)  :)

-- A másik témánk az volt, hogyan van, hogy a Jób könyvében Jób rossz megközelítésű barátai olyan értékes üzeneteket (is) mondanak, amik a mi számunkra Igék. Hogy van, hogy valaki, aki amúgy hibázik, sőt, kifejezetten gyanús személyiségű illető, mégis Isten Igéjét tudja kimondani. A megbeszélést Kajafással kezdtük a János Evangéliuma 11. fejezetből, ahol - jóllehet a szentségtől és a Szentlélekkel való mélységes kapcsolattól távol állt ez a korrupt ember, Izráel népének főpapja - ez az ember prófétált. Olyat mondott - szándékán kívül - amit az evangélista megragadott, és Istentől való szóként idézte az Evangéliumban.

A másik érdekes személyiség Bálám volt, aki szintén próféciát mondott, amikor már nem is "bér-átkozás" helyetti áldásról volt szó... Bálák királlyal való találkozása végén a 4Móz 24,17-ben. Ez a fél-igaz próféta egyáltalán nem volt hitelt érdemlő személyiség, de mégis, Isten kijelentését adta tovább ebben a helyzetben. S így, amikor Elifáz, a Jóbot erőteljesen kritizáló "barát" a Jób 5-ben ragyogó kijelentéseket mond, már "nem csodálkozunk". Isten adott neki korábban megértést - ha most kevéssé szól is Isten ismeretéből - és ez működik most is, még, ha gondolkodásmódja rosszabb irányban változhatott is. A korábbi megértések itt megjelennek - még, ha összefüggésükben, lelkületükben nem is közeliek, ahhoz az Istenhez, Akiről szólnak. Ha pedig megnézed az apostolokat, mondjuk Pétert, Pünkösdkor, amikor prédikált, a Szentlélek úgy vezette, hogy sok olyan helyről idézett az Ószövetségből, ahonnan a legkevésbé várták volna az emberek, és a legkevésbé gondoltak volna arra, hogy az Úr Jézus Krisztusról szóló igeversek ezek. Pál apostol pedig pl. a Róma 3-ban, olyan sok helyről vesz elő, kicsi, töredék-verseket, s foglalja be, egy nagyobb egységbe, amikor az emberiséget gyötrő, egyetemes bűnről szól, hogy az ember csak "kapkodja a fejét". De a Szentlélek, Aki indította az apostolt, megtehette, és megteheti ezt most is... Úgy idézhet, hogy "kiemel" a nagyobb összefüggésből egy-egy verset, vagy félverset, és felhasználhatja a maga Újszövetségbeli munkájához. Megteheti... és meg is teszi. Ma is megteszi, ha hallgatunk rá. S ez nem lesz "idegen" az eredeti helyéhez képest, és nem húzza át, hogy mi viszont, amikor az Igét tanulmányozzuk, megismerjük az eredeti jelentést, a törekvést, hogy mit akart elmondani, megismerjük a kultúrális közeget is, hogy megértsük, az akkori emberek mit érthettek belőle, és hogyan foghatták fel. Nem ellentétes, sőt, hasznos. Az összefüggéseket is megfigyeljük, az előtte és utána elhelyezkedő igeverseket, a közeget, ahol megjelent (mármint az adott szentírási rész), és a személyeket, akikkel kapcsolatban volt (a beszélő, és amit mondott). S mindezen közben engedünk teret a Szentléleknek, hogy megszólíthasson bennünket is, most, itt, ebben a mi korunkban, saját élethelyzetünkben, személyesen...  

Mit jelent a Kol 1,24. Vajon "van-e híja az Úr Jézus szenvedéseinek"? Mit jelenthet ez? Mi volt Pál apostol része a "Krisztus Testéért, az ő testében való szenvedésekkel" kapcsolatban? Mit mond ez nekünk, ma? 

--Az Acs 9-ben meglátjuk (4-5.vers), ahogy az Úr Jézus beszél Saulushoz. "Őt, Magát üldözi", amikor a testvéreket üldözi. Az Úr Jézus saját maga mondja ezt Saulusnak. (Megdöbbentő lehetett neki... a "legnagyobb jószándékkal" kergette a tanítványokat, és most, maga az Úr, a mennyből szól hozzá, és állítja le... de valóság volt, tehát nem tudott mást tenni - és kész is volt arra, hogy az Úrnak engedjen - megtért.)

