Közösség... 2023.09.01.
Guszti, tegnap, Sopronkőhidáról való szabadulását követő harmadik hetében eljött a gyülekezetbe, és most végre arcról is megláthatta őt az a közösség, aki bent töltött utolsó 11 éve alatt végig imádkozott érte.
-- Még három éve sem volt bent, amikor egy karácsonyon a 4D dicsőítő csoportja járt ott, és ő azt mondta, soha életében nem hallotta Jézust így dicsőíteni. Ennyi élettel, tűzzel, szívvel, odaadással és természetességgel. Ez megragadta. Eljött a misszióra, és átadta az életét az Úr Jézusnak.
-- Utána kérte a rendszeresen bejáró börtönmisszionáriust, Rolandot, hogy keressen neki valakit, aki kapcsolattartóként egyengeti majd az útját a Megváltóval, segít "gyakorlati tanítványnak" lennie... s így ismerte meg Lajost, aki tényleg hűséges volt, tényleg levelezett vele, aki tényleg imádkozott érte, és kitartott mellette akkor is, amikor a Venyigéből, majd a Kozmából áthelyezték az ország távoli területeire.
Lajos festőművész és középiskolai rajz- és művészettörténet tanár. Nagyszerűen csinálja, amit tesz, hétről-hétre tizenévesek százaival találkozik, s élete, szavai, megközelítései, szempontjai, gondolatai, ő maga, úgy, ahogy van, s amit mond, hat a fiatalokra. S nem csak rájuk.
-- Guszti a büntetése második szakaszában alkotni kezdett odabent. Méghozzá egyre jobban. Fest. Amellett, hogy három szakmát kitanult, 89 dicséretet kapott kiváló viselkedéséért, elvégezte a teológiát és most öt és fél év kedvezménnyel szabadult.
-- Tudod, ez a szabadulás sem volt mindennapi esemény: amikor korábban beadta a kedvezmény iránti kérelmét, az ügyész hallani sem akart róla, hogy kiengedjék, mert egy egyházi intézménynél kapott volna szállást és állást, s ezt ő "semminek" tekintette (szerzetesrendi alkalmazás, szerzetesrendi szállás - ez hm... semmi). De amikor - tudatos imádságot követően - ismét benyújthatta a kérelmet, csoda történt. Az ügyész a tárgyaláson ránézett a bírónőre, és ezt mondta: "Gy. Gusztáv kedvezményezett szabadlábra helyezését azzal támogatom, hogy kötelezem ("magatartásszabály"), hogy rendszeresen missziót folytasson a bv. intézményeiben!".
-- Hivatalos felkérés, sőt, bírói határozatban szereplő "parancs", - magatartás szabály - arra, hogy amit az Úr a szívére tett, Guszti azt most végezhesse - a börtönmisszióra!
Csoda, csoda, csoda... ahogy csoda maga az a tény is, hogy kikerült, hogy volt háttere, Lajos mindvégig ott állt mellette, a gyülekezet imádkozott érte, a másik közösség - ferencesek - elfogadta, hordozta és lehetőséget adott neki... Csoda, hogy ennyi év elzártság után volt, akihez ki tudott jönni, el tud jönni, vannak, akikkel közösségben lehet, akik szeretik őt és bíznak benne.
-- Ez a közösség csodája is, hiszen a börtönbe került emberek elmesélhetik, hogy az első években még kitartanak mellettük hozzátartozóik, de valahol az ötödik év táján az emberek valahogy lemondanak róluk, valahogy elfelejtik őket... és magukra maradnak. A benti társaság nem emeli fel őket, (sőt), s a kinti kapcsolatok valahogy megfakulnak, emlékké válnak, s elvékonyodnak a szálak, amikre olyan nagy szükségük lenne, amikor kijönnek... a közösség, ami megtartó erő, ami biztonságot jelent, emberi kapcsolatokat...
Tudod, amikor arra gondolok, hogy egy gyülekezettől elkezd elszakadni valaki, elkezd - eleinte - ritkábban járni, (mert olyan sok tennivaló van, vagy határidők vannak, vagy így kényelmesebb, vagy "a család", vagy "pénzt kell keresni", vagy a "Covid miatt" most jobb otthon maradni, és utána "rászokik" arra, hogy az istentisztelet idejét is "fel lehet használni" valami "hasznosra" vagy "kellemesre" - majd "megnézzük felvételről"...), nem méri fel, hogy pontosan ez az "izoláció" kezd el kialakulni az életében.
-- Lehet, hogy nem kell öt év sem, és elvékonyodnak a szálak. A gyerekek felnőnek úgy, hogy a gyülekezet nem jelent számukra közösséget, nem itt vannak a barátaik, nem tudnak róluk a közösség tagjai, nem imádkoznak értük, és amikor rájönnek, hogy magukra maradtak, bajban vannak, akkor nincs hova fordulni.
-- Mekkora szeretet és hűség kell ahhoz, hogy megmaradjanak a szálak, legalább az egyik oldalról... s itt most a közösségre gondolok... hogy imádkozzanak azokért, akikről a később megtérők még azt sem tudják, valójában kik azok.
-- Nálunk is vannak olyanok, akik szeretettel és engedelmesen imádkoztak Gusztiért, jóllehet csak a soraiból idézett néha Lajos, egy-egy gyülekezeti bizonyságtétel idején, és arcról mindeddig soha nem látták őt. S a közösség kialakult.
