260727_Acs 13 - Apcsel.Bibliaiskola - János Márk döntése, a döntések következményei, s különleges lehetőség a Pisidiai Antiochiában.
.
Itt vannak a jegyzeteim:
Apcs 13:13 Elhajózva pedig Páfusból Pál és kísérői, Pergába, Pámfiliának városába mentek. János azonban elválva tőlük, visszatért Jeruzsálembe.
1./ „ELVÁLVA TŐLÜK, VISSZATÉRT...” – Egy-egy lépésnek hosszú távú következményei vannak.
--Ezt meg fogjuk látni az Acs 15,39-ben, ahol pontosan erre a lépésre hivatkozva Pál apostol azt képviselte, hogy ne vigyenek magukkal a misszióba olyat, akiben nem lehet megbízni – aki nem rendeli alá a döntéseit a misszió célkitűzéseinek és a vele együtt részt vevő testvéreknek, velük egyeztetve...
--S mivel Barnabással nem tudtak egységre jutni e tekintetben, kettévált (!) a csapat, s Pál Sílással ment tovább, Barnabás pedig János Márkot vette maga mellé s visszamentek Ciprusra...
--Egészen a Kol 4,10-ig, ahol látjuk, hogy a korábbi konfliktus már el van rendezve, Pál apostol világossá teszi, hogy János Márk szolgálata áldott és javára van mindenkinek.
--LÉTREJÖTT egy időszak, amiben Barnabás és Pál nem tudtak együtt munkálkodni (sőt, nem látjuk, hogy később valamikor tudtak-e), s amiben János Márk kiesett Pál apostol szolgálatából. Ez egy lépés – egy eljárási mód, egy lelkület vagy el nem rendezett kapcsolat – folytán jött létre, ami hosszú távra kihatott. A mennyei bölcsesség, az ÉRETTSÉG Isten országában azt jelenti, hogy az ember FELMÉRI azt, mi mivel jár az életében és mások életében.
2./ Az ember nem méri fel feltétlenül a lépései következményeit.
--Néha úgy tűnik, ennek „jogossága” volt, vagy ezt „nem lehetett másként tenni”, bár máskor csupán „kényelmi”, vagy egyéb (pl. mások elvárásából, vagy pillanatnyi érzésből, hangulatból származó) oka volt.
--Néha az ördög bejátszik – ld. az előző nagy témánál (mármint annál, hogy az ellenség milyen szerepet játszik abban, hogy az ember ne tudja betölteni küldetését, vagy az, amire odaadta magát az Úrnak, s amit az Úr akar általa elvégezni, NE teljesüljön be) – pl. azzal, hogy „nem fogod bírni”, vagy „már ELÉG volt a nélkülözésekből, visszautasításokból, vagy, hogy ’annyian bolondnak néztek’ téged”... most már „itt az ideje ’váltani’, senki sem várhatja el tőled, hogy ’ennyit szenvedj’ Jézusért”.
--Van, hogy valaki „bemagyarázza”, hogy ez „nem Istentől való”, (s ez szintén simán lehet az ördögtől), hol az „áldás” erről a munkáról, vagy azt mondja – amit amúgy ma olyan sokan visszhangoznak – hogy „gondolj magadra is”...
--Minden esetre, akármilyen indítékból, itt egy DÖNTÉS született, és a JÖVŐRE nézve a döntéseknek általában van következményük.
3./ János Márk elvált tőlük, (ott hagyta őket a misszió kellős közepén) és visszatért Jeruzsálembe.
--Megértjük őt, pl. ha valami fontos szerepet akartak neki adni egy következő vállalkozásban, s ezért ment vissza, vagy valami vagyoni perben kellett tanúskodnia. Megértjük... megértjük, bár valószínűleg te nem tettél volna így, amikor SZÁMÍTANAK rád, és szükség is van rád. Megértjük azokat is, akik „kimentésüket kérték”, mert éppen megnősültek... sőt, azokat is, akik öt iga ökröt vagy szántóföldet vettek, és garanciális szempontból fontos volt a kipróbálásuk illetve a megtekintés.
