Római levél 57.

Római levél. 57. találkozó. Róma 16,5-16. (A 16. fejezet folytatása.) 🙂
"Köszöntsétek az én szerelmetes Epenétusomat, aki Akhája zsengéje a Krisztusban." (Róma 16,5.) :) 
--Amikor egy helyen elkezdünk egy munkát, nagyon sokat számít, hogy ki lesz velünk, ki adja oda magát az Úr Jézusnak először. Ki „nyitja meg a sort”. Így emlékezik Pál Epenétusra.
--Nagyon fel tud lobbanni a szeretet, és egész életünkben úgy emlékezünk meg róla, hogy „ő volt az első”, aki által „megindult a sor”.
--Hát, az milyen hatalmas dolog, ha még hűséges is ez az „első gyümölcs” – kitart évtizedeken át, a „rosszban” is.
--Tényleg azt kell mondanunk: „végtelenül szeretett Epenétus”...
--Én is emlékszem az „elsőimre” (pontosabban azokra, akikkel többet foglalkoztam megtérésük után is)... egy építész fiatalember, ha jól remélem, azóta is az Úré, a HIT gyülekezetébe tartozik. De ebben az időben voltak lányok is a könyvtárból, ahol együtt tanultunk (róluk nem tudok, nem is nagyon építettem őket a későbbiekben), Anna is idetartozik, s őelőtte Böbe is, ők az Úréi, és hálás vagyok, hogy részt vehettem a megmenekülésükben. Az évfolyamon többen is döntöttek az Úr Jézus mellett, vagyis kifejezésre juttatták, hogy Őt hívják segítségül, de tartós, maradandó életváltozásról nem tudok. Azaz, később üzente H.Peti, hogy „a mag kikelt” – ő azóta is egy gyülekezet egyik vezetője, nagyon hálás vagyok érte is. Mások vezették az Úr Jézushoz, mások gondoskodtak felépítéséről, én a magvetésben lehettem részes. De óriási áldás ez is. És akkor sorra jutnak eszembe emberek, fiatalok, akik a 80-as évek második felében tértek meg, s akiknek segíthettem elindulni a tanítványság útján... vannak, akik megmaradtak, vannak, akikről nem tudok, és volt egy-kettő, aki nagyon csúnyán visszafordult. De az, hogy „megszülettek”, felejthetetlen, és ameddig lélegzenek, az ember nem mond le róluk... ugye?
Róm 16:6 Köszöntsétek Máriát, ki sokat munkálkodott (kopiaó) körülöttünk. :)
--Van, amikor az a tény marad meg bennünk, hogy mennyit segített valaki. Pl. milyen korán kelt értünk, vagy későig maradt, vagy nem számított neki semmi, csak, hogy segíthessen bennünket... és ha rá gondolunk, ez jut róla eszünkbe először.
--Kopiaó – nagyon kemény munkát jelent, kimerülésig végzett munkát, amiben van „bajlódás” is, ami azt jelenti, hogy újra és újra nekimegy az ember, nem olyan egyszerűen végződik el.
--Az, hogy „körülöttünk” a fizikai környezetet is jelenti, és azt is, hogy előkészítés, szervezés, ellátás zajlik, ami kihat a környezetünkben levő hívő emberekre is. Velük is összhangban, s értük is történt ez a „bajlódás”.
--Tudod, amikor fizikailag segít valaki, ezzel IDŐT spórol meg nekünk, és ODAFIGYELÉST, ami energiát jelent, ami, ha nincs megspórolva lemerít, fáradttá tesz, és elveszi azt tőlünk, amit viszont mi tudunk elvégezni, s az, aki ott „munkálkodik körülöttünk”, nem tudna... óriási befektetés, és hatalmas a KINCS értéke is. Több történik, mint gondolnánk...