Tegnap, ahogy Panni arcát láttam, ott, amint a technikus pult mögött ült, miután néhány perccel előbb a 85. Zsoltárt hozta oda hozzám, miközben Gusztira mondott áldást a gyülekezet, (gyönyörködve néztem a férfiakat is, akik bejárnak a börtönmisszióba, s most ott álltak kinn, elöl, Guszti mellett, rátették kezeiket, és prófétai módon jártak közben érte, családjáért, életéért, a jövő napjaiért, a misszióért, és mindazért, amiről hallottunk, illetve, amit a Szentlélek tett a szívükre), láttam a beteljesült meghallgatás megrendítő ragyogását - és könnyeit - az arcokon.
-- Panni is ott volt azon a karácsonyon, bent a Venyigében, a dicsőítőkkel, a cuccolásban, a beállásban, a várakozásban a börtönkapu előtt, a jéghidegben, majd bent a helyiségben, a Szentlélekre való figyelésben, a gospel ruhák felöltésében, és minden percben, amiben ilyenkor a Lélekkel (Szent Szellemmel) együtt mozdulva száguld, rohan az idő... és ott volt, ahogy "idekint", a gyülekezetben, Lajos újra és újra kérte a közösség imádságát, egy-egy fordulópontnál... s most itt, amikor látta a beteljesedést... az imádságok meghallgatását...
Tudod, ez a közösség ereje, és a közösség összekapcsolódása...
-- Ezek a percek, ezek a tapasztalatok olyanok, mint Józsué kövei, amiket a Jordánból hoztak ki Izráel fiai az Úr szavára, és a Jordán partján állítottak fel oszlopba, "emlékeztetőül", hiszen az Úr ketté választotta előttük a folyót.
-- De be is vittek tizenkét követ, kintről, s ezt senki más nem látta, csak ők, akik tették... erről az utódoknak "csak mesélni" tudtak, de ez az ő közösségüket kapcsolta egybe... akik ott voltak, személyesen...
-- Ez történt tegnap...
Még egy eszembe jutott. Édesanyám. Tudod, ő nagyon hűséges volt, ahogy végigimádkozta a szükségben levőket - akikről csak hallott, akik csak előkerültek a gyülekezet istentiszteletein, imaközösségein, akikért csak kértek imádságot... s ő most már, több, mint öt éve, a mennyben van. Nem látta meg ezt, amit mi itt megláttunk, legalábbis, nem ezen a földön látta meg.
-- De megtörtént.
-- Így ível át az imádság ereje, jelentősége erről a földről a mennybe... így kapcsolja össze a közösség még itt élő tagjait azokkal, akik már átmentek a mennyei otthonba, az imameghallgatás örökkévaló ereje útján... örömünk közös... közösségben vagyunk, csak most nem látjuk egymást... de egy nap, ez a közös öröm is össze fogja kapcsolni a Gyülekezet minden tagját, azokat is, akik ott voltak már most, és azokat is, akik később kerültek oda... ez a mennyei közösség együtt lesz ott, az Úrnál, ahol nagyon sok minden meg fog látszani, ami a háttérben volt, emberek hűsége, kitartó imádsága, "apró dolgokban megmutatkozó" szeretete... ami soha el nem múlik... megmarad. Ahogy a közösség is... mert ezt is úgy találta ki a mi Istenünk, hogy maradandó legyen.
Uram, köszönöm Neked, a tegnapi csodát is, és ami még zajlik történik, folyik közben, a sok imádságot, az "apró" és a nagyobb kitartásokat, hűséget, szeretetet, ami a Te szeretetedről beszél... a végtelenről, a bátorítóról, a gondoskodóról, a megoldást hozóról... Rólad, Uram, Aki megszülted a vágyat bennünk ez után a közösség után... a jelenlét után, a közös megvalósulás, tapasztalat, a közös átélés után, hogy együtt legyünk abban, amit Te teszel, amit Te előhozol, amire Te hívtál és hívsz bennünket.
Ilyen a család is, Uram, és a gyülekezeti család is... köszönöm Neked, és köszönöm a sok kimondott, és "meghallgatás alatt levő" imádságot is, hogy Te hallod ezeket. Ámen.
Ui:
Eszembe jut Zoltán... hét éve nem látják a gyülekezetben... és imádkoznak érte. Olyanok is, akik csak a nevét hallották eddig, és tudják, mire van szüksége, és kitartanak mellette imádságban... de vannak, mint a háttérben levő közösség...
-- És eszembe jut Péter, akinek még nincs öt éve... és mások, akikhez kapcsolódnak a hordozó "ima-karok", név szerint...
-- Ha te is így lennél... ha van, ami elválaszt... nézd meg, nem lehetne-e letenni, nem lehetne-e változtatni, "meghozni az áldozatot", visszafordulni, lépni a közösséged felé, akik ott állnak a hátteredben, hordoznak, szeretnek és várnak téged?
Olvasmány:
Nézd csak meg a Zsoltárok 85, 7-14 verseit... amit Panni kapott Guszti életével kapcsolatban, s amit kért, hogy én olvassak fel, mert ő elsírná magát... lehet, hogy a tiédre is mondja az Úr?
"Avagy nem elevenítesz-e meg minket ismét, hogy néped örvendezzen benned? Mutasd meg nekünk Uram a Te kegyelmedet, és a Te szabadításodat adjad mi nekünk! Hadd halljam meg: mit szól az Úr Isten! Kétség nélkül békességet szól az Ő népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra. Bizonyára közel van az Ő szabadítása az Őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön. Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint alá az égből. Az Úr is megadja a jót, és földünk is megtermi gyümölcsét. Igazság jár előtte és követi Őt az Ő lépéseinek útján." (Zsoltárok 85, 7-14.)