Új szereplő, új élethelyzet, a találkozás megszervezése... :)
Most meglátjuk, amit Saulus még nem tudott, hogyan lesz, amit az Úr Jézus tudott előre, amiről még az Ő küldöttje – munkatársa – sem tudott, sőt, amire őt meg kellett még nyernie az Úr Jézusnak. :)
A találkozás... :)
Apcs 9:10 Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, névszerint Ananiás (Hananiasz – Chananjáhu – héber eredetű tulajdonnév: az Úr kedvezett, könyörült, nagylelkűen adott), és mondta annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig mondta: Ímhol vagyok Uram!
1./ „Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban” – Az Úr ISMERTE tanítványát.
Jól ismeri azokat, akikkel együtt tud munkálkodni, akik hallgatnak Rá, akik figyelnek Rá, akik készek Neki engedni. :)
Ma is ismeri – téged is ismer.
És számon tartja őket. (Téged is.)
Mert (mindig) VANNAK tervei... s ehhez KELLENEK azok, akikre tud „támaszkodni”.
Jn 15,14-16 – NE gondold, hogy Isten „csak kalapácsokat” használ, éppen úgy, ahogy épp akarja... NEM. Ő keresi azokat, akik Ővele BARÁTSÁGBAN tudnak lenni, akik akarják Őt, és akarnak hallgatni Rá. Akik meg akarják ismerni Őt, és készek arra, hogy Vele együtt munkálkodjanak.
Őket az Úr formálja, „csiszolja”, egyre inkább alkalmassá teszi, hogy „precíziós műszerek” legyenek az Ő kezében. Szóval, van mit fejlődnünk... s ez az Úr akarata. A barátság, hogy Ő megmondhassa, mi a terv, megismerjük az Ő gondolatait, és ennek megfelelően döntsünk, szóljunk, cselekedjünk. :)
Apcs 9:10 Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, névszerint Ananiás (Hananiasz – Chananjáhu – héber eredetű tulajdonnév: az Úr kedvezett, könyörült, nagylelkűen adott), és mondta annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig mondta: Ímhol vagyok Uram!
2./ „Ímhol vagyok, Uram!” – ez a megfelelő válasz.
--Saulus is kimondta: „Mit akarsz, hogy cselekedjek, Uram?”
--Sámuel is: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!”
--Ézsaiás is: „Itt vagyok én, küldj el engem!”
--Jákób is, amikor Lábán mellett kifosztott, kiszolgáltatott helyzetében CSAK az Úr tud neki segíteni, Akit igazából még nem ismer, de kezd felismerni – amikor álmában néven szólítja az Úr, ez volt a válasza: „Imhol vagyok!” (1Sám 31,11.) :)
Ez a KÉSZSÉG szava.
--Mária is ezt mondta a csoda előtt: „Íme az Úr szolgálóleánya – legyen nekem a Te beszéded szerint!”
--Elízeus először azt mondta: „Hadd menjek el előbb...” – és az Úr szava ez volt: „Mondtam neked valamit?” Vagyis: az elhívás és a készség kart-karba öltve dolgoznak együtt. LÉGY RAJTA, hogy időben engedj, és hogy meglehessen, amit Ő gondol. IDŐBEN... :)
--A gazdag ifjú nem tette meg ezt – de Vald Péter, kereskedő, nagy vagyonnal rendelkező módos ember az akkori Franciaországban, amikor hallotta ezt a történetet, a 12.században, eldöntötte, hogy amit ez a fiatalember KIHAGYOTT, azt ő NEM fogja kihagyni, abban ő engedni akar az Úr Jézusnak. Isten csodálatos ébredése indult el a középkorban általa... a valdens ébredés.
3./ Ez a tanítványi hozzáállás... :)
Pontosabban: maga a tanítvány ETTŐL lesz tanítvány, hogy Jézus az ELSŐ, és Neki ad mindent, egész életét, mindenét, maximálisan, és Őtőle teszi függővé magát.
Így követi Őt, és engedelmeskedik Neki, így tölti be küldetését és így éli egész életét – kicsiben és nagyban.
a./ Mk 8,34-38. Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát (1), vegye fel az ő keresztjét (2) és kövessen engem (3). Mert aki meg akarja tartani az ő életét – elveszíti azt. És aki elveszíti az ő életét énérettem és az Evangéliumért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall. Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, amikor eljön az Ő Atyja dicsőségében és a szent angyalokkal.
--A tanítvány: követő.