--Néha, mi KÉPTELENEK lennénk a „körülöttünk munkálkodó” nélkül elvégezni valamit... szakipari munka, pl. autójavítás, kőműves munka, vagy más... és ahogy ők ADJÁK az idejüket, és NEM spórolják erejüket, figyelmüket, (ami így együtt valójában „pénz” is), olyan téren segítenek, ami pótolhatatlan számunkra. Első lakásunkat Olivérrel újítottuk fel. Ő értett hozzá, minden reggel odajött (hajnalban kelt Pécelen, hogy odaérjen 7 és 8 között, amikorra én az újsághordással végeztem), és mindent megcsináltunk, amit kellett. Gombátlanítottunk, parkettát szedtünk fel, vakolatot vertünk, csempéztünk, parkettáztunk... mindent, mindent, amit 24 nm-n el tudsz képzelni. Két nap múlva lett volna már a menyegzőnk Annával – Olivér azt mondta: itt az idő, most hagyd abba. Levonulunk, eddig tudtunk eljutni, most már a jövendőbelidet kell örvendeztetned. És így is történt. Fájó szívvel otthagytam – félbe – a lakást... s amikor a menyegző után néhány héttel, ahogy ismét tudtam a lakásra gondolni, felmentem az Óra utcába, mit látok? MINDEN befejezve... Olivér NEM vonult le, hanem elvégzett mindent, amit velem együtt már nem tudott befejezni időben. Ő nem adta fel, és TUDTA, hogy a háttérben elvégzett munka (kopiaó) UGYANÚGY értékes, mint amikor „körülöttem” (velem együtt) végzi... terhet vesz le rólam (egy ilyen igazán fontos időszakban, a jövőt megalapozó időszakban, a fiatal házasok első heteiben), és megörvendeztet... ez történt. Nekünk már csak költözni kellett...
--De ugyanezt tette értünk O.Pityu is, amikor rettenetesen bevásároltam egy autóval, és ott kellett hagyjam lerobbanva az út mentén. Az eladó a szerződésre mutogatott, amiben valóban ott állt, hogy „eszi az olajat” az autó... de itt másról volt szó. 200 km-re lakásunktól – ki voltunk szolgáltatva, vagy három gyerekkel... és Pityu megtudakolta, hol áll az autó, elvontatta, és szétszedte, vagy eladta egyben, sohasem tudtam meg. Azt mondta, a pénzt forgatja addig, ameddig egy jó autó kilátásba nem kerül, amiről ő fog gondoskodni, és amikor „kilátásba került”, nem kellett megtudjuk, „hol tartott a pénzünk forgatása”, ő azt mondta, ha hibádzik, kiegészíti – mi csak levittük a már háromszor cserbenhagyó öreg Wartburgunkat Kecelre, otthagytuk az autókereskedőnél, és elhozhattuk a „vadonatúj” Toyotát, amibe bele sem mertem ülni először. (Tizenhárom éves volt akkor, de tényleg újszerű állapotban – egy sportkocsi szerű autó, amibe még belefértünk gyermekeinkkel... Toyota Carina II – gyönyörű volt. Amikor eladtuk is a szívünk vérzett, szerintem máig gurul valahol, annyira jó konstrukció volt, csak, hát kinőttük, kellett egy hétszemélyes... soha nem felejtem el amit Pityu tett értünk, „körülöttünk munkálkodva”...)
Róm 16:7 Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, akik híresek az apostolok között, akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban. 🙂
--Rokon – lehet fizikai rokon, és lehet szellemi. Ha az utóbbi akkor közelséget fejez ki, a testvérek között is, valami megkülönböztetettet. „Egy vérből valók vagyunk!” – mondta Maugli a Dzsungel könyvében – ami arról beszél, hogy közös az eredetünk, és közösek a céljaink. Megerősítő szövetség van köztünk. Így vagyunk „rokonainkkal az Úrban”
--Ők is előbb ismerték meg az Urat, mint Pál apostol. Pedig ennek már vagy húsz éve (51 van, és Pál megtérése kb. 34-35 körül volt). De amikor valaki megtér, nagyon tudja, kik vannak ott „már előtte”, és FELNÉZ rájuk, és kész tanulni tőlük, és hallgatja őket, akár álló napon át is. Mindent elfogad tőlük, s jó esetben nem kell megbotránkoznia egy nap, amikor lelepleződnek „titkolt dolgok”, mert annak veszélye lenne a jövőjére is. Andronikus és Junia biztos, nem voltak ilyenek. Húsz év után is hangzik a közösségi köszöntés.
