Vagy így, vagy úgy...

Amikor elérkezett "az idő", amiről a próféták előre szóltak, Isten egy olyan házaspárt választott, akiről "meg volt a véleménye sokaknak". Nem tűntek "áldottnak". Hiszen "terméketlenek" voltak, nem volt gyümölcsük - jóllehet őrizték életüket az Úrnak, szentségben. Vágytak arra, hogy az Ő dicsősége legyen meg életük által is, de az, amit az emberek elismerhettek volna, hiányzott az életükből. Nem születtek gyermekeik. Nem voltak utódok. Az Úrnak viszont ez nem jelentett akadályt abban, hogy megáldja őket, és jövőt készítsen nekik. Nekik, akikről az emberek már lemondtak. S ezt jelentette be az angyal Zakariásnak, a jövendő édesapának, amikor éppen egyedül volt szolgálatában a Jeruzsálemi Templomban. De Zakariás szíve már sebzett volt. Nem tudta hittel fogadni az Úr kijelentését. Ellene mondott. Bár ártatlannak tűnt a szó, de a szívben hitetlenség volt, ami az Úr tervét akadályozta. Ezért az Úr jelet adott Zakariásnak, olyat, ami személyéhez kapcsolódott, szorosan, amit nem hagyhatott ki életéből, minden nap figyelmeztette őt: "az Úr cselekszik". Zakariás megnémult. A jel intés jellegű következmény is volt, egy fajta ítélet, de ugyanakkor "óvintézkedés" is, hogy az Úr munkája mégis végbemehessen. És végbe is ment. Amiről az Úr szólt, megtörtént. A kisfiú megfogant, és a pár - s környezetük - legnagyobb csodálkozására mégis gyümölcsözővé lettek az Úrnak e szolgái. Az Úr megáldotta őket. Megszületett a kisfiú. S most itt vagyunk a nyolcadik napon. Körülmetélik, és apja nevéről Zakariásnak szeretnék nevezni. Ez volt a természetes menet. S az emberek így gondolkodtak. Ezt láttuk szüleinktől, ez lesz majd utódaink életében is, ehhez szabjuk magunkat most is. Az édesapa nem tud szólni, az anya - bár váltig mondja, hogy a kisfiút Jánosnak kell hívni - szava nem sokat számít. És ekkor, megint elérkezett a hit döntésének ideje...

Lk 1,63. "Az pedig (Zakariás) táblát kérvén, ezt írta, mondván: János a neve."

Amit Zakariás megértett, ahhoz hűséges maradt.

Lehet, hogy hibázott. Az is lehet, hogy ennek sokan híresztelői voltak, legalábbis hibázása következményeinek. Lehet, hogy csak ketten tudták Erzsébettel a titkot, az Úr szavát és tervét. Lehet. De amikor eljött az idő, hogy ismét bizonyságot tegyen, hogy hitét ismét kimondhassa, megtette. Lehet, hogy most nem tudott szólni - a szó elvétetett tőle vagy kilenc hónapra - de szólt úgy, ahogy tudott. Írásban. És ez is a hit szava volt. Ez is bizonyságtétel volt arról, amit megértett, és amihez hűséges maradt.

S az Úr megnyitotta száját. És ő csak dicsőítette, dicsőítette az Urat, és mondta, amit az Úr a szívére tett. A Szent Szellem által.

Átmegyünk "hit-helyzeteken". Nem mindig "sikerül" jól viselkednünk, nem mindig sikerül, hogy a hit által szóljunk, vagy a hit döntésével döntsünk.

Van, amikor "újratervezésre" kerül sor. Lehet, hogy az Úr egy vargabetű után visszavezet oda, ahonnan kiindultál. Ha már így van, nem baj. Persze jobb lett volna, ha nem így történik, simább lett volna az út, vagy el lehetett volna kerülni "gubancokat", sőt, megbántásokat, sebeket is, amiket okoztál, vagy kaptál, de ha már most így van, legyen. Csak legyél hűséges ahhoz, amit megértettél. A "vargabetűk alatt" is megérted, amit az Úr mond, (ha szívedet tisztán őrzöd, vagy készen állsz megtisztítani az Úr előtt), és a megértést azért adja neked az Úr, hogy életed jobb irányt vegyen, és Hozzá hűségesen - hit által - tudj élni. A mostani időszakért adja, a jövőért, a mostani döntésekért. Csak legyél hűséges abban, amit megértettél Istentől.

Köszönöm Neked, Úr Jézus, köszönöm szeretetedet, türelmedet, és az újra és újra történő "újratervezéseket". Azt, hogy nem mondasz le rólam, nem engeded, hogy elforduljak Tőled, és szívemet megőrzöd az egyenességben, a tisztaságban, és a megértésben. Köszönöm, hogy szólsz, vezetsz, és újra szólsz, s tanítasz. Türelemmel. Köszönöm, hogy elvezetsz minden igazságra. Nekem erre van szükségem. Ez az, ami biztonságot jelent nekem. Mert nem akarok másfelé menni, és mindazt meg akarom érteni, amire Te tanítani akarsz. És vágyom rá, hogy hatékonnyá váljon az életem, bármilyen helyzetben vagyok is, gyümölcsöt szeretnék teremni. A Te dicsőségedre. Köszönöm, hogy segítesz ebben. Ma is. Ámen.

 Lk 1,63. "Az pedig táblát kérvén, ezt írta, mondván: János a neve."