--Az Acs 9,15-16-ban meghalljuk, ahogy az Úr Anániáshoz - az Ő tanítványához, engedelmes munkatársához - beszél Saulusról: ő egy "választott edény", aki nem mást fog tenni mostantól, megtérésétől fogva, hanem az Úr Jézus "nevét fogja hordozni Izráel népe, a pogányok, és királyok előtt". És az Úr "megmutatja neki", mennyit kell az "Ő nevéért szenvedni". Az Acs 9,25-ben látjuk is... "kezdődik"... ?

--A kérdés felmerül: ez "kedves akarata" az Úrnak? Vagy miért van ez így, amit az Úr meg is mondott Saulussal kapcsolatban? Nem "kedves akarata" ez az Úrnak, egyszerűen azért van, mert van ellenállás, van ellenséges erő, ami mindent megtesz, hogy akadályozza az Úr munkáját, annak előretörését. És mindent megtesz, hogy embereket lázítson fel az Úr tanítványai ellen, haderőt, uralmi rendszereket, ideológiai rendszereket, államhatalmi eszközöket és vallási fanatizmust vessen be azok ellen, akik készen állnak képviselni az Úr Jézust. És ez, így, ahhoz vezet, hogy lesz üldözés, lesz szenvedése az Úr tanítványainak, de közben ez nem "boldogtalan szenvedés", hanem olyan, amiben az Úr dicsőségét élik át, és az Ő szabadságában járnak. Nem "kényszer" ez, hogy ezt elszenvedjék, hanem az ő tudatos ott létükkel összefüggésben történik. 

--1Pét 4,14 - pontosan erről beszél. Megnyugszik rajtuk a dicsőség Lelke (Szelleme), miközben átélik az üldözést. És az Úr személyes jelenlétében fognak élni. 

--Láttuk még az Acs 5-ben, Péter és János kiszabadítását a börtönből, s utána az Úr határozott útmutatását: fel kellett állniuk ellenségeik szeme láttára, és hirdetni az Igét, annak ellenére, hogy megtiltották ezt nekik. Az Úr kiszabadítja őket - és ugyanakkor olyan helyzetbe irányítja őket, ahol ismét el fogják fogni az Ő szeretett tanítványait. Meg is történik ez, és ezt követően, a kihallgatás során, amikor világosan bizonyságot tesznek róla, hogy kinek fognak engedni, megszületik az ítélet: megveretik az apostolokat, akik örömmel mennek tovább, mert az Úr Jézus nevéért szenvedhettek. Megrázó ez annak, aki nem ismeri az Urat - de aki ismeri, annak természetes lesz... ?

--Az Acs 20-ban halljuk Pál apostolt, aki újra és újra figyelmeztetést kap a Szentlélektől, amikor is halad Jeruzsálem felé, hogy őt ott fogság s sok szenvedés fogja várni. De Pál rendíthetetlen, "néz elébe" a következményeknek, amik szintén nem támasztják alá azt, hogy neki fel kellene hagynia a missziós küldetése betöltésével, csupán "kísérő jelenségei" az Úr munkatársai elkötelezett működésének. ?

--A Fil 3,10-ben együtt látjuk az Úr Jézus szenvedéseiben való részvételt az Ő feltámadása erejének a gyakorlati működésével. Akit megakadályoznak, akit semmivé tesznek, akinek szabadságával és bátorságával visszaélnek, és akin bosszút állnak emberek megtérése miatt, a hűséges igehirdetés és bizonyságtétel miatt, az nem marad egyedül, hanem a Szentlélek ereje, a feltámadás ereje lesz vele, helyzetről-helyzetre. És megismeri az Urat, úgy, ahogy más nem... (Ez a szenvedés nem a "boldogtalan" szenvedés - szemben a keserűség, a panasz és vád, a reménytelenség és a magunk okozta (felesleges) szenvedés szomorúságával. Ezekért inkább bocsánatot kérünk az Úr Jézustól, és megkeressük, miért tudunk hálát adni Neki, és mi az, amit közben mégis tudunk tenni, Őérte, és így az életünkben ez a fajta szenvedés is átalakul, és kicsiszolója lesz a jellemnek, ami megdicsőíti az Urat.)

Szóval, a szenvedés az Úrért, vagyis, az "Úr Jézus Krisztus szenvedésében való részvétel", egyúttal azt is jelenti, hogy Ő is velünk van a mennyből, ebben a szenvedésben, nem vagyunk egyedül, és valami jó is lesz belőle, amit néha előre egyáltalán nem tudunk, de az Úr megígéri, pontosan az ilyen helyzetekre (is), hogy "javunkat fogja munkálni"... össze fog dolgozni minden ilyen helyzet a javunkra. És Ő van kontrollban, Ő az Úr, és Általa van mindenünk, és nem az ördögé az utolsó szó, sohasem, ha mi Jézussal járunk, és Neki adjuk az életünket "jóban-rosszban", a viszonylag "békés" időkben és a ránk támadó bármiféle ellenállás és lerohanás ellenében is. ?