--Fogolytárs. Különböző súlyú fogságok voltak, voltak nehéz, „láncok közöttiek”, de voltak könnyebbek is, mint Pál első római fogsága, ahol saját bérelt szállásán lakhatott és fogadhatott bárkit, aki érkezett hozzá. A fogolytársak megosztották ezeket a körülményeket, lehetőségük volt egymást a nehézségekben is megismerni, közösen imádkozni és várni a szabadulást. És itt látszik, hogy ebből a fogságból megmenekültek. Mindhárman. S kaptak még kegyelmi időt. Munka-lehetőséget. De amit közösen átéltek, összeköti őket. Néha egy-egy nehezebb időszak, amit másokkal átélsz, összekapcsol téged velük. A közös szenvedés, a közös imádság, a közös várakozás, a közös reménység – és a közös jövőkép, ami egy-egy ilyen nehéz időszakban is formálódik, a tervek, s az Úr ismerete – mélységes közösséget jelenthet. Ahogy itt is.
--Ahogy ránézel valakire, akivel együtt éltél át nehézségeket, érzed, VAN valami „plusz” összekötő kapocs is. A mennyben sem múlik el ez... szerintem... úgyhogy a földi tapasztalatoknak – szenvedéseknek is – VAN jelentősége, maradandó hatással lehet ránk. S ez ÓRIÁSI, hiszen ahogy itt átmegyünk rajta (sokszor előre nem is tudva, mi meddig tart, hogyan lesz majd vége, mire fog kifutni), mélyen átjár bennünket... s ha többen vagyunk benne, össze is kapcsol minket.
Róm 16:7 Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, akik híresek az apostolok között, akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban. 🙂
--Az apostolok között – jelentheti azt is, hogy az apostolok tudják, hogy ők megismerték az Urat, és becsülik őket, jó hírük van, terjed a hírük, mert fontos, amit tesznek, sőt, talán nélkülözhetetlennek is tűnnek ... de jelentheti azt is, hogy ők is az apostolok között vannak, mint apostolok szolgálnak.
--Ez utóbbi azért izgalmas, mert Junia nő volt. De ezek szerint, ha ez így igaz, akkor a 12-n kívül szintén voltak apostolok, NEM CSAK az Úr Jézus tanítványai. Sőt, az is igaz, hogy az apostolok között lehettek nők is. (Voltak viták e téren, de pl. Chrisostomus világosan úgy ír Juniáról, hogy nő volt, és kiemelkedő személyiség, szolgáló. A keleti ortodox egyház pedig szentként ábrázolja és nőként. Amúgy Pannóniára teszik a szolgálatát, Andronikussal együtt. Semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy nő volt.)
--Szerintem az Úr sem talál kivetnivalót.
Róm 16:8 Köszöntsétek Ampliást, ki nekem szerelmesem az Úrban.
Róm 16:9 Köszöntsétek Orbánt, (Urbanus – városi ember) a mi munkatársunkat (szünergosz) a Krisztusban, és Stakhist az én szerelmesemet. 🙂
--Agapétosz – szeretett. Mindig örömmel gondolsz rá. És értékes neked. Fontos. Ő pedig bartáként tekinthet rád, mert a szeretet miatt te mindig ADOD magad, készséges vagy segíteni neki, és mellette állsz.
--Tudod, a szeretet NEM keresi a maga hasznát... nem tekinti „különbnek magát” a másiknál, nem feledkezik meg a másikról és nem lesz közömbös vele szemben.
--Az emberi élet legértékesebb kapcsolatai az ilyen szeretet-kapcsolatok. A gyermekeinkkel, házastársunkkal, szüleinkkel is lehetünk ilyen kapcsolatban, lehetnek „szerelmeseink” az Úrban.
--Ahogy édesanyám megnyert engem erre, amikor megtértem – egy új kapcsolat alakult ki köztünk. Értékes, maradandó, munkatársi kapcsolattá lett, fontos volt nekem, és szükségem volt rá. („Az Úrnak szüksége van rád, oly nagyon, szüksége van rád. Az Úrnak szüksége van rád, oly nagyon, szüksége van rád. Fontosabb vagy te mint az égbolt, fontosabb vagy te mint a föld, fontosabb vagy te mint a tenger, nagyon fontos vagy te-e-e, fontosabb vagy te mint az égbolt, fontosabb vagy te mint a föld, fontosabb vagy te mint a tenger, nagyon fontos vagy te...” – ahogy régen az Új Jeruzsálemesek énekelték. S egymásnak is fontosak vagyunk, egymásnak is szükségünk van egymásra.)