--De, mit számít a mi megértésünk, ha közben LEMARADTAK életük nagy lehetőségéről, „a nagy vendégségről” (Lk 14), s helyüket MÁSOK töltötték be. (Én nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni... s kérem az Urat, őrizzen meg attól, hogy rosszul döntsek.)
--Úgy, arra gondolok, hogy amikor Dávid erős vitézeiről van szó, ott van köztük Eleázár, Dodónak fia, aki átélte a kigúnyoltatást és azt, hogy az egész hadsereg eliszkolt mögüle, de ő úgy harcolt, hogy keze a kardhoz ragadt... és az Úr nagy szabadulást szerzett azon a napon, s amikor a sereg visszatért, már csak zsákmányolni valót talált, a filiszteusok le voltak győzve, vagy elmenekültek. Avagy, Samma, a Harárból való Agénak fia, aki – mikor észrevette, hogy mindenki ott hagyta, és egyedül maradt katonák nélkül – megállt egy lencseföld közepén, és egymaga megvédte azt az ellenségtől. Az Úr itt is nagy szabadulást szerzett... ezek a hűség példái. (2Sám 23,9-12.) Amikor az ember NEM azt nézi, hogy neki „mibe kerül”, hanem a felelősséget érzi át, és megérti, hogy az ő lépése, kitartása, állhatatossága tudja most átlendíteni a hadsereget a vesztes helyzeten, s az Úr nagy szabadítást tud szerezni általa. Megteszi, ami rajta áll... Ez MÁS, mint amit itt olvasunk János Márkról...
4./ Megértjük János Márkot, de a következmények akkor is ott vannak.
--Lehet, hogy más szerepe is lett volna neki a misszióban, s erről lemaradt.
--„AZ” MÁR soha nem fog megvalósulni az életében, ami megvalósulhatott volna... őrizzen meg ettől téged az Úr Jézus (és engem is – nagyon is).
Apcs 13:14 Ők pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [városába], és bemenve szombatnapon a zsinagógába; leültek.
1./ Itt nem látjuk a vezetést, hogyan jutottak erre a területre – de ettől még lehetett vezetés.
--Sőt, biztos, hogy volt is.
--Akarták végezni az Úr munkáját – az Úr is akarta, hogy végezzék azt, biztos, hogy mellettük állt ebben a helyzetben is.
2./ De amikor megérkeztek, odamentek, ahol „általában kezdték” a missziót – a zsinagógába.
--Itt gyűltek össze a zsidó emberek.
--Itt voltak jelent a prozeliták – a pogányokból lett zsidó emberek.
--Ide gyűltek az istenfélő pogány hátterű emberek, akik érdeklődők voltak, nyitottak, akarták hallani az üzenetet és nagyon fogékonyak voltak az örömhírre. Kellett nekik az elfogadás, a kegyelem, a biztonság, a továbblépés lehetősége. Óriási volt számukra, hogy NEM vallással találkoznak, amikor az Evangéliumot hallják, hanem az Élő Jézus hívja meg őket a Vele – és az Örökkévaló Istennel – való közösségre.
3./ „Leültek”.
--Vártak. Készen voltak meghallgatni, részt venni abban, ami ott történik, „várva a sorukra”, amikor az Úr nyit előttük kaput.
--A zsinagógában a messzebbről érkezettek általában kaptak lehetőséget a megszólalásra. Pál apostol tanító volt, rabbi, akit megtiszteltek azzal, hogy megszólalhatott, magyarázhatta az Írásokat, és ők is megtiszteltetésnek tekintették, hogy hallgathatták az ilyeneket.
--De nem „törtek előre”, nem „irányítottak”, hanem, ahogy megérkeztek, BEILLESZKEDTEK... nekünk is jó ezt látni. Itt nincs „arrogancia”, elvárás, „ki, ha én nem” megközelítés és versengés. Az ő részük az ALÁZAT és KÉSZSÉG volt, és Isten volt, aki teret adott nekik, aki előrevitte őket.