--Az, hogy az Úr Jézus megváltó szenvedése "elvégeztetett", és teljes volt, semmi híja nem maradt, a Zsidók 10. fejezetéből egészen világosan megláttuk. "Egyszeri" volt az áldozat, és "örökre tökéletesekké" tette ezzel a megszentelteket. A Róma 6-ban olvassuk, hogy "Krisztus többé meg nem hal, a halál Rajta többé nem uralkodik" - s ez azt jelenti, hogy többé nem kell szenvedni a bűnökért. A megváltás végbe ment... Maradéktalanul. A gonosz le van győzve, és az új teremtés munkája elől az akadály elhárult. 

Akkor milyen szenvedésről beszélhet itt (Kol 1,24) Pál apostol, mint ami az "Úr Jézus szenvedésében való részvétel", hogy "betöltse", ami híja van az Ő szenvedésének? Az Úr Jézus munkája, a Krisztus Teste felépülése, és az Evangélium előre törése jár együtt a szenvedéssel, az ellenséges erők által. Tehát ez a szenvedés a munkával együtt járó szenvedés, az a fajta, ami törvényszerűen ott lesz, ahol végzik a vezetők a teher hordását, a Krisztus Testének előre jutását, növekedésének kimunkálását. Ott lesz ez a szenvedés, mert meg van ígérve. 

--Ahogy a munka halad előre, látni lehet az ellenállást - nem csak kívülről, de sajnos "belülről" is - olyan testvérek élete által, akiket irigység, versengés, oktalan harag és gyűlölet, hitetlenség tölt el, és irracionálisan, de minden lehetőséget megragadva végzik az ördög munkáját... (jóllehet, sokszor egyáltalán nem sejtve, milyen kárt okoznak ezzel... Hányan nem, vagy csak nem azonnal hallják meg az Örömüzenetet. Az ellenség, ami ilyenkor rátámad az Úr munkájára, a testvérek közül támad - mint az Acs 20-ban is, olvassuk: "támadnak közületek ragadozó farkasok"... Erre sok helyen látunk utalást az apostoli levelekben... Ott is, ahol a korintusiaknak írja: "sok tanítótok lehet, de nem sok atyátok az Úrban" - más szóval, "megtagadják" őt, hogy ő lenne az atyjuk, a kiinduló munka általa lett véghezvive, a korintusi megtértek zöme az apostol "szellemi gyermeke". De szintén a korintusiakhoz szóló levélből (2Kor 12) olvassuk, hogy "hamis atyafiakkal" is meggyűlt a baja Pál apostolnak, miközben képviselte az Úr Jézust a megtéretlen és a már megtért emberek előtt, egyaránt. Szomorú, de tény... És a réseket az ördög kihasználja. 

--Van egy másik fájdalom - szenvedés - is, ami a munkát kíséri: ez pedig a "fájdalommal szülés" jellemző tapasztalata. Egyszerűen, ahogy újra és újra nekimegyünk egy-egy feladatnak, ahogy azok a feladatok elvégződnek, közben ott lesz ez a fájdalom, a "szülés fájdalma". Gal 4,19 - itt a lelkigondozás, a felépítés munkája során találkozunk ezzel, amikor összetört a korábbi munka, és ismét el kell végezni, hogy a mennyei terv megvalósuljon... ?

--És végül sikerrel jár ez a sok "szenvedés", lesz értelme ennek? Igen. Ez az Úré. Az Úr Jézus szenvedése, amiben mi részt veszünk. És eközben Ő ott van velünk, a világ végezetéig. És megismerjük közben Őt, és formál bennünket, és betölt bennünket az Ő dicsősége, sőt, megnyugszik rajtunk a dicsőség Szelleme (Szent Lelke) is, és az Ő öröme is, bármilyen furcsa is ez. De természetfeletti az egész folyamat, még a szenvedés is ehhez tartozik. S így a Menny közelsége is ott lesz velünk. Amúgy pedig imádkozunk (s látjuk, az apostol kéri a testvéreket, hogy imádkozzanak érte, hogy győzni tudjon az ilyen helyzetekben - Kol 4. és Filemon levele) s aki imádkozik, az győz. Pál le fogja győzni az ellenállást, az Úr hatalmával, elvégzi az összes munkát, és kikerül - itt a Filemon levélben említi - a börtönből, s odakerül azokhoz, akik imádkoztak érte. Ez így lesz, az ördög minden "fenekedése" ellenére is. És mi ugyanígy, a mi életünkben, meglátjuk az Úr Jézus Krisztus győzelmét - megígérte. 1Kor 10,13. Jak 4,6-8. Luk 10,19-20. ?

