Ki a fontos?
Ahogy Ambrus fiam mondta a napokban egy élethelyzettel kapcsolatban: "túl sok az 'egó' és túl kevés az intelligencia"... ebből általában baj lesz...
"Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.”
Meghallotta ezt Heródes király és megrémült (tarasszó - gör.), s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak.
Azok így válaszoltak: „A júdeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Júda földje, bizony nem vagy a legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jön ki a Fejedelem, Aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.”
Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak.
És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba." (Máté 2, 1-12.)
Mi is történt itt?
-- Heródes megrémült? Vagy zavarba jött? Vagy megzavarodott?
-- A "tarasszó" kifejezés a tenger háborgását írja le a görögben... s Heródes ugyanígy "kiakadt", megdühödött, felháborodott... de miért is?
-- Miért is élte ezt át? Mert nem akart még egy királyt maga mellett... esetleg felett...
-- Heródesről feljegyezték, hogy még saját fiait is megölette, amikor gyanakodni kezdett rájuk, hogy esetleg hatalmára törnek... féltékeny és betegesen gyanakvó ember volt, ahogy ezt a korban leírták róla.
-- S amikor hallott a Messiás-fiúról, megfogalmazódott benne a gonosz gondolat... megölni!
És ma?
-- Nem így vannak sokan, akik Nem akarják, hogy Jézus uralkodjon rajtuk? Most persze fizikailag nem tudják megölni Őt - de a gyereküket kézen tudják fogni, és el tudják rángatni a bábparaván elől a játszótéren, vagy a Vörösmarty téren egy karácsonyi vásáron megrendezett bábelőadás alkalmával... vagy el tudják venni tőle a Tavaszi kirándulás, vagy az Állatkerti séta, vagy a Palánta Posta foglalkoztató füzetet, mondván: "ez vallásos kiadvány..." a gyerekem "ráér", majd, ha nagykorú lesz, "eldöntheti"... de addig visszatartják tőle az üzenetet, az igazságot, mondván: "kicsi még hozzá", vagy "ne zavarják meg a fejét"...
-- És ugyanígy, Heródeshez méltó indulat tölti el a szülőket, akik megfenyegetik az iskolaigazgatót, hogy ne merje beengedni pl. a Képes Biblia ajándékot az iskolába, ne ajándékozhassák meg a gyerekeket, mert az "vallásos kiadvány", és a gyerekeknek "joguk van hozzá", hogy "ne kapjanak ilyesmit"... közben az ő fejében van ott, hogy meg kell fosztani a gyerekeket ettől, hogy "ne zavarhassa meg őket"...
-- Ő az, aki el akarja hallgattatni Jézust, mert ő, saját maga az, aki nem akarja, hogy Jézus uralkodhasson... akárhol is... az ő szívében is... és másokéban is...
Mi ez, valójában?
-- Ez "zaklatás" - mondja, és feljelentéssel fenyegetőzik...
-- Átnéz rajtad, lejárat, hátad mögött rosszat mond rólad, fellázít másokat, hogy ne hagyjanak téged tenni azt, amit szeretnél, ami jó, ami előre vinné az embereket, hogy a Békesség Királyával találkozhassanak, és a békesség, a tisztaság és a menny öröme beköltözhessen a szívükbe...
-- Heródes - ma? Igen. Itt van.
--Sokféle kiadásban. Vallásosban, ateistában, agnosztikusban, fiatalban és idősebb formában, hatalomban lévőben, és hatalom nélkül követelőzőben.
-- Mindenféle módon - egy céllal: hogy Jézus "hallgasson"... el akarja hallgattatni Őt.
-- És mindent megtesz ezért.
-- Ha egy Paivi Rasanen könyvet - a "Mit kell tudni az abortuszról" címűt - oda akarsz adni neki, vagy az ő jelenlétében másoknak, majd meglátod... rád csap, hogy te a "női jogokat lábbal tiprod a sárba"... mármint, hogy egy másik szempontból is bemutatod azt, ami valójában egy megfogant magzat életének az elvétele... (ölés)... nem akar szembesülni, és ezért nem akarja, hogy bárki más is szembesüljön ezzel a ténnyel (amit ő csupán egy megközelítésnek mutat be, egy "káros" megközelítésnek, "kirekesztésnek").
És ez így teljesen végbemehet?
-- De jó, hogy még sem tudja "elhallgattatni Jézust"! ... legalábbis nem teljesen.
-- De jó, hogy vannak, akikhez mégis eljut... De jó, de jó, de jó!
Uram, köszönöm, hogy Te élsz, és nem hagyod, hogy elhallgattassanak, köszönöm, hogy baba korodban is megmenekültél, és a kereszthalál után is feltámadtál, élsz, élsz, élsz, és uralkodsz, és egy nap az összes Heródes és Heródeshez méltó gondolkodású ember is látni fog Téged, hogy uralkodsz, és Te vagy a méltó, Te vagy a Király, a Királyok Királya és az Uraknak Ura...
Köszönöm.
És azt is, hogy tehetjük, még most tehetjük, adhatjuk, nagy-nagy példányszámban, sok-sok gyereknek, felnőttnek. Köszönöm, Uram. Ámen.
(Oszd meg, ha teheted, kérlek, a Lárkisz király c. animált - rajz - filmet, ha lehet, legalább 100 ismerősödnek, és kérd meg őket, hogy ők is tegyék meg, osszák meg legalább 100 másik ismerősükkel... hadd érje el a felnőtteket és a gyerekeket ez a gyönyörű történet, jó feldolgozás és üzenet, ameddig lehet! Minél előbb...)
www.larkiszkiraly. hu
(A linket szándékosan húztam szét egy betűhellyel, te megtalálod, ha helyesen beírod, de a FB nem szereti ezt a linket - szóval, ha akarod, megoszthatod, száz ismerősöd felé, messengerben elküldve, vagy onnan, a helyről... vagy bemásolva a film helyét linkben... és, ha megteszed, mégis eljut a legklasszabb üzenet az emberekhez - kicsikhez és nagyokhoz.)
Ugye, hogy nem hallgattathatja el?
2024. 01. 26.