NEM MINDEGY HOGYAN...
Felhívtam egy testvéremet, egy távoli városban, akivel időről-időre szoktunk beszélgetni, együtt is szolgálunk, és látásegyeztetéseket is végzünk időnként (pl. Covid időszakban, a hozzáállásról, harcról, imádságról, és hasonlókat...)
1./ Ahogy felhívtam, az elkeseredés hangját hallottam. Nagyon rossz képet látott mindenről... az országról, a keresztények életéről...
-- Én közös szolgálatra hívtam volna, de beleütköztem egy elkeseredettségi falba. Viszont tudtam, és tudom, hogy az ilyen nem csak "ott van", és ha pusztán hallgatom, nem segítek vele, csak mélyül, rosszabbodik, mint a búsulás mocsara, a reménytelenség fojtó indái... úgyhogy mondtam, ahogy én látom...
-- Én azt válaszoltam, hogy "ha már ennyire rossz a helyzet, akkor nekünk mindenképpen cselekednünk kell - tennünk, ami ránk van bízva!". És, hogy nem számít, mások mit tesznek, hogyan állnak hozzá, vagy éppen milyen rossz dolgaik vannak, egyszerűen tenni kell, amit MI megtehetünk, és ez példát is jelent, és persze, ha van módunk rá, figyelmeztessünk, biztassunk, vonjuk a jó irányba azokat, akik nem tennék... de, ha nem, akkor is tenni kell, amit lehet, ami JÓ, ami az Úrtól való... megtalálva azokat, akik készek cselekedni, jönnének, és vetnek, adnak, szeretnek, még akkor is, ha "olyan rossz is minden".
-- Megérintette, szerintem, (nem egy percig mondtam... kicsit tovább), és mondta, elgondolkodik, és lehet, hogy adja magát is...
2./ De elgondolkodtatott, hogy az a lázadó szellemiség, ami ma a világunkat áthatja - és itt, a mi országunkban is nagy méretet öltött már (mennyivel könnyebb a kritikának átadni magunkat, és lázadni, minden rosszat észre venni - a jóról megfeledkezve - s gyanakvást szítani és elhinni, mint tudatosan a jót ápolni, védeni és emelni, s megragadva azt, ami JÓ, tenni, tenni, tenni, és áldani... szemben az árral) - mennyire kihat a keresztény világ egy részére is.
-- Milyen erőteljesen kell ellene állni az ördögnek, hogy elfusson tőlünk!
-- Mennyire, de mennyire tudatosan kell tenni a jót, tudatosan megmaradva benne, és akármilyen "picinek tűnik is", mégis végezni, mert "a gaz lehúz, altat, befed"...
-- Ha elkezded felmenteni magad, hogy "mások sem teszik", vagy "én eleget tettem, most tegyék mások", vagy "most olyan nehéz, kihagyom ezt a mostani időszakot, majd utána"... akkor ha hiszed, s ha nem, "utána" nem fogod tudni úgy felvenni, mint ahogy most teszed... valami megváltozik... a kincseket őrizni kell, és ápolni... valaki azt mondta: "az korábban volt, most már mást teszek" - és ahogy kérdeztem, mit (egy nagyon aktív, tudatosan gyerekeket, tiniket elérő, és ügyesen evangelizáló valakiről volt szó), azt válaszolta egy szóban: "a családom" - de tudom, hogy valójában itt egy személyről lenne szó, ha a fizikaira gondolna... nem. A néhány keresztényből álló közösségébe való visszahúzódásról van szó... és ez elvonja attól, amit korábban pótolhatatlanul tett... nem, nem, nem... nincs most itt az ideje annak, hogy elhúzódj, hanem tedd a jót, vállald, hogy az árral szemben teszed, sok passzivitás, önzés és kimagyarázás ellenében...
3./ Ami pedig nehéz, ami "tényleg rossz" a környezetedben, akár szűkebb, akár tágabb környezetedben, akár nem keresztény, akár keresztény környezetedre gondolsz, azért itt az ima ideje...
-- ezért van böjt- és imaidőszak.
-- Ezt mindig meg tudod tenni, ha mást nem is tudnál, esetleg...
4./ Figyelj!
Újra mondom: az imádságnak pontosan itt van jelentősége, az áldó, a hálaadó, a reménységgel teli imádságnak...
-- Nem az akármilyen, és főként nem a lázadásból fakadó, kritikus és lehúzó, reménytelen imádságnak... mert az a másik emberre is nyomást tesz, és behúzza a sárba... nem.
-- A hit általi, a mennyet odahívó, a reménységgel teli, a hálaadó imádságnak és tudatos lerögzítésnek (az Úr akaratát rögzítjük le az Igéből... erre gondolok) - ennek van jelentősége! ?
"Kőfalaidra Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot Neki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön." (Ézsaaiás 62, 6-7.)
-- Ez nem "szeretetlen" emlékeztetés, nincs benne semmi tiszteletlenség. Szereted az Urat, és tiszteled, és közben emlékezteted ígéreteire, a szükséghelyzetre.
- Nem hitetlenségből fakad, hanem a "dolog természetéből" - mi itt vagyunk a földön, és innen a mi szavunk hatol el a mennybe, tehát szólunk, várunk, kérünk, emlékeztetünk...
-- Nem csak a földi Jeruzsálemről van szó, hanem rólad, a te életedről, szeretteidről, környezetedről, a gyülekezetedről, és a tágabb környezetről is (országunk egészségügye, oktatásügye, mezőgazdasága, öntözéses gazdálkodása, vízgazdálkodása, jövőépítése, energiaellátása, bölcs döntései, nemzetközi kérdésekben, tisztasága, családvédelme, és hasonló területek... ahogy a többi böjti- és imatárssal együtt imádkoztok, az imatalálkozón, biztos előkerül egy csomó belőlük – csak mindig pozitívan, reménységgel telten, a lázadó szívet és gondolkodást félredobva, levetkőzve, s felöltözve a szeretetet és a hit pajzsát…).
Húúú, légy áldott ebben, drága, hűséges, Istent szerető, Neki hűséggel szolgáló és szolgálni akaró, Őt megismerő és Vele járó testvérem!
Legyen áldás mindenen, amit teszel ebben a mostani böjti- és imaidőszakban.
Ámen.
"Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert aki kér, az MIND kap, és aki keres, talál, és a zörgetőknek megnyittatik." (Máté 7, 7-8.)