--Végül ráláttunk a folyamatra is, amiben ez a fajta szenvedés további formálódáshoz vezet - Róma 5,1-5. ? 

Mt 16 és 17 kérdései. Mit jelent a hamis indítékból való jelkérés? Mit mond Isten, amikor az ember bizonytalan, és kéri, erősítse őt meg?

--Dávid is kért választ Istentől. 1Sám 23. S amit kapott, értelmével megvizsgálta, és nem lett "fatalistává", nem mondta: "Isten akarata", mert meghallotta Istentől, hogy mi lesz... hanem megnézte, mit tegyen, hogy a legjobb legyen. Úgy, hogy közben tudta, amit az Úr mondott. Nem Isten ellenére cselekedett, amikor a jövőt, az életet és a biztonságot választotta, hanem úgy tekintette, hogy Isten szava "figyelmeztetés" volt, amivel valamit kellett kezdenie. És megtette, ami rajta állt. Még élt sokáig, és az Úr megmutatta, hogy helyesen döntött.

--Jerubbaál - Gedeon - is kért jelet Istentől. Ő is jó indítékból kért. Azért, hogy biztos legyen abban, hogy az Úr szólítja meg őt, és később, hogy biztos legyen abban, hogy az Úr akaratából megy neki a "lehetetlennek". Közben pedig ott volt benne a készség, hogy engedelmeskedjen. S ez minősítette a kérését. Ebbe a kérésbe még az is belefért, hogy kétszer kérte ki Istentől ugyanarra a helyzetre a vezetést, mert nem akarta, hogy bármi félrevezethesse őt. Akarta a bizonyosságot. Ez Istennek nem volt ellenére...

--A Mt 16,28-ban látjuk, hogy az Úr Jézus megismerése és követése következményekkel jár, olyanokkal, amik mássá teszik az életet. Nem csak annyit látunk az életből, mint amit az emberek, és a helyzetekből, hanem "látjuk a láthatatlant", és megértjük Isten gondolatait, az Ő vezetését, útmutatásait is. Ahogy az Úr Jézus ígérte a Jn 15,14-16-ban. És ennek megfelelően másként is fogunk reagálni. Látjuk a hátteret, megértjük az Úr gondolatait, akaratát, és így tudunk imádkozni is, cselekedni is. Ami "oldásról" és "kötésről" szól ebben a fejezetben, az olyan felhatalmazás, amit az kapott, aki felismerte a Megváltót, és lerögzítette, hogy Ő az, és ő pedig Hozzá tartozik (ahogy Péter is tette ezt). És nem "mint Péter", (vagy, mint "jövendő pápa") kapta ezt a felhatalmazást, hiszen két fejezettel odébb már minden tanítványnak is mondja ezt az Úr Jézus, és ha így olvassuk a nagy missziós parancsot, Márk evangéliumában, akkor ott mindazokra érvényesül, akik hisznek... Akik az Úr Jézussal járnak. Hát, erről beszélünk itt részletesebben.

--Azután láttuk a "megdicsőülés hegyét", és ami ott történt... a Menny megnyílt, betekintést nyertek a tanítványok a Mennybe. És a kijelentés egyértelmű volt: "ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok". S ez folytatódik a következő történetben is, amikor a holdkóros, (démoni szellemtől megkötözött) fiú szabadítása kapcsán láttuk a hit üzenetét, és azt, hogy az Úr Jézus Szabadító, és bennünket is az Ő munkájába hív be.

Mt 17-18 üzenetei. Beszéltünk az adópénzről, amit Péter a hit által egy hal szájából vett ki.

És arról, hogy az Isten országában alapelvek vannak, és nem "magatartási szabályok" és törvények útján felállított elvárásrendszer. Megnéztük, hogy az Úr Jézus mennyire elgondolkodtatta Pétert, és mennyire rajta volt, hogy Péter megértse a tényleges helyzetét - státusát - és ami ebből fakad. A "de, hogy őket meg ne botránkoztassuk" elve is működött az Úr Jézus életében, és ezért működik most is, a miénkben.