--Munkatárs. Ez nem „felhasználás”, nem „tárgyiasítás”, nem egyszempontúság, amiből az fakad, hogy a másik embernek „csak” a munkája kell... ahogy Levente mondta egy időben: „Az kell, amit mondok, de én magam nem...”
--A „munkatárs” – szünergosz – FELEMELŐ jellemzés, azt jelenti, hogy LEHET vele EGYÜTT munkálkodni, gondolkodik, gondoskodik, NEM önző, nem hagy cserben, NEM lép le a legfontosabb pillanatokban, NEM zsarol érzelmileg, NEM MONDJA, hogy „majd, ha nekem is kedvem van hozzá”, hanem SZÁMÍTHATSZ rá, a szempontjaitok közösek, egy irányban húztok, tudtok egyeztetni, „egy srófra jár az eszetek”, nem fordítja szembe veled az érdekeit, nem kell félned, hogy a hátad mögött lejárat, nem verseng, közös az öröm, és közös a szomorúság is. Munkatárs... ez felemelő értékelés.
--Azok, akik MUNKÁBAN vannak Isten országában, leginkább ilyeneket keresnek... nem „szolgákat”, nem „beosztottakat”, nem olyanokat, akik „eszközként használhatók”. Munkatársakat, akikkel lehet együtt gondolkodni, és közösen tenni az Úrért.
--Gondolsz rá, hogy a munkatársak sokszor KIEGÉSZÍTIK egymást? És a harmóniát az Úr úgy alakítja ki köztük (a maximális szeretet alapján), hogy közben lehet, hogy személyiségükben, vérmérsékletükben, erősségeikben, képességeikben nagyon eltérnek egymástól? Mennyire szeretem, hogy munkatársaim között vannak – többen is – (az egy-két szangvinikus mellett, a több kolerikus mellett, és a melankolikusok mellett is), flegmatikus típusúak. Ők ugyanúgy TUDNAK érezni, mint egy szangvinikus, de MÁSKÉNT fejezik ki... néha viccelnek egy „feszültebb” helyzetben, és hasonló... de, ha megtanulod megérteni őket, „kezelni őket”, nagyon építő lehet a kapcsolatok útján az EGÉSZRE, a munkára, amiben mindannyian benne álltok.
--A házastársak is „munkatársak” bizonyos értelemben, a családért... és milyen izgalmas, ha az Isten országában is munkatársak... ó, milyen kincs, ha megvan a harmónia, az egyezés, az egymásra hangolódás, a tudatos megérteni akarás és meghallgatási készség... áldás és élet lesz belőle, előrehaladás és gyümölcsözés. Pál is így volt munkatársaival – akár Urbanussal, akár Priscillával és Akvilával.
Róm 16:10 Köszöntsétek Apellest, ki a Krisztusban megpróbáltatott (dokimosz). Köszöntsétek az Aristóbulus [háznépéből valókat]. 🙂
--Dokimosz. Hol is olvastunk erről? Róma 5,1-5. Kipróbált, „akinek életében ott a próbajel”. Aki az Úr „iskolájában” átment a „vizsgákon”.
--A próbatétel – megpróbálás – nehéz időszakot jelent. Várakozást. Kiszolgáltatottságot. Függést az Úrtól. És sokszor a körülmények szorításában való megállást, hűséget. Vagyis az lesz „kipróbált”, aki végigküzdi ezt, és megmarad „mindvégig”.
--Az Úr szereti a megpróbáltságot – és az is benne van a tervében, ami ehhez vezet, a próba – „De aki mindvégig megáll, az megtartatik...” (Mt 10,22.)
--Nem csak az utolsó idők legnezehebb napjaiban. „Kicsiben” mindenki átmegy ezeken a napokon, de van, aki átéli, hogy „egyre nehezebb próbákban” van része. Ez nem feltétlenül jelent rosszat. Az iskolai dolgozatok után jön az érettségi, az autóvezetési vizsga, majd felsőbb iskolákban szinte minden vizsga felér a korábbiakkal, majd jön a záróvizsga, szakdolgozatírás, megvédés... és még újabbak is jöhetnek. Nem jelent „büntetést”, hanem „EDZÉST”. Kipróbáltságot, a végén, akár a szakmádban helyezkedsz el, akár nem. A gondolkodásmódod, a hozzáállásod, a látásmódod más lett.