--A tanítvány: nem őriz meg magában olyan dolgokat, amik elválasztanák az Úr Jézustól. Ezektől elfordul. Ezeket ellenségnek tekinti önmagában. Ezeket „megtagadja” – vagyis a halálba adja (ezt jelenti, hogy felveszi a maga keresztjét – amin „meghal”).
--A tanítvány kész vállalni azokat az utakat, megmozdításokat, cselekvéseket, „akciókat”, vagyis „missziót”, amire az Ura hívja, amibe kiküldi, amikben Őt képviseli. Még, ha megvetik is érte az emberek.
--A tanítvány KÉPVISELI az Urát, hirdeti Őt, az Ő beszédeit – életével (megtagadja magát, felveszi a keresztet, követi Őt), és szavaival. Pontosan OTT, ahol él, és ahová az Ura küldi őt. (Ha erő kell hozzá, kér. Szüksége van a megerősítésre, szüksége van az ÉLETRE, ami át- meg átjárja. Szüksége van rá, mert ettől tudja – szenvedéllyel – tenni azt, amire az Ura elhívta. Így tudja „meghaladni önmagát”, hogy az Ura élete van őbenne.)
b./ Róma 10,7-9. Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának. Mert, ha élünk, az Úrnak élünk – ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Mert azért halt meg, támadott fel és elevenedett meg a Krisztus, hogy mind élőkön, mind holtakon, uralkodjon. :)
--Tehát, a tanítványi élet egy alárendelt, és alárendelődni kész élet.
--Olyan élet, ami FELISMERI a saját helyét, és ELISMERI az Urat, Urának, személyesen is.
--Olyan élet, ami ilyen módon „kezelhető” és „küldhető” élet. Amivel LEHET együtt dolgozni. Együttmunkálkodásra kész és képes élet.
--És ezt NEM mi találjuk ki, hanem erről az Úr Jézus beszél, ezt az Ige mondja.
c./ Jn 15,5.8. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt. Mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek...
Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek és legyetek nekem tanítványaim. :)
--A tanítvány gyümölcsöt terem. Amennyit csak bír... mert ez „szenvedélye”, mert AKARJA, (vágyja), hogy az Ura megdicsőüljön.
--Tudja, hogy ez CSAK úgy mehet végbe, hogy szoros összeköttetésben van az Urával, a Megváltóval, mint szőlőtővel a szőlővessző, és ezen rajta is van. Ápolja a kapcsolatot az Úr Jézussal, mert ebből fakad az ÉLETE.
4./ Ez a világ, amiben élünk, teli van:
a./ Instant megoldásokkal – amik felszínesek, amik arra tanítanak, hogy „gyorsan meg lehet oldani” valamit, vagy „gyorsan túl lehet lenni rajta”. De a tanítványi élet, egy összefüggő élet, egy növekedő élet, egy gyümölcstermő élet – NEM „instant” jellegű, hanem SZERVESEN együtt létező élet.
--Kávé, leves, egy perc alatt... de Jézussal nem lehet „túl leszünk rajta” jelleggel járni.
--Őt megismerni, Vele közösségben lenni, sőt, NÖVEKEDNI Ővele, Őbenne, gyümölcsöt teremni, ez NEM ilyen „instant” életet jelent, hanem egy egész életre szóló elkötelezést, hűségi és napról-napra „Vele élő” kapcsolatot.
--Ezt az emberek nem gondolják át, vagyis, sokan inkább kerülik ezt a gondolatot.
b./ Könnyítésekkel, hogy „kedvezzünk magunknak”, járjunk a „széles”, vagy a „közép-keskeny” úton... de az Úr Jézus azt mondja, hogy: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. 14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt 7,13-14.)
--Ő kifejezetten a „keskeny”, a nehezebben választható utat adja elénk. Amit kevesen választanak, kevesen „találnak rá”.
--Az Isten országa MÁS mint amit ez a világ üdvözöl, választana magának, és kívánatosnak tartana. (Pedig az emberek a szívük mélyén MÉGIS ezt vágyják.)
c./ A kereszténységbe is bekerül ez a gondolkodásmód. Ezért alakul ki a „padban ülő keresztények” látásmódja, a „vasárnapiaké”, akik amellett, hogy „keresztények”, még „élik a maguk életét”, mintegy elválasztva Istentől, mintegy függetlenítve magukat Tőle.
--A Jn 15,5. és 8. arról beszél, hogy NEM választhatod el magad Tőle. Szoros összefüggésben éled Vele az életedet.