Azután megnéztük, mit jelent, hogy "ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek" és mit jelent, hogy egy kisgyermek "megalázza magát"... Azt is, hogy mit jelent egy "kisgyermeket befogadni", és azt is, mit jelent "megbotránkoztatni őt".
A Mt 18-ból megértettük még az "egy akaraton történő imádkozás" kérdését, összefüggésben az Ef 4,13-al...  :)
Végül a Mt 19-ből a házasság nélkül élők helyzetéről is beszéltünk, kicsi történeti kitekintéssel.

Hát, ennyi, nagyon nagy vonalakban. Izgalmas beszélgetés és megértés volt a kérdések alapján... 

--Amikor az Úr elhívja Mózest erre a megbízatásra, Mózes nehezen mond igent. Közben Mózes is bekapcsolja Áront, amikor negyedszer akarná visszautasítani a meghívást. Kérdés volt, hogy "és, ha Mózes nem kérette volna magát, most nem lenne Ároni papság s nem is tudnánk Áronról? Nagyon izgalmas kérdés, az Úr történelem-szemléletét teszi oda elénk, és megmutatja, mennyire fontos az azonnali és készséges engedelmesség.

--Azután megnéztük, hogy az Úr hogyan fegyverezi fel Mózest. Ad neki ajándékokat, jelekhez, csodákhoz felhatalmazást és képességet. Vajon Mózes botja bármikor kígyóvá tudott válni? Volt-e vajon, hogy Mózes kísérletezett, vagy kísérletezhetett volna-e, otthon, botja kígyóvá változtatásával? Hogyan végzi az Úr az ilyen csodákat?... Esetről-esetre, egyéni indítás alapján, vagy bármikor, bárhol megteheted, a hit által, ha egyszer megkaptad a lehetőséget - a bot már az Úr nevére átfordult, és kígyóvá lett? Ennek a kérdésnek kapcsán persze bekapcsoltuk az Újszövetséget, a Lélek ajándékait, az ajándékokban járást... sok példával.

--Vajon az Úr tényleg meg akarta ölni Mózest? Miért, hogyan került bele ez a részlet a kivonuláshoz felkészülő, Egyiptom királyához induló Mózes életének és szolgálatának bemutatásába? Tanulhatunk ebből mi, újszövetségi tanítványok? Igen. Nagyon is. Összekapcsoltam több történettel - mint, pl. Nádáb és Abihu, Uzza, stb. - ahol ugyanezt a törvényszerűséget látjuk. És még itt maradtunk, mert a szentségről is beszéltünk, amit az Úr nagyon akar, és nagyon fontosnak tart.  :)

--A bibliaiskola végén egy órában nagyon vidám hangulatban kérdés-felelet következett. Ricsi tette fel kérdését a főnökével való kapcsolatáról, s ennek kapcsán nagyszerű megbeszélés bontakozott ki.  

-Hogyan működik a "hajsza alá rekesztés" napjainkban, és mi mindent jelent az "oszd meg és uralkodj" a mi korszakunkban? Hogyan harcoljuk meg harcainkat, most, itt, ebben az időszakban?

--A mi korszakunk nem egyszerű korszak. Mi vagyunk ma itt, akik az "Igazság oszlopa és erőssége" vagyunk, és mi is számíthatunk arra, hogy nagy ellenállással nézünk szembe, újra és újra. De az Úr megadja, győztessé tesz, ezért is van leírva, amit itt olvasunk az Igéből, a 2Móz 5-ből és 6. részből.

--Azután nem álltuk meg, persze, és szó volt a "fáraó megkeményítéséről", arról a folyamatról, ahogy ez a megkeményedés bekövetkezett az életében, viselkedésében, döntéseiben, és ahogy ezt az Úr "ráengedte", sőt, "rátette", s így, amit választott, rajta maradt "ítélet képpen is". Erről beszélt először Mózesnek, és amikor Mózes ebbe beleütközött, és erre "rácsodálkozott", az Úr ismét és ismét megerősítette ezt a számára. Elmondta, mi van a háttérben, és ezért nem kell félnie, elbizonytalanodnia, csak maradjon meg a mennyei küldetésben, és végezze tovább a munkáját.

--Ennek kapcsán azután persze szó lett Júdásról is, aki nem ehhez hasonlóan, de szintén belekerült egy "szív megkeményedésbe". Ennek lépéseit is megláttuk, és láttuk, ahogy az Úr Jézus újra és újra megadta neki a kilépés - kiszabadulás, megbánás - lehetőségeit is.