--Ha ezt teszed, veled is ez fog történni, általában. Ha pedig másként van, az Úr megmutatja, mi a teendőd.
Apcs 13:15 És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldtek a zsinagóga elöljárói őhozzájuk, mondva: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intő beszédetek (logosz) a néphez, szóljatok.
1./ Felolvasták az Igét.
--Ez rendszeresen megtörtént. A zsinagóga EZÉRT is volt, többek között.
--Ezt mindenki, aki már nagykorú fiú volt, megtehette – mármint a felolvasást.
--De a magyarázat fontos volt, és ezért mindenki örült, ha olyan került oda, akinek értékes magyarázata, megbízható személye, vagy műveltsége volt.
--Emlékszel, az Úr Jézusnak is odaadták az Igét, fel is olvasta és magyarázta is. „Ma teljesedtek be ezek a szavak, a ti láttotokra...” (Lk 4-ben, Ézsaiás 61 szavai. „Az Úrnak Lelke van én rajtam...”)
A bár micva (fiúknak) és a bát micva (lányoknak) a zsidó vallási nagykorúság elérését ünneplő szertartás. A 13. életévüket betöltött fiatalok hivatalosan is teljes jogú, felelősségteljes tagjai lesznek a vallási közösségnek. Ebből az alkalomból a fiúkat felhívják a Tórához, hogy felolvassák a heti szakaszt, amit hagyományosan családi ünnepség, lakoma követ.
• Jelentése: A bár micva héber kifejezés, jelentése „a parancsolat fia”, ami arra utal, hogy a fiatal innentől kezdve saját döntéseiért és a vallási törvények betartásáért is felelősséggel tartozik. [1, 2]
• Korhatár: A fiúk a 13., a lányok pedig a 12. születésnapjuk után ünneplik meg. [1, 2]
• A szertartás: A zsinagógai istentiszteleten az ünnepelt először vesz részt aktívan felnőttként: felköti a tfilint (imaszíjak), és Tórából vagy a próféták könyvéből (háftárá) olvas. [1, 2, 3]
• A buli: A vallási rítust szűkebb vagy tágabb családi, baráti körben tartott, zenés, táncos ünnepség követi, ahol gyakran adnak ajándékokat az ifjúnak. [1, 2]
A felkészülés általában több hónapon át tart, amely során a gyerekek elsajátítják a zsidó hagyományok, a liturgia és a Tóra alapjait
2./ Elküldtek az apostolokhoz, van-e üzenetük?
--Megvárták (udvariasan) a felolvasást.
--Figyeltek az Úrra, mi lesz.
--Megkapták a felkérést.
--Elfogadták, és ezen az alapon indulhatott az igehirdetés.
--Az üzenet nem biztos, hogy könnyen befogadható lesz, de AMI RAJTUK MÚLT, megtették, hogy befogadható legyen, legalább a közeg, az eljárási mód, a tisztelet és az alkalmazkodás miatt. (Az arrogancia, elvárólagosság már élből elutasítást válthatott volna ki némelyekből... persze mások meg pont emiatt indulnának rá, hiszen az erőszak „magabiztosságot sugall” s az emberek egy része KERESI azt, ahol „biztonságban lehet”, s követi az ilyen erőszakos embereket... ld. a politika akár napjainkban is... De az apostolok NEM keresték ezt a manipulatív megközelítést és NEM akartak „ilyesfajta követőket”.)
NO, FIGYELJÜK MEG AZ IGEHIRDETÉST...
--Annak „elemeit”, részeit, miből áll össze, és a módját, mi mihez kapcsolódik – és vajon miért – s azt, hogy mire fut ki a végén.
