Gondolatok a reménységről... (2)
Ahogy végiggondoltam a "reménység-helyzeteket", vagy másként a "reménység-kiképzési-helyzeteket", vagy megint másként: a "reménységet-igénylő-helyzeteket", ilyesmik jutottak eszembe hirtelenében, az előbb említetteken kívül... :)
1./ Pl. a bábmisszió...
-- Két éve már Covid akadályozta, hogy a bábcsoportok kimenjenek a gyerekek közé.
-- Nagyon rajta kellett lennie egy-egy bábcsoportnak, hogy mégis felkészüljön, és készen álljon, amikor itt a bábidőszak (akár húsvét előtt, mint most vagyunk, akár karácsony előtt). S amikor eljött a kezdés ideje, és iskolai zárásokról érkeztek hírek, ez mindenki reménységét megpróbálta. És egy következő bábidőszak előtt ugyanígy felkészülni, készenlétben állni, s megint hallani esetleg "ugyanezeket" a híreket... reménység-próbáló helyzet.
-- Most már a negyedik hasonló bábmissziós időszak előtt állunk. Azok a bábcsoportok készülnek fel, akiknek megmaradt a reménysége, akik reménységet merítettek Jézusból, és merítenek most is. (Én egyértelműen úgy látom, hogy készülni kell, készenlétben kell állni, mert a kapuk nyílnak, az igény, a szükség óriási, és csak ti tudjátok betölteni ezt... akik felkészültök, és készenlétben álltok...)
2./ Pl. a bábos-tábor...
-- Az év egy hétvégéjét a bábcsoportok számára elkészített bábos-táborban töltjük. Már évek óta.
-- Vannak nagyon szép élményeink - mondom inkább úgy, hogy csak jó élményeink vannak azokkal, akik eljöttek.
-- De nem mindenki jött el. És ezt "meg kell értsük", hogy "sok elfoglaltság" van, és bár az anyagiakat minden évben megpróbáltuk kiegészíteni, könnyíteni, de vannak mégis, akik nem jönnek el...
-- Ez reménység-helyzet, mert akikről tudjuk, hogy ott kellene lenniük, nekik lenne a fontos, hogy ott legyenek, és akik ebből új lépéseket tudnának meríteni, tapasztalatot, megerősödést, lendületet tudnának venni, ha ők nincsenek ott, rendszeresen... úgy, hogy minden évben mondjuk, kérjük, kérleljük őket, mindent megteszünk, hogy mégis ott legyenek, és várjuk, (várjuk, várjuk, várjuk) őket, ez bizony reménységet kíván tőlünk, akik szervezzük ezt a tábort, hogy mégis ugyanúgy legyünk ott, már a szervezés idején is ugyanúgy gondolkodjunk, mintha ők is eljönnének... legalább az idén... legalább most, ebben a nagyon fontos időszakban... (az idők pedig élesednek, egyáltalán NEM "könnyebbednek", és azzal fenyegetnek, hogy akik nem őrzik a reménységüket, felkészültségüket, tudatos ott-maradásukat, elsodródnak, kiesnek, és egy idő után csak az marad, hogy "de jó lenne", vagy "majd később"... és még egy idő után csak ennyi: "de jó volt... ez volt az, amiért érdemes lett volna befektetni"...).
-- Szóval, reménységgel lehet csak szervezni egy-egy ilyen bábos-tábort is, de minden egyes bábkonferenciát is... mindent, ami másokkal, mások döntéseivel összefügg...
3./ pl. bábcsoportok részvétele...
-- Vannak bábcsoportok, személyek a csoportokban, akik annyira alkalmasak, hogy az ember jobbat nem is kívánhatna... és amikor ilyen csoportok jelenléte "múlttá" válik, amikor az ember csak "áhítozik rá", hogy ott legyenek, végezzék az Úr munkáját, saját környezetükben a hihetetlen mértékű szükséget, hiányt betöltsék, s amikor a "legjobbak", a legalkalmasabbak kezdenek "majd következő évben"-t mondani, az embernek reménységet kell merítenie... amikor egy-egy városban, egy-egy korábbi annyira klassz, annyira aktív bábcsoport azt mondja "idén nem", akkor arra a városra is reménységet kell meríteni, és arra a bábcsoportra is... hiszen már annyiszor hallottam, annyiszor láttam, hogy ebből az "idén nem"-ből végül az lesz (lehet), hogy "többé nem"... és ez hiányt jelent, értékes emberek elveszítését, "kiesését", akikkel amúgy a találkozás is már elkeskenyedik, ritkássá válik, már a telefonálás és minden egyéb kapcsolattartás is elhalványul, s marad egy "szép de fájó emlék", ami arról beszél, hogy "mennyire alkalmasak voltak", és "mennyi helyre eljutottak", és "mennyire jól fogadták őket", és "milyen klasszul felkészültek", és "milyen jó ötleteik voltak", vagy "milyen kreatívak voltak", és "mennyi nehézségen átmentek", és "mennyire nem ismertek lehetetlent", és "mennyi imádságukat meghallgatta az Úr"... és még sok-sok csoda, amit együtt átéltünk, és biztatás, amit rajtuk keresztül kaptunk, és reménység, ami azért telt be, mert ők adták magukat... sok-sok-sok-sok... sok jó dolog, ami most már a múlté...