Ez utóbbi két témakör egy órával megnyújtotta a bibliaiskolai időnket, de talán nem volt hiábavaló, sokan kérdezik ezt a két témakört... 

Mit kérdezett, mire kérdezett a gazdag ifjú? Hogyan válaszolt rá az Úr Jézus? Több fázis... Mennyire érdekes! Mi volt, ami ezt a fiatalembert akadályozta? Mit jelent, amit az Úr Jézus mondott neki? S a tanítványok hogyan értették ezt? És mit jelent ez: "És mink lesz minekünk?"? Rossz volt, hogy ezt Péter megkérdezte? (Nem.) És mit mondott erre az Úr Jézus? Ő hosszú távra gondolkodik. Amit mondott nekik, az életüket segítette. Segített nekik eligazodni, segített jól hozzáállni a jövőhöz, és mennyei reménységet is adott. A mennyei reménység fontos. Ez is fontos. És a földre vonatkozó reménység is fontos. A győzelem összetevői közé tartozik. :)

(A folytatásban a Szőlőmunkások példázata következik, ami erre a mostani történetre is ráépül. Összefüggésben állnak egymással. Az előző történet összefüggésében mondta el az Úr Jézus - nem csak a tanítványoknak, hanem a körülöttük álló sokaságnak is.) 

A Mt 20-ból csemegézünk. A szőlőmunkások példázata. Meglátjuk az Úr Jézust. Megértjük, ahogy Ő gondolkodik. Itt az Úr Jézus méltósága. Látjuk Őt, ahogy szól, ahogy rendbe rakja a gondolkodásmódokat. A példázatnak "eszkhatológiai" jelentősége is van, az utolsó időkben megtérőkkel kapcsolatban, de van jelentősége Izráel népe számára, hogy megértsék, elfogadják, hogy az Úr meg akarja menteni a "később érkezőket", a "népeket" is. És van jelentősége a mi számunkra, az újszövetségi emberek számára is, hogy ne nézzünk le senkit, ne gyakoroljunk elhamarkodott ítéleteket, és ne menjünk bele a versengésbe, az összehasonlításba.

Megláttuk a szereplőket, az indítékokat, és az Úr Jézus megoldását. És utána a következtetést is.

Megláttuk, mit jelent a "sokan vannak az elhívottak és kevesen a választottak" ténye. A "kaleó" és az "ekklektoi" kifejezésekkel kapcsolatban. Rajtunk áll, hogy a hívásra válaszolunk-e, és így "megválaszolt elhívásúakká" ("választottakká") lehetünk.

Azután láttuk az Úr Jézust, ahogy bevonta a tanítványokat a Rá váró szenvedés tényébe is. Vagyis, megpróbálta bevonni őket. Csak nehéz volt. Mert ezt az üzenetet sem itt, sem másutt, még az utolsó vacsoránál sem értették meg. Helyette "jött egy másik gondolat"... Az embert néha "előveszi" egy-egy gondolat, ahelyett, hogy az Úr szavára figyelne. Az Úr beszél, és vannak gondolatok, amiket egyszerűen félre kell tenni, hogy megértsd az Úr szavát. Hogy azt értsd meg, és ne azokat az "ötleteket", "felvetéseket", amik régi természetedből, vagy az ördögtől származnak.

A legjobb, ha kérdezel. Megkérdezed az Úr Jézust, mit szeretne, hogy megérts... És odaadod figyelmedet arra, amit Ő akar mondani. :)

Milyen gondolat támadt Jakab és János édesanyjában? A bebiztosítás gondolata. Az ő fiai kerüljenek előtérbe. Mi lett ebből? Az Úr Jézus megdorgálta ezt a kedves édesanyát? Bántotta ezért a fajta buzgóságáért? Nem. Egyszerűen eléjük tette a mennyei törvényszerűséget: a szenvedést követi a dicsőség. (Fil 2,5-11.) Ezt bevállaljátok? "Igen" - mondta az édesanya. S akkor jött a mennyei betekintés a jövőbe (prófécia) - igen, megteszitek. De a "jobb és balkezem felől ülést nem az én dolgom megadni...". Úgyhogy a dolognak itt vége lenne - de jönnek a többiek. Akiknek csak "később" jutott eszükbe "bebiztosítani" a helyüket. S ezért inkább megharagudtak. S erre az Úr Jézus ráépíti a mennyei látást, a tanítást, amit nem lett volna jó kihagyni. A "szolgáló lelkület" tanítását. Hogyan vezess, ha vezetsz... Isten országában ez más, mint ahogy az emberek gondolkodnak. S az Úr Jézus erről beszél nekik. Miért jött az Embernek Fia... És mit tesz értük a golgotai kereszten. Ez minta a mi számunkra is. És útmutatás. Az Isten országában is van vezetés, van szervezés, van előrelátás. És kell, hogy mások a vezetők keze alá dolgozzanak. Ez normális, vele jár... Ez a szerepből, s a helyzetből fakad. Ez nem "kiszolgáltaltást" jelent, és nem "despotaságot", hanem egyszerűen azt, hogy amire szüksége van, el kell végezni, hogy mindenkinek jobb legyen. De a munkáját - a vezetést is - úgy végzi, hogy ezzel közben mások javára törekszik, másokat emel fel... 

