Az útmutatás napja... (93)
A János 14, 21 jutott eszembe. Megtérésem körüli időkből (1978-79 körül)
Akkoriban kerestem a biztos fogódzókat. Hogyan lehetne megismerni Istent... vagy megtudni, hogy van-e, és ha van, szeret-e, ténylegesen, ismer-e úgy, ahogy mondják, és tényleg van-e egy valóságos terve rám nézve, az életemre nézve?
Az is bennem volt, ha Ő erről meggyőz engem, akkor neki adom az életemet. S el is mondtam Neki. Újra és újra.
Végülis meggyőzött...
Az Övé lett az életem - azóta is az Övé vagyok.
És ez öröm nekem, és hálás vagyok érte. Vele járok, és egy napot nem bántam meg.
De ez az Ige, ez a János 14, 21 nagyon konkrét fogódzót jelentett nekem. Konkrét útmutatást sőt ígéretet személyesen, amire támaszkodtam, és "ami rajtam állt, mindent megtettem" ennek alapján.
S Ő is megtette, amit ígért...
No, itt az Ige, "kapaszkodóként" Neked is, ahogy nekem is "kapaszkodó", azóta is... mindig - (mindig mérem az útmutatást, ami benne van... aktuálisan, saját életemre nézve...)
"Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja (téreó - megőriz, megóv, figyelemmel tart, ügyel rá, gondoz, gondoskodik - amellett, hogy a betart, megtart jelentése is ott van) azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak." (János 14, 21.)
1./ Ez a "téreó" nagyon gazdag jelentésű - egyértelműen benne van, hogy "betartod" az Ő szavát, követed azt, amit mond... ahogy Őt Magát is követed.
-- De benne van, hogy megbecsülöd, ott tartod magadnál, megőrzöd, nem engeded elvenni tőled, hozzá ragaszkodsz, vigyázol rá.
-- Ilyen az Ő beszéde - az Ige. Őrzöd, forgatod magadban, ott tartod magadnál, mert fontos neked, és figyelsz Őreá, mit mond, mit tesz.
2./ És még egy ott van benne, ahogy azóta megértettem: ez pedig az, amit Ő most mond neked. A Szentlélek által. A megelevenített Ige által most, ebben az időszakban, a mostani napjaidban. Mert Ő szól, jelez, utat mutat, irányba állít... és ahogy hallgatsz Őreá, úgy ismered meg Őt, úgy jelenti ki Magát neked - s nekem is. Ez a mi életünk, most... most is, és minden nap, míg színről-színre fogjuk látni Őt.
3./ Az ember, ha udvarias, vagy nagyon tisztel valakit, ez mondja - vagy mondták régebben emberek - "Kérésed, számomra parancs!"
-- Az Úr Jézust tiszteljük, szeretjük. Akarjuk, hogy az Ő akarata végbemenjen, megvalósuljon. "Mint a mennyben, úgy itt, a földön is."
-- Akár kér valamit, akár indít valamire, akár jelez valamit, ez számunkra parancs... legalábbis, ahogy én értem a Vele való kapcsolatot. Nem "kényszer", hanem vágy, hogy úgy legyen, ahogy Ő mondja, ahogy Ő akarja - amúgy pedig Ő a bölcs, és Ő tudja, mi a helyes, mi a jó, a jövőre nézve is... úgyhogy bölcsebb is, ha így gondolkodik valaki.
-- De, ha Ő azt mondja: "ne mondd ezt így", vagy "rendezd el", vagy "hallgass" - akkor ezt így akarom tenni, mert Ő az Úr, és Ő a bölcs, és Ő a Megváltó, Aki mérhetetlenül szeret, mindazokat is szereti, akik ott vannak... Őreá fogok hallgatni. Megtartom, amit mond.
4./ Amúgy, ami itt, ebben a János 14, 21-ben van, kikerülhetetlenül: "entolé", ami parancsot jelent.
-- Igen, tudom, hogy itt, a 21. században nem tűnik "modernnek", vagy "beleilleszkedőnek" a mai korszellembe, hogy "valaki parancsolgat nekünk" - de Ő, az Úr Jézus nem "parancsolgat", hanem parancsot ad. Mint vezető. Mint Úr.
-- Igen, értem. Ez nem tetszik sokaknak. Én is közelebb érzem magam Őhozzá, mint, hogy pusztán "rideg, távoli 'parancsnok' legyen felettem" - nem. Ő is mondta, hogy barát vagyok, ha az Ő parancsait megtartom, benső kapcsolatra hív, nem olyanra, amiben "kénytelen-kelletlen parancskövetés" van, hanem olyan, amiben megismerem Őt, és Ő pedig kijelenti Magát, megosztja a gondolatait velem.