-- Nos, az ilyen helyzetekben csak a reménység visz tovább, a reménység segít, hogy szembe tudsz fordulni a jövővel, és azt tudod mondani, hogy a "mostaniakért" nem fogsz belemenni a múlt "visszavágyásába", a "nosztalgiába" és a szükségszerűen vele járó depresszióba.
-- Nem, mert az élet megy tovább, ma is felnő egy generáció, akiknek ma szükséges az Evangélium, akik ma kell találkozzanak az élő Jézussal, Aki hűséges, Aki ma akarja őket megérinteni, és MA akar nekik jövőt adni, és MA akarja megmutatni nekik a mostani megoldásokat, a MAI újjászületést, az ő életükben, és a MAI válaszokat arra, amikkel ők ma találkoznak.
Ezért pedig az ember reménységet merít, és újra nekimegy egy mostani időszakban annak, amit néhány évvel ez előtt másokkal együtt tudott megharcolni, és annak, amiből korábban másokkal együtt tudott sok-sok örömöt meríteni, a közös győzelmekből, a közös megbeszélésekből, tanácsolásokból, bölcsesség-keresésekből...
-- Most is itt az idő, csak most nem lehet pontosan úgy, mint korábban, mert azok, akikkel korábban együtt tetted mindezt, most már mást tesznek... vagy legalábbis ebben nincsenek benne...
-- De te másokért, a mostaniakért nem adhatod fel, nem legyinthetsz, ők, akik most adják magukat, (és a gyerekekért, akik most nőnek fel, most kerülnek oda, hogy hallaniuk kell az Evangéliumot), meg kell kapják tőled, és általad, amit most kell megadnod nekik...
-- És ehhez reménység kell, új nekifutás, új bölcsességkérés, új mennyei hozzáállás, új szeretet, még teljesebb, mint korábban, bármikor volt...
-- És indulsz, mert itt az idő, és ez a reménységeden múlik, amit kapsz az Úrtól, ahogy Őhozzá jössz, és merítesz Belőle, az Ő beszédéből, az Ő ígéreteiből...
Ez az életünk, most, itt, a földön.
És egy nap, meg fogunk állni Őelőtte, és pontosan erről fogunk számot adni Neki. Hogy nem adtuk fel, és hűségesek voltunk abban, ami ránk volt bízva, nem "fogcsikorgatva", hanem megismerve Őt, Aki ugyanezt élte át, és Aki ezekben a helyzetekben élő, mindig időszerű bölcsességgel és szeretettel ajándékoz(ott és ajándékoz) meg, és betölti a "reménység-szükségletet" az életedben, ha Hozzá hozod a helyzeteket...
Uram, most, ebben a mostani időszakban, megint Te vagy, Akihez jövünk, és Tőled merítünk, az élet minden helyzetében, mindenkivel és mindennel kapcsolatban mennyei reménységet, jövőt, meglátást, és megoldást... mindent, ami Nálad ott van, és amire nekünk olyan nagy szükségünk van. Köszönöm, hogy a Te elrejtő szereteted kimeríthetetlen forrást jelent, hogy ne keseredjen meg senki, aki Veled jár, és ne legyintsen, és ne adja fel, amit Te akarsz, és amibe Te bevontál és bevonsz bennünket.
Veled győzünk, és győzni is fogunk, és úgy, ahogy átéljük a helyzeteket, pontosan ezekben a helyzetekben meg fogjuk találni a megoldást, és a megfelelő hozzáállást, és nem fognak megrövidülni azok, akiknek most van szükségük arra, amit Tőled kell átvegyünk, és átadjunk nekik... meg fogják kapni, és be fog telni minden helyzet úgy, ahogy Te szeretnéd... mert veled lehetséges, és veled jó, és így bölcs, és tiszta, és helyes... Ámen.
"Akik Téged félnek, látnak engem és örvendeznek, mivel a Te Igédben van az én reménységem." (Zsoltárok 119, 74.)
"Emlékezzél meg a Te szolgádnak adott Igédről, amelyhez nekem reménységet adtál!" (Zsoltárok 119, 49.)
"De én? Isten közelsége oly igen jó nekem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden Te cselekedetedet." (Zsoltárok 73, 28.)
2022.02.25.