Vajjon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg!
Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.
ApCsel 4,19-20
A személyes bizonyságtétel. Megnéztük - jó sok igeismétlés után - az ApCsel 26-ot. Lépésről-lépésre: hogyan beszélt Pál apostol az Úr Jézussal való találkozásáról. Minden fontos szempontot megláttunk:
--Megszólította, tisztelettel a hallgatóit. Kifejezésre juttatta a szeretetét, s azt, hogy megtiszteltetés neki, hogy meghallgatják.
--Felmérte, hogy hallgatója türelmét - értékes idejét és figyelmét - veszi igénybe. Ennek megfelelően tartalommal töltötte meg ezt az időkeretet. Fontosnak tartotta, hogy amit mond, ne fárassza, hanem lekösse azt, aki hallgatja.
--Ez figyelmeztet bennünket arra, hogy mi is tiszteljük meg hallgatónk idejét, figyelmét, és becsüljük meg, hogy átadhatunk neki értékes tapasztalatokat, s egy olyan üzenetet, amiről az életünk tanúskodik. Az idejét úgy kell tekintenünk, mint megtiszteltetést, és meg kell becsüljük, s tartalommal kell megtöltsük - olyannal, ami nem fárasztja, hanem ami felkelti figyelmét, és érdeklődését.
--Pál apostol, amikor bizonyságot tehetett, nem "prédikált", nem "elméleteket mondott", nem "filozofált", és nem "eszmefuttatásokat tartott", hanem élő bizonyságtételt mondott - elmesélte, amit tapasztalt.
--Konkrét helyszíneket említett, konkrét időpontokat, meghatározott személyeket, tapasztalatokat. Minden elképzelhető volt, és ami ismert volt, ahhoz kapcsolta azt, amit elmondott. Még véletlenül sem lehetett úgy érezni, hogy "elméletet" mond, vagy "elvont szellemi dolgokat ecsetel".
--Nem használt vallásos kifejezéseket, amiket a hallgatók nem érthettek meg.
--Világos volt, konkrét, követhető, összefogott, és mindig valóságos dolgokat mondott el. Nem volt "elszellemiesített", nem volt "követhetetlen", nem volt "csapongó", és nem terhelte hallgatóját felesleges részletekkel.
--Amikor fiatalkoráról beszélt, annyit mondott, ami szükséges volt, hogy látni lehessen, mennyire valóságosan "hús-vér ember" volt, hol élt, kik tanúsíthatják, hogy milyen emberként élt.
--Amikor megtérése előtti lelkületéről, gondolkodásmódjáról és viselkedéséről beszélt, akkor kibontakozott előttünk egy elkötelezett, rámenős, céltudatos ember, akit a vallási meggyőződése irányított, és vett rá arra, hogy mindent befektessen Jézus Krisztus munkájának üldözésére. Ezt a hozzáállást részletesebben ecsetelte. Nagyon radikálisan bemutatta, mennyire nem volt szent előtte semmi, ha a vallásáról volt szó.
--Ez figyelmeztet bennünket is, hogy világosan és konkrétan beszéljünk arról, milyenek is voltunk, mielőtt az Úr Jézussal találkoztunk. Megragadhatóan. Néhány nagyon egyértelmű vonással tudjuk jellemezni életünket. A legjellemzőbbekkel, és azokkal, amik ebben a konkrét beszélgetésben szükségesek. Ehhez természetesen a Szentlélekre figyelünk, egész időszerűen, pontosan arra a beszélgetésre nézve.
--Pál apostol ezt követően elmondta, hogyan találkozott Jézus Krisztussal. Az Ő találkozása nagyon megrázó, nagyon közeli megjelenés volt. Amit elmondott, abban szerepe volt a helyszínnek, a szem- és fültanúknak (útitársainak), a látásnak, hallásnak, tapasztalásnak, sőt, a válasznak (hiszen beszélgetett az Úrral), és a döntésnek is. Ez a rész is, egészen konkrét volt a bizonyságtételében, olyan valóságos, olyan világos, hogy - bár különleges volt, és egyszeri, s megismételhetetlen - nem lehetett a "fantazmagóriák" világába, a "hallucinációk" közé sorolni. Aki hallgatta, megértette, hogy teljesen reális esemény volt, még, ha természetfeletti is.
--Nekünk is így kell elmondanunk, ami velünk történt. Bármennyire is különleges, és némelyek számára "hihetetlen" legyen is, de valóságos, hiszen mi személyesen átéltük, és részese volt neki a szemünk, a fülünk, a fizikai valóságunk is. Ennek kell kibontakoznia a hallgatónk előtt. Úgy kell beszéljünk, hogy aki azt hallja, el tudja képzelni, és reális legyen szemei előtt. Ehhez kellenek a részletek is, de csak olyan bőségben, ami még átfogható. A részletek teszik elgondolhatóvá, elképzelhetővé azt, amit elmesélünk. Csak arra kell vigyázni, hogy ne legyenek túlburjánzóvá, ne legyen túl sok belőlük. Tehát kellenek a konkrétumok, a részletek, a megfelelő mennyiségben - és kell, hogy megragadható legyen, amit elmondasz. Abban is, amit az Úr Jézussal való személyes találkozásodról mondasz el.