--Van-e középpontja, van-e elmaradhatatlan része. Ezt akkor látjuk meg, ha összevetjük a többi, az Apcselben rögzített igehirdetéssel, vagy részlettel – pl.: Acs 2 – pünkösdkor. Acs 3 – Ékes kapuban történő gyógyítás után. Acs 4 pici részlete – a Főtanács előtt. Acs 7 – István igehirdetése (ez a leghosszabb leírt igehirdetés az Apcselben), Acs 10 – Péter igehirdetése Cornelius századosnál. Eddig ezeket láttuk. S lesz még – itt, az Acs 13-ban, Pál apostol igehirdetése a Pisidiai Antiochiában, majd pedig az Acs 17-ben, Athénben, s ezt követően már Pál elfogása kapcsán, Jeruzsálemben a Templom környezetében, amikor megengedték, hogy szóljon (Acs 22.). Utána még az Acs 26-ban látjuk Pál személyes bizonyságtételét, ami összekapcsolódott igei üzenettel.
Apcs 13:16 Pál azért felkelvén és kezével intve, mondta: Izraelnek férfiai, és ti, akik félitek az Istent (az istenfélő pogány hátterűek), halljátok meg.
1./ VAN megszólítás.
--Ez a megtiszteléshez tartozik.
--Ez a figyelem odaszólítása.
--Ez a kör megérintése, KIK azok, akikhez az üzenet szólni fog.
2./ Izráelt és a pogányságot is megszólítja.
--Az Evangélium mindenkié.
--A lehetőséget MINDENKINEK meg kell adni.
--Az Úr Jézus elment a samáriaiakhoz is. (Nem engedett tüzet kérni rájuk – köztük is evangélizált: Lk 9 vége és Jn 4.) Elment a római századoshoz is... igaz, elé küldött, hogy nem szükséges bemenni hozzá, elég a szó is. Az Úr Jézus csodálkozott a HITEN, amit még Izráelben sem talált.
--A Szentlélek ígéretében ott volt a szétáradás egész a föld végső határáig. (Acs 1,8. Benne a pogányokkal.)
--S most ennek lépéseit látjuk. Az Acs 8-ban is, ahol radikálisan direktben a samáriaiakhoz jutott el az Ige és rájuk szállt le a Szentlélek, és az Acs 10-ben is, ahol kifejezetten pogány körre, Cornelius százados ismerősi körére szállt le ugyanúgy. Az Acs 13-ban az Úr kifejezetten „pogány-misszióra” hívja el Barnabást és Pált, bár először mindig a zsinagógát keresik fel az üzenettel. De a vége az lesz, hogy „pogány-gyülekezetek” születnek meg...
Apcs 13:17 Ennek a népnek, Izraelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Egyiptomnak földében jövevények voltak, és onnét kihozta őket hatalmas karja által. (A kiválasztás – kegyelem. A fölemelés: kegyelem. A kiszabadítás: kegyelem. A hatalmas kar – kegyelem. Csupa olyan dologgal kezdi, amiért NEM tehettek semmit. Az Úr adta, tette, végezte el.)
Apcs 13:18 És közel negyven esztendő(nek idejé)ig tűrte az ő erkölcsüket a pusztában. (Egy lépéssel a bűnről is beszél. Ugyanebben az összefüggésben. Isten hosszútűrő – valójában most is ezt teszi. Akkor 40 éven át – most sokkal több idő óta.)
Apcs 13:19 És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földjét sorsvetés által elosztotta nekik. (Ez megint kegyelem, kivételezés, ajándékozás, ami Isten jóságáról beszél nekik.)
Apcs 13:20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott bírákat mind Sámuel prófétáig. (Itt, megint tudjuk, kimondatlanul is, hogy az Úr AKKOR adott bírákat, amikor a nép Hozzá fordult – amúgy pedig járták a maguk útját, s találkoztak cselekedeteik következményeivel. De az Úr – megint csak – türelmes volt, KEGYELMET gyakorolt, és újra meg újra adta a szabadítást és a bírát, akin keresztül elvégezte szabadító munkáját.)