-- De azért írtam ezt most itt le, mert vannak, akik ezt a részt kifelejtik a kapcsolatból. Elfelejtik, hogy AZ a "barát", aki az Ő parancsolatát megtartja, és ezeknek a "barátoknak" jelenti ki Ő Önmagát, és ők lesznek közel Őhozzá...
5./ "Ezeket beszéltem nektek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. Ez az én parancsolatom (entolé), hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket (ez "parancs"!). Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért (Ő ezt megtette - erre hív minket is). Ti az én barátaim (philos - barát, társ, bizalmas) vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok (entellomai - az entolé-val párhuzamosan, parancsról van szó) nektek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak (doulos - rabszolga). Mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak (philos) mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek. 16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek (tithémi - odahelyezés, odarendelés, kijelölés, elhatározás alapján) titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon (ez a célkitűzés); hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek (ez adja a lehetőséget, ez a felszerelés, a felhatalmazás, a megvalósítás lehetősége). Ezeket parancsolom (entellomai) nektek, hogy egymást szeressétek (ez tehát parancs). (János 15, 11-17.)
6./ Amúgy ez az egész élet az Úr Jézussal, nem valami "külső kényszer", valami "külső parancsolónak való engedelmesség" alapján történik.
--vBent van a Szentlélek. Bejött az Ige. Az Úr bejött és újjá tett, s ez az új élet, bentről indít, késztet, "parancsol" arra, amit az Úr Jézus akar.
-- S ez jó. Ahogy engedsz Neki, ez nem "rossz", vagy valami "rossz ízű, kényszerített" engedelmeskedés, hanem valami mérhetetlen öröm van benne, mennyei összekapcsolódás a mennyei tervvel, a mennyei megmentő Úrral, és az Ő jó és kedves és tökéletes akaratával. Itt az ember valahogy felfedezi azt, amiért él...
-- S közben, ahogy meglátod, hogy Ő "mégis" cselekszik, a meg-lehetetlenebb helyzetekben is, Ő szabadít, csodákat tesz, előhozza a mennyei megoldásokat, amiket nem is gondolnánk... ahogy ezt meglátod, ez mindennél jobb, olyan "féktelen mennyei örömmel" tölt be, amit ember el sem tud gondolni.
7./ Hát, igen. Valahogy így kapcsolódik össze az öröm és a parancs, az Ő útmutatása, a Neki való engedelmesség, a készség arra, hogy az Ő szavát megtartsd, a barátság és a mennyei közelség... így jön be az Úr öröme valami elképzelhetetlenül hatalmas módon az életünkbe. S ez jó.
-- Nagyon jó...
Imádságom:
Uram, köszönöm. Köszönöm a Te szavadat. Köszönöm a Te útmutatásaidat, irányba állításodat, korrekciódat, határozott lerögzítésedet, a parancsot, ami ott az Igében, s azt, hogy megnyertél és megnyersz újra és újra, hogy akarjak Neked engedni, engedelmes életet élni Veled.
Köszönöm, hogy ebben a parancsok ellen lázadó világban is, szüntelen szólsz, és szavad megnyerő, kedves, szelíd, de mégis ott a tekintély Nálad, benne a szóban, az Igében, ott a hívás, és az útmutatás, és ott van az is, hogy az a bölcs, ha engedek Neki.
Köszönöm, hogy mindenkit hívsz, és mindenki azzal küzd meg, hogy engedjen-e Neked, vagy sem. Hogy a büszkeséget válassza-e, amiben "nem kell senkinek engednie", vagy amiben "senki nem mondja meg neki, hogy mit tegyen", vagy Téged, Aki igenis megmondod, mi a helyes, a tiszta, a bölcs, a követendő, és mi nem az.
Uram, én Téged választottalak, és köszönöm ezt Neked.
És akarlak is mindenkor Téged követni, mert Te jó vagy, és hűséges, és bölcs, és Megváltó, és Úr, és hálás vagyok, hogy Te szólsz, parancsolsz, útba igazítasz, és nem hagysz magamban kóvályogni... és megnyertél, és akarom, hogy a Te akaratod menjen végbe, mindenkor. Ámen. Ámen. és Ámen.
Olvasmány:
Ó, a legjobb, ha most végigolvasod a János evangéliumából a 14-17. részeket. Szépen, sorban, hálaadással - Jézussal. S válaszolsz Neki mindig, ahogy éppen olvasod az Igét.
Áldás:
Legyen az Ő áldása rajtad, kedves testvérem, ma, holnap, és minden nap, ahogy keresed Őt, ahogy megtartod az Ő beszédét. Ámen.