--Ugyanígy az Úrtól formált életútban, az Ő munkájában is. VAN jelentősége annak, miken mentél át, megmaradtál-e hűségesen, és ha elrontottad, RENDEZTED-E. Ez is hozzátartozik a megpróbáltsághoz, hogy vissza tudsz menni a kezdőpontra. És rendezed, amit elrontottál. És újat kezdesz az Úrral.
--Te inkább végzett, szakvizsgázott, sőt, tapasztalt orvos tekintélyének rendelnéd alá magad, pl. egy műtét során, vagy orvostanhallgatónak (mint sokszor a háborúkban történt)?
Róm 16:10 Köszöntsétek Apellest, ki a Krisztusban megpróbáltatott (dokimosz). Köszöntsétek az Aristóbulus [háznépéből valókat]. 🙂
--„Háznépe” – akik hozzá tartoznak, vele együtt élnek, és lehet, hogy az Úréi is – hiszen van, ahol kifejezetten (v.11) kiemeli, „azokat, akik az Úrban vannak” (a többiek lehet, hogy nem is fogadnák a köszöntést).
--A „háznép” is fontos, az emberhez hozzátartozik, vele együtt jár, azt jelenti, hogy amikor veled találkoznak, bizonyos értelemben velük is találkoznak. Nem rossz, bár néha itt az individualista korban „soknak tűnik”. De tény. Az ember összetartozik velük, és ha fizikailag nincsenek is ott vele, de lelkében, tapasztalataiban, felelősséghordozásában, tennivalóiban, idő- és erőháztartásában JÖNNEK vele...
--A „háznép” erősséget is jelent, és felelősséget is. Aki a felelősséget le akarja dobni, az erősséget is elveszíti. Nem élhetsz mindig úgy, hogy csak leszeded azt ami neked „jó”, és hagyod, ami terhet jelent. Persze sokan élnek így, és akarnának is így élni – de ez olyan, mint amikor gyerekkorunkban lekváros kenyeret kaptunk, lenyaltuk a lekvárt, és otthagytuk a kenyeret. Együtt jár a kettő. Ez az Isten országa. A szeretet és szenvedés, a felelősséghordozás és háttér-erősség: EGYÜTT.
--Isten országában is erősség – terhet vesz át, és feltöltődést, megerősödést jelent... pusztán, hogy ott vagy köztük, hallod „csacsogásukat”, látod napi, megszokott tennivalókban őket...
--Nem véletlen, hogy köszönti őket is Pál apostol. Ott vannak Aristobulus mellett, s amikor őt köszönti, „kijár a köszöntés” a „háttérben” ott állóknak is. Ez a bibliai gondolkodás.
Róm 16:11 Köszöntsétek Heródiont az én rokonomat. Köszöntsétek a Nárcissus [háznépéből] azokat, akik az Úrban vannak.
Róm 16:12 Köszöntsétek Trifénát és Trifósát, kik munkálódnak (kopiaó) az Úrban. Köszöntsétek a szerelmetes Persist (Perzsa nő), ki sokat munkálódott (kopiaó) az Úrban. 🙂
--Az apostolt NEM fárasztja, hogy újra és újra leírja: „köszöntsétek”.
--Az, hogy valaki mást köszöntesz, nem pótolja, hogy azt is köszöntsd, aki ott van még.
--Az emberek észreveszik, jól esik nekik, ha köszöntik őket.
--Ha nem – azt is észreveszik, és NAGYON mélyen meg tud maradni – elvetést, kiszelektálást, háttérbe szorítást érzékelnek belőle, hálátlanságot, és meg tudja őket kísérteni a sátán.
--Ha megteheted, köszönts mindenkit, ha lehet, személyesen. Ha még tudsz hozzá mondani egy jó szót, valamit, ami történt régebben, amiért hálás vagy, tedd meg, ne sajnáld. Soha nem tudhatod, mi milyen mélyen raktározódik el, és milyen sokat fog jelenteni a másik embernek. Nem vagyunk egyformák, lehet, hogy nem mutatja ki, de megmarad benne, beépül, és segítséget jelent majd neki a későbbiekben.
