Reménység... a vonaton is (2023.07.12.)
Ahogy jöttem hétfő este a vonaton, a folyosó másik oldalán három egyetemista lány, velem szemközt pedig egy középiskolás fiú ült.
-- Ahogy leültem, mind a négyőjüket megkérdeztem, mit jelent a "telekód" (mert, hogy ezen akadtam el az internetes jegyvásárlásomban). Gondoltam, biztosan nemzedéki kérdés, hogy nem tudtam, mi az. De ők sem tudták...
-- Hm. Ez némiképp megnyugtatott. Utána fogtam a Creation-osok szórólapját, amit a hátizsákomba süllyesztettem indulás előtt, a Dinókról, hogy mi minden szól amellett, hogy egyáltalán nem haltak ki "hatvanötmillió évvel ez előtt", ahogy az állítások hangzanak, sőt, sok műalkotásban olyan ábrázolásokkal találkozunk, mintha élő állatokként látták volna őket saját korukban az alkotók... szóval egy kicsit felkavaró, érdekes (és nagyon szépen kidolgozott) kiadvány az, amit fogtam... szóval fogtam, és odaadtam a három lánynak, és kértem, olvassák el, és mondjanak véleményt róla.
-- Én pedig rendet tettem magam körül. Ők olvasták. Egyik a másik után.
--Negyedóra múlva visszanyújtották, s meséltek róla valamit, amit nem értettem, mert a vonat hangos volt, az én balfülem pedig halk. De, ahogy beszélgettünk, elmondtam nekik, hogy azért kérdeztem rá, mert gondolkodom a közelgő Kapolcsi Művészeti Napokon, ahol beszélgetni fogok az emberekkel, hogy mikkel kezdjem a beszélgetést, mit adjak utána ajándékba... amúgy teszteket szoktunk csinálni. S folytattam... hallgatták.
-- Meséltem nekik, hogy "Félelem-teszt" is van, (említettem a többit is, a boldogság-, a szesz-, a szerelem-teszteket, de a félelem ragadta meg őket.). Azt mondta valamelyikük, hogy "de, hát mindenki fél, nem?" - és kicsit elgondolkodva válaszoltam: igen, az emberek túlnyomó többsége fél - de mégsem mindenki. S megemlítettem nekik, hogy én megszabadultam a félelemtől, már 44 évvel ez előtt...
-- Ahogy rájuk néztem, s láttam az érdeklődést, teljes természetességgel elkezdtem mesélni, amit átéltem Tahiban, a Baptista tábor és a falu közötti kb. két kilométeres úton, azon a nyári estén, a sötétben. Elmondtam az imádságot is, előtte, és amiket éreztem és gondoltam út közben, s azt, hogy az út végére teljesen megszabadított engem az Úr Jézus. (Ekkorra már világos lett számukra, hogy amikor az imádságról beszéltem, nem valami muris dolgot mondtam, hanem komoly volt, és már ők is komolyabban vették... úgyhogy... ha már benne voltam, elkezdtem elmesélni azt is, hogy hogyan ismertem meg az Úr Jézust, és hogyan adtam át Neki az életemet. Hallgatták.)
-- Nagyon részletesen, alaposan, úgy, hogy minden izgalmas részlet érthető és követhető legyen... úgy, hogy megláthassák, mennyire jóságos az Úr Jézus... egészen a jövőig, a házasságig, ahogy Ő kiformálta az egészet bennem, és a körülményekkel együtt. Hát, nem volt rövid. Száz kilométeren keresztül biztos tartott. De nem unták egyetlen pillanatra sem. És a végén mit mondtak? Ezek a fiatal lányok, egy esti leszállás előtt, nyaralásuk kezdetén, itt, a vonaton: "Köszönjük a beszélgetést!" és: "Ez reménységet adott!"
--Reménységet arra, hogy nekik is lehet biztonság az életükben? Reménységet, hogy ők is megtalálhatják a hozzájuk illő társat - bármilyen zűrös is lehet a "felhozatal"? Reménységet, hogy érdemes Jézusra hallgatni, és Neki adni az életünket? Esetleg mindegyikre? A végén minden esetre megajándékoztam őket egy-egy kis olvasnivalóval: "23. Zsoltár", és "Ateista teszt", és "Mit kell tudni a DaVinci kódról?". S mindegyiken rajta volt a QR-kód, ami a www.palantamese.hu honlapra viszi őket, ahol a Lárkisz királyról szóló mesét is meghallgathatják, ill. megnézhetik animált filmen - ahogy ezt javasoltam is nekik.
-- Reménységet én is kaptam, mert az Úr Jézus ott volt végig a beszélgetés alatt, éreztem, ahogy megszólítja őket, és láttam a két ülés sorral előrébb ülő huszonéves fiú tekintetét is, aki végigkövette a történetet. Jézus Krisztus szereti és keresi ezt a kedves generációt. És meg akarja őket is áldani, segíteni, meghallgatni és mellettük akar állni, velük együtt akar élni (1Thessalonika 5, 8-11.)
-- És még egy - a fiú, aki velem szemben ült, miután a lányok leszálltak, megszólított bátran. "Nagyon izgalmas történet volt - köszönöm, hogy elmondta."
-- Vele telefont és email címet is váltottunk... Áron - ha imádkozni szeretnél érte.
Én is hálát adok, Úr Jézus, azért is, hogy ajtó nyílt az Evangélium előtt, s azért is, amit Te teszel, folyamatosan, napról-napra, ahogy keresed az embereket, és meg akarod menteni őket. Köszönöm ezt a kedves generációt, és a jövőt, amit Te munkálsz ki bennük. S amibe bekapcsolsz bennünket is. Ámen.
És köszönöm az olvasnivalókat, s köszönöm ezt a csodálatos honlapot is... a Lárkisz királyt is, és azt, hogy aki meghallgatja, Rád gondol. Ámen.