Ahogy az Úr vezet bennünket

Ahogy az Úr vezet bennünket sarai00011

--Ahogy az Úr vezet bennünket.

--Ahogy megismerjük Őt, miközben bízunk Benne, rábízzuk magunkat teljesen Őreá.

--1Móz 24 - végig. Ahogy az Úr megmutatta a Damaszkuszi Eliézernek, ki a választott leány, akit majd Izsák számára haza kell vinnie. Ahogy meggyőződött róla, ahogy megláttuk, hogy az objektív szempontok szorosan hozzákapcsolódnqk a vezetés egészéhez.

--A bibliaiskola végén kicsit beszéltünk a többnejűségről, Ábrahám élete utolsó szakasza kapcsán - Keturah és az ágyasok témájáról. Több más példa előkerült, sőt, még az Újszövetségben is megláttuk, hogy lehettek a gyülekezetekben olyanok, akik több feleséggel éltek, (gondolom, megtérésük előttről maradt vissza ez a helyzet), ezért kellett lerögzíteni, hogy a vezetők EGY-FELESÉGŰ-FÉRIAK legyenek (1Tim 3,2. 1Tim 3,12. Tit 1,6.) - a PÉLDÁNAK egyértelműnek kellett lennie: Isten akarata a két ember szövetsége, férfié és asszonyé. Egy életre.

--Előkerült Dávid, Jákób és Salamon példája, és mindegyik helyzetben az, ami figyelmeztetést jelent, hogy ne kövessük.

--Az Egyház történetéből az 1536-os szomorú Münster városában lezajlott eseményről emlékeztünk meg, a "rövid ideig tartó pünkösdi királyságról", és annak bukásáról. Itt is bevezették a többnejűséget, igaz, gondoskodási céllal... de ami tény, az tény, Biblia-ellenesen cselekedtek, és meg lett a szomorú gyümölcse is.

--Még említettük a mormonokat, ahol szintén engedett a többes házasság.

Örömmel rögzítettük le a végén a mennyei mintát, és azt, hogy lehet, hogy élete egy területén hibázott is valaki, de élete más területein nagyon buzdító lelkület járta át - tanulunk tőle. Ez volt Ábrahám ?