Róm 16:13 Köszöntsétek Rufust, aki kiválasztott (eklektosz – kiváló, kitűnő, kiemelkedő – amellett, hogy „kiválasztott” abban az értelemben, ahogy mindenki az, aki az Úré) az Úrban, és az ő anyját, aki az enyém is. 🙂
--Rufusz – nagyon sokakról nem tudjuk meg kik voltak, az életükről sem, de még családjukról sem tudunk az Igéből (majd a mennyben). De Rufuszról igen... és nagyon izgalmas a Római Gyülekezetben, hogy ő ott volt és bizonyságot tehetett...
Márk 15:20 Mikor pedig kicsúfolták Őt, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivitték Őt, hogy megfeszítsék. Márk 15:21 És kényszerítettek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az Ő keresztjét. Márk 15:22 És vitték Őt a Golgota [nevű] helyre, amely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye.
--NEM VÉLETLEN, hogy Márk, aki a Római gyülekezet számára írta meg az Evangéliumot, UTAL név szerint Rufuszra is (Alekszanderre is – de róla nem tudunk), hiszen Rufusz – mint a Római levélből (16,13.) látjuk – az ottani gyülekezetben egy ismert személy. Tehát a TANÚSÁGTÉTEL, ami ebben a korban nagyon fontos volt, megerősítést nyert.
Róm 16:14 Köszöntsétek Ásinkritust, Flégont, Hermást, Pátrobást, Merkuriust, és az atyafiakat, kik velük vannak. Róm 16:15 Köszöntsétek Filológust és Juliát, Néreust és az ő nénjét, és Olimpást és minden szenteket, kik velük vannak. 🙂
--„Akik velük vannak” – ez közösséget jelent. Gyülekezetet. Házigyülekezetet, vagy helyi gyülekezetet. A római gyülekezeten belül egy-egy olyan közösséget, akik valakiknek a házában gyűlnek össze.
--Nem kellett feltétlenül kicsinek lennie egy-egy ilyen közösségnek – a házak nagytermei befogadóképessége lehetett nagy is. Rendezvényeket tartottak ott, egész paloták is rendelkezésre állhattak.
--A korai kereszténység EGYÁLTALÁN NEM a „rabszolgák” vallása volt, és nem csak „kiszolgáltatott” kicsik és senkik vettek benne részt, mint mindjárt meglátjuk, pl. Korintus város kincstartójával kapcsolatban. (De a filippi börtönőr sem volt akárki, és az ő előtte nem sokkal megtért Lídia sem, aki Thiatira-városbeli bíborárus asszony volt. De, ha ilyen szempontból nézed meg akár az Evangéliumokat, akár a leveleket, vagy az Apcselt, meglátod, sokan jöttek gazdag, tehetős háttérről is az Úrhoz. Bár, az 1Kor 1 alapján lehet, hogy arányaikban „nem sokan” voltak, de voltak.)
--Szóval, nem lehet besorolni egy „szerencsétlenek vallása” kategóriába, s ezt is erősíti, hogy magánházakban jöttek össze ebben az időben. Kellett, hogy legyen megfelelő méretű ház is egy-egy gyülekezet környezetében, valakinek, aki a gyülekezet tagja volt, volt befogadóképes háza is.
--Az, hogy külön házanként gyűltek össze, nem jelentette, hogy ők ne lettek volna EGY közösség tagjai. A gyülekezet EGY volt függetlenül attól, hogy külön-külön helyenként jöttek össze.
Róm 16:16 Köszöntsétek egymást szent csókolással. Köszöntenek titeket a Krisztus gyülekezetei. 🙂
1Kor 16:19 Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei; köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Priscilla, a házuknál levő gyülekezettel egybe.  1Kor 16:20 Köszöntenek titeket az atyafiak mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal.  1Kor 16:21 A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval.
2Kor 13:11 Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lesz veletek.  2Kor 13:12 Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan.  2Kor 13:13 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.
1Thess 5:25 Atyámfiai, imádkozzatok értünk.  1Thess 5:26 Köszöntsétek az összes atyafiakat szent csókolással.  1Thess 5:27 Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy olvastassék fel e levél minden szent atyafi előtt.  1Thess 5:28 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme veletek! Ámen.