Hirtelen jött kérdések. Amiket ott, helyben kérdeztek testvérek.


1./ Káin vajon tudta-e, hogy bűn, amit tesz, nem kellett volna-e Istennek "előbb" megadni a "Tízparancsolatot"?

--A válasz lényege az volt, hogy Káin ugyanúgy tudta, mi a helyes, mi nem, mintha meg lett volna neki a Tízparancsolat egy példánya. Mivel a lelkiismeretében ott volt a figyelmeztetés, ezen felül az Úr is szólt hozzá, méghozzá nagyon világosan, egyértelműen.

--Azt mondta neki, hogy a./ ne gerjedjen haragra, b./ ne csüggessze le a fejét, más szóval, ne adja oda magát a búsulásnak, c./ harmadsorban pedig ügyeljen arra, hogy a bűn rá (is) leselkedik, (mint a hajnalban prédára leső oroszlán a kaputorlaszok eltávolítása idején a tövisbozóttal védett falvak figyelmetlen lakóira, d./ de neki hatalma van arra, hogy uralma alatt tartsa. Más szóval: nincs arra kényszerítve, hogy elkövesse a bűnt, hogy vele együtt sodródjon.

--A mennyei szó világossá tette, hogy uralkodnia kell a bűn felett. Nem lehet arra hivatkozni, hogy "nem tehettem mást, el kellett kövessem" - ezt egyetlen emberi bíróság sem fogadja el kifogásként. Az Úr nem véletlenül figyelmeztette Kaint. Egyértelmű, hogy kísértés alatt volt, és el is indult a rossz úton. Ezért a harag, ezért a fej lecsüggesztése - s ezért, hogy szólt az Úr hozzá, személyesen.

--Amit Káin tett, rettenetes volt. Megölte testvérét. Amit mondott utána, jelzi a szíve állapotát. Nem azt mondta: "Uram, szörnyű, nagyon, nagyon bánom, iszonyat, amit tettem", hanem fogta, és felülről kezelő, tiszteletlen módon, teljes arroganciával mintegy számon kéri az Urat, hogy "mit zaklatja őt"...

--A kérdésre: "Hol van a te testvéred?" - a válasza ilyen stílusú: "Nem tudom... avagy őrzője vagyok én az én testvéremnek?" Hazugság, eltitkolás, a lelkiismerettel való szembesülés elkerülése, az Úr semmibevétele, vád és támadás Isten ellen... ez mind ott van ebben a válaszban. Nem a "tudatlanság", hanem a kemény szív jellemzi ezt a beszédet és viselkedést. Tehát, ha Tízparancsolata lett volna, sem változtatott volna a helyzeten - szerintem - mert a szívével volt baj.

--A törvény sem tud megmenteni a bűntől, csak figyelmeztet a következményekre. A megmentés a megtért szív és az Úrhoz forduló, Őt segítségül hívő hit útján jön el, az Úr Jézus Krisztus megváltásából. Ő az, Aki fölé tud emelni téged bűneidnek. Ő a Szabadító. (De azért a legkevésbé hívő ember is képes uralkodni a kísértő bűn felett, legalábbis az ilyen nagy súlyú bűnök felett... Különben nem működne a világi értelemben vett törvény előtti felelősség... De működik. Igaz, vannak teljesen démonizált, döntési képességükben is korlátozott emberek... de Káin nem ilyen volt, és az emberek nagy többsége nem így él. Úgyhogy a felelősség ott van az életükben. S az Úr ezért szól, hogy ne induljanak a gonosz irányba.)