Apcs 13:21 Annak utána pedig királyt kértek maguknak, és adta nekik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségéből való férfiút negyven esztendeig. (Ha belegondolok, ez megint kegyelem Tőle, hiszen megmondta, hogy NEM Tőle való ez a „királyosdi”. De megtette, kegyelemből, lehetőséget adva nekik, jóllehet a következményekkel majd nekik kell találkozniuk.)
Apcs 13:22 És mikor őt elvetette, támasztá nekik Dávidot királyul. Akiről bizonyságot is tett és mondta: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, aki minden akaratomat véghez viszi. (Milyen izgalmas – a királyok sorában sem fogunk tovább menni, de ha már szó van a királyokról, meg lehet látni, hogy a bűn miatt elvet embereket... és kell, hogy TALÁLJON szíve szerint való embereket. Dávidról ezt mondja az Ige – s miből látszik meg ez? Abból, ahogy Isten tervéhez, lényéhez, akaratához hozzááll.
Apcs 13:23 Ennek magjából támasztott Isten, ígérete szerint, Izraelnek szabadítót, Jézust. (Milyen izgalmas – úgy érezzük, MOST jutottunk el az igehirdetés CÉLJÁHOZ, vagy inkább központi magjához. A SZABADÍTÓ lesz az üzenet „közepe”. Itt VÁLTOTTUNK, és kezdtük el hallani a Róla szóló szót.)
Apcs 13:24 Minekutána előbb János az Ő eljövetele előtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izrael egész népének. (Itt most egy olyan TÉNYRŐL beszél az apostol, amit valószínűleg ezen a területen is hallottak. János a pusztában az eljövendő Messiásról prédikált. S magas szintű erkölcsi – tisztasági – követelményt támasztott, megtérést hirdetett, hogy az emberek „méltó képpen várják” a Messiást. Ennek a HÍRE valószínűleg minden zsidó lakta területre eljutott, ld. Acs 19 – az Efézusban élő tantíványok „csak a János keresztségéről hallottak. De ARRÓL tudtak. Vagyis ennek ténye bejárta az egész Közel-Keletet, sőt, talán Európa zsinagógáit is. EZÉRT hivatkozik Pál apostol erre a TÉNYRE.)
Apcs 13:25 És mikor be akarta végezni János az ő tisztjét, mondta: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok [az], hanem íme én utánam jön, Akinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját. (Itt már a Messiás bemutatása következik – János szájával: a./ őutána jött, b./ magasabb méltóságú, „emberfeletti”. János már ELŐRE tiszteli Őt, és ez MINTÁT jelent Izráel egész népének. ERRŐL a Messiásról fog beszélni Pál apostol, s itt már előre bemutatta Őt, János szája által.)
Apcs 13:26 Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez üdvösségnek beszéde nektek küldetett. (Az „üdvösség beszéde” – az Igehirdetés, az Ige beteljesedéséről szóló üzenet, s ebben MÁR JÁNOS üzenete is benne van... NEKTEK küldetett. Ezt mindenki érezhette egészen személyesnek, hiszen RÓLUK szólt... és nekik fog mindjárt szólni. Ez az igehirdetés FONTOS része – a személyesség, a személyek bevonása. Ez már ELŐKÉSZÍTI a következő lépéseket – el egészen a Messiás kereszthaláláig, amit mindannyiukért töltött be, s feltámadásáig, ami hívja őket, és mindenki saját maga fogja meghozni döntését. Személyesség és felelősség, ez lesz az Evangélium egyik jellemzője.)
Apcs 13:27 Mert akik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei (vezetői – a vezetői felelősség miatt van itt), mivelhogy Őt fel nem ismerték, a prófétáknak szavait is, amelyeket minden szombaton felolvasnak (az Igét), ítéletükkel betöltötték. (Itt egy szörnyű tényt tesz eléjük: azok, akik olvasták, és megismerhették az Igét az Ószövetségből – NEM ismerték meg, mintha vakok lettek volna, és azt, amiről az Ige beszélt, betöltötték. Nem azért, mert „be akarták tölteni”, hanem éppen azért, amiért ellene dolgoztak Isten akaratának, betöltötték azt... ez ítélet volt felettük, de közben áldás, megbékéltetés fakadt belőle és rájuk is ez áradhatott ki, ha megtérnek.)