--Ez azt jelenti, hogy Őrajta, Őmellette méred le a cselekedeteidet, a gondolkodásodat – mit mond Ő, mit mond az Ő Igéje, mit szeretne Ő, MILYEN Ő, és EHHEZ igazítod az életedet. Ez a tanítványi élet, a tanítványi szív.
--És ez nem egy évre szól, nem egy időszakra (mondjuk, míg meg nem kapod a társadat, vagy meg nem gazdagodsz, vagy be nem fejezed az egyetemedet), hanem hosszú távra, egy egész ÉLETRE szóló kapcsolat.
--Mintha házasságot kötnél bibliai értelemben, elkötelezetten, hűségi kapcsolatra, Vele mélységes közösségre, amiből NEM vonod ki magadat, nem vonod vissza magadat, hanem Vele KÖZÖSSÉGBEN maradsz. „Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van, közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére, megtisztít minket minden hamisságtól.” (1Jn 1,7.) :)
d./ Szóval, döntés elé kerülsz.
--Vagy, amikor megtérsz – jó esetben – már akkor odakerül eléd a tanítványi élet mértéke, és választanod kell, Isten szerint akarod-e élni az életedet, vagy mész a magad útján tovább, csak „megfűszerezed” egy „tanítással”, vagy „vallással”, vagy valamiféle „kulturális adalékkal” azt.
--Vagy, ha ezzel nem szembesültél a megtérésedkor, lehet, hogy később kerül eléd ez a mennyei meghívás. (De simán lehet, hogy az Úr már megtérésedkor szólt, és hívott erre, csak nem láttál rá mintát, „nem mondta neked senki”, és ezért nem tudtad, hogy ez tényleg Istentől van...) :)
--Bármikor kerül eléd, DÖNTÉS előtt állsz: tanítványi életet akarsz-e élni, és Jézussal így egy egész életre szóló mélységes közösségben akarsz-e lenni, mint „barátja”, akihez szól, aki az „Ő juha” (Jn 10,27.), s akivel megosztja terveit, gondolatait (Jn 15,14-16.), vagy megmaradsz egy fajta „használói szinten”, s amikor „szükséged van rá”, megkeresed Őt, kéred Őt, hogy „megcsinálja amit kérsz Tőle”, pl. „megáldjon”, vagy „kirendeljen valamit, amire vágysz”, vagy „meggyógyítson”. (Ő, amúgy, sokszor MEGTESZI, mert türelmes, mert szeret, és mert szereti megmutatni, hogy Ő ott van, és nem „fizetségért teszi”, amit tesz, hanem kegyelemből, MEGELŐLEGEZŐ szeretettel, és, hogy FONTOS vagy Neki – de alapvetően NEM ez a TERV... hanem a folyamatos, Vele közösségben levő tanítványi élet.)
e./ A tanítványok megváltoztatják a világot.
--Wesley János mondta valamikor, hogy neki 100 olyan ember kellene, aki senkitől nem fél, és élete teljesen oda van adva az Úr Jézusnak, Ő az első az életükben, és velük megváltoztatja a világát. Megkapta. Megváltoztatta.
--A 18. század végén Franciaországban teljes felfordulás alakult ki, a királyukat lefejezték a királynővel együtt, az arisztokráciájukat kiirtották, a papságukat bebörtönözték és harmad részüket kiirtották, milliónyi embert öltek meg, a guillotine állandóan működött, és amit rászabadítottak a világra, azóta is ott van, újra meg újra felüti a fejét – pl. a kommunista ideológiában, a világ egyharmad részére, vagy még több helyre rászabadítva... Anglia a 18. században eredetileg ugyanúgy nézett ki, mint Franciaország. De a metodista ébredés megváltoztatta. Az emberek szíve változott meg, s így gondolkodásmódjuk is, s ebből mi lett? Az, hogy megváltozott környezetük is, és egy egész társadalomra kiható új szenvedély lett úrrá az országban. A Jézus Krisztushoz ragaszkodó, Őt kereső, Őt követő életvitel és gondolkodásmód. S ezek a lázadó, „forradalmi ideológiák” nem tudtak teret nyerni... sőt, a modern kori rabszolgaság is itt szűnt meg, egy harminc éves hatalmas küzdelem és munka nyomán (William Wilberforce) és innen kiindulva szűnt meg a világon.
--Ez volt az Úr Jézus terve. És ez most is, itt, a mi országunkban. A tanítványok, ahol vannak, ahol élnek, amit dolgoznak, ahol mozognak napról-napra, abban a környezetben KIFEJTIK hatásukat, vagyis az Úr Jézus hatását, vagyis az Isten országának megváltoztató hatását, és elérve környezetüket, megváltoztatják azt.