2./ A második kérdés Támár és Júda esetére vonatkozott (1Móz 38), hogy ez vajon paráznaság volt-e. A válasz egyértelműen: igen. De más a megítélés Júda, és más Támár esetében. Ami nagyon érdekes: Támár bekerült az Úr Jézus nemzetségi táblázatába is. Név szerint is meg van említve (Mt 1). Ő megragadott valamit. Mélységesen átjárta egy igazság, és a jövőjét nem engedte elveszni, nem engedte, hogy a "körülmények" sodrásában "elmaradjon" valami, amiről megértette, hogy az az "övé". Amikor az Úr országában ez átjár téged, és ennek odaadod magad, és erre ráadod magad, és megteszel mindent, ami rajtad áll, hogy a felismert jó terv megvalósulhasson, akkor ez simán lehet, hogy hit lesz benned, ha az Úr mondta, és erősítette, hogy mi a jó terv, és ez a hit megerősít téged a jóban, Isten igazságává lesz nálad... Nem emberileg választott és elképzelt "jó dolgokról" van szó, hanem itt valahogy ráhangolódik az ember arra, amit az Úr is mond, amit az Úr rögzít le, és ahogy ez átjárja a bensőjét, ez megragadja őt belülről, és behozza, ráhozza a mennyei útra. A hit által. Én úgy gondolom, Támár valami hasonlót élt át. Ugyan, erről kevés szó esik, csak egyszerűen a kiszolgáltatott helyzetét látjuk, és azt, ahogy ebben a helyzetben nem adja meg magát, de a háttérben ott lehetett még sok minden, amit nem látunk. Amit tett, nem használható fel "kibúvónak", "indoknak" arra, hogy "én is megtehetem, ha ő is megtette", mert a helyzete speciális volt. De ugyanakkor nem is lehet simán "pálcát törni felette", fogni, és szimplán elítélni, mert Támár az Úr előtt volt, az Úr látta a szívét, és Ő ítélte meg - s megmentette Júda kezéből (az ítéletet tartók kezéből) is. Igaz, ebben ott volt Támár bölcsessége és előrelátása is (ahogy zálogot vett Júdától), de az Úr igazságtétele, és szava is, ahogy Júdát meggyőzte a lelkiismeretén keresztül.
Nagyon összetett helyzet, a vége pedig jó lett... Tanulunk belőle, és egyáltalán nem véletlen, hogy leírásra került s benne van a Bibliánkban. 


3./ A harmadik kérdés messzire nyúló, tág ívelésű kérdés volt: "beszéljünk az angyalokról". S ráadásul még a gonosz angyalok, a gonosz szellemek is bekerültek a kérdés második felébe.

--Úgyhogy kis áttekintést tartottunk, de csak az eleje volt szisztematikus, utána, Sodoma után, már ugrottunk, s amikor kiderült, hogy a kérdés mögött egy másnapi bizonyságtételre való felkészülés igénye is ott rejtőzött, hirtelen az Újszövetségben találtuk magunkat. Az Úr Jézus megfoganásánál, születése előtti időszakánál, majd a szolgálata megkezdésénél, s folytatásánál, s végül a kereszthalálánál, feltámadásánál és mennybemenetelénél is ott voltak az angyalokm (Mt 1, Lk 1, Lk 2, Jn 1,52, Mt 28, Acs 1).

--Ha bizonyságot akarunk tenni az angyalok témája kapcsán, akkor azokat vesszük elő, akik az Úr Jézus Krisztus körül voltak.

--Amúgy az angyalok a mi javunkra szolgálnak (Zsid 1,14.). Hadseregben járnak sokszor (2Kir 6. 2Kir 1), és dicsőítő kórusuk is van (Lk 2,12-14). A gyermekeknek is vannak "angyalai" - "őrangyalok" - (Mt 18) - de ezek nyilván nem hagyják el a hívő embert sem, soha életében. Van, amikor lehet látni is őket, bár ez a ritkább, de tudni, hogy ott vannak, az Ige alapján, lehet. És ez biztonságot is jelent nekünk, és annak biztos tudatát, hogy erő van velünk, és cselekvőkészség, az angyalok oldalán (is).

--A beszélgetésben még előkerültek a gonosz szellemek is, a szabadulásról is beszéltünk, és arról, hogy nem kell a gonoszság szellemeit látnunk, ezekkel foglalkoznunk - ha megnyilvánul, azért történik, valószínűleg, hogy eltakarítsuk onnan a Szentlélek erejével és az Úr Jézus Krisztus nevének teljhatalmával.

--Több kérdés jött még elő ebben a témában, de már nagyon a végén volt, nem is készültem előre, kicsit nehézkesen bontakozott a dolog, többet kellett várni egy-egy bibliai kikeresésre. De az első kérdések miatt, mégis megosztom ezt az anyagot is. Legyen áldás rajta. Ámen.