Apcs 13:28 És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérték Pilátustól, hogy ölettessék meg. (Ez volt az ítélet, amit az Igéből megismerhettek volna. Az Úr Jézus lett Isten Báránya, és pont, akik olvashattak volna erről előre – pl. az Ézs 53-ban – ténylegesen halálra adták Őt. Ez történt Jeruzsálemben, ez történt a Főtanács határozatából, ez történt a Húsvét ünnepén – ez egy TÉNY, egy történelmi tény, ami elől az itteni, antiochiai emberek sem tudnak elrejtőzni. MEGTÖRTÉNT, és az igehirdetésben ennek hangsúlyos része van, hiszen ez a MEGVÁLTÁS kulcsfontosságú alapja, TÉNYE, amiből minden más fakad.)
Apcs 13:29 És mikor mindazokat elvégezték, amik Őfelőle megírattak, a fáról levéve sírba helyezték. (Ez megint az Evangélium kulcsfontosságú része – ld. 1Kor 15,1-4. „Eszetekbe juttatom az Evangéliumot...” A sírbatétel, a temetés is része. De miért? a./ Mert ez IGAZOLTA a kereszthalál valóságos voltát – nem lehetett azt mondani, „valójában nem is halt meg”... a kivégző katonák mindegyike hivatalból tudta, ki a halott, és kit lehet ténylegesen „kivégzettnek” tekinteni. A felelősségük addig tartott, míg az illető meg nem halt. Ha meghalt, a katonák is „felszabadultak”, s már csak a holttestet kellett őrizniük, míg az „elkaparás”, vagy az állatoknak való kiszolgáltatás megtörtént... mert ez utóbbi is része volt a megszégyenítő kereszthalálnak. Jézussal kivétel történt – Arimathiai József „nagy bátran” bement Pilátus elé és kikérte az Ő testét. És meg is kapta. Szóval, ez volt az első jelentősége – a HALÁL TÉNYE. b./ A második, hogy CSAK KEGYELEMBŐL kaphatott új életet. Az az előző kegyelem, amiről Izráel népének történelmében újra és újra olvasunk, most itt, egészen különleges módon jelenik meg. Amit ember soha nem tud megtenni – Isten megtette, és kegyelemből letörte a halál bilincseit.)
Apcs 13:30 De az Isten feltámasztotta Őt halottaiból:
Apcs 13:31 És Ő megjelent több napon át azoknak, akik együtt jöttek fel Ővele Galileából Jeruzsálembe, akik Neki bizonyságai a nép előtt. (Itt van a feltámadás TÉNYE. Egyfelől, „megtörtént”, másfelől bizonyságai lettek, TANÚI, akik látták Őt, és együtt ettek Ővele a halálból való feltámadása után.)
Apcs 13:32 És mi hirdetjük nektek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nekünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: (Megint itt a SZEMÉLYESSÉG, „nektek” és itt az ÍGÉRET, amire egész Izráel várt, és MOST betelt... a feltámadás által. Az atyáké volt az ígéret, és ők várták is, de Isten most alakította így a természetfeletti útján, hogy a JELEN generáció nyerte meg. De ennek a MOSTANI generációnak ITT az ígéret és annak beteljesedése... amúgy, ezt meg is kell majd ragadni.)
Apcs 13:33 Mint a második Zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.
Apcs 13:34 Hogy pedig feltámasztotta Őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Nektek adom a Dávid biztos szent [javait].
Apcs 13:35 Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. (Két Igét kell megérteniük, és az Ige által kinyílik a feltámadás ténye még inkább ahogy összekapcsolódik Isten Igéjével.)