--Pál apostol megszólította a királyt. Nem csak a kezdésnél, de akkor is, amikor az Úr Jézussal való találkozását kezdte elmondani. Azután még egyszer megszólította, amikor a találkozásra adott válaszáról beszélt. Arról, hogy döntött az Úr Jézus mellett. Akarta, hogy amikor igazán hangsúlyos részletekről beszél, a király figyelme ott legyen.
--És még egyet nem szabad elfelejteni. Azt, hogy "belecsempészte" a bizonyságtételébe az Evangéliumot. Kezdettől fogva. Négyszer tér vissza rá, egyre világosabban, egyre gazdagabban. Úgy mondja el a személyes tapasztalatot, hogy közben újra és újra odafordítja a figyelmet az Úr Jézusra, aki Ő (a próféciákban megígért Messiás), és amit Ő tett (meghalt, és feltámadt, bűnbocsánatot hirdetett, és ad), és ami ennek a következménye (megtérés, kiszabadulás a gonosz hatalma alól, jövő Jézussal). Ez a négy részlet annyira radikális, hogy - jóllehet "nem prédikációs alkalom volt", hanem "kihallgatás", és ő is sokkalta inkább bizonyságot tett, mint "prédikált" volna - felért egy teljes evangélizációs üzenettel. És el lehetett gondolkodtatni a királyt, olyaddig, hogy a végén még a döntésre felhívás is megtörtént.
--Nem maradt el, hogy Pál apostol azt is bemutassa, hogyan változott meg az élete az Úr Jézussal való személyes találkozás után, és ennek kapcsán azután - amikor Festus félbeszakította az üzenetet - egy kedves fordulattal, és egy ismét megtörténő személyes megszólítással, döntés elé állítsa a királyt (s általa az egész hallgatóságot).
--Mi is beletesszük a döntésre felhívást a személyes bizonyságtételünkbe. Mert tudjuk, hogy az emberek pontosan így, a beszélgetés útján, az Úr Jézus elé kerülnek. Az Úr felhasznál bennünket, a mi szavainkat, és odahívja az embereket Magához. Amikor ez a hívás megtörténik, valójában az ember az Úr Jézus előtt mondja ki a döntését. Neki szól az igen és Őt érinti, személyesen, a nem is.
--Pál apostol egy ponton annyira személyesen szólítja meg Agrippát, mintha senki más nem lett volna ott. És Agrippa király veszi az adást, és ugyanígy, egészen személyesen válaszol Pál apostolnak. Humor, derű, mélység és őszinteség is van ebben a gyors párbeszédben.
--Ugyanígy, a mi beszélgetésünkben is. Eddigre már megnyerted a hallgatódat, bizalomra, és amikor odakerültök a döntésre felhívás idejére, akkor meg fogod látni, hogy amit mondtál, eddig, mélyen érintette, és most, a szíve legmélyét érinti meg a döntés lehetősége Jézus Krisztus mellett.
--Pál apostol története itt az ApCsel 26-ban félbeszakadt, nem tudott döntésre felhívást tenni, egészen az imádságig... De te meg tudod tenni. És, ha imádkozol a fiatalember (vagy hölgy) életéért, ez méltó lezárása a bizonyságtételnek. Vagy imádkozol vele együtt... ez még csodálatosabb. Egy biztos, hogy az Úr Jézus akarja használni kedves életedet, és fogja is használni a bizonyságtételedet.
--Ezért bölcs szelektálni, felkészülni, összeszedni a mondanivalódat. Sőt: bölcs leírni is. És én most, itt, ezen a bibliaiskolán azt kértem tőled, ebben a leckében, hogy írd le nekem egy-két A/4-es oldalban, a történetedet. A megtérésed történetét. Ügyelve arra, hogy ne maradjanak benne a nem hívők számára érthetetlen kifejezések. Írd le, küldd el, messengeren, s a következő bibliaiskolán olvassuk is fel, s én, mint "képzeletbeli nem hívő" meg fogom vizsgálni, mi az, ami nem lenne érthető a számomra... megerősítem majd azt is, ami viszont nagyon életszerű, konkrét, elképzelhető és vonzó. Jó?
Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:
Mk 5,19
1 Ján 1,3
Ján 12,42-43
Róma 1,15-16
2 Kor 5,9-15
1 Kor 13,4-7
Ján 13,34-35
Mt 5,16
2 Kor 3,1-3
1 Pét 3,15
1 Kor 2,4-5
Ján 9,25
ApCsel 26,1-29
1 Kor 15,3-4
Ef 6,17
Zsid 4,12
A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.
.png)