--„Ti vagytok a földnek sói. Ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. 14 Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. 15 Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. 16 Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,13-16.) :)
f./ Ez a mennyei terv.
--Olyan életek, amelyek hatnak a környezetükre, olyan közösség (tanítványok közössége – ez az egyház, eredetileg, a Krisztus Teste), ami letagadhatatlan, amihez lehet „igazodni”, ami úgy van jelen a világban, hogy közben útbaigazít, irányt mutat, és „mércét ad” az emberek elé.
--Az Úr Jézus életéről – megváltásáról, feltámadásáról és arról, amit Ő most végez – tesz bizonyságot. Őt KÉPVISELI. S az embereket így Őhozzá vonja.
--És NEM HAGYJA a saját útjukon tovább menni a pusztulás felé – visszatartja őket. (Péld 24,10-11: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg.” És közben NEM viselik magukat „lágyan” – nem hátrálnak meg /Zsid 10,38-39./ – a nyomorúság, szorongatottság, nehézségek idején, és így „nem szűk az erejük”, hanem ELVÉGZIK ezt a megmentő munkát, az Evangélium szabadító munkáját.) :)
g./ Megértettem, hogy ez volt a terv az én életemmel is.
--Amikor a katonaságnál voltam, a „Forradalmi Ezred” laktanyájában, Kalocsán, 1977/78-ban, Sípos Bercitől, a kiképző tizedesemtől kaptam egy kis könyvecskét a nagy „raktárából”, amit lakattal lezárt katonaszekrényében őrizgetett sok más, az országunkba becsempészett evangéliumi könyv között: William MacDonald: Az igazi tanítványság c. írását. Ez a könyvecske világosan lerögzítette, mit jelent tanítványként élni Jézussal. Mennyiben más ez, mint a „hétköznapi gondolkodásban élő kép a kereszténységről”. Mit jelent az odaadásban, mit jelent a teljes odaszánásban és mennyire Jézussal ÖSSZEKAPCSOLT élet. Szóval, az Ige mértéke világosan benne volt. Ahogy ezt végigolvastam, pl. az őrtoronyban, erre nagyon határozottan emlékszem, s én ekkor még messze nem voltam megtérve, de eldőlt bennem – s ezt így fogalmaztam meg magamnak – „ha én egyszer megtérek, akkor tanítvány akarok lenni”. Amikor 1978 októberétől kezdve egyre intenzívebben éreztem a „húzást”, ahogy az Úr Jézus döntés elé állított engem, (hallottam a bizonyságtételeket, az igehirdetést, láttam az odaadott és Jézusért égő életeket, s dalaik és imádságaik teljesen új légkört mutattak be nekem), TUDTAM, hogy itt az EGÉSZ életemről van szó. Odaadom-e Neki, vagy visszatartom Tőle, és megyek tovább az addigi utamon, s élek, ahogy addig, előtte. (Mert, ha odaadom Neki, azzal valójában az egész életem meg fog változni. A döntéseim alapja, az életvitelem, a kapcsolataim, hogy mikor mit teszek, minden... s így is lett.) Vagyis a tanítványi élet volt előttem, s ez szorosan összekapcsolódott a megtérés üzenetével. A bűneimtől készen vagyok-e megválni – (ha Ő megszabadít, mert ezt világosan éreztem, hogy nekem erre van szükségem, enélkül soha nem tudok megváltozni) – és készen vagyok-e teljesen Őreá hangolódva, Vele élni. Reggeltől-estig, és az év minden időszakában, minden közegben, bármilyen helyzetben. Vele, százszázalékos elkötelezettséggel.
--S amikor megéreztem, hogy Ő „kész engem elengedni”, ha nem akarom Őt választani (mint a gazdag ifjúval is tette – vagy, mint Elízeusnál is olvassuk – Mk 10,21-23: „megkedvelte őt... elment búsan... milyen nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van” ill. 1Kir 19,19-20: „menj, térj vissza, mert mit cselekedtem tenéked”...), de akkor LE FOGOK MARADNI arról, hogy Őt megismerjem, és arról, amit Ő tervezett az életemmel – ekkor azt mondtam, NEM... nem akarok a magam útján járni, kérlek, szabadíts meg, és végezd el bennem, hogy Neked tudjam adni az életemet. S megtette... 1979 január utolsó napjaiban az Övé lett az életem. S azóta is.
--Megértettem, hogy ennél kevesebbel NEM szabad megelégedni, mint, hogy tanítványként éljen az ember Ővele... :)