Apcs 13:36 Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyezték az ő atyáihoz, és rothadást látott.
Apcs 13:37 De Akit Isten feltámasztott, Az nem látott rothadást. (Itt most egy kis logika kap szerepet, hiszen az Ige magyarázatához hozzátartozik a hétköznapi értelem, a világos TÉNYEK megértetése is. S ez alá fogja támasztani a megváltás tényeit.)
Apcs 13:38 Azért legyen nektek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy Ez által hirdettetik nektek a bűnöknek bocsánata. (Ismét egy nagy fokú személyesség következik: MEGSZÓLÍTJA őket ismételten. S az Evangélium lelke, a szíve, a közepe hangzik el: VAN bűnbocsánat, és ez a bűnbocsánat Jézus Krisztus által jött el. A kereszthalál által. S ezt – AKARJA, hogy – VEGYÉK tudomásul. LERÖGZÍTI a tényt itt is: a feltámadás és a bűnök bocsánata összetartozik. Valójában: kegyelemből van mindkettő.)
Apcs 13:39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, Ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (A FELTÉTELT is láthatjuk: HIT által nyeri el mindenki a bűnbocsánatot. Hit nélkül nem lehet majd „megfelelni” Istennek. Mózes törvényéből NEM lehet igazságot nyerni. Nem azért, mert nem jó (Róma 7), hanem egészen egyszerűen, mert az igazság a KEGYELEM által lép be az életünkbe. Amit elfogadunk, kérünk, várunk – a HIT által.)
Apcs 13:40 Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essen, amit a próféták megmondottak:
Apcs 13:41 Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én [oly] dolgot cselekszem a ti időtökben, [oly] dolgot, amelyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná nektek. (Hát, megláthattuk, hogy a „keménykedés” rossz gyümölcsöt hoz. Elfogadni kell – vagy magányosak maradnak az emberek: Isten nélkül. Aki Őhozzá akar tartozni – a prófétai szó ezt mondja – annak NEM szabad megvetőnek lennie. Csodálkoznak majd Isten bölcsességén, de valójában OTT ÁLL előttük... s amit az apostolok elmondtak, nagyon világosan szembesülnek vele. Ne vessék el Őt...)
Ez valójában, ahogy én megértettem a döntésre felhí
Apcs 13:42 Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nekik ezen beszédeket.
Az, hogy megbecsüli valaki az Igét, megérti, és vágyja, máris AJÁNDÉK.
Az, hogy KÉRI, hogy még hirdessék neki – kiváltság. Felhívás számunkra.
Apcs 13:43 Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; akik szólván hozzájuk, biztaták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
Az éheseket meg kell becsülni.
Az éhesek az Úr ajándékai – Mt 5,6.
Amit az ember már megértett, abban MEGMARADNI kell.
Az Úr adja az ilyen helyzeteket – ajándék, hogy VANNAK, akik „többre vágynak”.
Apcs 13:44 A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten igéjének hallgatására,
Az Ige vonzotta őket
Meglátogatás
Különleges alkalom, időszak
Ha nincs ilyen, akkor is tesszük.
A Szentlélek vonta őket.
Apcs 13:45 Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
Az irigység gonosz. Rossz tanácsokat ad.
Mennyi, de mennyi egyháztörténeti korszakváltásban jelent ez meg. A féltékenység, irigység, összehasonlítás, vádakkal összekapcsolódva, megállíthatatlanul gonosz munka. Hogyan tudsz ez ellen védekezni? „Ki állhatna meg az irigység előtt?”.
Anyagilag is gonosz tanácsokat ad – vádaskodást, gyanakvás keltést, mindent, ami ahhoz vezet, hogy semmivé tegye a másikat.
Mint Elimás.
„Te vagy annak a tanítványa...” Jn 9 – és kirekesztették őt.
Apcs 13:46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először nektek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, íme a pogányokhoz fordulunk.
Apcs 13:47 Mert így parancsolta nekünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.