1Pét 5:12 Silvánus által, aki, amint gondolom, hű atyátokfia, röviden írtam, intve és bizonyságot téve, hogy az az Istennek igaz kegyelme, amelyben állotok.  1Pét 5:13 Köszönt titeket a [veletek] együtt választott babiloni [gyülekezet] és Márk, az én fiam.  1Pét 5:14 Köszöntsétek egymást szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok.
--Ez NEM erotikus csók volt. Annak is volt és van jelentősége, de NEM ebben az összefüggésben. A házasság keretében.
--Ez a „szent csókolás” épp azért volt „szent”, mert testvéri körben történt, az összetartozást fejezte ki, és egy bensőséges, elfogadó és bízó szeretetet.
--„Mennyire szeretik egymást!” – kiált fel az ókor egyik nem hívő filozófusa. Ez volt a keresztények jellemzője. Ezt is kifejezésre juttatta, hogy „mi egy családhoz tartozunk”. A „szent csók”. (Puszi.)
Apcs 20:36 És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe.  Apcs 20:37 Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták őt.  Apcs 20:38 Keseregve kiváltképpen azon a szaván, amelyet mondott, hogy többé az ő orcáját nem fogják látni. Aztán elkísérték őt a hajóra.
--Korai időnkben egy olyan református gyülekezetbe tartoztunk, s ennek az ifjúságát építettük, ahol a „szívkegyesség”, a „rajongás” ellen beszéltek, és mindazt, ami a szeretet ilyen jellegű kifejezését jelentette volna, elvetették.
--Amikor egyszer eljutottam az Acs 20-hoz, és ezt a helyet olvastam, RÁJÖTTEM, hogy az első keresztények EGYÁLTALÁN NEM vetették meg az érzelmek kifejezését, és a szeretetüket ráborulással és „csókolgatással” is kifejezték. Úgyhogy annyi a huszadik századi kritizáló „érvnek”... a Biblia nem ismeréséből fakadt, és előítéletből, előzetes lerögzítésből (amúgy pedig savanyúuborka kereszténységet eredményezett...).
Luk 22:47 És mikor még beszélt, íme sokaság [jöve], melynek az méne előtte, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja.  Luk 22:48 Jézus pedig monda neki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?  Luk 22:49 Látván pedig azok, akik ő körülötte [valának], ami következik, mondának neki: Uram, vágjuk-e őket fegyverrel?  Luk 22:50 És közülük valaki megvágá a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét.  Luk 22:51 Felelvén pedig Jézus, monda: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt.
--Azért az is kifejez valamit, ha Júdás FELMÉRTE, és tudta, hogy az, hogy meg fogja csókolni a Megváltót, NEM lesz „szokatlan”, mert „benne van a hétköznapi” köszöntési szokások között. Ami rossz volt, a gonosz indíték és a csapda, amit kiterveltek a rosszakaratúakkal együtt.
Luk 7:38 És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené [drága] kenettel.
Luk 7:45 Engem meg nem csókolál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni.
--A házba való beérkezéskor az udvariassághoz – és a szeretethez – is hozzátartozott, hogy megcsókolják az érkezőt. Ez a tisztelet és öröm jele is volt, és az elfogadásé. Ezt Simon farizeus elmulasztotta megtenni még néhány dologgal együtt, de ez az asszony a szeretetét az Úr Jézus lábainak csókolgatásával fejezte ki. Hálás volt. És így adott kifejezést ennek.
--Az Úr nem tette szóvá Simon farizeus mulasztását – szeretetlenségét – de amikor az asszonyt megvédte, erről is ejtett szót. A szeretetet fejezi ki ez az üdvözlő csókolás.
Zsolt 2:10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!  Zsolt 2:11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.  Zsolt 2:12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne vesszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, akik őbenne bíznak!
--Vajon mit jelenthet ez? Én a tiszteletet, a szeretetet, a megbecsülést, a hálát látom benne – ha fizikailag nem tudod megtenni (ahogy az első században megtehették), most meg tudod tenni imádságaiddal, és azzal, ahogy beszélsz az Úr Jézussal, vagy ahogy BETÖLTÖD akaratát, ahogy engedsz Neki, ahogy megteszed, amire Ő hívott el téged.
--Az ellenségeit is erre hívja az Ige – megtérésre, megváltozásra, bűnbánatra, arra, hogy megalázzák magukat és kifejezésre juttassák a JOGOS hálájukat.